117.rész

Drága Olvasóim! 

Remélem mindenkinek jól telik a Karácsonya! <3 Pihenjetek, egyetek, olvassatok, írjatok meg minden! ;) Mit kaptatok?
Imádlak benneteket, köszönöm a kedves szavakat, a feliratkozókat, és minden egyebet! :3 Ti vagytok a legjobbak! ;)
Tudom, hogy nem nagy valami lett ez a rész, és nem éppen karácsonyhoz illő, de pont most értünk ide... De azért remélem tetszeni fog nektek :3
Jó olvasást, további szép ünnepet kívánok! <3
Puszi, Dreamy Girl

*1 héttel később*

Louis

Letussoltam, megtörölköztem, aztán a hálóba mentem, hogy felhúzzam fekete bokszerem. Az ágyhoz lépdeltem, amire ki volt terítve a fekete öltönyöm. Felhúztam a nadrágot, aztán az inget, amit begomboltam, szerencsétlenségemre rosszul.

- A rohadt életbe! - mérgelődtem, miközben újra kigomboltam. - Basszameg! Rohadt gombok! - vettem le az inget és az ágyra dobtam, majd sírva rogytam az ágyra, arcom tenyerembe temettem. Könnyeim csak úgy folytak. Miért pont Shane? Miért neki kellett elmennie? Ki olyan szívtelen, hogy megölje?! Zokogtam, majd két meleg kéz fogta meg csuklómat, és elhúzta kezeim az arcom elől. A zöld íriszekbe néztem, melyek aggódva figyeltek engem. Harry letörölte könnyeim, amik végigfolytak az arcomon. - Miért ilyen kegyetlen a világ? - szipogtam. - Miért pont Shane? Mit ártott?? Annyira fiatal volt... Ki lehetett ilyen kegyetlen? Senkinek sem ártott! - ziháltam, szívem pedig fájdalommal volt teli.

- Édesem!... - ölelt magához Hazza, nyugtatóan simogató keze a hátamon járt, miközben puszikkal hintette be nyakam. Nem szólt többet, csak szorosan ölelt, hagyva, hogy kisírjam magam. Mikor úgy éreztem, elfogytak a könnyeim, elhúzódtam, letörölve arcom. - Segítek felöltözni, rendben? - Bólintottam, mire felhúzott az ágyról, ujjaival pedig megcirógatta arcom. - Sajnálom, de készülnünk kell! - vette fel az ágyról az ingem. Most vettem csak észre, hogy ő már fel van öltözve. Begombolta az ingem, majd rám adta a zakót is, és puszit nyomott a homlokomra. - Mehetünk? - kérdezte.

- Igen, csak még zsebkendő...

- Tettem el! - nyúlt a kezemért, majd összekulcsolta ujjainkat, és így mentünk a kocsiig. Beültünk, beindította a motort, és egyenesen Niallhoz vezetett. Bár nem ismerték Shanet annyira, mégis el akartak jönni Zaynnel, amiért nagyon hálás voltam. Zayn visszajött erre a napra, holnap pedig visszautazik Londonba. Harry a combomra tette szabad kezét, amivel lágyan cirógatott. Nyugtatóan hatott rám minden egyes érintése. Örültem, hogy itt van velem, hiszen nélküle tönkremennék. A visszapillantó tükörbe néztem, figyeltem a turbékoló párt. A szívem boldogan dobogna értük, de most gyászba van... Shannel nagyon jóban voltam, sokat hülyültünk a kávézóban, ahol ha ő nem lett volna, biztosan megőrülök. Miatta bírtam ki a hosszú órákat, az elviselhetetlen embereket, és a folytonos bámulásokat, amiket a lányok előszeretettel csináltak. Ha tudnák, hogy a pasikat szeretem, azok közül is csak egy valakit, akkor menten kevesebb lett volna a kávézó forgalma. Elmosolyodtam Shane emlékére, aztán legörbült a szám, mikor megérkeztünk a temetőhöz. Zayn és Niall kiszálltak, Hazza pedig felém fordult, arcomat fürkészve. Egy gyors csókot lopott ajkaimról, majd mi is kiszálltunk. Szorosan, egymás mellett sétálva léptünk át a hatalmas vaskapun. Nagyon sokan voltak, mi pedig senkit nem ismertünk, legalábbis én nem. Akármerre néztem, ismeretlen arcokat láttam. Sok fiatal volt, de azért idősebbek is voltak. Harry megállt, majd magához ölelt, és a hátam cirógatta. Lehunytam szemeim, beszívtam egyedi illatát, amitől mindig megnyugszom. Hallottam magam körül a beszédhangokat és a sírást, ami betöltötte a temetőt. - Menjünk! - kulcsolta össze ujjainkat. Most az sem érdekelt, hogy mit szólnak hozzá az emberek. Elkísértük Shanet az utolsó útjára, és míg leengedték koporsóját, a pap elmondott róla mindent. Könnyeim utat törtek maguknak, és szorosan Harryhez bújtam, aki hátam simogatta. Még mindig nem akartam elhinni, hogy meghalt. Olyan volt, mintha csak elment volna, de egyszer majd visszajönne hozzánk. Holott legbelül tudtam, hogy soha többet nem láthatom őt. Körülnéztem a tömegen, és a tekintetem megakadt Liam-en, aki vörös, könny áztatta szemekkel nézte a koporsót, amiben az a fiú fekszik, akivel talán összehozta volna a sors, ha nem bánik el vele ilyen kegyetlenül. Harryhez hajoltam, hogy elsuttogjam neki, hogy itt van Liam is. Bólintott, majd mikor örök nyughelyére helyezték Shanet, és a tömeg elkezdett feloszlani, odementünk hozzá, aki azonnal a nyakamba borult, és zokogott, mire én is elkezdtem hullajtani a könnyeim. Elváltunk egymástól, majd kifújta az orrát és megszólalt:

- É-én azt hittem, hogy n-nem akar látni… erre meg… - újra zokogni kezdett, mire Niall magához ölelte. - M-mindvégig a-a padlón feküdt… - keserves sírása még jobban megfájdította a szívem. Megfordultam, hogy szorosan magamhoz öleljem Harryt, de nem volt sehol. Kétségbeesetten kerestem a tekintetemmel, majd mikor megtaláltam a gyomrom görcsösen összerándult, a szívem pedig vadul kalimpált. Egy rendőrrel beszélgetett. Mit akarhat tőle? Ekkor jutott eszembe a beszélgetésük Zaynnel, amiről még mindig nem tudtam, hogy álmodtam-e vagy tényleg megtörtént. “Börtönbe fogok kerülni” hangzott fel a fejemben Harry mondata, amitől kirázott a hideg. Ez nem csak álom volt? Olyan élethű volt, ahogy mondta, és kezdtem kételkedni abban, hogy talán tényleg nem csak álmodtam. De miért mondta ezt? Bántotta Shanet? Vagy… Nem, Harry nem tenne ilyet! Kezet fogott a rendőrrel, és egyenesen felém jött, magabiztos lépéseivel. 

- M-mit akart tőled? - kérdeztem, mikor elém ért. Tekintete mögém siklott, biccentett, majd rám nézett, és eligazította arcomba lógó tincsemet. Hátrafordultam, Zayn állt mögöttem. Összevont szemöldökkel fordultam vissza, és kezdtem egyre idegesebb lenni. Mi volt ez az összenézés?

- Semmit, Shaneről kérdezgetett, de mondtam, hogy nem sokat tudok róla, hiszen nem is ismerem, csak párszor láttam - puszilt homlokomra. Folyton ez járt a fejemben, még a hazaúton is. Felajánlottuk Liamnek, hogy hazavisszük, de Hazza a mi házunk előtt állt le, mire kérdőn néztem rá. - Figyeljetek - szólalt meg Harry - tudom, hogy ez nem a legjobb pillanat erre, de el kell mondanom nektek valami, amit már ketten tudnak, de szeretném, mindanyiótoknak elmondani, de előtte menjünk be! - nézett rám, majd mindannyian kiszálltunk. 

Idegesen ültem a kanapénkon, Liam mellett, míg Niall a fotelben foglalt helyet, mellette pedig Zayn a karfán. Alig kaptam levegőt, a szám is kiszáradt az izgalomtól. Féltem, nagyon. 

- Szóval - kezdte, elénk állva, tekintetét rám szegezve. - Ne haragudj rám, Lou, hogy csak most mondom el, de így is nehéz időket kellett átélned… - ült le a kisasztalra, majd nagyot sóhajtott. -Aznap, mikor Shanet megölték, ott voltam - ettől a mondattól még idegesebb lettem, és azt hittem elájulok. - Veszekedtem vele… - itt lett végem, könnyeim potyogni kezdtek - de eszembe jutottál, Lou - nézett rám, - tudtam, hogy mérges lennél, ezért lenyugtattam magam és beszélgetésbe kezdtünk Shannel. - Halvány mosoly jelent meg az arcán. - Nagyon jó fej srác... volt - tette hozzá. - Kibékültünk… - ismét sírtam, már nem tudom mitől. Ez sok volt már nekem. - Valaki, szerintem Lucas - neve hallatán görcsbe rándult a gyomrom, - meggyilkolta, csakhogy engem börtönbe juttasson. Rám akarja terelni a gyanút, és elég jól sikerül neki, ugyanis túl sokat szimatolnak utánam a zsaruk… Kell...

- Mi? - vágtam közbe. - Mi ez az egész? Azt akarod mondani, hogy börtönbe fogsz kerülni? - kérdeztem. - Ez nem lehet igaz! - temettem arcom a tenyerembe. - Ez nem lehet igaz… - szipogtam. Elegem volt ebből az egészből. Nem bírom már tovább. 

- Lou… - simogatta a vállam Hazza. - Nyugodj meg, nem fogom engedi, hogy börtönbe vigyenek! Megígérem! - ült le mellém, és mellkasára húzott. Szorosan karoltam át, védelmező testét. 

- Ezt nem hiszem el… -szólalt meg Liam. - Ez… Shane Lucas miatt halt meg? - kérdezte, mire bólintottam. 

- Kellene egy bizonyíték, csak egy apró nyom, amin el tudnánk indulni. Meg kell találnom őt! Muszáj, hogy végre véget vessek ennek! - Elhúzódtam tőle, szavai hallatán.

- Felejtsd el! - szóltam rá. - Nem mész utána, nem keresed meg! Harry, Lucas veszélyes! Nem engedem, hogy ezt tedd! Nem!! - hangom hisztérikus volt, és erélyes. 

-Én is vele leszek! - szólalt meg Zayn. Azt hitte, hogy ettől nyugodtabb leszek, hát nem. Tévedett.

-És én is! - mondta Liam, mire mindannyian felé fordultunk. 

- Meg én is! - hallottam meg Niall hangját. Odafordultam, és láttam, hogy Zaynnek ez nagyon nem tetszik. Megértettem… 

- Nem srácok, ezt nem engedhetem! - mondta Hazza. Én meg csak ültem, és meg sem tudtam szólalni.

- Nem a te döntésed Harry! - mondta Liam. - Segíteni akarok, Shane a barátom volt! Meg akarom bosszulni a halálát! Nem érdekel, ha meghalok, de nem élhetek úgy tovább, hogy nem teszek érte semmit! - csend telepedett a szobára. Hülyén éreztem magam. Én voltam az egyetlen, aki meg sem szólalt. Éreztem, hogy itt az idő, hogy végre én is tegyek valamit a barátaimért. Nem akartam a kis Louis lenni, akit mindig meg kell védeni. Én törtem meg a néma csendet.

- Én is! - álltam fel, feléjük fordulva. 

-Nem! - azonnal válaszolt Hazza. 

-De! Ez mind miattam van! Az én testvérem Lucas, ha nem találkoztam volna veletek, senkinek semmi baja nem lenne! Ott kell lennem! Nem állíthatsz meg, Harry! Nem engedem, hogy megtedd! - mondtam erélyesen. 

- Téged elvisz Zayn Londonba, és ott maradsz míg ennek vége nem lesz! Ott biztonságban leszel! - állt fel, felém akart nyúlni, de elhúzódtam. Kezdett elegem lenni abból, hogy mindig engem védenek! Nem vagyok egy kislány!

-Nem! - morogtam. - Ha ők mennek, én is megyek! - mutattam végig a srácokon. - Elegem van belőle, hogy mindig engem védsz, és nem engeded, hogy bármit is csináljak! 

- De nem tudod megvédeni magad, te…

-Akkor taníts meg! Ennyi! Zayn már elég sok fogást megtanított! Folytassuk! - néztem a feketére, majd Hazzára. 

- Nem! - tiltakozott továbbra is. Ökölbe szorítottam a kezeim, és éreztem, hogy elönt a düh. 

- Nem érdekel mit mondasz! Ott leszek és kész! Elegem van ebből! Nem vagy az apám, hogy megmond mit tegyek! Felnőtt ember vagyok! - Szinte ordítottam, és éreztem, hogy majd szétdurranok az idegtől. 

- Őőő… - szólalt meg Zayn. - Szerintem mi elmegyünk, beszéljétek meg, aztán majd leülünk újra, mikor már nyugodtabb a helyzet… - álltak fel mindhárman, én pedig ott álltam, és figyeltem, ahogy Hazza kikíséri őket. Becsukódott az ajtó, majd megjelent a nappaliban Harry.

- Miért teszed ezt? - kérdezte. 

-Hogy miért?! Azért mert már elegem van, hogy úgy viselkedsz velem, mint egy törékeny virágszállal! Erős akarok lenni, érted?! Nem akarok többé a gyenge kis Louis lenni, akit mindenki bánthat! Nem… - csuklott el a hangom. - Nem akarok többé az lenni, érted?! - szipogtam. - Én is akarok valamit tenni! Valamit, ami megváltoztat, valamit amitől erősnek, és legyőzhetetlennek érzem magam! - néztem szemeibe, amik engem fürkésztek. Kisebb csend telepedett közénk, majd lassú léptekkel elém lépett. Kezébe fogta az arcomat, és tekintetét enyémbe fúrta.

-Rendben… - mondta ki nagy nehezen. Halványan elmosolyodtam, és ajkaira tapadtam. 

-Köszönöm! - suttogtam szájába.
- Féltelek - mondta.
- Én is téged, de majd vigyázunk egymásra! - csókoltam meg.