114.rész

Hello! 

Annyira boldog voltam, mikor megláttam, hogy ennyi kommentet kaptam! Sose kaptam még ennyit, köszönöm nektek! :3 Aww <3 Válaszolni fogok rájuk, csak előbb ki akartam rakni az új részt, ami egy kicsit zavaros lesz az elején, de a végén minden kiderül, és remélem tetszeni fog nektek. Tudom, hogy nem éppen vidám rész, de nem lehet mindig az... :/

Egy kis meglepi karácsonyra: Larry Christmas, nézzetek be, iratkozzatok fel, és élvezzétek a csodás történeteket, amikkel számtalan blogger meglep majd minket :)

Jó olvasást!

Dreamy Girl 

Louis 

Lassan nyitottam ki a szemeimet. Hirtelen azt sem tudtam hol vagy, és valami furcsa, megmagyarázhatatlan érzés fogott el. Felkeltem az ágyból, lassú léptekkel az ajtóhoz mentem, majd ki a folyosóra, ami más volt, mint addig. Mint ha nem is a mi házunkban lennék, mégis ott voltam. Elvánszorogtam a lépcsőig, és mosolyogtam, mikor meghallottam Harry csodás hangját. Épp rá akartam lépni a lépcső fokára, mikor is újra megszólalt.

- Unom már a hősszerelmest játszani! - szavai hallatán, a mosoly is lefagyott arcomtól. Visszaléptem, egészen a falig, hogy takarásban legyek. 

- Bírd ki! Talán már nem kell sokáig! - mondta Zayn, akinek csak most ismertem fel a hangját. Semmit nem értettem, ezért tovább hallgatóztam, hátha fény derül mindenre. 

- Nem tudom meddig akarja még, hogy ezt csináljam! Már fülig belém van esve. Mit akar még?! - a hang, mely eddig mindig boldogsággal töltötte el szívem, most idegennek és rémisztőnek hatott. Valami nem stimmelt, ez nem lehet Harry. 

- Azt akarja, hogy minél jobban fájjon neki! - mondta Zayn.

- Így is össze fog törni, ha megtudja, hogy csak színjáték volt az egész… - éreztem, ahogy könnyeim lecsordulnak az arcomról. Mi? Csak játszadozott velem? Nem, ez lehetetlen, ő nem tenne ilyet… - Azért te sem panaszkodhatsz, a szöszi teljesen beléd zúgott! Te kis szívtipró! - nevetett fel. - Hányszor dugtad meg? - undorodva hallgattam a beszélgetésüket. Ezek nem lehettek ők, az kizárt dolog, mégis annyira valóságos volt minden. 

- Hmm… Nem elégszer - most a fekete röhögött fel. - Ha tudnád, hogy miket meg nem tesz nekem, szegényke, nem lesz valami kellemes, ha megtudja, hogy csak arra kellett, hogy elüssem az időt - gúnyosan ejtette ki a szavait, amitől hányingerem támadt.

- Undorító! - szaladt ki a számon. Basszus! - mondtam magamban, szám elé helyezve a kezem. 

- Mi volt ez? - hallottam meg Zayn hangját. Amilyen gyorsan csak tudtam, visszaszaladtam a szobámba, és befeküdtem az ágyba, magamra húzva a takarót, mely most biztonságot nyújtott. Hallottam a lépteket, ahogy egyre közelednek a folyosón, majd az ajtó halk nyikorgását. 

- Lou, fent vagy? - megremegtem a hangja hallatán, mely idegennek hangzott. Összeszorított szemekkel imádkoztam, hogy menjen el. - Alszik, szerencsére! Addig sem kell pátyolgatnom… - röhögtek fel mindketten, nekem pedig darabokra hullott a szívem. Könnyeim utat törtek, testem remegett a félelemtől. Minden hazugság volt… A csókjai, az érintései, a szavai… Nem lehet, ennyire nem lehet megjátszani a szerelmet... Éreztem, hogy ő is szeret. Vagy ennyire vak voltam?! Bedőltem kedves szavainak, a rózsaszín köd elhomályosította tudatomat, és emiatt nem láttam tisztán?! Szipogva fordultam meg, és az ajtót néztem. Nem volt ott senki, ezért csendben felkeltem és lábujjhegyen kiosontam. El kell innen tűnnöm, de azonnal. Kinéztem a folyosóra, ahol senki sem volt. Halkan lépdeltem, egészen a fürdő szoba ajtóig, ami nyitva volt. Belestem, és megtorpantam, mikor megláttam Harryt hátulról. Halkan kifújtam a levegőt, amit az ijedtségtől bent tartottam, és amilyen gyorsan csak tudtam, elsuhantam az ajtó előtt. Hátranéztem. Nagyot sóhajtottam, mikor láttam, hogy nincs mozgás. Épp a lépcsőre léptem volna, mikor is két hatalmas, ismerős tenyér kúszott a hasamra, puha ajkak pedig a nyakamra. Megmerevedtem érintésére, és éreztem ahogy kifolyik az arcomból az összes vér. -Hova- hova, édes? - csókolta a nyakam. Próbáltam összeszedni magam, és egy erőltetett mosollyal fordultam felé. Ajkaim remegtek a félelemtől. 

- Sz-szomjas v-vagyok… - simogattam meg alkarját. Összevont szemöldökkel vizslatott. Végem van, észre vette. 

- Majd én hozok neked vizet, búj vissza az ágyba! - mosolygott, és ajkaimra hajolt, lágyan csókolt. Elindított vissza, majd mikor a szobámhoz értem hátra lestem, és láttam, hogy bement a fürdőbe. Itt a lehetőség - gondoltam, és futni kezdtem. Már a lépcső alján voltam, mikor meghallottam Harry ideges hangját. Szívem vadul kalimpált, az adrenalintól, mely szétterjedt a testemben. A kilincsért nyúltam, mikor is két kéz megmarkolta karom, és visszarántott.

- Hova ilyen sietősen Csipkerózsika? - fogta be a számat, Zayn, kezeimet pedig hátam mögé kulcsolta. Erősen markolt, fájdalmasan nyöszörögtem szorításától. A nappali felé tolt, ahol Harry várt, karba tett kézzel, morcos tekintettel. Lehajtottam a fejem, és ismét potyogtak a könnyeim. 

- Nézz rám! - utasított Harry. - Azt mondtam nézz rám! - kapta el állkapcsom és felemelte fejem. Fájdalmasan felnyögtem. - Miért kellett hallgatóznod? Mire volt ez jó? Csak saját maganak ártottál ezzel! - nézett egyenesen a szemeimbe. Az eddig oly csodásnak hitt zöld íriszek, most haragot, és gyűlöletet sugároztak felém. - Tudod, hogy nem szép dolog, hallgatózni… - féloldalas mosoly jelent meg arcán. - Most mindent elrontottál… - nézett mögém, majd biccentett egyet a fejével, és lekerült a számról, Zayn keze. Szipogtam, egész testem reszketett, a félelem eluralkodott rajtam. - Mi legyen veled?! - dörzsölte meg állát. - Szerintem meg kellene büntetni, nem gondolod, Zayn? - mosolya vérfagyasztó volt. 

- De, a legjobb ötlet! - szorította meg csuklómat. Harry közelebb lépet hozzám, és durván megragadta államat. Megcsókolt, én pedig amilyen erősen csak tudtam, összeszorítottam ajkaimat. Undorodva néztem rá, mikor elhajolt tőlem. Megnyalta ajkait, mire leköptem. Zayn felnevette, Harry pedig letörölte arcáról a nyálamat. 

- Add ide! - morgott, majd elkapta a karom. Kapálózni kezdtem. - Hozd a bilincset és a tapaszt! - kulcsolta össze kezeim a hátam mögött, aztán felvonszolt az emeletre, egészen a szobámig. 

- ENGEDJ EL! - tiltakoztam - SEGÍTSÉG!! - ordítottam, mire lelökött az ágyra. Kúszni kezdtem, hogy minél messzebb legyek tőle, de megragadta bokám és visszahúzott, átfordítva hátamra, majd csípőmre ült. Lefogta kezeimet a fejem felett, lábával pedig leszorította enyéimet. Zokogni kezdtem, és tudtam innen nincs menekvés. 

- Shhh… Nyugodj meg! - cirógatta arcom a szabad kezével. - Megúsztad volna mindezt, ha nem hallgatózol, bár ezt még elnéztem volna, de hogy leköpsz?... Azt már nem! - markolta meg az állam. 

- Itt van! - lépett be Zayn, az ágyra dobta az eszközöket. - Mi legyen a Szöszkével? - a név hallatán hisztérikus zokogásba kezdtem. 

- Nem!! Nem!! - rúgkapáltam. - Ne bántsátok őt! Kérlek! - könyörögtem a zöld szemeibe nézve. - Kérlek… 

- A tiéd, azt csinálsz vele, amit csak akarsz, felőlem megbaszhatod, kikötözheted, sőt meg is ölheted, ha úgy tartja kedved! - mondta nemtörődöm hanggal, majd az ágyhoz bilincselt.

- Neee! Niall!! - őrjöngtem, mire betapasztotta a számat. Zayn eltűnt, így kettesben maradtunk Harryvel. Lemászott rólam, majd elővette a telefonját. A füléhez emelte, miközben mindvégig engem nézett. 

- Van egy kis probléma! - mondta a készülékbe. - Tudja! - csukta be a szemeit, összevont szemöldökkel hallgatva a telefon másik oldalán lévő személyt. - Itt van! - mosolygott, majd letette. Huncut mosoly jelent meg arcán, ahogy felém lépdelt. - Van egy kis időnk, míg a főnök ide nem ér! - fogta meg a bokám, majd rátérdelt az ágyra, és felém mászva, végig simított lábamon, egészen az ágyékomig. - Szórakozzunk egy kicsit! - kacsintott, mire próbáltam kiszabadulni a bilincs szorításból, de mind hiába. - Mit szólsz egy búcsú szexhez? - csókolt nyakamba, én pedig ordítani akartam, de a tapasz nem engedte. Lehúzta rólam.

- Undorító vagy! - köptem szavaim. Megragadta az állam, erősen.

- Te mégis hagytad, hogy megbasszalak, és élvezted is! - engedett el, majd széttépte felsőm, és lehúzta a térdemig a nadrágom. Nyakam kezdte harapdálni, és egyre lejjebb haladt.

- Harry! Hagyj! Kérlek! HARRY! HARRY NE TEDD! - őrjöngtem…

Niall

Szerencsére hamar visszajöttem a munkából, mivel a főnököm elengedett, a történtek miatt. Beléptem a házba, ahol síri csend fogadott. Levettem a kabátomat, és a cipőmet, majd bementem a nappaliba. Földbe gyökerezett a lábam, mikor megláttam Zaynt, tenyerébe temetett arccal a kanapén. Felém nézett, majd azonnal felállt. 

- Szia! - köszönt, egy halvány mosollyal. Egy percig csak álltam, és bámultam őt. 

- M-mit keresel itt? - kérdeztem, elcsukló hangon. Láttam, az arcán, hogy nem ilyen fogadtatásra várt. 

- Harry teljesen kiakadt, nem hagyhattam, hogy vezessen… 

- Louis, hogy van? - kérdeztem, nem reagálva az előbbi válaszára. 

- Alszik, Harry altatód adott neki… - mondta, majd nagy levegőt vett és tovább folytatta: - Figyelj, Niall, én.. - hangos ordítás szakította félbe mondandóját. Riadtan néztünk egymásra, majd sietve, kettesével szelve a lépcső fokokat rohantunk fel az emeletre, ahonnan ismét egy kiabálás hallatszott. Benyitottunk a szobába, ahol szörnyű látvány fogadott minket. Louis őrjöngve kapálódzott az ágyon, míg Harry próbálta lenyugtatni és lefogni.

- Louis, én vagyok az! Lou… - hallottam a göndör hangján, hogy a sírás kerülgeti. - Lou, kérlek nyugodj meg... 

- NEM!! HARRY!! NEM AKAROM!!! ENGEDJ EL!! NEEEEM! - üvöltött, csapdosva a Harryt, aki riadtan fordult felénk.

- Segítsetek, az isteni!! - láttam, hogy teljesen kétségbe van esve. Sietve rohantam ki a fürdőbe, ahol minden egyes fiók ajtaját kinyitottam. 

- Hol a fenében van! - dobáltam mindent arrébb, mire végül megtaláltam a narancssárga kis dobozt. Visszarohantam, majd megkértem Harry, hogy ültesse fel Louist. Már enyhült a kapálódzása, de még mindig nem volt a tudatánál. Beadtam a gyógyszert, amitől pár perc elteltével lenyugodott. Harry ölében feküdt, aki lágyan simogatta arcát. 

- Nem lesz semmi baj, Lou… - hangján tisztán éreztem, hogy a sírás fojtogatja. - Itt vagyok veled... - szipogott. Zaynra néztem, aki bólintott egyet. Lementünk a nappaliba, leültünk a kanapéra és bámultunk kifelé a fejünkből... Én számtalanszor láttam már így Louist, mégis megviselt, sokkal jobban, mint eddig valaha...