37. rész

Sziasztok!

Itt a megígért rész! :D Nincs róla semmi mondanivalóm, majd ti eldöntitek, hogy tetszett vagy nem! :D

Köszönöm a feliratkozást, a kommenteket meg a tetszikeket! :D 

A rajznak semmi köze nincs a részhez, csak nem szeretem úgy kirakni a részt, hogy nincs hozzá kép! :D

Jó olvasást!

Dreamy Girl

Harry

Eltelt ismét egy hét. Zayn-t ma engedik ki a kórházból, ugyanis szépen gyógyult. Mikor beértem a kórterembe, már ott ült az ágyon felöltözve, összepakolt táskáival.
- Mehetünk? - kérdeztem.
- Minél hamarabb, alig várom már, hogy elhúzhassak innen! - állt fel lassan az ágyról.
- Segítsek?
- Nem kell, csak a táskámat hozd, légyszi! Mozognom kell, nem akarok ellustulni!
Felkaptam a cuccait, majd kisétáltunk a kórházból. Besegítettem az autóba és hazamentünk.
- Jó végre itthon lenni! - mondta mikor beértünk a házba. Azonnal helyet foglalt a kanapén.
- Csináljak valami kaját vagy innál valamit? - kérdeztem ledobva táskáját a földre.
- Nem kell fáradnod, meg nincs szükségem semmire! Inkább ülj le mellém és meséld csak el, hogy hogyan jutottál ki a házamból... - ütögette meg a kanapét maga mellett. Helyet foglaltam és belekezdtem a mesélésbe, úgy volt, hogy a kórházban elmondom neki, de még vártam vele. Nehezemre esett elmondani neki, de muszáj volt. Meg kellett hogy tudja, mi is történt mialatt nem volt itt. Mindent elmeséltem neki, onnantól, hogy odabilincselt az ágyhoz, egészen a mai napig. Arcán megdöbbenést véltem észrevenni, ahogy meséltem a történteket. Nem engedtem, hogy  közbeszóljon, mindig leintettem, hogy várja ki a végét. Majd mikor végleg befejeztem vártam a reakcióját. Egy hosszabb néma csend után belekezdett mondandójába.
- Te lefeküdtél azzal a Louisval, aki bántott, gúnyolt, aztán meg leszopa...
- Itt ragadtál le?? - vágtam közbe - Elmondtam, hogy nem ő volt az, hanem az ikertestvére, Lucas... látom nagyon figyeltél...
- És ezt te beveszed?? Van róla képed vagy bármi más, ami bizonyíték arra, hogy Lucas létezik?? - kérdezte, mire lefagytam. Ebben igaza volt, de Louis nem hazudna nekem, miért tenné??
- Nincs! Nem is kell, én hiszek neki, soha nem hazudna nekem!
- Ja persze... mert biztos beléd zúgott, mi?? - mondta gúnyosan, majd mikor rám nézett felvonta szemöldökét - Na neeee! Mond hogy nem igaz!!! Te vagy beleesve... - Te jó ég! Nem vagyok itt és azonnal valami marhaságot művelsz!! - akadt ki elég durván.
- Fogd be! - kiabáltam mérgesen - Elegem van ebből, felnőtt ember vagyok, azt csinálok amit akarok, nem szólhatsz bele! Szeretem őt és ő is engem!! Nem ismered, úgyhogy leszállhatsz róla! És ha ezt nem tudod elviselni, akkor elhúzok innen... az se érdekel, ha az utcán kell aludnom!!! - keltem fel a kanapéról, dühös pillantásokat lövellve Zayn felé. Hosszabb csend után végre megszólalt.
- Várj! Oké, rendben, felfogtam a dolgokat! Louis nem tehet semmiről, de mi van ezzel a Lucassal? Hol van? És mit fogsz mondani a főnöknek arra, hogy miért nem viszed elé Louist? - a legjobb kérdések, amire még én se tudtam a válaszokat.
- Fogalmam sincs... nem tudom hol van Lucas, de nem hiszem hogy felszívódott volna, valamit kitervelt biztos! A főnökkel kapcsolatban meg halvány gőzöm sincs... - ültem vissza a kanapéra nagyot sóhajtva. - Segítened kell nekem! Valamit tennem kell... ha odaviszem megölik, ha nem akkor engem, vagy életem végéig kínozni fognak... bár lehet inkább fel kéne áldozni magam... Lou úgy is utál... - hajtottam le fejem, próbáltam visszafogni könnyeimet.
- Meg ne próbáld! Majd kitalálunk valamit, rendben? - simogatta meg hátam - Ami meg Louist illeti... nem ítélkezek, amíg meg nem ismerem... bár miután leszúrtam, nem hiszem hogy boldogan fogad, főleg hogy semmiről se tehet... elég szarul érzem magam emiatt...
- Köszi! Nem tudhattad, ahogy én sem... - öleltem magamhoz szorosan. - A fő hogy jól van és te is!
- Valamit el kell mondanom... - motyogta a fülembe. Eltoltam magamtól és barna szemeibe néztem. Reméltem, hogy az elrablásáról lesz szó, mert érzem hogy emlékszik a dolgokra, csak nem akarta elmondani.
- Emlékszel arra a szőke hajú ápolólónőre? - kérdezte mosolyogva. Kutakodni kezdtem emlékeimbe, mikor eszembe jutott kiről is beszél. Bólintottam, bár nem értettem miért is kérdezi.
- Háát... szóval... elég jól összeismerkedtünk, megadta a számát is! - vigyorgott mint a tejbetök. Visszamosolyogtam rá. Meg mondom őszintén örültem neki, hogy boldog és talált valakit magának. Még nem tudni mi lesz kettőjük között, de reméltem, hogy jól sül el a dolog.
- Ennek örülök! Te kis kaszanova! Nagyon csinos csaj, adj bele mindent! De remélem nem csak egy éjszaka?!
- Nem! Valami nagyon megfogott benne, meg akarok ismerni őt! Kedves, aranyos és egyben nagyon csinos is! - bólogattam, tudtam miről beszél, én is ezt érzem, éreztem Louis iránt. Ezek után mindenféléről beszélgettünk, elmeséltem még pár sztorit, ami kimaradt, aztán rendeltünk pizzát, majd filmet néztünk. Annyira boldog voltam, hogy ismét itt van velem.
Mire feleszméltem már este nyolcat mutatott az óra. Felugrottam a kanapéról.
- Zayn! Nekem most el kell mennem! Sietek haza, oké?
- Oké! Addig pihenek egy kicsit! De hova mész? - kérdezte meglepetten.
- Nem fontos... majd elmondom ha visszajöttem! - elköszöntem tőle, zsebembe helyeztem telefonom és kimentem. Beültem a kocsimba, aztán elhajtottam...

Niall

- El akarok költözni, most! - akadtam ki, mikor beléptem a szobám ajtaján. - Elegem van már a folytonos dirigálásból meg lecseszésből. Szeretem a anyát, de ez már sok! Kell az egyedüllét, hogy végre azt csináljak amit akarok! - ültem le az ágyra Liam mellé.
- Nyugi! - simogatta a hátam - Majd arra is sor kerül, csak ne idegeskedj, rendben? Ő az édesanyád, szeret téged, csak most feszült. - adott puszit arcomra. Eldőltem az ágyon és nagyot sóhajtva kifújtam a levegőt. Liam mellém dőlt, majd oldalára fordult a  fejét megtámasztva kezével. A másikat pedig hasamra helyezte és lágyan cirógatta azt. Becsuktam szemeim, élveztem érintését, amely által megnyugodtam.
- Szeretlek! Örülök, hogy itt vagy nekem! - mondtam mosolyogva, még mindig csukott szemmel.
- Én is! - mondta, majd puha, édes ajkait éreztem meg enyémen. Kezével mellkasom simogatta, egyre lejjebb haladva. Nyelvét átdugta számba, ezzel táncba hívva enyémet. Combomon járt keze, aztán visszafelé ágyékomon vezette át, mire sóhajtottam egyet. Belemosolygott csókunkba. Számról nyakamra vándorolt, érzékeny bőrömet forró csókjával hintette be. Néhol bele harapva. Felnyögtem tettére.
- Liam... ne... most... - nyöszörögtem.
- Rendben... - helyezte fejét mellkasomra.
- Sajnálom, de most nincs kedvem ehhez... - pusziltam hajába.
- Semmi baj, megértem!
- NIALL! - kiabálta anya a nevemet. Nagyot sóhajtottam, felkeltem az ágyról, majd az ajtó felé vettem az irányt.
- Ni! - fordultam Liam felé - Ő az édesanyád, szereted téged, ezt jól vésd az agyadba! - mondta szerelmem, mire bólintottam egyet, aztán lementem. Anya a konyhába állt. Odasétáltam hozzá, várva az előbbi fejmosás folytatását.
- Ne haragudj, tudod hogy nem gondoltam komolyan! Nagyon szeretlek! Csak a munka kikészít és sajnos rajtad vezettem le a feszültséget! - mondta szomorúan. Láttam, hogy nagyon megbánta ami a fejemhez vágott.
- Semmi baj anya! - szorosan öleltem karjaimba, mire pityeregni kezdett. Hátát lágyan simogattam, ezzel nyugtatva őt.
- Szereltek fiam! Te vagy a legjobb dolog az életemben! - puszilta meg arcom.
- Én is szeretlek, csak ne mondj ilyeneket, mert még én is elsírom magam! - nevettem fel. Eltolt magától és szemembe nézett. - Sajnálom! Utálom, hogy alig tudok veled lenni, de ilyen a munkám és apádé is! Ígérem, nemsokára kiveszek pár szabadnapot, hogy együtt lehessen a család!
- Megértem! Az jó lenne, de csak akkor ha Liam is itt lehet!
- Persze, nagyon szívesen látom, igazán jó gyerek és örülök, hogy itt van neked! - adott egy puszit ismét arcomra. - Most viszont el kell mosogatnom, aztán jön majd az esti műszak! Hajnalban jövök haza!
- Majd mi elmosogatunk, pihenj csak le!
- Te egy angyal vagy! De biztos? - mosolygott rám, mire nagyot bólintottam. - Köszönöm! - ölelt meg,majd felment.
- LIAM! - szóltam fel az emeletre. Hallottam halk lépteit, ahogy jött le a lépcsőn. - Konyha!
- Na?? Jól viselkedtél? - kérdezte mikor látta, hogy egyedül vagyok.
- Én mindig! Igazad volt... feszült volt, de most már minden rendben van!
- Mondtam én! - lépett elém, majd derekamnál fogva magához húzott. Szorosan átölet és egy apró puszit nyomott nyakamba.
- Most viszont... - toltam el magamtól - mosogatni fogok! - vettem fel egy rongyot és feléje dobta, - Te pedig törölgetsz! - vigyorogtam.
- Oké! De aztán az enyém vagy! - puszilta meg orrom hegyét.
- Megegyeztünk!
A mosogatás és törölgetés végeztével, amit egy kicsit elhúztunk a sok baromkodás miatt, leültünk a kanapéra, bekapcsoltuk a tvt és filmeztünk. Folyton az órát figyeltem, vártam, hogy végre kettesben lehessünk! Iszonyat lassan teltek a percek. Kezemet combjára vezettem.
- Nyugi! Még egy kicsit bírj ki! - tette kezét az enyémre.
- Elmentem srácok! - kiabált be anya. Kimentem és elköszöntem tőle. Amint hallottam, hogy a kocsi elment, berohantam Liamhez és rávetettem magam a kanapén. Hevesen csókoltam, ahol csak értem.
- Várj! Menjünk fel! - tolt el magától. Megfogtam kezét és felvezettem a szobába. Egymásnak estünk, azonnal levetettük a felesleges ruhadarabokat. Ledöntöttem az ágyra, majd csókokkal hintettem be egész testét, aztán megszólalt a csengő. Mérgesen kifújtam a levegőt.
- Ki a franc az ilyenkor?! - másztam le Liamről. Felkaptam magamra a ruháim.
- Ne mozdulj! Mindjárt jövök! - mondtam, még mielőtt lementem volna. Kizártam a bejárati ajtót és kinyitottam. Fel se tudtam eszmélni, ugyanis azonnal egy test nyomódott neki mellkasomnak.
- Louis? - fogtam meg elernyedt testét. Fintorogtam mikor megéreztem a belőle áradó pia szagot... - Louis? - kérdeztem ismét, de nem felelt. - LIAM! - ordítottam.

36. rész

Sziasztok!

Itt is van a kövi rész! :)

Köszönök nektek mindent, a több mint 27.000 oldalmegjelenítést (wáóó XD), a kedves szavakat és a tetszikeket! :D

Kipróbáltam az időzítést, ez tök jó, így bármikorra beállíthatom, hogy kitegye a részt! :D Jó, hogy így 36. rész után rájöttem, hogy ez milyen jó dolog! XD

Jó olvasást!

Dreamy Girl

Harry

Négy nap telt el azóta, hogy megtaláltam Zayn-t. Minden nap bementem hozzá, nem bírtam ki, hogy otthon ülve várjam a hívást. Reméltem, hogy pont akkor fog felébredni, mikor bent leszek vele, de ez eddig nem történt meg. Ma is bent voltam nála, majd mikor hazaértem leültem a kanapéra és töprengtem azon, hogy mit is csináljak. Jó lenne valami, ami el tudná vonni figyelmem Zayn-ról és Lou-ról, mert amint nem csinálok semmit rögtön ők jutnak az eszembe. Lou-t azóta az utolsó hívás óta egyszer sem kerestem... nem akart velem beszélni, ezért úgy véltem nem zaklatom tovább. Reméltem, hogy mihamarabb rájön, hogy nem is olyan nagy dolog amit tettem... Rápillantottam az órára a falon, még csak délután egy óra volt. Eszembe jutott, hogy nem is ettem semmi, de nem volt kedvem csinálni kaját, ezért inkább rendeltem. Egy fél óra múlva meg is hozták a pizzát, amit pár perc alatt befaltam. Elpakoltam az üres doboz, majd hirtelen eszembe jutott, hogy hova is mehetnék. Tökéletes hely a kikapcsolódásra. Nagyon régen jártam már ott, talán egy, de lehet hogy van az már két éve is. Beültem autómba és elindultam célom felé. Fél óra múlva meg is érkeztem a várostól nem messze lévő lőtérre. Lefordultam balra a földes útra, ami egyenesen oda vezetett. Hosszas zötykölődés után megpillantottam a pályát. Megrohamoztak a régi emléke, ahogy végignéztem a zöldellő tisztáson, ahol fa bódék és céltáblák sorakoztak. Itt tanultam meg mindent a lövészetről, itt kaptam kezembe életem első fegyverét. Nem volt senki, csak egy autó, azt pedig azonnal felismertem. A hely tulajdonosáé volt, akivel nagyon jóba voltam. Leparkoltam a kocsija mellé, kiszálltam és egyenesen az egyik bódé felé vettem az irányt, ami úgymond az iroda volt. Benyitottam, a pult mögött ott állt a rég nem látott barátom, aki amint észrevett széles mosolyt villantott felém.
- Szeva Derek! - üdvözöltem mosolyogva.
- Harry? Te jó ég, de rég láttalak! - mondta meglepetten, majd kijött a pult mögül és megölelt. - Szia! Kész férfi lettél! - veregette meg vállamat, miután elváltunk egymástól. - Hány éve is? Talán három? Mi szél hozott ide?
- Már három éve? De rég volt... Kellett egy kis kikapcsolódás és ez a hely a legjobb erre...
- Aham... Miért is? A főnök miatt? Mit csinált már megint? - kérdezte kicsit aggódva, ugyanis nagyon jól ismerte, mivel ide jártunk kiképzésre.
- Nem-nem... vagyis miatta is, de most más is nyomja a lelkem... - hajtottam le a fejem, amint eszembe jutott Lou.
- Álljunk csak meg! - néztem fel rá meglepetten. - Ha nem ismernélek akkor azt mondanám, hogy szerelmes vagy... de az nem lehetséges vagy mégis? - mosolygott rám, mire elfordítottam fejem. - A nagy Harry Styles szerelmes?! - nem szóltam semmit, csak bólogattam. Derek jól ismert, ezért is lepődött meg ezen, mivel tudott az egy éjszakás kalandjaimról. Mindent elmondtam neki, így nagyon jóba lettünk. Ő 30 éves, van egy felesége és egy csodaszép kislánya, aki... ha jól számolom... négy éves lehet. Sokszor hozott képet róla, amit büszkén mutogatott nekem.
- Aztamindent! Ezt is megéltem... és ki az a szerencsés aki ellopta a nagy Styles szívét? - kérdezte vigyorogva.
- Nagyon vicces vagy! Röhög a vakbelem! - villantottam rá egy gúnyos mosolyt. - Egy fiú... de hagyjuk, nem akarok erre gondolni, azért jöttem, hogy kikapcsolódjak! - Derek tudta, hogy nem csak a lányokhoz vonzódom, ezért is mertem elmondani neki. Mindig megértett és támogatott mindenben, szinte olyan mintha az apám lenne.
- Rendben, nem faggatlak, úgyis elmondod ha akarod! Gyere! - mondta, majd kivezetett a lőtérre, kezembe nyomta a védőfelszerelést. - Szólja ha bármire szükséged van!
-Főnökömről nincs képed, amit kirakhatnék célpontnak? - kérdeztem, mire hangos nevetésbe tört ki. Én is csatlakoztam hozzá.
- Sajnos ezzel nem szolgálhatok! Képzeld oda az arcát! - mondta és elment. Felvettem a fülhallgatót és a védőszemüveget. Kezembe vettem a pisztolyt, megtöltöttem tölténnyel és felvettem a pozíciót. Célzásba vettem a tábla fejét...

Két órával később

Letettem a fegyverem, a fülesem és a szemüvegem. Bevallom őszintén nem sokat segített, a dühömet le tudtam vezetni, de a fájdalmat amit a szívembe érzek semmi se tudja kitörölni, elfeledtetni.
- Szép munka! Kicsit utálhatod a főnököd! - mondta miközben megveregette vállamat. - Jobban vagy már?
- Túl jó vagyok! Pont a fejbe! - mosolyogtam rá - De sajnos nem segített... - szomorodtam el, ahogy ismét eszembe jutott Louis. Érezni akartam ölelését, csókját. Azt akartam, hogy mellettem legyen, hiszen nagy szükségem van rá... nélküle nem érek semmit, nincs értelme az életemnek...
- Figyelj! - zavarta meg gondolatom Derek. - Gyere, beülünk az irodámba, csinálok egy kávét és elmondod a bánatod! Na mit szólsz hozzá?
- Legyen... - egyeztem bele, bár semmi kedvem nem volt hozzá, mégis úgy véltem nem árt, ha kibeszélem magamból a dolgokat. Derekben meg megbízok. Beültünk a fotelba, ami nagyon kényelmes volt, mindig ezt választottam amikor kijöttünk ide lőni. Ez volt az én fotelom, már mindenki tudta, így nem ültek oda soha. Derek közben feltette a kávét, ami pár percen belül fortyogni kezdett. Kiöntötte a csészébe és elém rakta a kis asztalra. Leült ő is, velem szembe.
- Na mesélj! Mi történt? - nagyot sóhajtottam, kavargatni kezdtem a kávém és gondolkodtam azon, hogy hogyan is kezdjem.
- Szóval... végre szeretek valakit, erre mindent elrontok, nem vagyok valami jó a kapcsolatok terén... ezt te is jól tudod - néztem fel rá, mire bólintott - Tettem valamit, ami miatt mérges rám...
- Majd megbékél, higgy nekem! Mi is össze szoktunk kapni Maryvel, aztán kibékülünk, ez ennek a rendje! Nincs olyan pár aki ne veszne össze... Bár nem tudom mit tettél... ugye nem csaltad meg?
- Nem! Soha! - akadtam ki, hogy ilyet mond, mondjuk a múltamat tekintve megértem. - Nagyon szeretem őt, ilyet soha nem tennék vele! Ő a mindenem! - csuklott el a hangom. Belekortyoltam a forró kávéba, ami melegséggel töltött el. - De ez nem olyan, mint nálatok - folytattam - Már lassan több, mint egy hete nem akar velem beszélni, se telefonon, se személyesen és még az sms-re sem válaszol... gyűlöl engem, mert hazudtam neki... - nem bírtam tovább, szabadjára engedtem könnyeimet - pedig... csak... meg akartam védeni... - szipogtam. Tenyerembe temettem arcomat, hogy ne lássa könny áztatta szemeimet.
- Harry! Ne szomorkodj, hidd el, hogy meg fog bocsájtani! Egyszer rájön, hogy hibát követett el, szeret téged, erre hamarosan rá fog jönni! Csak várd ki! Rendben? - a fotelom karfájára ült, majd megsimogatta hátam. - Minden rendbe lesz!
- De.. de mikor? Félek, hogy túl késő lesz...
- Lehet neki több idő kell! Hagyd hogy megeméssze a dolgokat! Oké?
- Rendben... - törtölem le könnyeim, mikor megszólalt a telefonom. Kivettem zsebemből, megnéztem a kijelzőt, egy ismeretlen szám hívott.
- Bocs! - mondtam Dereknek, majd felvettem.
- Igen! Tessék? - szóltam bele.
- Jó napot! A kórházból hívom, Ön Zayn Malik hozzátartozója? - a gyomrom összeugrott, ahogy kimondta a szavakat. Istenem add, hogy jó hír legyen! Félve beleszóltam egy igent, majd összeszorított szemekkel vártam válaszát.
- Örömmel értesítem, hogy felébredt a kómából ma reggel! - el se akartam hinni amit mondott, egyszerűen boldogság járta át testemet, elmosolyodtam és úgy éreztem talán most minden helyre fog jönni.
- Kö..köszönöm, azonnal megyek! - tettem le, lehörpintettem a kávét, ami egy kicsit le is égette nyelvem, de ez most nem érdekelt. - Bocs , de most el kell mennem, nagyon köszönök mindent! - öleltem át, aztán el akartam indulni, de Derek még utánam szólt.
- Várj! - megálltam és felé fordultam. - Itt a telefonszámom, ha kell bármilyen tanácsa vagy valamire szükséged van, hívj nyugodtan! - elvettem a kártyát, megköszöntem majd leléptem. Rohantam az autómhoz, beültem és nagy gázzal elindultam a kórház irányába. Már sötét volt idekint, az órára néztem, fél hetet mutatott, jól elbeszélgettük az időt. Dereknek igaza volt, ez a "kiöntöm a lelkem" beszélgetés jól esett és mindenben igaza volt. Hagynom kell Louist, had eméssze meg a dolgokat. Tudom, hogy szeret és erre rá fog jönni... Nyomtam a gáz ahogy csak tudtam, nem érdekelt semmi, csak oda akartam érni és végre átölelni Zaynt. Szerintem hamarabb megtettem az utat, mint idefelé. Leparkoltam a kórház elé, Gyomorideggel lépkedtem a bejárathoz. Boldog voltam, hogy felébredt, de féltem attól, hogy nem fog emlékezni semmire. Amikor beértem azonnal kerestem egy nővért, hogy kikérdezhessem. Szerencsémre pont megtaláltam azt, aki hívott. Elmondta, hogy minden rendbe van vele, ha nem lesz gond, akkor akár egy hét múlva haza is mehet.
- És az emlékezete? - böktem ki a számomra nagyon fontos kérdést.
- Nem emlékszik a történtekre! Ami előtte és utána volt arra mindenre emlékszik! - mondta nyugodtan. Ennek valamilyen szinten örültem... Megköszöntem a nővérnek mindent, majd megmutatta melyik kórterembe menjek. Benyitottam. Zayn ott feküdt az ágyon, már valamilyen szinten jobban nézett ki. Felnézett, ahogy meghallotta, hogy valaki bejött. Mikor meglátott fájdalmas mosolyt villantott felém. Odasiettem hozzá és szorosan magamhoz akartam ölelni, de nem tettem, mert eszembe jutottak sérülései., így csak a kezét fogtam meg.
- Legszívesebben most átölelnélek, viszont az nem lenne valami kellemes érzés! - mosolyogtam, mire ő is. Nagyon fájhatott neki minden, ha már a mosolygás is nehézkes volt.
- Semmi baj... csak még nagyon fáj. - motyogta erőtlen hangon. - Azt hiszem azért túlélem, legalább is ezt mondták az orvosok...
Tudtam, hogy túl korai , mégis nem bírtam ki hogy ne kérdezzek rá.
- Ki tette ezt veled? - kicsit hezitált kérdésemet hallva, ami gyanús volt. Az járt a fejemben, hogy nem akarja elmondani, ezért azt hazudja, hogy nem emlékszik rá. Én akkor is ki fogom szedni belőle.
- Nem tudom... annyira emlékszem, hogy az ágyhoz bilincseltelek, amit nagyon sajnálok... örülök, hogy nem lett semmi bajod, nem is tudom mi lett volna ha...
- Zayn! Ne térj ki, kérlek! - vágtam szavába.
- Bocs, szóval felhívott a főnök, hogy azonnal menjek oda, mert van egy sürgős munka... elmentem hozzá és ennyi... semmi másra nem emlékszem. Az utolsó emlék az, hogy kiszálltam autómból, aztán meg itt ébredtem fel, tele sérülésekkel. - csukta le szemeit a mondat végére.
- Tudtam, hogy ő tette! - mondtam dühösen. - Ezt nem fogja megúszni, ha rajtam múlik! - szorítottam ökölbe kezeimet.
- Honnan gondolod hogy ő tette? A főnökünk, mi oka lenne rá, hogy kinyírasson engem, hiszen mindig megtettem amit kért... - na ez az amit én se értettem, de majd kiderítem.
- Nem tudom, ezen még gondolkodnom kell! A lényeg az, hogy jól vagy! - simogattam meg kézfejét.
- Harry! Nagyon  sajnálom hogy úgy bántam vele, annyira örülök, hogy nem esett bajod! - mondta bűnbánó arccal.
- Ne emészd magad ezen, tudom, hogy csak meg akartál védeni! Már rág elfelejtettem! - mosolyogtam.
- Köszönöm! És veled mi történt míg nem voltam itt? - Na ez az a kérdés amitől féltem, mi lesz ha elmondom neki a történteket, mit fog reagálni rá? Érzem, hogy egy hosszú beszélgetés veszi majd kezdetét...
- Elnézést! - kaptuk oda fejünket mindketten, mikor meghallottuk a nővér hangját - A betegnek pihennie kell! Jöjjön be holnap is a látogatási időben! - mondta, aztán kiment.
- Legközelebb elmesélem! Addig is pihend ki magad! - nyomtam egy puszit homlokára és elköszöntem.

35. rész

Sziasztok! 

Itt is van a kövi rész! :) Köszönök mindent, a sok dicsérő szavakat, a feliratkozókat és a tetszikeket! :) :3

Nem is nagyon húznám tovább, nem tudok mit mondani, csak annyit, hogy jó olvasást kívánok! :)

Dreamy Girl

Ui: Elég ramatyul sikeredett ez a rész! :/ Szerintem eddig ez lett a legrosszabb, de most ennyire futotta! :/ Bocsássatok meg érte! :/ (Szégyellem is magam miatt! :/)

1 hét múlva

Louis

Arra ébredtem, hogy valaki befogja a számat. Kapálódzni kezdtem, de leszorított az ágyra és csípőmre ült. Megrémültem, remegtem a félelemtől, ami átjárta egész testemet. Ennek sose lesz vége...

- Minden miattad történt! - hallottam meg a számomra oly csodás hangot, ami most rettegéssel töltött el. - Ha nem jössz utánam, ez mind meg sem törtét volna! Miattad szenvedek! - mondta egyre dühösebben. Féltem tőle, remegő testtel feküdtem alatta. Miért csinálja ezt velem? Miért bánt? Én ezt nem akartam...

- Most te is szenvedni fogsz! - suttogta fülemhez hajolva, amitől kirázott a hideg. Szavai megrémisztettek, nem tudtam elhinni, hogy ezt teszi velem. A számon tartott kezét felemelte és ökölbe szorította. Ütni készült, szemeimet lehunyva vártam a fájdalmat. Könnyeim kicsordultak. 

- K... kérlek... ne - szipogtam halkan. Vártam... de nem ütött, ezért lassan kinyitottam szemeim és Harry fájdalomtól eltorzult arcát láttam meg.

- Hazza? Mi a baj? - nyúltam óvatosan arcához. Nem felelt. Ajkai szétnyíltak, ami által kicsordult piros vére. Ujjaimmal letöröltem szájáról, de mind hiába, az egyre csak folyt. 

- Te tetted ezt velem... meg fognak ölni... miattad... pedig én szerettelek... - mondta könnyeivel küszködve. 

- Nem! Nem! Ne tedd ezt velem! Szeretlek! Harry ne hagyj itt! - kezeim közé fogtam arcát, majd letévedt tekintetem pólójára, melyen piros folt éktelenkedett, amely egyre csak nagyobb és nagyobb lett. 

- NEM! HARRY! NEM! NE HAGYJ ITT! - ordítottam fel, ahogy a torkomon kifért. 

- Lou! Ébredj! Semmi baj, mi itt vagyunk melletted! - hallottam meg Niall nyugtató hangját fejem mellől. Párat pislogva kinyitottam szemeim. Azt se tudtam hol vagy... mi volt ez az egész? Álmodtam? Vagy ez a valóság? 

- Rosszat álmodtál! Nyugodj meg! - éreztem meg kezét hátamon, mellyel lágyan cirógatott. Felé fordultam, Liammal együtt ültek az ágyam szélén. 

- Ti hogy kerültök ide? - nyöszörögtem kómásan, nem volt erőm még beszélni se. Fejem majd szét esett, lüktetett és még émelyegtem is. 

- Egy hete, hogy elvitted a kocsim, ma jutott eszembe! Hívtalak, de nem vetted fel, ezért gondoltuk eljövünk hozzád! És hát itt találtunk rád az ágyban! Mi történt Lou? Miért ittad le magad? 

- Nem ittam... honnan veszed ezt a marhaságot? 

- Talán onnan, hogy bűzlesz a piától és az ágyad mellett van egy pár üveg, ami üres... - mondta, mire csak egy nyöszörgést adtam válaszul, nem nagyon tudtam odakoncentrálni szavaira a fejfájásom miatt. - Harry tett veled valamit? Összevesztetek? - kérdezte Liam. Megráztam a fejem, nem akartam erről beszélni, egyedül akartam lenni... 

- Akkor meg mi a baj? - simogatta meg a karom Niall. 

- Nem akarok erről beszélni... szarul vagyok, ehhez most nincs kedvem... kérlek, hagyjatok békén... - mondtam fejemre húzva a takarót. Hallottam lépteiket, amint elhagyják szobám. 

- Ne aggódj már! - hallottam Liam hangját, mire lehúztam fejemről a takarót. - Ezt nekik kell megoldaniuk, ne szólj bele! 

- Te ezt nem érted! Nincs senkije rajtam kívül, nem hagyhatom magára! Esküszöm kinyírom azt a rohadékot, tudom, hogy ő tette ezt! - akadt ki a Szöszi. 

- Értem én, de nem tehetsz ellene semmit, Louis felnőtt ember és Harry is! Hagyd őket békén, meg fogják oldania problémájukat nélküled is!

- Szóval én vagyok a hülye, mert segíteni akarok neki? - kiabált Ni.

- Miről beszélsz? Nem ezt mondtam! De tudod mit? Hagyjuk, oké? Én most elmegyek... gondold át amit mondtam! 

Ez remek! Mindent tönkre teszek, most miattam veszekednek... Harry pedig miattam szenved... 

-Niall! - próbáltam kiabálni, ami elég bénára sikeredett. Fejem is belefájdult. Belépett a szobámba, szomorú arcát látva majd meghasad a szívem. Szemeim pirosak voltak, a könnyeivel küszködött. 

- Menj utána! Én meg leszek, felnőtt ember vagyok, megoldom a gondjaim! Tudom, hogy szeretsz! Én is téged, de neked most már Liam a legfontosabb! 

Niall odajött hozzám, szorosan átölelt. 

- Biztos miden rendbe lesz? - suttogta fülembe. 

- Persze! Menj csak! - pusziltam nyakába.

- Köszönöm! - nyomott puszit arcomra, majd kirohant az ajtómon. Belekotortam az éjjeliszekrényembe, bevettem egy fájdalomcsillapítót és visszadőltem az ágyba. Telefonom idegesítő hangja ébresztett fel. Kitapogattam, majd felvettem. 

- Mi... van? - szóltam bele álmosan. Fogalmam sincs ki hívott, de valahogy nem is tudott érdekelni. 

- Lou! Szükségem van rád... nem teheted ezt velem... beszéljük meg... kérlek, ne lökj el magadtól... -  egyből felismertem csodás hangját, amely szomorúan, kétségbe esetten csengett. Nem tudtam mit mondani neki, egyszerűen lefagytam.

- Lou? 

- Hagyj békén... mondtam hogy nem akarok beszélni... - böktem ki és azonnal letettem a telefont. Remek Louis, egy nagy seggfej vagy... 

Harry 

Egy hét telt el azóta a nap óta. Louis látni se akart, nem válaszolt az üzeneteimre, nem vette fel a telefont és hiába látogattam meg, mindig becsapta az orrom előtt az ajtót. Akár mit csináltam nem érdekelte őt. Feladtam... tudom elég gyorsan lemondtam róla, de úgy voltam vele, hogy neki talán hosszabb időre van szüksége. Tudom, hogy szeret, csak túl sok volt ez neki. Ma is a háza előtt álltam az autómmal, viszont láttam, hogy Niall-ék ott vannak vele, így elhajtottam, tudva, hogy biztonságban van. Az erdőben lévő házhoz akartam menni, de valami azt súgta, hogy Zayn régi házához menjek. Igaz csak egyszer jártam ott, de simán oda találtam. Megálltam a ház előtt. Az ajtóhoz lépdeltem, ami meglepetésemre nyitva volt. Ez fura volt, ezért visszamentem a kocsihoz, elővettem a kesztyűtartómból a fegyverem. Óvatosan lépdeltem az ajtóhoz, kinyitottam, bent sötét volt, nem láttam semmit és senkit, csak orrfacsaró bűzt éreztem. Csend volt. A falon tapogatózva megtaláltam a villanykapcsolót és felkapcsoltam. A hirtelen jött fény miatt hunyorítanom kellett. Mikor kitisztult látásom, körül néztem és teljesen lesokkolt az elém táruló látvány. Szám elé kaptam kezem és lefagyva álltam a nyitott ajtóban. Pár perc után feleszméltem, majd odarohantam a földön fekvő Zayn-hoz. 

- Zayn! Zayn! Te jó ég! - mondtam megrémülve. Végig néztem rajta, az egész testét kék-zöld foltok, vágások és alvadt vér fedte. Haja összetapadt a sok vértől. Szörnyű volt így látni őt.

- Istenem! Kelj fel! - próbáltam ébresztgetni. Kitapintottam pulzusát, szerencsémre még élt, de ha nem sietek nem sokáig. Azonnal tárcsáztam a mentők számát. Megmondtam a címet, majd letettem. 

- Tarts ki, kérlek! - simogattam meg sápadt, hűvös arcát. Órámra pillantottam, egy örökkévalóság volt, míg a mentősök kiértek. Elmondtam amit tudtam, ami nem sok volt, hiszen így találtam rá, fogalmam se volt, hogy mi történhetett vele és hogy mióta fekszik itt. Megvizsgálták, ráemelték a hordágyra és betolták a mentőautóba. Beültem a kocsiba. Hiába kérdezgettem a mentősöket Zayn állapotáról, mindenre az volt a válaszuk, hogy majd csak akkor tudnak pontos diagnózist adni, ha megvizsgálják a kórházban. Hosszú percek múlva megérkeztünk. A kórházba beérve megkértek, hogy várjak kint és majd szólnak, amint tudnak valamit. Leültem az egyik székre. Vártam... Folyton figyeltem a ajtót, ahova bevitték. Ki- be rohangáltak az orvosok, nővérek. Nagyon ideges voltam. Ki tehette ezt vele? Hogy került a házba és mikor? Pár napja voltam ott és akkor még nem volt senki sem a házban...  Arcomat kezembe temettem.

- Zayn tart ki! Szükségem van rád... - suttogtam tenyerembe. Már vagy egy fél órája vártam, már nem bírtam a fenekemen ülni, fel-alá járkáltam, folyton az órát lestem, aminek a mutatója csigalassúsággal mozgott. Hosszú várakozás után megláttam a nővért, aki felém tartott. Arcáról semmit nem tudtam leolvasni, de testem remegni kezdett. Féltem... 

- Ön Zayn Malik hozzátartozója? - kérdezte.

- I-igen! Hogy van? Feléül? Ugye minden rendbe lesz vele? Kérem mondja, hogy nem lesz semmi baja! - hadartam levegőt se véve. 

- Nyugodjon meg! Stabilizáltuk állapotát, szerencse, hogy időben odaért! Pár percen múlt az élete! Nagyon sok zúzódása és mély vágott sebei vannak. Remélhetőleg nem fertőződtek még el! 

- De rendbe jön? 

- Igen... viszont... van egy komoly fejsérülése, ami miatt akár elveszítheti emlékezetét! 

- Micsoda?? - akadtam ki a hallottak miatt, hirtelen fel se fogtam mit jelent ez - Nem fog emlékezni... semmire? - így kimondta még szörnyűbben hangozz, mint gondoltam. 

- Ezt még nem tudhatjuk biztosan, csak ha felkel... már ha felkel, ugyanis kómában van...

Nem akartam hinni füleimnek. Ha felkel? Nem, ez nem lehet igaz... Mi lesz velem nélküle? 

- Ha szeretne bemehet hozzá pár percre. - mosolygott rám a nővér. Bólogattam, elindultunk a kórterembe, ahol Zayn sápadt, élettelennek tűnő teste feküdt a kórházi ágyon. Zsinórok, csövek lógtak ki testéből. Zavaró pittyegés jelezte egyenletes, nyugodt szívhangját. Közelebb mentem, kihúztam egy széket az ágy alól és leültem. Megfogtam kezét, lágyan megsimogattam. 

- Zayn... kelj fel kérlek... szükségem van rád... nem hagyhatsz itt... - hajtottam fejem mellkasára. Nagyokat sóhajtva hallgattam egyenletes szívverését. - Akárki is tette ezt veled, megfizet érte! - suttogtam. Pár perc múlva jött is  nővér. Odahajoltam homlokához és lágyan megpusziltam. 

- Szeretlek! - mondtam halkan, majd kimentem a szobából. Megadtam az elérhetőségem a nővérnek, hogy ha felébred, azonnal hívjanak. Beültem az autóba és visszahajtottam a házhoz. Ahogy beléptem ismét megcsapta orromat a bűz. Kiszellőztettem, nekiálltam takarítani, hogy mire Zayn hazajön, ne ez fogadja. Mikor végeztem ledőltem a kanapéra. Iszonyat fáradt voltam, már gondolkodni se tudtam igazán... Minden összejött. Először a főnököm, aztán Lou, most meg Zayn... mintha minden ellenem lenne... Kezembe vettem mobilom és tárcsáztam. Pár csörgés után felvette a hívott fél.

-Mi... van? kérdezte álmos hangon. Az órára pillantottam, ami éjfélt mutatott. Nem is figyeltem az időt, gondolom sikerült felkeltenem.

- Lou! Szükségem van rád... nem teheted ezt velem... beszéljük meg... kérlek, ne lökj el magadtól... - suttogtam a telefonba. Vártam, de csak halk szuszogást kaptam válaszul.

- Lou?

- Hagyj békén... mondtam hogy nem akarok beszélni... - tette le a telefont. Kiejtettem kezemből a mobilom és az eddig visszatartott könnyeim most utat törtek maguknak. Mindent kiadtam magamból, az egész heti feszültségemet. Elterültem a kanapén, összekuporodtam és addig sírtam, míg az álmok világa magával nem ragadott.

34. rész

Halihóóó! 

Wáóó, úgy látom az előző rész nagyon tetszett, aminek annyira, de annyira örülök! :) Mikor megnyitottam a blogom és megláttam a sok komit, fülig ért a szám! :') Hálás vagyok mindenért, imádlak benneteket! :3

Mivel ilyen jók voltatok és ennyi komit kaptam, megleplek bennetetek ma is egy résszel! :) (Nem akartam még felrakni, kicsit húzni akartam az időt, de nem tudtam könyörgő szavaitoknak ellenállni! :)) Viszont az ezután rész nem tudom mikor jön! 

Köszönök mindent! :3

Jó olvasást! :) 

Dreamy Girl 

Louis

- Ne hazudj! - mondta durva hangon. - Mit láttál? - fogta meg erősen állkapcsom és szemembe nézve várt válaszomra. Remegve tekintettem haraggal teli barna szempárjába. Nem tudtam mit kell tennem, soha nem voltam még ilyen helyzetben. Ha elmondom neki, megöl, ha nem mondom el neki, akkor is megöl... Harry szavai kavarogtak fejemben, így jobbnak láttam nem elszólni magam.

- Semmit... - válaszoltam ismét, egy kicsivel több bátorságot belevéve hangomba. Hazza megszorította kezemet, mire felszisszentem, nem értettem miért csinálja ezt. Hirtelen egy ütést éreztem meg hasamnál,  mire fájdalmasan összegörnyedtem, már amennyire bírtam a szorító kezek miatt. Fel se tudtam eszmélni az előző ütéstél, máris kaptam még egyet, ami sokkal erősebb volt. Lerogytam a földre, magzatpózba vonaglottam az irtózatos fájdalomtól. 

- ÁLLÍTSD FEL! - kiabált a kopasz. Harry azonnal felrángatott, ami nagyon fájt, nem tudtam kiegyenesedni. 

- Úgy látom, ma senki se közlékeny... Ők se voltak azok! - mutatott, a még mindig térden álló alakokra, akik teli voltak vágásokkal és tiszta véres volt testük. 

- Te is így akarod végezni? - kapta el hajamat és hátrahúzta a fejem. Felmordultam tettére. Próbáltam elhúzni magam, vagy kiszabadulni, de mind hiába. 

- N..nem... ké...rem... - hebegtem. Gonosz mosoly villant meg arcán, majd előhúzott valamit a háta mögül és elém mutatta. Megugrottam, ahogy megláttam az éles tárgyat kezében. Egy kés volt az, aminek éle megcsillant a lámpák fényében. Rugdalódzni kezdtem, ki akartam szabadulni.

- Fogd már rendesen! - mondta dühösen, mire Harry engedelmeskedett. A férfi megmarkolta állkapcsomat, aztán a kés élét bőrömhöz érintette. Erősen belevájta, éreztem ahogy vérem folyni kezdett. Szemeimet összeszorítva fájdalmasan felnyögtem. Könnyeim potyogni kezdtek. 

- Szóval még mindig nem akarsz felelni kérdésemre? - húzta el a kést arcomtól. Nem szóltam semmit, tudom hiba volt, de nem tudtam mit mondani... - Rendben! Akkor átadlak a legtehetségesebb kínzómnak, majd ő kezelésbe vesz! - kacsintott rám gonosz vigyorral arcán. Intett egyet Harry-nek. Nem értettem ez mit akar jelenteni, de ekkor kigáncsolt és erélyesen lelökött a földre. Felnyögtem a fájdalomtól, mikor pont a felhorzsolt térdemre érkeztem meg.

- Lásd milyen rendes vagyok! Még egyszer utoljára megkérdezem, miért vagy itt? És ne mondd nekem, hogy ide jársz a gyár épületébe, egyedül, mert az nem hiszem el? Kit keresel? Ki küldött? - összeszorítottam szemeim, nem volt mit mondanom és nem is akartam...feladtam... Harry se segített... végig nézte, ahogy ez az alak kínoz...és ez volt a legfájóbb dolog, még a kés éles pengéje se okozott ekkora fájdalmat...

- Látom inkább a kínzást választod! Kötözd meg és állítsd oda a többiekhez, aztán elszórakozhatsz vele is! - mondta, majd Harry-hez dobta a kötelet. Felráncigált a földről, kicsit se gyengéden. Hátam mögé állva megkötözte kezeimet. 

- Ké...kérem...engedjen el... - kezdtem szipogni. - nem... mondok semmit... ígérem...csak hagyjanak elmenni... - könyörögtem elcsukló hangon. 

- És miért higgyek neked? Hmm? Az első dolgod úgy is az lesz, hogy beköpsz a rendőrségnek! 

- Nem! Nem! Soha nem tennék ilyet! - mondtam, hátha megkímél nekem. Bár ez marhaság, jól tudtam, mégis próbálkoztam. Hirtelen Harry-vel találtam szembe magam, mire lepetten néztem szemeibe. Láttam szemében a sajnálatot és a félelmet, ami engem is megrémített. Ha ő is fél, akkor az nagyon nem jelent jót. Meglepődtem, mikor a fülemhez hajolt. 

- Jól figyelj! Rúgj tökön olyan erősen ahogy csak bírsz, ne kímélj! Aztán fuss! Értetted? Rohanj, ahogy csak bírsz! Ne nézz vissza és csak akkor menj haza, ha már biztos vagy abban, hogy nem követnek! A kötél nem szoros...és... nagyon sajnálom... szeretlek - suttogta egy levegővétellel, majd lágy puszit hintett nyakamra. 

- Mi a faszt csinálsz? - kérdezte a kopasz idegesen. Harry feléje fordult. 

- Csak elmondtam neki, hogy hogyan fogom elérni, hogy beszéljen! Biztos élvezni fogj! - mondta gonoszan főnökére pillantva, aztán meg rám. Minden erőmet bevetve meglendítettem lábam és jó erősen tökön rúgtam. Odakapva, fájdalmasan nyögve görnyedt össze. Mikor észbe kaptam, azonnal futni kezdtem, leszedve magamról a kötelet. 

- KAPJÁTOK EL! - ordította a főnökük. Amilyen gyorsan csak tudtam, futottam, hátrapillantottam és megláttam, hogy a két fickó a nyomomba van. Gyorsabb tempóra kapcsoltam. Ilyenkor nagy hasznát vettem a focizásomnak, mivel a kondim elég jó volt, még ha nem is játszottam mindig. Ismét hátrapillantottam, kicsit távolabb voltak, ezért az álló autókhoz érve berohantam az egyik gyár épületébe. Leguggoltam az egyik ablak alá, ami a legközelebb esett a rozoga ajtótól. Ki volt törve, ezért hallottam a két srác lépteit, beszélgetését. Nem tudták merre mentem. Ezek szerint nem látták meg, hogy befutottam az épületbe. Szám elé rakva kezem próbáltam halkítani szapora levegővételem hangján. Szívem pedig majd kiugrott helyéről. Nagy levegőket szívva be tüdőmbe igyekeztem lenyugtatni magam. Mikor már lassabban vettem a levegőt, feltérdeltem, halkan felszisszentem, ahogy ismét a horzsolás fájdalma belém hatolt. Kilestem az ablakon. Nem láttam senkit, de mivel elég sok horror filmet láttam, így nem mentem még ki. Visszaültem a hideg földre és vártam... Jól tettem, ugyanis ismerős hangok csapták meg fülemet. 

- Várj! - mondta a kopasz. Egy fájdalmas ordítás hallatszott nem messze az ablaktól. - Mi volt ez Harry? Te sose szoktál kudarcot vallani! Most nekem kellett elvégeznem helyetted a piszkos munkát! 

- Sajn... -újabb ordítás, amitől szívem összeszorult. Harry miattam szenved... Szám elé kaptam a kezem, nehogy meghallják szipogásom, ugyanis folytak könnyeim Hazza fájdalmas ordításait hallva.

- Nem mondtam hogy beszélhetsz! Esküszöm, ha az a kis nyomoronc beköp, kinyírlak! - köpte a szavakat durván.

- Főnök! Nem...nem találtuk meg! - hallottam meg a két fickó lihegő beszédét. 

- Takarítsátok el a hullákat! - adta ki a parancsot - Remélem megtanultad a leckét! De még nem végeztem veled! Azt akarom, hogy keresd meg azt a kis buzit és hozd elém! Addig látni se akarlak! Ha nélküle jössz vissza, ígérem megtapasztalhatod saját bőrödön keresztül, milyen az amikor kínoznak! Most pedig húzz el! 

Hallottam Hazza fájdalmas nyögését, aztán ajtó csapódást és motor zúgást, majd egyre halkuló autójának zaját. A rettegés úrrá lett rajtam, tudván, hogy ő nincs itt. Féltem, remegtem. Mi lesz most? Mi lesz ha megtalálnak? Mi lesz Harry-vel? Akármennyire is haragudtam rá, nem akartam, hogy baja essen... az én hibámból... ha nem jövök ide, akkor ez mind meg se történ volna... megint elszúrtam... mindig bajt hozok mindenkire... Lehet ki kéne mennem feladni magam. Megölnek és akkor soha többé nem fogok senkinek se bajt okoz. Hazza is biztonságban lenne. Fogalmam sincs mióta ültem a hideg betonon a gondolataimba meredve, de annyira elvoltam, hogy csak az autók motorjának zajára eszméltem fel. Kilestem. Láttam elhajtani őket, mire nagyot sóhajtva vissza ereszkedtem ülő helyzetem és zokogni kezdtem. Fejem térdemre hajtottam. Megrezzentem, amikor meghallottam telefonom csengését, amely ebben a nagy, üres épületben hatalmas zajként hangzott. Elővettem. Azonnal lenyomtam, ahogy megláttam Harry nevét a kijelzőn. Lenémítottam, aztán erőt véve magamon kisétáltam az épület falai közül. Körül tekintettem, síri csend volt. Lassan sétálva elértem a kocsiig. Szerencsére senki nem vette észre. Kinyitottam, beültem és fáradtan nekidőltem az ülésnek. Becsuktam szemeim, a fejemben kavarogtak az események sorozatai, mindent átéltem újra és újra. Megszédültem, gyomrom émelyegni kezdett. Kinyitottam az ajtót, kihajoltam és azonnal kidobtam a taccsot. A tudatom most fogta fel igazán a történetek, látottakat. Amikor úgy éreztem hogy gyomrom lenyugodott, visszaültem. Elővettem a telefonom, nem figyelve arra, hány nem fogadott hívásom van, bepötyögtem Harry-nek az üzenetet.

Jól vagyok... Ne keress többet...

Elküldtem. Beindítottam a kocsit és hazavezettem. A telefonom folyton rezgett a zsebembe, de nem néztem meg. Nem érdekelt mit akar, most szükségem van az egyedül létre. Ahogy bekanyarodtam az utcámba, nagyot sóhajtottam, mivel nem láttam fekete autóját házam előtt. Megnyugodva parkoltam le, kiszálltam, aztán bementem a házamba. Azonnal bezártam az ajtót. Csend volt... régebben ez nem zavart... most viszont fájdalmasan hatol belém a tudat, hogy egyedül vagyok... Kezembe vettem mobilom, kis hezitálás után kioldottam és meglepetten láttam a húsz nem fogadott hívást és a tíz sms-t, ami mind Harry-től jött. Lassan olvasni kezdtem az üzenteket, mindegyikbe szinte ugyan az állt. Meg akarta beszélni a dolgokat... Eltettem telefonom és valami furcsa oknál fogva kinéztem az ablakon. A lámpák halvény fényében megláttam sötét autóját. Azonnal elhúztam a függönyt és felmentem a fürdőbe. Lezuhanyoztam. A tükörben szemügyre vettem sérülésimet, főleg az arcomon lévő vágást. Hozzáérve felszisszentem, eddig nem is igazán fájtak, most hogy az adrenalin kezdett eltávozni testemből, minden sokkal fájdalmasabb volt. Nagyon reméltem, hogy teljesen be fog gyógyulni a sebem és nem lesz semmi heg. Becsoszogtam a szobámba, bedőltem az ágyba, mire ismét felszisszentem. Ezt még meg kell szoknom. Oldalra fordultam, magamra húztam a takarót és hasamat fogva próbáltam elaludni. Hiába voltam fáradt, túl sok minden kavargott fejemben, ami által az álom nem akart elragadni. Minden megint lejátszódott előttem... a kínzás, a pisztoly, az üldözés... Ennyi pont elég volt, hogy ismét patakokban folyjanak könnyeim... Mobilom megrezzent. Megnéztem üzenetem, bár tudtam kitől jött.

Sajnálom Lou... Szeretlek...

Csak ennyi állt benne... Leraktam az éjjeli szekrényre és álomba sírtam magam.

33. rész

Sziasztok!

Itt is van a kövi rész! :) Háát, eléggé megszenvedtem vele, valamiért nehézkesen akart megszületni... remélem azért nem lett rossz... Egy kicsit rövidebb lett, de itt kellett abbahagynom, hogy izguljatok egy kicsit! :) Nem sokára jön a folytatás! :) 

Köszönöm a kedves szavakat és a feliratkozót! :) 

Jó olvasást! 

Dreamy Girl 

Louis

Tisztes távolságból követtem Harry-t, szerencsémre elég sokan voltak a főúton, így nem volt feltűnő, másrészt pedig nem is ismeri Niall kocsiját. Nagyon ideges voltam, a kormányt szorongattam, olyannyira, hogy ujjaim elfehéredtek. Mindenféle gondolatok jártak agyamban. Féltem. Nem is, inkább rettegtem a következő percektől. Gyomrom összerándult, amikor Hazza jobbra jelezve befordult egy utcába. Én is lefordultam. Itt már egyre kevesebb autó volt, ezért lassabban hajtottam, hogy lemaradjak. Egyenesen ment tovább, egyre kijjebb érve a városból, elhagyva a lakóépületeket. Mivel rájöttem, hogy melyik gyárnál is vagyunk, ezért félreálltam egy kicsit eldugottabb helyre és leállítottam a motort. Innen gyalog megyek tovább, mert az autó már túl feltűnő lenne, ugyanis erre a madár se jár. Előkotorásztam a kesztyűtartóból a zseblámpát, amit Niall mindig ott tart vész esetére. Kiszálltam, felhúztam magamra a kapucnimat és elindultam a földes úton a régi gyárépületek felé. Nagy volt a csend, néha baglyok huhogása, néha pedig a bokorban meglapuló állatok zaja csapta meg fülemet. Nem hazudok, be voltam szarva. Folyton hátra, majd jobbra, aztán balra vezettem tekintetemet. A sok fa, bokor nagyon ijesztő volt, bárki kiugorhatott volna, elkapva engem. Olyan érzésem volt, mintha valaki követne, bár ezt betudtam a régi emlékeknek, amelyek most feltörtek ennek a helyzetnek köszönhetően. Minden egyes neszre felfigyeltem. Egyetlen ami biztonságot adott a zseblámpa, amely megvilágította utamat. Nem lesz semmi baj! Nem fog megtámadni senki, hiszen erre senki nem jár! - suttogva nyugtatgattam magam. Nagy levegőt vettem, majd kifújtam. Ezt egy párszor még megismételtem. Az éjszaka közeledtével egyre hűvösebb lett, kezdtem fázni, ezért kicsit gyorsítottam tempómon. Lassan futásnak eredtem, így legalább felhevítem a lehűlni készülő testemet. Körülbelül tíz perc múlva - zihálva - oda is értem a régi gyártelepre. Kifújtam magam és körülnéztem. Kirázott a hideg ettől a helytől. Elindultam előre, jobb és bal oldalamon épületek sorakoztak, leomladozott téglák, betört ablakokkal, rozsdás ajtókkal, kerítésekkel és nagyra nőtt gazzal. Megpillantottam az ismerős fekete kocsit, ami mellette még két ismeretlen jármű parkolt. Nagyot sóhajtottam. Ez nekem nem fog menni... lehet nem volt túl jó ötlet idejönni. A távolság egyre jobban csökkent, ahogy a bátorságom is. Mi lesz ha észrevesznek? Jézusom! Nem gondoltam át ezt az egészet. Megtorpantam. Épp vissza akartam fordulni, amikor beszélgetés zaja ütötte meg fülemet. Nem értettem mit mondott. Menjek vagy maradjak? Ez járt a fejemben...a kíváncsiság hajtott előre. Ha már idáig eljöttem, akkor már semmi értelme visszafordulni. Csak meglesem őket, aztán elhúzok. - gondoltam magamban. Lassan, és amilyen halkan csak tudtam, megindultam a hangok irányába, amik egyre hangosodtak, ahogy feléjük közeledtem. A falhoz simultam, így haladtam előre. Az épület sarkához érve megálltam. Tisztán hallottam a beszélgetésüket, de annyira ideges lettem, hogy fel se tudtam fogni a szavakat. Szívem hevesen vert, a torkomba gombóc volt, alig bírtam nyelni. Szám kiszáradt, pulzusom az egekben. Szédültem. Nagyon halkan beszívtam jó mélyen a levegőt, majd lassan kifújtam, ezzel lenyugtatva magamat. Behunytam a szemem. Egy pár másodpercig úgy tartottam, aztán bátorságot véve, kinyitottam és kilestem a fal mögül. A nagy gazban négy alak állt, körbe állva három térdelő alakot. Nem láttam el teljesen odáig, mert elég gyér fény világította meg őket. De egy valakit azonnal felismertem. A testtartása jellegzetes volt, amit bármilyen messziről is ki tudnék szúrni.
- Beszélj! - mondta Harry durva hangon, az egyik térdelő alak előtt állva. Megrezzentem hangjára, tudom milyen amikor dühös, de ez teljesen más volt... mintha nem is ő lenne...
- Azt mondtam beszélj! Ki a megbízód? - pár másodpercig csend honolt.
- Rendben! Te akartad! - mondta az egyik fickó, aki szintén állt. - Harry! - amint kimondta nevét, Hazza előhúzott maga mellől valamit. Hunyorítva próbáltam kivenni a tárgy formájából, hogy mi az. Nagyot nyeltem, mikor tudatosult bennem, hogy egy kés tart kezében. Odalépett az előtte térdelőhöz, majd végighúzta az éles pengét a férfi felkarján. Felordított fájdalmában, nekem pedig émelyegni kezdett gyomrom. Nem akartam hinni a szememnek, Hazza nem tehet ilyet... nem, nem... ez nem lehet igaz...
- Még egyszer megkérdezem! Ki a főnököd? - mondta ismét erélyesen.
- N... n...nem tudom... sose.. láttam... - nyögte.
- HAZUDSZ!! - kiabálta, aztán combjába bökte a kést. A fickó hatalmasat ordított. Szörnyű volt hallani, fájdalomtól eltorzult hangját. Remegtem a félelemtő.
-Látom élvezed! Kérsz még?
- N...nem... kérem... nem... tudok... semmit... kö...nyörgöm... ne... - Harry belevágta másik combjába is az éles kést. Szám elé kaptam a kezem, hogy visszafojtsam hangomat.  Könnyeim potyogni kezdtek, remegtem és rettentően féltem. Miért csinálja ezt Harry? Ezek után nem tudok a szemébe se nézni...
- Harry! Végezz vele! - mondta dühösen az egyik fickó, aki nyilván a főnöke lehetett. Lehunytam szemeim, könnyeim végigfolytak arcomon. Kérlek Hazza, ne tedd meg! - suttogtam magam elé, még mindig csukott szemmel.
- CSINÁLD MÁR AZ ISTENIT! - ordított a főnöke. - Vagy azt akarod, hogy betartsam az ígéretemet?
Kinyitottam szemeim, annyit láttam, hogy kezében egy pisztollyal állt, a vérző fickóra irányítva azt. Kicsit kijjebb léptem, ám ekkor valamibe belerúgtam, ami hangos csörömpöléssel gurult végig a betonon, majd megállt. Egy sörös üveg volt az. Azonnal visszabújtam a menedéket nyújtó épület mögé. Háttal nekidőltem és vártam reakciójukat.
- Van ott valaki! Láttam az árnyékát! - mondta egy ismeretlen hang.
- Menj utána és hozd ide! Vissza se gyere míg el nem kaptad! - mondta a főnöke. Rögtön futni kezdtem vissza a kocsim irányába. Az adrenalin dolgozott bennem, meg az élni akarás, ezért meg se kottyant a futás. Ahogy csak tudtam rohantam, nem mertem hátranézni se.
-ÁLLJ MEG! HIÁBA FUTSZ, ÚGY IS ELKAPLAK! - hallottam meg az ismerős hangot magam mögül. Gyorsabb tempóra kapcsoltam. Sajnos ez se volt elég, mert elkapott és leterített a betonra. Fájdalmasan felordítottam, ahogy a beton végighasította bőrömet a térdemen, tenyeremen. Maga felé fordított és döbbent arcával találtam szeme magam.
- Lou? Te... te... meg... hogy... a ... - dadogott meglepettségében - Bazd meg Louis! Az istenit! Mi a szart keresel itt? - dühöngött. Felsegített, de amint két lábon álltam, ellöktem magamtól.
- Hagyj békén! Eressz el! - mondtam dühös hangon. - Hazudtál nekem! Mindvégig a szemembe hazudtál, rezzenéstelen arccal! Én bíztam benned! - egyre hangosabbá vált hangom.
- Lou! Ez... ez... én... nem mondhattam el neked... meg akartalak védeni... sajnálom...
- Tűnj el az életemből! Érted?? Soha többé nem akarlak látni!! - mondtam sírva, mert könnyeim ismét utat törtek maguknak.
- Ne csináld ezt! Fejezd be! Azt se tudod miért csináltam ezt! Fogalmad sincs semmiről! - mondta idegesen.
- NEM ÉRDEKEL A MAGYARÁZATOD! ROHADTUL NEM VAGYOK KÍVÁNCSI RÁ! UTÁLLAK! ELEGEM VAN! VÉGEZTEM VELED! - kiabáltam teljesen kiakadva, egyáltalán nem figyelve szavaimra. Csak úgy maguktól törtek ki belőlem. Harry meg se tudott szólalni, csak hebegett össze-vissza, egy szót se értettem belőle.
- HOZD IDE, AZONNAL! - hallottam meg a főnök ideges, fújtató hangját. El akartam futni, de Hazza gyorsabb volt és elkapta karom. A kocsijának szorított, jó erősen. Felszisszentem, ahogy hátam nekiütődött az autónak.
- ENGEDJ EL! - ütöttem mellkasát, minden dühömet beleadva. - ROHADT SZEMÉT!
Kezét a számra tapasztotta, majd egész testével erősen nekem nyomta magát, így kettőnk közé szorítva kezeimet.
- Fogd be! - mondta erélyesen. - Most jól figyelj rám! Elé kell hogy vigyelek, szóval viselkedj úgy, mintha nem ismernél, ha kérdezi neved, találj ki egyet! Értetted? - nem reagáltam kérdésére. - Értetted? - kérdezte ismét, de még mindig lefagyva álltam szavai hallatán. Képed odaadni nekik? Ennyit érek neki?
- Az istenit Lou! - Szedd már össze magad, ez nem játék! Felfogtad?? - kiabált rám, mire bólintottam. Láttam arcán hogy kicsit megnyugodott.
- Tehát odaviszlek hozzájuk, nem ismersz, találj ki egy nevet! Lehet, hogy durva leszek veled, de ezt csak azért teszem, hogy megmentselek! Ne hidd el szavaimat, bármit is hallasz! Rendben? - azonnal bólogattam. Maga elé állított, kezével hátam mögött összefogta kezeimet, a másikkal pedig számra tapasztotta ismét. Így tolt a főnöke elé. Remegni kezdtem, ahogy megláttam az embereket, akik mind minket figyeltek. Keze szorítása csuklómon erősebbé vált, mire fájdalmasan nyöszörögtem tenyerébe. Próbáltam kiszabadulni, de erősen tartott.
- Üdvözöllek köreinkben! - mosolygott gonoszan a főnök. Végre láttam egész valójában. Kigyúrt testű, kopasz pasas volt. - Mi szél hozott erre? Hmm? Tudod-e, hogy nagyon rossz helyre tévedtél? - nevetett gonoszul, aztán elém lépett. - Vedd le a kezed! - utasította Harry-t, aki azonnal engedelmeskedett. - Mit láttál?
- S..semmit! - hebegtem.
- Ne hazudj! - mondta durva hangon. - Mit láttál? - fogta meg erősen állkapcsom és szemembe nézve várt válaszomra...

32. rész

Sziasztok!

Én lüke, elfelejtettem az előző résznél kiírni, hogy nagyon hálás vagyok a szavazatokért! :3

Végeredmény:

Milyen a blogom?

Imádom: 30 szavazat

Tetszik: 4 szavazat

Elmegy: 2 szavazat

Nem tetszik: 0 szavazat

Utálom: 0 szavazat

Ne haragudjatok, hogy ilyenkor hozom, de ez a mai napom kész katasztrófa volt, alig bírtam a géphez jutni,  ide-oda rohangáltam, plusz még a one-shot-ot is fel kellett raknom! Mégis sikeresen elkészült a rész! :) :3 Hála az égnek! :D

Szavazás: Annyira boldog vagyok, hogy így gondoljátok, sokszor hangoztatjátok, mégis a mái napig nem tudom elhinni! :') Imádlak benneteket és próbálok mindig a kedvetekbe járni, amíg csak tehetem! :)

Nagyon hálás vagyok nektek! Köszönöm szépen a kommenteket, tetszikeket és a +1 feliratkozót! :)

Jó olvasást! :)

Ui: Szóljatok nyugodtan, ha már elég a perverz Hazzából, oké? :) Vagy ha már túl sok a szex téma! Nem haragszom meg! :) / De Én így szeretem Harryt! XD)

Dreamy Girl 

Louis

Este hat körül elkezdtem készülődni. A fürdőből kijőve, egyenesen a szobámba mentem, hogy felkapjak magamra valami ruhát. Hazza az ágyon terült el, telefonját nyomkodta. Szinte éreztem perszelő tekintetét, ahogy egy szál aslógatyában kutattam a szekrényemben. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, pedig már lassan ideje lenne megszoknom. Felé fordultam, mire huncut vigyor jelent meg arcán.
- Gyere ide! - mondta kacéran. Nemlegesen megráztam fejem.
- Gyere ide! Vagy Én megyek, de annak nem lesz jó vége! - harapott bele alsó ajkába. Ismét megráztam a fejem, húzva kicsit idegeit. Vigyorogva álltam és vártam mit fog tenni.
- Rendben! - mászott le az ágyról - Te akartad!- indult meg felém, mire azonnal kifelé szaladtam. Viszont nem jutottam sokáig, ugyanis a lépcsőnél elkapott.
- Hova-hova? - kapott fel a lábamnál fogva és vállára helyezett. Hátát, majd fenekét ütögettem, de mivel semmi értelme nem volt, így hamar abbahagytam.
- Tegyél le! - mondtam nevetve. Eközben visszaértünk a szobámba.
- Oké! - leemelt és az ágyra döntött. Nem volt időm kimászni alóla, oly' gyorsan fölém mászott. Kezeimet fejem fölé szorította.
- Rossz fiú voltál! El kéne fenekeljelek! - búgta kéjesen ajkaimra.
- Ne csináld már Hazza! - próbáltam kibújni szorításából, de mind hiába.
- Hiába rugdosol, kapálódzol, nem foglak elengedni! - mondta, majd beleharapott alsó ajkamba, játékosa meghúzva azt. - Én szóltam, hogy gyere ide, de te nem hallgattál rám!
- Ne már... engedj már el... - küzdöttem szabadulásomért.
- Szóval... engem csak egy dolog izgat, mit láttál a pornóban, amit szívesen kipróbálnál? - húzta fel-le szemöldökét.
- Ha ha ha! Nagyon vicces...- nevettem gúnyosan - Te tudsz másra is gondolni a szexen kívül?
- Beszéljünk komolyan! Ez nem vicces, soha nem tudok veled erről beszélni, mert mindig eltereled a témát, pedig örülnék, ha megmondanád mi az amit szívesen kipróbálnál!
- Nincs olyan... - persze, hogy volt olyan, de Én erről képtelen vagyok beszélni, így inkább eltereltem a szót mindig is.
- Aham... persze... rendben, akkor kezdem Én! Szóval szívesen kipróbálnám a durva szexet! Tudod... korbács, bilincs, bőrszerkó meg miegymás... - nyalta meg ajkait. Azt hittem leesik az állam. Durva szex? Ez nem normális! Hát arra várhat, hogy Én azt bevállalom!
- Felejtsd el, legalább is míg velem vagy! Nem, azt soha, nem nem nem! - tiltakoztam erélyesen, azonban Hazzát ez nem nagyon izgatta, mivel le se lehetett törölni vigyorát. Nem értettem minek örül ennyire, mikor most közöltem vele, hogy nem teljesítem egyik álmát. Durva szex... nem az Én műfajom...
- Majd meglátjuk! Fogsz te még könyörögni azért! - csókolt meg, nyelvét átdugta számba és masszírozni kezdte az enyémet. Levegőért kapkodva váltunk el egymástól. Elengedte kezeim, majd nyakamhoz hajolt. Lágyan, nyelve hegyével nyalta meg egyre felforrósodott bőrömet.
- Amúgy válaszolva kérdésedre... - suttogta fülembe - nem tudok másra gondolni... - puszilt bele nyakamba. Felnevettem, majd hátát átkarolva szorosan magamhoz öleltem..
- Te kis szexmániás! - csókoltam nyakhajlatába.
- De azért szeretsz?
- Persze, Én így szeretlek! De most már öltöznöm kellene... - engedtem ki ölelő karjaimból, de még mindig rajtam feküdt. Szemembe nézett nagy mosollyal arcán.
- Egy gyors menet!
- Kapd be! - ütöttem vállába nevetve. Fájdalmat színlelve felszisszent, mire megforgattam szemeim,aztán letoltam magamról és felálltam.
- Azért megpróbáltam! - csapott fenekemre, majd visszadőlt az ágyra. A szekrényhez siettem, kikaptam egy bordó felsőt meg egy fekete szúk nadrágot. Gyorsan belebújtam, aztán még a hajamat is megigazítottam. Ami annyi volt, hogy felborzoltam.
- Mi van, randira mész, hogy ennyit kell készülődnöd?
- Igen! Van két nagyon jó pasi, akikkel ma találkozóm van! Író dögösek! - nyújtottam ki a nyelvem rá.
- Még tőlem is? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
- Bizony! - erre a válaszomra bevágta a durcát. Látni kellett volna azt a fejet, annyira aranyos volt. Odasétáltam hozzá, lehajoltam, hogy csókot hintsek ajkaira.
- Ne durcizz, árt a szépségnek! -kuncogtam. Nem felelet, ezért felegyenesedtem, mire karomnál fogva visszahúzott magára.
- Nekem nem árt! Túl dögös vagyok! Ezt már nem lehet elrontani! - mosolygott huncutul. Kijelentésére megforgattam szemeim. Megcsókoltam és lemásztam róla. Kifelé mentem, majd az ajtónál visszafordultam.
- Te vagy a legdögösebb pasi, nem kell aggódnod! - kacsintottam rá. Vigyora az egész arcát beterítette. - Siess haza! Szeretlek!
- Próbálok! Én is Szeretlek! Jó szórakozást! - köszöntünk el egymástól. 

Felvettem kabátom és kiléptem az utcára. Jólesett a friss levegőt magamba szívni, kitisztította agyamat. Sietve lépdeltem a járdán, Niall házáig. Kicsit ideges voltam, egyrészt az miatt, ahogy Szöszi barátommal beszéltem, másrészt pedig az este miatt. Reméltem, hogy Niall tud nekem segíteni. Most végre mindent meg fogok tudni arról, hogy mit művel Hazza a hátam mögött. A legrosszabbra gondoltam, amitől gyomrom görcsbe rándult. Időközben meg is érkeztem, mivel itt laknak két utcával feljebb. Megálltam az ajtó előtt, majd bekopogtam. Nem kellett sokat várnom, az ajtó kinyílt. Loreen, Niall édesanyja állt előttem. Amint meglátott, mosolyra húzódott szája és átölelt. Ő az Én fogadott édesanyám.
- Hogy vagy? - engedett el.
- Köszönöm jól! És te?
- Köszönöm nagyon jól vagyok, minden rendben van!
- Ennek örülök! - mosolyogtam - Niall itthon van?
- Persze! Fent van Liam-el! Nyugodtan menj fel!
Amikor meghallottam, hogy Liam is itt van, úgy gondoltam, lehet nem kéne zavarnom Őket, ki tudja mit csinálnak a szobában, kettesben. Bár itthon van az anyukája, talán van annyi eszük, hogy nem itt csinálják.
- Rendben! - mondtam, aztán felmentem a lépcsőn. Ahogy a szobához értem, furcsa hangok szűrődtek ki. Kicsit közelebb léptem, felemet az ajtóra  tapasztottam.
- Ahh... Liam... még... - hallottam meg Ni hangját.
- Ohh... Istenem... mindjárt... - majd Liam-ét és egy hatalmas nyögést. Pirulva kuncogtam az ajtó előtt, majd vártam pár percet és bekopogtam.
- Mindjárt! - hallottam meg a Szöszi ideges hangját.
- Louis vagyok!
Kattant a zár, aztán az ajtó is kinyílt. Jót nevettem, mikor megláttam Niall összekuszált szőke haját, kipirult arcát.
- Hello! Ö...ö gyere be! - mondta kapkodva a levegőt. Bementem, amikor is éppen Liam jött ki a fürdőből, kicsit jobban festve, mint Ni.
- Bátrak vagytok! - néztem rájuk felváltva - Anyukád itthon, ti meg...
- Bezártam az ajtót! - mondta a Szöszi.
- Aham... Ahh... Liam... még... Ohh... Istenem ... mindjárt... - játszottam el nyögéseiket, mire mindketten elpirultak. Erre nem gondoltak, hogy a hangok kiszűrődnek a zárt ajtók mögül is. Jót nevettem döbbent arcukon.
- Basszus! Mondtam Szerelmem, hogy fogd vissza magad! - kuncogott Liam. Leültem a babzsák székbe és mosolyogva hallgattam végig beszélgetésüket, ami az előbbi témára vonatkozott. Bárcsak mi is ilyenek lennénk Hazzával... Irigyeltem Őket. Nekem miért nincs ilyen szerencsém?? Szeretem Harry-t, de ezek a telefonhívások, titkolózások kezdtek nagyon zavarni. Féltem, aggódtam érte. Mi lesz, ha baja esik vagy ha bajba keveredik? Az egyetlen olyan embert, akit igazán tudok szeretni, nem akarom elveszíteni...
- Amúgy - zökkentett ki gondolkodásomból Ni - minek köszönhetem látogatásod? Már nem mintha baj lenne, csak érdeklődöm! - mosolygott rám és időközben az ágyra telepedtek mindketten.
- Bocsánatot akartam kérni! Hülyén viselkedtem... nem akartam neked csalódást okozni... - mondtam szomorkásan.
- Ugyan, semmi baj! Én is hülye voltam! Teljesen igazad volt mindenben! Felejtsük el! - mosolygott rám, mire megnyugodtam és visszamosolyogtam. Ezek után beszélgetésbe elegyedtünk. Mindenféléről elcseverésztünk. Régi sztorikat hoztunk fel. Liam-nak elmeséltük hülyüléseinket, azt, hogy hogyan ismerkedtünk meg és hogyan lett ilyen szoros a barátságunk. Annyira jó volt erről beszélni. Sokat nevettünk a jobbnál jobb történeteken. Aztán kifaggattam Őket, a nagy szerelemről. Elmesélték, hogy mikor is vették észre, hogy vonzódnak egymáshoz és miként érezték magukat az első csók után. Annyira édesek voltak együtt. Aztán szép lassan a szexre terelődött a téma. Erről sose tudtam beszélni, mindig is kerültem a témát, Ők pedig csak úgy áradoztak róla, mindent elmesélve nekem, még azt is amire nem igazán voltam kíváncsi, ezért le is állítottam Őket.
- Bocs... kicsit elragadott bennünket a hév... - mondta Liam nevetve.
- Semmi baj, csak ez egy kicsit túl sok! - vigyorogtam - Viszont egy kérdésem azért lenne... szóval... ti folyton cserélgetitek a szerepeket? - pirultam bele kérdésembe.
- Nem sűrűn! Általában Liam van felül, de nagy ritkán cserélünk!
- Miért? Harry nem engedi, hogy te legyél felül? - kérdezte Liam. Meglepődtem kérdésen, honnan tudják, hogy Én vagyok alul? Ennyire látszik?
- Ezt meg honnan veszed, mármint hogy Hazza van felül? Amúgy meg... - vakartam meg tarkóm - egyszer voltam felül...
- Lou! Ne haragudj meg, de eléggé ismerlek már, hogy tudjam milyen vagy! Harry sokkal dominánsabb...
- És milyen volt? - vágott bele a Szöszi szavába Liam. Szemeim lepetten kerekedtek ki, most tényleg tudni akarják, hogy milyen a szex Harry-vel?
- Na jó! Most fejezzük be! Inkább hagyjuk ezt... - hadartam idegesen.
- Te kezdted... - mondta Ni, majd mindketten nevetni kezdtek. - Jó, rendben! De ha bármi kérdésed van, nyugodtan fordulj hozzánk! - mondta Liam, mire bólintottam. Rápillantottam órámra, eléggé elszaladt az idő, ezért gyorsan a lényegre tértem.
- Figyu Ni! Elkérhetném a kocsidat? Holnapra kellene, mert.. mert... - semmi jó magyarázat nem jutott eszembe - szóval.. kölcsön tudnád adni?
Mindketten meglepődve néztek rám. Tudom el kellett volna mondanom nekik, de nem akartam Őket is bajba sodorni. Jobb, ha ebben nem ütik bele az orrukat, másrészt meg ez rám és Hazzára tartozik. Nekünk kell elintéznünk ezt egymás közt.
- Oda adom, nekem úgy se kell holnap... de miért?
- Nem nagy ügy.. csak Harry-t akarom meglepni valamivel és ahhoz kellene az autó! - ekkora baromságot is csak Én tudtam kitalálni...
- Oké, nyugodtan vidd el! De nehogy nekem a kocsiban csináljátok! - röhögtek mindketten, majd felkelt az ágyról és az asztalról levéve a kulcsot, egyenesen felém dobta. Hála a jó reflexeknek sikerült elkapnom.
- Ha ha! Nem terveztem semmi olyat, megnyugodhatsz! - mondtam gúnyosan. - Köszi! Egyszer meghálálom! Most viszont mennem kell, Hazza biztos vár már! Örülök, hogy beszéltünk! - keltem fel a fotelből. Kikísértek, elköszöntük egymástól, aztán beültem a kocsiba. Beindítottam a motort, a házunk felé vettem az irány, majd egy kicsivel arrébb parkoltam le a háztól. A fekete Range Rover még ott állt, a házban égett a villany. Ezek szerint még nem ment el, tökéletes volt az időzítésem. Vártam és csak vártam... Körülbelül tíz perc múlva kinyílt a bejárati ajtó, Szerelmem lépett ki rajta. Bezárta az ajtót, aztán az autóba ült. Nem indult el, csak járatta a motort. Megugrottam, mikor telefonom jelezni kezdett. Sms-t kaptam. Gyorsan kioldottam a képernyőt és megnyitottam az üzenetet.

Remélem jól szórakozol és minden rendben van. Most indulok el! Ígérem, ahogy csak tudok sietek haza! Nagyon Szeretlek! 

Csók Hazza :)

Gyomrom görcsbe rándult attól a tudattól, hogy a mai napon minden megváltozhat, és sajnos nem a jó irányba... Gyorsan bepötyögtem a válaszomat, majd elküldtem. Figyeltem... nem sokkal később elindult. Beindítottam a kocsit, aztán lassan, tisztes távolságból követni kezdtem...