64.rész

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönöm a sok kedves szót, amivel minden napom bearanyozzátok, azt, hogy itt vagytok velem és támogattok!! Nekem ez nagyon sokat jelent! :')

Köszönöm a feliratkozókat (75), az oldalmegjelenítést (80.080) és a chatben kapott kedves szavakat is! :3

Csak annyit szeretnék mondani, hogy imádlak benneteket! ;)

Ui.: Van egy blog, amit szeretnék hirdetni, hiszen tudom, milyen nehéz elindulni a blog világában, ezért is szeretnék segíteni neki. A blog írója, most indította el, már az első rész is fent van, ha kedvetek tarja, és szeretnétek Larrys történetet olvasni, akkor nézzetek be hozzá! ;) Ide kattintva érhetitek el -> Impossible

Jó olvasást!

Dreamy Girl

2 hónappal később

Louis

A csengő idegesítő hangja zavarta meg a semmit tevésem. Tudtam, ki az, mivel minden áldott nap, kivéve, amikor fociedzést tartok, vele megyek az új munkahelyemre. Egyáltalán nem volt kedvem hozzá, mint ahogy máshoz sem. Lassan az ajtóhoz vánszorogtam. Kinyitottam. 

- Hello Haverr! Na, mehetünk? - üdvözölt vigyorgó arccal Zayn. Egy halk "Szia" hagyta el a számat. Két hónapra rá, már beszéltem, az első két hétben meg se szólaltam, aztán csak egy szavas válaszokat adtam, és a legtöbb szavam Harryvel volt kapcsolatos. Felhúztam a cipőm, aztán elindultunk. A nap kellemesen melengette testem. Egyre jobb idők jöttek, mivel a tavasz is beköszöntött, már lassan a közepénél járunk és a megszokottnál kicsivel melegebb volt ezen a héten. Zaynnal töltöttem a legtöbb napot, a tetkó szalonban. Nagyon nem volt kedvem az egészhez, de addig könyörögtek, hogy muszáj volt belemennem, mert különben nem szálltak volna le rólam. Minden egyes léptemet figyelték, alig hagytak magamra. Az első hónapban valaki mindig ott aludt nálam, mostanra már egyedül voltam esténkén, amiért hálát adtam. Túl sok volt ez a törődés, amit tőlük kaptam, az embernek néha szüksége van az egyedüllétre, nekem pedig sokkal többre, mint az átlag embernek, főleg, ha rossz passzban vagyok. 

- Ne legyél már ilyen búval baszott!! - ütött vállamba játékosan, ezzel kiszakítva gondolatomból. - Két hónapja nem láttalak mosolyogni, ne csináld már... kérlek... Tudom, hogy nem könnyű, de nem folytathatod ezt egész életed végéig! - tette kezét vállamra, miközben sétáltunk tovább. Nem tudom, mit gondolt, hogy majd boldogan élem a napjaim Hazza nélkül, hát azt elfelejtheti. Soha többet nem fogok nevetni. Szinte már el is felejtettem, milyen érzés boldognak lenni... Ebben a két hónapban nem csináltam semmit, azon kívül, hogy eljártam a munkára és a tetkó szalonba. Bámultam kifelé magamból és azon töprengtem, miért is vagyok még itt, miért is élek még, hiszen semmi boldogságom nem maradt... Ujjaimat végighúztam a felsőn, mely mindig rajtam volt. Igaz, már nem volt olyan illata, mint Szerelmemnek, ugyanis ennyi hordás után átvette illatom, mégis, amikor csak tudtam, felhúztam, mert nyugodtsággal töltött le. Olyan volt, mintha Hazza itt lenne velem. - Amúgy... - szakított meg ismét - bevetted a gyógyszert? - nézett rám, mire bólintottam egyet. - Rendben... - mentünk tovább, csendben, vagyis inkább csak én voltam néma, Zayn folyton dumált, de a felét se hallottam meg. - Mosolyogj már, kérlek. - nézett rám könyörgő tekintettel. Felé fordultam és egy mosolyt erőltettem magamra, amitől felnevetett. - Tudod mit? Inkább ne, mert még elijeszted az összes kuncsaftom! - csapott vállamra nevetve. Zayn mindig ezt csinálta, úgy viselkedett mintha semmi sem történt volna. Mindig próbált felvidítani, de mind hiába, nem tudott jobb kedvre deríteni. Senki se tud, csak egy bizony személy...

A munka jól telt, mint mindig. Figyeltem a srácokat, akik Zayn mellett dolgoztak. Mind tetováltak voltak, sőt némelyiknek még piercingje is volt. Nem voltak kigyúrt, ijesztő fiúk, hanem inkább kedvesek. Igazából nem sokat beszéltem velük, ha megkértek valamire teljesítettem, meg néha kérdeztem egy-két dolgot, de az is a munkával volt kapcsolatos. Ők se érdeklődtek arról, miért is vagyok ilyen. Szerintem Zayn beavatta őket a dologba. Rendes srácok voltak, folyton szívatták egymást, amit érdeklődően figyeltem. Olyanok voltak, mint egy szerető család. Lassan letelt a munkaidő, aminek kimondottan örültem, hiszen végre egyedül lehetek otthon, nem figyelik minden léptemet aggódó tekintetek. Zárás előtt még feltakarítottunk, majd miután mindent a helyére raktunk, bezárta az ajtót és elindultunk haza. Csendben tettük meg a hazáig vezető utat, mondjuk nem, mintha eddig olyan sokat beszéltem volna... A házamhoz érve elővettem kulcsom és kinyitottam az ajtóm. 

- Készítsek valami kaját? - kérdezte Zayn, mire azonnal nemlegesen megráztam a fejem. - Louis, enned kell,  nagyon sovány vagy! - korholt le. - Számtalanszor elmondtam, ha így folytatod, ide fogok költözni és akkor nem lesz nyugtod! - mondta erélyesen. 

- Eszek rendesen... - dünnyögtem, majd bementem. Ez persze nem volt igaz, nem volt kedvem enni... Csak egy keveset csipegettem... Zayn is bejött és egyenesen a konyhába ment. Ő már csak ilyen, ezen már meg se lepődök. Utána mentem. Leültem az egyik székre figyelve bénázását a konyhában. Szerintem nem sokat főzhetett életében... 

- Csinálok valami finomat, és holnap is átjövök, meg a fiúk is jönnek! - mondta, miközben nekiállt a rántottának. Ezt legalább meg tudta csinálni, meg amúgy sincs nagyon más a hűtőben. Kicsit untam már ezt, folyton itt lógnak rajtam, hiába mondtam nekik, hogy minden rendben van, akkor is ide jönnek. Nagyot sóhajtva kezdtem bele a rántotta evésembe, amit Zayn elém rakott. Muszáj volt megennem különben addig nem megy el... - Louis, mi csak segíteni akarunk neked, egyikőnk se akarja, hogy bajod essen... 

- Azzal segítenétek, hogy ha elmondanátok végre, hogy hol van Harry! - akadtam ki, mérges pillantást lövellve felé. Eltoltam a tányért, ami üres volt, ugyanis nagy nehezen sikerült letolnom torkomon az ételt. Zayn szomorúan hajtotta le fejét.

- Nem tudom, hol van... - suttogta. Hazudik, mint mindig, akárhányszor rákérdeztem. Hiába kérleltem őket, még fenyegettem is, semmit sem használt. Kihallgattam a beszélgetésüket, de sose árulták el merre van. Elloptam telefonjukat, hogy kikeressem a számot, de nem találtam benne semmit... Gondosan figyeltek arra, hogy nehogy véletlen lebukjanak. 

- Dehogynem! - csaptam az asztalra. - Ne nézz hülyének!! - emeletem fel a hangom. - Miért nem mondod meg? 

- Nem tehetem, megígértem neki... 

- Akkor tudod mit?! - hagytam egy kis hatásszünetet, aztán folytattam tovább - Nézd végig a szenvedésem, és tudd, hogy az egész miattad van!! Nézd, ahogy tönkre teszem magam!! - förmedtem rá. - Addig nem fogok túlenni az egészen, amíg szemtől szembe meg nem mondja nekem, hogy nem akar engem soha többé!! - keltem fel az asztaltól idegesen. Szemeimbe könnyek gyűltek. Zayn valamin nagyon gondolkodott, talán ha így folytatom, lehet, beadja derekát? Megesik rajtam a szíve és elmondja, hol van Harry.

- Nem tehetem... sajnálom... - hajtotta le fejét. Ezek után nem próbálkoztam tovább... Zayn itt maradt még egy kicsit, majd elköszönt. Persze ismét feltette azt a kérdést, amit mindig, mikor elment. - Rendben leszel? -  én pedig mindig ugyanúgy válaszoltam, bólintottam.

Másnap reggel kisírt szemmel ébredtem. Mindig ez ment, csodálom, hogy még nem fogytak el könnyeim. Az üres ágyat figyeltem mellettem. Nagyon hiányzott... Kezemmel végig simítottam rajta. Nem is tudom már, hogy haragszom e rá, persze valamilyen szinten igen... De mégis azonnal megbocsátanék neki, ha láthatnám újra... Ennyi idő után is fájt, hiányzott a reggeli köszöntése, a hozzám bújása, csókjai, melyek bizsergették ajkaim, érintése melyek nyomán felforrósodott bőröm... Nagyot sóhajtva keltem fel. Elrendeztem magam, majd egy pohár teával és a laptopommal kiültem a teraszra. Mivel egyre jobb idő volt, így sokszor kiültem, és hallgattam a madarak csicsergését. Valahogy megnyugtatott a természet zenéje. A nap kellemesen felmelegítette testem. Ölembe kaptam a laptopom. Unaloműzőként körülnéztem a neten. Nem sokszor használtam, csak ha már tényleg nem tudtam mit csinálni. Eltöltöttem az időt azzal, hogy minden marhaságot elolvastam. Megnéztem az időjárást, a híreket és egyéb pletyka oldalakat. Véletlen lenyomtam a "D" betűt, ami által kijött a kereső részbe, hogy "Dublin". Meglepődtem, én sose kerestem erre rá. Kutattam emlékeimben, de ez nem volt köztük. Aztán hirtelen hasított belém a tudat. Harry. Ő lehetett az, csakis ő. Áldottam magam, hogy kitöröltem a jelszóm, így Hazza is hozzá tudott jutni a gépemhez. Azonnal kutatni kezdtem a laptopomon, hátha többet megtudok. De már az is haladás volt, hogy talán, ha minden igaz, Dublinban van.

63.rész

Hellóóóó Mindenkinek!

Tudom, sokan utáltok a részek miatt, ezt észre is vettem a kommentekből! ;) Sajnálom... Én se szeretem, hogy így kell őket leírnom, de a történet megkívánja, főleg, ha még szeretnétek olvasni! :) Amire reménykedem, hogy "igen" a válasz! :$ 

Köszönöm a sok kommentet, a feliratkozót/feliratkozókat meg persze a chatben kapott dicséreteket is! :3

A részről annyit, hogy még sokan utálni fognak... :( Ígérem nem húzom sokáig ;)
Jó olvasást kívánok! 

Dreamy Girl

Louis

Visszamentem a fiúkhoz, akik még mindig a konyhában álltak, úgy, ahogy ott hagytam őket. Szomorúan figyeltek engem.
- Ez nagyon rossz vicc! - nevettem fel kínomban. Még mindig reménykedtem abban, hogy ez csak egy rossz vicc, amivel meg akarnak tréfálni. Legbelül mégis tudtam, mi az igazság, viszont nem akartam bevallani magamnak. Aztán hirtelen minden összetört bennem, a falnak dőlve csúsztam le a hideg konyhakőre, lábaimat magam elé húztam, majd átkaroltam őket, fejem pedig térdemre helyeztem, így bújva el a figyelő szemek elől. Hagytam kiszökni könnyeim. Nem értettem miért ment el, miért hagyott itt, egyedül... Zokogtam, az egész lakás tőlem zengett.
- Lou... - szólalt meg Niall, majd vállamon éreztem kezét. Elhúzódtam. Nem akartam, hogy hozzám érjen, nem akartam, hogy bárki is a közelemben legyen.
- Hova ment? - szipogtam alig hallhatóan.
- Reptérre, többet nem tudunk...
- Akkor utána megyek! Még biztos nem ment el! - keltem fel, letörölve könnyeim. Indulni akartam, de Niall visszafogott.
- Már órák óta elment, nem éred utol... - fogta karom erősen. Nem érdekeltek szavai, minden áron el akartam menni Harry után. Kirántottam magam erős szorításából, és feléjük fordultam.
- Hagyjatok békén! - emeltem fel hangom - Az egész a ti hibátok!! - mutattam először Niallra, aztán Liamre. Nem tudtam, mit beszélek, csak kiadtam magamból a dühöt, mely belülről emésztett. - Miért hagytátok elmenni, hm?? Meg állíthattátok volna, de nem tettetek semmit! - folytattam szidásom, mely e szavak után kiabálásba torkolt. - REMÉLEM BOLDOGOK VAGYTOK, HOGY ELMENT!! EZT AKARTÁTOK, NEM?? MINDIG IS UTÁLTÁTOK!! LEGYETEK BOLDOGOK!! - folytak ismételten könnyeim, melyektől homályosan láttam. - TŰNJETEK EL, ÉS HAGYJATOK ENGEM BÉKÉN!! - őrjöngtem, majd megindultam felfelé a lépcsőn. Kezem remegett, ahogy kinyitottam a szobám ajtaját, melyet bevágtam magam után. Az egész ház beleremegett. A szekrényhez léptem, kinyitottam és kutakodni kezdtem. Az összes ruhája eltűnt kivéve egyet, ami a kedvencem volt. Imádtam rajta. Kezembe vettem, szorosan magamhoz öleltem, majd háttal nekidőltem a szekrénynek, és lecsúsztam a padlóra. Nem tudtam felfogni ezt az egészet. Semmit se értettem. A felsőt arcomhoz emeltem, melynek Hazza illata volt. Görcsösen szorítottam, miközben könnyeim eláztatták a póló anyagát. Miért hagyott itt? Mit tettem, ami miatt ez érdemlem? Kutattam agyamban, de semmit nem találtam, ami okot adott volna arra, hogy így eltűnjön. Talán tegnap a bulin csinálhattam valamit, ami ezt váltotta ki belőle? - kérdezgettem magamtól. Egyre csak folytak a fájdalomtól kicsorduló könnyeim. Halk kopogásra lettem figyelmes, aztán ajtónyitódásra.
- Louis... - jött be Niall - Sajnálom... Én... Mi... - dadogta halkan.
- Húzz innen! Nem akarlak látni! - jelentettem ki - Senkit nem akarok látni! Hagyjatok egyedül! - szipogtam, Hazza felsőjébe bújva.
- Nem hagylak egyedül, segíteni akarok neked! - éreztem, ahogy hozzáér vállamhoz. Ismételten elhúzódtam, de Niall szorosan magához szorított. - Shh... - csitítgatott. - Minden rendben lesz, ígérem! Itt vagyunk neked, és nem hagyunk egyedül! - ringatott karjában, amitől zokogásom csitulni kezdett. - Hol van a gyógyszered? - kérdezte finoman, én pedig felháborodtam.
- Nem fogsz begyógyszerezni!! - akadtam ki ismételten. Mit képzel, hogy majd beadja a gyógyszert és minden rendbe fog jönni, na ezt felejtse el. - Nem fogom bevenni, nem vagyok beteg, semmi bajom sincs! - toltam el magamtól mérgesen. - Tűnj el! Utállak benneteket, mindenkit gyűlölök! - morogtam. Az egész világra haragudtam.
- Liam - szólt az ajtóban álló barátjának - keresd meg a gyógyszert, vagy a fürdőben vagy a konyhában van. - utasította kedvesen.
- Nem fogod fel, hogy nem kell!! Azt hiszed ezzel mindent meg tudsz oldani?? - folytattam kirohanásom. Niall felsegített. Nem volt erőm tiltakozni ellene, pedig szerettem volna. Elsétáltatott az ágyig, majd leültetett rá.
- Figyelj, mi nem akarunk rosszat neked... - ölelt át. Kicsit hezitáltam, majd én is átkaroltam.
- Miért ment el? Miért hagyott el? Miért hagy el mindenki, mi baj van velem? - tettem fel a kérdéseket mellkasába fúrva fejem. Szívem darabokra hullott, ahogy kimondtam ezeket a szavakat. Fájt a tudat, hogy engem mindenki elhagy, hogy nekem semmi sem jön össze... Hogy Harry talán már nem is szeret...
- Nem a te hibád! - simogatta hátam, amitől nyugalom járta át testem. - Harry szeret téged, és azért ment el, hogy megvédjen. Tudom, ez nem fair, de idővel megérted. - suttogta. Szavai hallatán ismételten sírásba fogtam.
- Meg fogom érteni?? - néztem szemébe - Mit? Azt, hogy örökre elment, azt, hogy soha többet nem láthatom? És azért ment el, mert szeret?? - löktem el magamtól Niallt, oly erősen, hogy majdnem hátraesett. Nem érdekelt, elegem volt mindenből. El akartam menni, jó messzire innen. Ekkor Liam lépett be, egyenesen Niallhoz ment, átadva neki a gyógyszerem.
- Nem fogom bevenni!! - zártam össze karom mellkasom előtt. Nem fogom hagyni, hogy begyógyszerezzenek.
- Segítsetek! - fordult Liam felé, de nem csak ő jött, hanem Zayn is. Elkapták karom, ezzel lefogva engem. Próbáltam kiszabadulni fogásukból. Számat összeszorítottam, ezzel is nehezítve feladatukat. Azonban sikerült nekik szétnyitni, így bele tudta rakni a gyógyszert, én pedig kénytelen voltam lenyelni. Adtak egy pohár vizet is, amit megittam. Kis idő múlva éreztem, ahogy lenyugszom. Ellazultak a testemet lefogó szorítások. Elfektettek az ágyon, majd rám terítették a takarót. Mellém ültek, és valamelyikük hátam simogatta. Harry felsőjét kezembe kaptam, és szorosan magamhoz öleltem. Mikor már úgy tettem, mint ha aludnék, halkan kiosontak szobámból. Nem akartam mást, csak egyedül lenni. Egyedül a gondolataimmal, és fájdalmaimmal. Üres volt az ágy nélküle... A szívemet is üresség járta körül, ahogy eszembe jutott gyönyörű zölden csillogó írisze, gödröcskés mosolya és ellenállhatatlan, csókra termett ajka. Elővettem telefonom, mely zsebembe lapult. Írtam egy üzenetet melyben, ennyi állt: "Szeretlek, kérlek, gyere vissza". Elküldtem, de nem jött válasz, akár meddig is vártam rá. Fejem a párnába temettem és álomba sírtam magam.

Niall

Lent ültünk a kanapén, néma csendben. Aggódtam Louis miatt, féltem, hogy ismételten valami kárt tesz magában. Akkor is ugyanígy viselkedett, mikor Édesanyja meghalt abban az autóbalesetben. Nem örültem, hogy fent hagytuk egyedül, de reméltem, hogy alszik a gyógyszer miatt. Ránéztem Liamre, aki Zaynt figyelte. Tudtam, hogy még mindig haragszik rá, és egy kicsit rám is a bulin történtek miatt. Elmondtam neki mindent, amit elég nehezen akart elhinni, végül mégis megbocsátott nekem. Rossz volt nézni őket, féltem, ha nem teszek valamit, tuti egymásnak esnek. Gondoltam megtöröm a néma csendet, mely ellepte a szobát.
- Nem tudom mit tegyünk... - kapták rám tekintetüket, ahogy megszólaltam - Félek, hogy ugyanúgy fog végződni ez az egész, mint mikor elvesztette Édesanyját... De én ezt még egyszer nem tudom végig csinálni... - sóhajtottam arcomat a tenyerembe helyezve. Éreztem, ahogy besüpped mellettem a kanapé, majd egy kéz simul hátamra. Lágyan cirógatott.
- Mi segítünk, nem vagy egyedül! - mondta nyugtató hangon Liam.
- Amúgy... - kezdett bele mondandójába Zayn. Mindketten rávezettük tekintetünk. - igazán elmondhatnátok, hogy mi ez az egész, annyit már felfogtam, hogy Harry elment, de miért? - nézett ránk kérdőn, várva válaszunkra. Elmondtunk neki mindent, ami a bulin történt. Persze ő semmiről sem tudott, hiszen ki volt ütve, elég rendesen.
- Kinyírom Samet! - ugrott fel idegesen a kanapéról. Kezét ökölbe szorította, szemei szikrát szórtak. Dühös volt, fújtatott, még az erek is kirajzolódtak nyakán.
- Zayn! Nyugi, a srácok már elintézték, ne aggódj! Szerintem többet nem lesz kedve ilyen dolgokhoz... - mondtam, mire visszaült a kanapéra, bár még mindig mérges volt.
- Saját kezemmel akartam megleckéztetni azt a dögöt! - morogta. Ezzel én is egyet érettem. Sose verekszem, nem vagyok az a típus, de most kivételt tettem volna ezzel a rohadékkal. - És Harry hova ment? Nem mondta? Szegény Louis, ezt nem hiszem, hogy ki fogja bírni, valahogyan csak vissza kellene hozni.  De azt is megértem, hogy miért tette, és igazat is adok neki, mert logikus, hiszen tényleg miatta történtek ezek a szörnyűségek Louisval... Sajnos a múltja mindig is be fog kavarni, ahogy nekem is... - nézett le a padlóra, ahol lábával dobolt.
- Nem mondott semmit, nem akarta elárulni. - feleltem kérdésére. Hosszabb csend állt be. Liam combjára helyeztem kezem, mire apró mosolyt villantott felém.
- Figyeljetek, én szívesen törődök vele, mármint lenne egy munkám a számára, persze ha nincs munkája. - nézett fel ránk.
- Van, de csak hetente kétszer kell menni, az meg elég kevés... - válaszoltam.
- Az szuper, én a többi napon le tudom foglalni, úgy is kellene a tetkó szalonomba egy segéd, aki rendezi a papírmunkát, meg beszerzi a szükséges eszközöket, így egész napra el lenne foglalva. Nagyon jó társaságban lenne, hiszen a haverjaim egytől egyig jó fejek. - mondta felvidulva. Remek ötletnek tartottam, így legalább nem lesz egyedül, és Zaynban megbízok. Mi se tudunk majd mindig ott állni mellette, mivel nekünk is van saját életünk, amit nem dobhatunk csak úgy el. Ez a fekete srác mindig meglep, nem is olyan szörnyű, mint amilyennek hittem.
- Nekem tetszik az ötlet! - mondtam.
- Nekem is! - helyest Liam is.
- Oké, most viszont mennem kell! Majd megbeszéljük a többit! - állt fel, mire mi is.
- Kikísérlek! - mondtam, mire lepetten nézett rám, aztán halványan elmosolyodott. Éreztem hátamon Liam szúrós tekintetét, de nem foglalkoztam vele, hanem kimentem Zaynnel.
- Köszi, hogy segítesz nekem... vagyis nekünk... - javítottam ki magam. Rám mosolygott, miközben kint álltunk a szabad ég alatt.
- Tudod, megkedveltem Louist, ami nálam nagyon szokatlan dolog, de van benne valami, amitől mindenkinek boldogság költözik a szívébe, ha csak ránéz vagy vele van! - mosolygott kedvesen. - Különleges személy, akinek szívesen segítek, hiszen az a legfőbb vágyam, hogy boldog legyen, és ismételten láthassam mosolygó arcát, még ha ezt most egy jó ideig nem fogjuk látni... - szomorodott el. Pontosan így van, Louis egy különleges ember, aki megérdemli a boldogságot, mert ha ő boldog, akkor mindenki az.
- Igen, tudom miről beszélsz. - mosolyogtam rá. - Viszont... ez nem ide tartozik, de veled voltam, mikor... tudod, amikor... szóval, ha bármi baj van, és szeretnéd elmondani én szívesen meghallgatlak... - hebegtem a tarkómat vakarva. Elvigyorodott majd közelebb lépett hozzám.
- Ez kedves, viszont a gondjaim saját magam oldom meg, nem kell segítség! - mondta, miközben lassan hozzám hajolt, aztán belesuttogott fülembe.
- Viszont, felkereshetsz bármikor, ha szeretnél egyet szórakozni, örömmel megmutatom, mit tudok az ágyban, hidd el, nem bánnád meg! - búgta kéjesen, amitől bizseregni kezdtem. Lesokkoltak szavai, ott álltam bambán vele szemben. Halkan kuncogott egyet, amitől észbe kaptam. - Csak vicceltem! - nevetett - Az arckifejezésed mindent visz! - vigyorgott, majd elment. Még egy percig ott álltam, figyelve alakját, ahogy eltűnik a sarkon. Megrázva fejem, űztem ki szavait agyamból. Nem voltam benne biztos, hogy csak viccel, túl komolyan mondta. Mindegy... Becsuktam az ajtót magam után, és visszamentem Liamhez.

62.rész

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönök nektek mindent, imádlak benneteket, ti vagytok a legjobbak! :D
Köszönöm a +3 féliratkozót, a kommenteket és a tetszikeket! :D
A részről annyit, hogy ez valami nagyon rosszul sikerül, ne haragudjatok érte, de most ennyire futotta! Sajnálom :(
Jó olvasást!

Dreamy Girl

Harry

- Hello! Ne haragudj... - néztem az előttem álló két cipőre, majd felfelé vezettem tekintetem, hogy tulajdonosát is szemügyre vegyem.  Egy átlagos testalkatú, szökés rövid hajú, kékes szemű fiatal srác mosolygott rám. Szerintem velem egy magas lehetett. Nagyon kedves volt így első látásra. 

- Szia! Segíthetek? - kérdeztem udvariasan, miközben kinyomtam a telefonom és zsebre tettem. 

- Leülhetek melléd, vagy foglalt? - kérdezte, mire körbe néztem, ugyanis számtalan hely várta gazdáját, mégis pont mellém akart leülni. Szerintem, láthatta arcomon a meglepődöttséget, ezért folytatta. - Jó, tudom, csak mi ketten vagyunk, és számtalan hely van, ami üresen áll, de nem akartam egyedül ücsörögni. - mosolyodott el, mire én is.

- Foglalj helyet! - mutattam a mellettem lévő üres székre. 

- Kösz! - dobta le magát és a cuccát. - Amúgy Jensen vagyok! Jensen Smith! - nyújtotta felém kezét, melyet barátságosan megráztam.

- Harry Styles! - mutatkoztam be én is. Elengedtem kezét, majd kifelé bámultam a nagy üvegablakon keresztül. 

- És miért döntöttél úgy, hogy hajnalok hajnalán elrepülsz innen? - kérdezte. Szívem összeszorult, ahogy eszembe jutott menekülésem oka. Magam előtt láttam arcát, mikor felébred, és nem talál engem. Láttam könnyeit, melyek miattam folynak eláztatva gyönyörű, angyali arcát. És ezt mind én okozom neki... Szemeim könnybe lábadtak, de igyekeztem nem mutatni gyengeségem. Erőt véve magamon válaszoltam az előbb feltett kérdésére.
- Erről nem igazán szeretnék beszélni... - mondtam keservesen, lehajtott fejjel.
- Oké, nem kérdezek, viszont én is ilyen voltam két hónappal ezelőtt. De most végre mindennek vége, szabad vagyok. - örvendezett, aztán folytatta tovább mondandóját, ami egyáltalán nem érdekelt. - Nem tudom, te milyen helyzetbe keveredtél, de az enyém szörnyű volt. Egyik nap hamarabb indultam haza a munkából, amit szerintem mindenkinek ki kell próbálni egy párszor a párjával, ugyanis ilyenkor szoktak lebukni azok, akik félrekefélnek. Ezért gondoltam nem szólok haza, inkább meglepem feleségem... Hát sikerült is a meglepetés, ugyanis a legjobb barátommal hempergett az ágyban, akivel, mint kiderül már az esküvő óta találkozgatnak. Fantasztikus, nem? De most már végérvényesen elváltunk, ezért is vagyok itt, és mehetek vissza a most már szabad életembe. - hadarta el egy szuszra életét, majd sóhajtott egy nagyot. Nem mintha most nagyon érdekelt volna gondja, hiszen nekem is van elég, mégis megsajnáltam szegényt, nem lehetett valami kellemes dolog.
- Sajnálom... Biztos nem lehetett egyszerű... - mondtam felé nézve, ő pedig bólogatott.
- Az élet nem könnyű... - mormogta. - De mindegy is, az élet megy tovább! - helyezkedett el a székben, én pedig nem értettem, hogy ezt most miért is kellett elmondania nekem, hiszen most találkoztunk először.
- Figyelj, - kezdett bele ismét - megkérhetlek arra, hogy ha netán nem ébrednék fel, akkor felkeltenél, mielőtt indul a gép? - bólintottam, mire megköszönte és bedugta a fülhallgatót fülébe. Lehunyta szemét, én pedig magam elé bámulva kalandoztam el gondolataimba. Lejátszottam, az összes emléket, amely Louisval volt kapcsolatos. Attól a perctől fogva, hogy akkor este elkaptam a parkban. Fura, hogy így találkoztunk... Ahogy visszagondoltam, eszembe jutott, hogy milyen dolgokat műveltem vele, borzalmas lehetett neki, mégis megmaradt mellettem... Tudtam, hogy nem ő tette velem azokat a szörnyűségeket, mégis, egy hatalmas félreértés miatt, neki kellett szenvedni a tettes helyett... Elővettem mobilom, ismét az ő mosolygós képét néztem. Fájt, hogy így kellett elhagynom, fájt a tudat, hogy soha többé nem ölelhetem szorosan magamhoz, nem csókolhatom csodaszép ajkait, nem túrhatok bele puha, dús hajába...Mégis mindenkinek így lesz a legjobb, ahova megyek, nem ismer senki, új életet kezdhetek, ezzel megvédve Szerelmem és barátaim.

Louis

Fejfájással ébredtem. Az erős fény, mely beszűrődött ablakomon, irritálta szemeim, ezért résnyire tudtam csak kinyitni. Elég durva buli lehetett, mivel nem igazán emlékszem belőle sok mindenre, főleg arra nem, hogy hogyan jutottam haza, és az ágyamba. Bár reménykedtem, hogy Hazza hozott haza, ki mást lehetett volna... Mosoly kúszott ajkaimra, ahogy eszembe jutott Szerelmem. Lassan átfordultam, hogy puszival ébresszem rózsaszín ajkait, de nem volt mellettem. Az ágy túl rendezett volt, sose szokott megágyazni miután kikel az ágyból... Valami rossz érzés futott végig rajtam, amit nem tudtam hová tenni. Visszaejtettem a fejem a párnára, ugyanis ahogy felemeltem egyből szédülni kezdtem. Úgy voltam vele, hogy Hazza tud még egy kicsit várni rám. Addig is próbáltam visszaemlékezni a tegnap estére. Erősen koncentráltam, de nem sok minden jutott eszembe. Emlékszem egy lányra, aki rám nyomult és a seggét rázta nekem. Elég gáz volt. Aztán Szerelmem berúgott énje is előbukkant, amitől mosoly terült szét arcomon. Nagyon vicces, amikor már van benne pár pohár pia. Miután semmi mást nem tudtam előkotorni emlékeimből, tovább lustálkodtam. Vagyis inkább azt mondanám, hogy szenvedtem egy sort az ágyban a puha dunna alatt. Mikor meguntam, nagy nehezen rávettem magam, hogy kikeljek a meleg fekhelyről. Lábaim lehelyeztem a padlóra, majd felálltam. Azonnal fejemhez kaptam, ami lüktetni kezdett. Vártam egy kicsit, aztán mikor helyre állt, lecsoszogtam a lépcsőn. Éreztem a finom illatot, mely egyre csak hívogatott a konyha felé. A nappaliba érve lepetten néztem a kanapéra, ahol Zayn aludt, félig lelógva a padlóra. Jót kuncogtam rajta. Ha lett volna annyi erőm, lefényképeztem volna, viszont a gyomrom hangos korgása arra késztetett, hogy a konyhába menjek. Csoszogva bementem az említett helyiségbe, ahol Niall és Liam serénykedett. Nem akartam megzavarni őket, csak az ajtófélfának dőlve figyeltem, ahogy sürögnek-forognak.
- Hol van a só? - nyitogatta ki a polcokat sorra, csak pont azt nem ahol volt. A legfelső polcot próbálta kinyitni, de túl magason volt, így nem érte el.
- Felemeljelek? - kuncogott Liam, mire Ni morgott valamit az orra alatt. Liam kinyitotta, majd levette a só tartót és odaadta a Szöszinek, aki egy puszit nyomott arcára köszönet képen.
- Szívesen megnéztem volna, hogy hogyan emeled fel! - zavartam meg meghitt pillanatukat, ugyanis nem akartam egész nap ott állni. Mindketten felém fordultak és arcukról azonnal lefagyott a boldog mosoly. Nem tudtam mire véljem ezt. Ennyire szörnyen nézhetek ki? Bele se néztem a tükörbe, mielőtt lejöttem volna...
- Ennyire borzalmasan nézek ki? - túrtam bele hajamba, kicsit rendbe rakva azt. - Amúgy meg jó reggelt! Lecsalogatott a finom illat! - mosolyogtam.
- Jó reggelt! - szólalt meg Szöszi barátom, egy apró mosolyt erőltetve magára. Valami nem stimmelt velük, láttam rajtuk.
- Amúgy, hogy-hogy mind itt vagytok? - kérdeztem kíváncsian.
- Öö... Zayn... meg mi is... szóval... gondoltuk itt maradunk, mivel kicsit eláztunk a múlt éjjel... - hebegett összevissza Liam.
- Na, jól van, mi bajotok van? - akadtam ki, látva arcukat. - Valami nagyon nincs rendben, látom rajtatok! - néztek rám kétségbeesett tekintettel. Ekkor viszont eszembe jutott, hogy Harryvel még nem is találkoztam.
- Harry hol van? - kérdeztem, mire egymásra néztek. Gyanús volt ez az egész, valami nagyon nincs rendben, csak még nem tudom mi. A csend mely ellepte a helyiséget, nyomasztó volt. Senki nem szólt semmit, csak egymás arcát fürkésztük egy pár percen keresztül.
- Jobb lenne, ha leülnél... - mondta Niall komoran. Hirtelen azt se tudtam mit csináljak, ez a mondat sose végződik jól, ez mindig bajt jelent, amit már ébredés óta érzek. Ott álltam továbbra is, egy lépést se mozdultam.
- Mi baj van? - kérdeztem kétségbeesetten. Egyre nyugtalanabb lettem, és idegesített, hogy úgy kell kihúzni belőlük a választ.
- Kérlek, ne akadj ki... Harry... e-elment... - mondta Ni egy nagy sóhajjal. Összevont szemöldökkel néztem rá, mivel azt hittem sokkal  nagyobb a baj.
- Hova? És mikor jön vissza?
- Nem érted, Louis? Nem boltba ment, vagy a lakására vagy bármi ilyen helyre, hanem elment! - hajtotta le a fejét. Na, jó most már tényleg nem értettem mi folyik itt.
- M-mi az, hogy elment?? - értetlenkedtem még mindig, holott, nagyon is jól tudtam, hogy is érti ezt. Mégis az agyam nem akarta elfogadni ezt a tényt. Hol Liamra, hol Niallra vezettem tekintetem.
- Sajnálom... - jött felém barátom. Át akart ölelni, de elhúzódtam tőle.
- Fejezzétek be! Ez nem jó vicc, ne szórakozzatok velem! - mondtam felemelve hangom. - Hol van?? - keltem ki magamból. Egyikőjük se válaszolt, csak álltak a konyha közepén. Idegesen elindultam körül a házban, hogy megkeressem Hazzát. Minden egyes helyiségbe benyitottam, arra várva, hogy kiugrik az egyik ajtó mögül. De sajnos nem így lett... Sehol se találtam... 

61.rész

Kedves olvasóim!

Megérkezett a kövi rész, hááát... nem tudom mennyire sikeredett jól, én nem vagyok megelégedve vele, de remélem nektek tetszeni fog! :3 

Köszönöm szépen a két új feliratkozót, a tetszikeket, a sok kommentet és minden egyéb dolgot! :D

Nem lett nagy változás az oldalon, de már egy kicsit untam az előző fejlécet, ezért megkértem a kedvenc írónőm egyikét, hogy szerkesszen nekem egyet,és szerintem csodálatos lett!! Imádom, ezúton is köszönöm neked, hogy ilyen gyönyörű fejlécet alkottál a blogomba! :3 :* 

Jó olvasást kívánok!

Dreamy Girl

Harry

- Szóval... - kezdtem bele mondandómba. - Ma hajnalban indul egy gép, nem akarom elárulni hova, mert nem szeretném, ha Louis rájönne, hol vagyok. Tudom nem megoldás, hogy elmenekülök, de ezt kell tennem... - hajtottam le fejem, és próbáltam visszafogni könnyeim. - Szeretem őt, nagyon is! Ez soha nem fog megváltozni, nekem Ő a mindenem, mégis sokkal jobb lesz neki, nélkülem... A szörnyűségek, amik vele történtek, mind az én hibám...

- Harr... - szólalt volna meg Niall, de leintettem. 

- Eddig nem akartam bevallani magamnak, viszont a mai eset rá ébresztett arra, hogy Louisnak nem mellettem van a helye. Miattam majdnem megerőszakoltál... - rémlett fel előttem, a kép, ami örökre megváltoztatott benne mindent. - Mindenki, aki bántotta őt, csak azért tette, hogy bosszút álljon rajtam, pedig Lou senkinek sem ártott, mégis ő itta meg mindennek a levét. A múltam mindig is megmarad, nem tudom csak úgy elfelejteni, egész életen át kísérni fog. Ha velem marad, nem lesz nyugodt, boldog élete... - néztem fel a két, velem szembe ülő, kicsit meggyötört arcra. Láttam, hogy nehezen tudják megemészteni a hallottakat. - Tehát, ma elmegyek... Szeretném, ha megígérnétek, hogy vigyáztok rá, és nem hagyjátok, hogy valami őrültséget csináljon magával! Az elején nehéz lesz, nekem is, és neki is, de majd túl lép rajtam és... - csuklott el a hangom, hiszen ezt nehéz volt kimondanom - talál valaki mást, akivel boldogan élheti le a hátralevő életét... - szörnyű volt a tudat, hogy más ölelheti törékeny testét, hogy más érintheti édes, csókra hívogató ajkait, hogy reggelente más ébredjen mellet, puszit hintve nyakába, ami gyönyörű mosolyt csal angyali arcára... E gondolatokra potyogni kezdtek könnyeim, szívem darabokra hullott, de tudtam, így lesz a legjobb mindkettőnknek. Fájt, el se tudom mondani mennyire...

- Ezt nem teheted vele! - mordult fel Niall. - Tönkre fogod tenni! Ismét a piához fog nyúlni, soha többé nem akar majd ismerkedni, be fog gubózni és egyedül, boldogtalanul fog meghalni! - hadarta emelt hanggal a Szöszi, miközben arcán folytak könnycseppjei. Liam szótlanul ült mellette, gondolataiba meredve. Talán ő megértette, hogy így lesz a legjobb, és majd Niall is meg fogja érteni, csak idő kell hozzá.

- De ti itt vagytok, segítetek túllépni neki! 

- Ez nem ugyan az, mint ha te lennél itt vele! - akadt ki Niall. - Lounak szüksége van rád, pont most akarod itt hagyni, mikor ilyen dolog történt vele?? És.. és... hogy szándékozol elmenni?? El se köszönsz tőle, el se magyarázod neki, hogy miért is lépsz le?? - mondta dühösen, szikrákat szórva szemeivel. Megértettem a dühének okát, hiszen én is így reagáltam volna ebben a helyzetben.

- Nem tudnék elbúcsúzni tőle, szemtől szembe... Próbáltam levelet írni, de egytől egyig a kukában végezték... - kortyoltam bele a langyos tejbe, majd lehörpintettem. 

- És mi lesz Zaynal? - kérdezte Niall nyugodtabb hangon. 

- Nem lesz semmi baja, ő erős, még ha most gyengének is látszik. Meg fogja érteni, ismerem. Most szerelmi bánata van, de ebből is fel fog gyógyulni, nem kell aggódni miatta, tudom, hogy meg fog oldani. Csak... - mosolyodtam el halványan - vigyázz vele, mert be akar próbálkozni nálad... 

- Már megtette! - néztem meglepetten kijelentésére. Úgy tűnik, nem sokat teketóriázott barátom. 

- Ugye nem történt semmi? - kérdeztem félve a hallottaktól, bár ha Liam ilyen nyugodtan ült mellette, akkor valószínűleg nem. 

- Nem, leállítottam... Ugye ez csak azért van, mert ki volt akadva? - nézett rám kétségbeesett arccal. Jót mosolyogtam rajta.

- Igen, te csak amolyan pótló lettél volna neki. - bólintott egyetértően. Felálltam az asztaltól, ahogy ők is. Mindketten szomorúak voltak, könnyeikkel küszködve figyeltek engem. Legnagyobb meglepetésemre a kis Szöszi szorosan magához ölelt. Először nem tudtam mit kezdeni a dologgal, aztán óvatosan én is átöleltem remegő testét. 

- Sajnálom... - suttogtam. Nem tudtam mást mondani, ebben a szóban minden benne volt, amit éreztem. Elengedtük egymást, majd Liam is átölelt.

- Vigyázz magadra! - simogatta meg hátam - Mi is vigyázunk Loura, ahogy csak tudunk! - engedett el.

- Köszönöm! - pillantottam rá órámra. Még volt rengeteg időm, de így is sietnem kellett, mert egy pár dolgot még el kellett intéznem. Felmentem Szerelmemhez, hogy elbúcsúzzak tőle. Az ágy elé guggoltam, figyeltem angyali arcát, mely most még nyugodt és boldog volt. Végig simítottam ujjaimmal arcélén.

- Nagyon sajnálom, hogy így végződött... - suttogtam - De majd te is rájössz, hogy ennek így kellett lenni... - hintettem csókot ajkaira, mire morgott egyet, és halvány mosoly jelent meg arcán. - Szeretlek! - keltem fel, aztán lementem és Zayntól is elköszöntem. Felhúztam cipőm, majd kimentünk az utcára. 

- Biztos elmész, nem tudunk visszatartani? - kérdezte Liam az ajtófélfának dőlve, szorosan magához ölelve Niallt. Elmolyosodtam, ahogy néztem őket, nagyon aranyosak voltak együtt. 

- Nem, ezt már eldöntöttem! - jelentettem ki. 

- Valahogy csak el tudunk majd érni, ugye? Vész esetén... - mondta a szöszi. 

- Veszek egy új kártyát a mobilba, és onnan hívlak. Mentsd el valami más néven, és ha lehet csak akkor beszéljünk, amikor tudod, hogy nincs a közeledben, rendben? - kérdeztem, mire mindketten egyetértőn bólintottak. 

- Tudod Harry... - kezdte Niall - sajnálom, hogy így alakult, mert hát... nehéz bevallani, de kezdtelek megkedvelni... - mosolyodott el, mire nekem is mosoly terült arcomra. Elég fura volt ezt hallani tőle, hiszen nem voltunk valami jóban, bár az utóbbi időben kezdtek elsimulni köztünk a dolgok. 

- Vigyázzatok egymásra! Sziasztok! - intettem feléjük, majd megindultam a kocsimhoz. 

- Várj! - fordultam meg, a Szöszi hangjára. - Mit mondjak neki, ha fel kel? - kérdezte elcsukló hangon. Nagyot sóhajtottam, hiszen fogalmam se volt, mi az amit mondanom kellene... Nem vagyok jó az ilyen dolgokban...

- Azt, hogy sajnálom... - tudom, szánalmas volt ez a válasz, mégis most csak ennyit tudtam kinyögni. - Sziasztok! 

- Szia! - köszöntek egyszerre. Beültem az autóba. Utoljára végig néztem a házon, melyben e csodálatos napokat töltöttem az egyetlen olyan emberrel, akit mindennél jobban szeretek, és szeretni fogok életem végéig. Beindítottam a kocsit, aztán még intettem egyet a srácoknak. Gázra lépve elindultam a régi lakásomhoz. 

Elég hamar elintézem mindent, így egy másfél órával az indulás előtt már kint voltam a reptéren. A váróterem teljesen üres volt, csak én ültem itt, egymagamban... Elővettem telefonom és Lou képét kerestem benne, melyet pár nappal ezelőtt készítettem róla. Ajkaimra mosoly kúszott, ahogy visszaemlékeztem arra a napra.

" - Ne már Hazza! - dobta rám a párnát, majdnem kiütve kezemből a mobilom. Nem értettem, mi olyan borzasztó abban, hogy egy képet szeretnék róla csinálni.

- Baby! Ez csak egy fotó! Akarok egy bizonyítékot, hogy tényleg az enyém vagy és nem csak  álom az egész! - próbáltam elvenni kezeit arcától, viszont nem hagyta. - Ha nem engeded, akkor erőszakhoz kell folyamodnom! - csikiztem meg oldalát, amitől azonnal oda kapta kezét, és bájos hangon nevetve igyekezett lefejteni kezem róla. 

- Kérlek... ne... - fulladozott a nevetéstől. - Feladom... magam... csak engedj el... - fuldoklott továbbra is. Abbahagytam kínzását. Annyira aranyos volt, ahogy a sok nevetéstől kipirult arca, haja pedig kócosan meredezett mindenfelé. - Megengedem, hogy csinálj rólam egy képet, de először had szedjem rendbe magam, ugyanis szörnyen nézhetek ki. - Ez hülyeség volt, hiszen csodálatos volt, mint mindig, de hagytam had csinosítgassa magát. - Na, most már jó! - nézett rám mosolyogva. Ölébe ültem, majd összekócoltam haját. Erre egy "ne mááár" jött válaszul. 

- Így sokkal jobban nézel ki! - nyomtam puszit orrára. Imádtam, mikor felfelé meredeztek tincsei, sokkal jobba állt neki. 

- Ha csúnya lesz, kitörlöm! - mondta morcosan. 

- Rólad nem lehet csúnya képet csinálni! - tapadtam ajkaira. Bejutásért könyörögtem, amit azonnal meg is kaptam. Imádtam csókját, ahogy félénken indított, majd mikor magabiztosabbá vált, szinte nekem esett. Mámorító volt, szenvedélyes csókja. Bármit is csinált, nekem tökéletes volt. 

- Na, mehet? - mosolyogtam rá.

- De most miért? - nyavalygott - Itt vagyok élőben, ez nem elég?

- Baby, lééégyszii! - könyörögtem, legörbítette szájjal. Tudtam, hogy bele fog menni, hiszen ismertem már. Mindig ezt csinálja.

- Rendben, essünk túl rajta! - nézett rám morcosan. Előkotorásztam az addigra elkóborolt telefonom.

- Szexin mosolyogj! - kacsintottam rám, mire elpirult, és aranyos mosolyra kúszott ajka. Gyorsan lefotóztam. - Tökéletes! - csókoltam ajkaira. Hevesen faltuk egymást. Nem akartam elszakadni ajkától, mégis muszáj volt. Levegőért kapkodva döntöttem neki homlokom az övének. - Szeretnék, még egy képet rólad, miután megdug..."  

Hirtelen egy mély hang szakította félbe elkalandozásom.

60.rész

Sziasztok!

Köszönöm szépen a kedves szavakat és a tetszikeket is, na meg a több, mint 67,500 oldalmegjelenítést! Örülök, hogy ennyire szeretitek a történetem, amit a mái napig nem tudok elhinni! :3 És már a 60. résznél tartunk! :o Te jó ég, már ennyit megírtam, wáóó! :D

Remélem ez a rész is tetszeni fog! :)

Ui. Azért hoztam most, mert ha minden igaz, a hétvégén nem igazán lesz időm írni, így próbáltam hozni előbb, hogy ne keljen ismét egy hetet várnotok a következő részre! 

Dreamy Girl

Louis

Nem tudtam merre megyünk, a zene még mindig szólt, magamnál voltam, de hiába akartam kiabálni vagy lerángatni magamról a két kezet, nem sikerül. Fejem szédült, látásom elhomályosult, a beszédhangok eltorzultak. A kéz mely engem fogott, folyton lökött előre, ezzel segítve engem a járásban.
- Gyere! - tolt be egy helységbe, talán egy szobába.
- Elhoztad? - hallottam meg egy férfihangot, mely ismerősen csengett, de nem tudtam ki lehet a tulajdonosa. - Nagyszerű! Látom, bekapta a horgot! - nevetett fel gonoszan. Fejem csengett nevetésétől. - Pedig azt hittem, hogy nehezebb lesz!
- Mit akarsz csinálni vele? - kérdezte mellőlem egy vékony hang. - Ugye nem fogod bántani?
- Nem mindegy az neked! Semmi közöd hozzá! - emelte fel hangját a srác. - Most elmehetsz! És körülbelül tíz perc múlva hozd ide Harryt! Addigra kész leszek! - utasította a lányt. Hirtelen a két kéz, mely biztonságosan tartott eltűnt, én pedig a falnak dőltem. Hallottam egy hangos csattanást, amely mellőlem jött. Talán az ajtó csapódásának zaja lehetett. Kezemmel próbáltam egyensúlyozni, hogy el tudjak menni a faltól, de ismételten dülöngélni kezdtem. Valaki megfogott a derekamnál, így mellkasára dőltem. - Ne félj, nem lesz baj! - suttogta fülembe.
- Engedj el... - nyöszörögtem. Próbáltam kapálódzni, viszont nem értem el vele semmit.
- Nyugi! - fogta le kezeim - Lehet, két tablettát kellett volna beleraknom a piádba, mert még mindig nagyon eleven vagy! - engedett el és egy puha valamire estem. Gondolom az ágyra. Szörnyen rosszul voltam, a fejem egyre jobban hasogatott, forgott velem a világ, szédültem. Valaki felém mászott, éreztem, ahogy besüpped  magam mellett az ágy, majd ezt követően ráült csípőmre.
- Hazza? - kérdeztem erőtlenül, mire felnevetett.
- Ő nincs itt! - csókolt nyakamba, majd levette pólóm, én pedig hagytam. Nem akartam, mégse tudtam ellene semmit tenni. Próbáltam letolni magamról, vagy megütni, de karjaim nehezek voltak, olyan érzés volt az egész, minta nem is a sajátjaim lettek volna. Nem tudtam irányítani testem.
- Nem akarom... hagyj... - tiltakoztam szavakban, ha már fizikailag nem tudtam.
- Dehogy nem, hidd el, élvezni fogod! - mondta, majd átfordított a hasamra. Megkíséreltem lábammal rugdosni. de semmi sem történt. Kiabálni, sikítani akartam, de nem tudtam. Ellenkezni akartam, mégse tettem. Letolta nadrágom, mire megijedtem. Teljes testével rám feküdt, éreztem leheletét nyakamnál.
- Tudod - kezdte fülembe suttogva - látni akarom Harry arcát, amikor meglátja, hogy nem csak az ő farka járt a seggedben! - harapott fülembe, mire könnyeim potyogni kezdtek. Nem tudtam mást csinálni, csak feküdni és várni, hogy vége legyen ennek. Hallottam cipzárja hangját. Harry... - mondtam magamban, majd behunyt szemmel, a takaróba temettem arcom.

Harry

Louist kerestem mindenhol, valamilyen szinten sikerült kijózanodnom, hála a friss levegőnek, a hideg víznek, és a tömérdek kajának, amit lenyomtam torkomon. Egy jó ideje bolyongtam a nagy házban, legalább egy ismerős arcot keresve, hogy megkérdezzem látták e Louist. De mintha mindenkit elnyelt volna a föld... A lépcső mellett haladtam el, mikor valaki a nevem kiáltotta.
- HARRY! - elkapta a karom, de kirántottam magam, hiszen nem érek én most arra rá, hogy táncolgassak valakivel. - HARRY! - folytatta tovább követésem. - AZ ISTEN SZERELMÉRE ÁLLJ MÁR MEG! - ordította teli torokból, még a hangos zene mellett is kiválóan értettem szavait. Nem tudott érdekelni, csak mentem tovább. - LOUIS! - kiabálta, mire azonnal megfordultam. Egyáltalán nem ismertem a lányt, aki zihálva állt egy helyben, a táncoló tömegben. Azonnal elé léptem. Nem érdekelt, ki ő és honnan tud Louról, csak azt akartam tudni, hogy mi van vele.
- Mi történt? Láttad? Hol van? -  kérdeztem idegesen. Legbelül tudtam, hogy valami baj történt.
- Sam...a.. ő... - dadogta levegőéért kapkodva. Amint meghallottam ezt a bizonyos nevet, elöntötte testem a méreg.
- Mond már ki az istenit! - ragadtam meg vállánál fogva, ezzel szegény lányt halálra rémítve. Riadtan nézett rám, majd folytatta mondandóját.
- Meg... meg akarja erőszakolni... fent vannak jobbra az első szobában... - ledöbbentem szavai hallatán, először azt hittem csak viccel, de amikor végig néztem sápadt, kétségbeesett arcán, egyből tudtam, hogy tényleg igazat mond. Azonnal felszaladtam, mindenkit arrébb lökve. Szinte egy másodperc alatt odaértem az említett szobához. Berontottam, és az agyamat elöntötte a düh, ahogy megláttam Lout, tehetetlenül feküdni az ágyon, miközben Sam rajta ült.
- TE MOCSKOS DISZNÓ! - ordítottam kikelve magamból. Felé rohantam, és egy erőteljes mozdulattal lehúztam róla Samet. A földre rogytunk, én pedig azonnal ütni kezdtem arcát. Azt hiszem, agyam végérvényesen elborult... Csak ütöttem, ahogy csak tudtam, minden dühömet beleverve fejébe.
- HARRY! - hallottam, hogy valaki a nevem ordítsa. Nem tudott érdekelni, csak tovább püföltem Samet, akinek az arca tiszta vörös volt a vértől. Valaki hirtelen lerántott róla, majd szorosan lefogott, hogy ne tudjak ismét nekiesni annak a rohadéknak.
- ENGEDJ EL! - üvöltöttem. Dühösen fújtattam, mint egy megvadult bika. Kapálództam, őrjöngtem valaki szorító karjaiban. Semmi más nem lebegett előttem, csak az, hogy meg akarom ölni.
- Állj le, Harry! - mondta egy erélyes hang. Próbáltam kiszabadítani magam, de nem sikerült.
- ENGEDJ MÁR EL! - folytattam tombolásom, mire még erősebben szorított.
- Vigyétek már ki! - mondta idegesen, a fogságban tartóm. Egy srác jött be, aki felsegítette a padlóról Samet.
- MEG FOGLAK ÖLNI! - kiabáltam, vicsorgó fogakkal, miközben elvitték mellettem.
- Nyugodj már meg! Rendben? - csitított. Ekkor ismertem fel Olivér hangját. Ő volt a fogva tartóm. - Nem éri meg, hogy e miatt börtönbe kerülj, Louisnak  szüksége van rád! - nyugtatgatott továbbra is. Ekkor eszembe jutott a még mindig az ágyon fekvő Szerelmem.
- Engedj el, kérlek! - könyörögtem nyugodt  hangon.
- Elengedlek, de csak akkor, ha megígéred, nem csinálsz hülyeséget! - bólintottam, mire megszűntek szorító karjai. Azonnal Louhoz mentem, felhúztam nadrágját, majd magamhoz öleltem. Könnyeim potyogni kezdtek, ahogy belegondoltam min mehetett keresztül. És mind miattam... Lenéztem arcára és láttam, hogy könnytől csillogó szemekkel néz rám.
- Harry? - kérdezte lágy hangon. Tudtam, hogy tudatánál van.
- Nincs semmi baj! - simogattam arcát, mire halvány mosolyra húzta ajkait.
- Minden rendben? - kérdezte Liam. - Ugye nem... - csuklott el a hangja.
- Szerencsére nem, épp időben jöttem! - hajtottam le fejem. - Ez... ez nem normális... Meg akarta erőszakolni... Mit ártott neki?? - szipogtam, miközben könnyeimet törölgettem.
- Ez egy elmebeteg! De ne aggódj, a fiúk el fogják intézni, nem kell többet tartanotok tőle! - tette vállamra kezét, nyugtatólag simogatva. - Menjünk innen! Zayn és Niall már lent vannak a kocsinál. Tudsz vezetni, vagy menjünk egy kocsival, aztán majd visszajövünk a másikért? - kérdezte, miközben felálltam, karjaimban Louval.
- Szerintem egy kocsival menjünk, mert nem hiszem, hogy most tudnék vezetni... - indultunk meg kifelé a szobából. A kocsihoz érve betettem Lout és én is beültem mellé, hátra. Zayn is ott volt, eléggé elázva. Nagyokat horkolt, nyitott szájjal. Az út csendesen telt, bár ezen nem csodálkoztam... Ahogy Szerelmem figyeltem, rájöttem valamire, ami összetörte szívemet. Ismét szabad utat engedtem könnyeimnek, ahogyan eszembe jutott egy megoldás. Tudom, nem a legjobb dolog, mégis éreztem, ezt meg kell tennem érte...

- Biztos maradtok éjszakára? - kérdeztem Niallt, mikor megágyaztam a nappaliban. - Nyugodtan elmehettek, meg leszek velük.
- Persze, hogy maradunk. Menj csak fel Louhoz, mi addig vigyázunk Zaynre. Pillantottunk rá az említettre, aki a kanapén aludt nagyokat szuszogva.
- Kösz... - ennyit tudtam kinyögni, majd jó éjszakát kívánva felmentem. Bebújtam Lou mellé, szorosan magamhoz öleltem kicsiny testét.
- Harry? - suttogta. Kezével megragadta hasát simogató kezem.
- Itt vagyok, aludj csak! - pusziltam nyakhajlatába.
- Szeretlek! - szorította meg kézfejem, mire könnyek gyűltek szemeimbe. Ez az egy szó, mely csodálattal és boldogsággal kellene, hogy eltöltsön, most fájdalmat okozz szívemben... Gyomrom görcsösen összerándult, szívem pedig darabokra hullott...
- Én is szeretlek Lou! - pusziltam meg arcát. - Mindig is szeretni foglak! - bújtam hozzá még közelebb, magamba szívtam illatát, hogy soha ne felejtsem el, hogy mindig eszembe jusson, bármerre is visz az élet... Próbáltam aludni, de nem sikerült, folyton csak forgolódtam, és a ma történtek jutottak eszembe. Lejátszódott a fejemben, újra és újra. Mivel nem akartam felkelteni a mellettem békésen szuszogó Szerelmem, így óvatosan kikeltem az ágyból. Lementem a konyhába, hogy megigyak egy pohár tejet, hátha segít az elalvásban. Nagy meglepetésemre ott találtam Niallt és Liamet, az asztalnál ülve.
- Nem tudtok aludni? - kérdeztem, miközben a hűtőhöz mentem a tejes dobozért.
- Nem.. De látom te se... - mondta Niall. Kiöntöttem egy pohárba, majd betettem a mikróba, hogy megmelegítsem.
- Nem is baj, így legalább beszélhetek veletek a döntésemről... - vettem ki a már felmelegedett tejet és leültem velük szembe. Vizslattam az előttem lévő fehér folyadékot, miközben azon gondolkodtam, hogy hogyan is kezdjek bele mondandómba. Nagyot sóhajtottam.
- A ma történtek ráébresztettek arra, hogy valamit tennem kell... - simogattam a pohár oldalát - Egész este ezen gondolkodtam és rájöttem a megoldásra. Szeretném, ha végig hallgatnátok. - emeltem fel tekintetem rájuk, mire mindketten bólintottak. Szemeikben láttam a bánatot és a sajnálatot, mintha csak tudnák, hogy mit készülök mondani...

59.rész

Sziasztok! 

Itt is van a kövi rész, remélem elnyeri tetszéseteket! :) Előre is bocsánat, hogy így hagytam abba, tudom legszívesebben kinyírnátok! :D Sajnálom!! ;)

Nagyon szépen köszönöm kedves szavaitokat és a tetszikeket! :) El se tudom mondani, mennyire sokat jelentenek nekem, Köszönöm! :')

Blogok reklámozása: 

Figyelem Larrysek! Ajánlani szeretnék nektek egy blogot, amit egy nagyon ügyes és tehetséges blogger író fordít! A címe: After-Larry Stylinson! Nekem nagyon megtetszett, ezért szeretném ha bekukkantanátok hozzá! :D Nem bánjátok meg!! :3

A másik pedig, nem fanfiction, hanem egy design blog, amit a kedvenc írónőm egyike hozott létre! :3 Nagyon tehetséges, már láttam pár munkáját, amik szerintem csodálatosak! :3 

A linkre kattintva megnézhetitek ->Annie's design 

Ui.: Remélem nem haragszotok, hogy reklámoztalak benneteket, de szeretnék segíteni, a blogger társaimnak! :3
Jó olvasást kedveszkéim! ;)

Dreamy Girl

Niall

- Bocs, de nem! Nem akarok többet inni, és ahogy elnézlek neked se kéne, mert már eléggé el vagy ázva... - mondtam, miközben felálltam a székről. Ott akartam hagyni, de elkapta karom és visszarántott. 

- Ne csináld már, csak egy pohár! Nem fogsz belehalni... kérlek... - könyörgött, miközben még mindig karom szorongatta. Nem akartam engedni neki, viszont tudtam, hogy más lehetőségem nincs, hiszen addig fog nyaggatni, míg nem iszok vele egyet.

- Oké... Csak engedj már el! - rántottam ki karom szorításából. Duzzogva helyet foglaltam és lehörpintettem az italt. Gúnyosan rámosolyogtam, mire ismét elém tolt egy színültig töltött poharat. - Nem! - tiltakoztam azonnal.

- Nem koccintottunk a békülésre! - emelte fel poharát, várva, hogy én is ugyanezt tegyem. Nagyot sóhajtottam, majd koccintottunk és ezt is egy huzamra megittam. 

- Ez az! Még egyet! - töltötte meg a kezemben lévő poharat. Nem gondolkodtam, azonnal megittam. Kezdtem egyre jobban feloldódni, és Zayn társaságát is élveztem. Nem is volt olyan rossz, mint amilyennek gondoltam. Eléggé bepiált, de így még viccesebb volt, jókat nevettem hülyeségein, ami most nagyon jól esett. Jó érzés volt egy kicsit kikapcsolódni.

- És hol hagytad a herceged? - kérdezte felém fordulva kíváncsian.
- Most lelkizünk, vagy iszunk? - kérdeztem, elé tartva üres poharam. Nem akartam erről beszélni, főleg nem vele. Azért annyira jóban még nem vagyunk, hogy kitálaljam neki a magánügyem. Hatalmas vigyorral az arán megtöltötte a poharam, amit egyből le is hörpintettem. Tudtam, hogy nem kellene ennyit innom, mégis megtettem. Hogy miért?? Azért mert elfelejtette velem gondjaim, és végre kicsit jobban voltam. Zayn folyton dumált, aminek felét se értettem.
- Nem értem! - mondtam hangosan. Zayn vészesen közel hajolt arcomhoz, miközben kezét combomra helyezte, amit lágyan simogatott. Lehelete csiklandozta bőröm, amitől szaporán kezdett verni a szívem. Egyre felfelé haladt kezével, majd fülemhez hajolt.
- Kicsit rosszul vagyok... Felkísérsz a mosdóba? - kérdezte, mire bólintottam egyet. Nem tudtam, mire véljem előbbi cselekedetét, de betudtam a sok alkoholnak. Megfogtam csuklóját és felmentem vele. A folyóson átvergődve megérkeztünk a fürdőhöz, ahol tömeg várakozott.
- Sokan vannak! - fordultam Zayn felé. - Van máshol is wc?
- Menj tovább, van egy a folyosó legvégén. Ott nem lesz senki. - megragadva karját mentünk tovább a lökdösődő tömegen keresztül. Megálltam az ajtó előtt, majd benyitottam. Legnagyobb meglepetésemre egy szoba tárult elém. Zayn azonnal belépett, és elindult az egyik ajtó felé, amit kinyitott, majd becsukott maga után. Leültem az ágyra, várva, hogy elvégezze dolgát részeg társam. Akaratlanul is Liam jutott eszembe, hogy vajon most mit csinálhat... Kezdtem rosszul érezni magam miatta, lehet meg kéne keresnem és bocsánatot kérnem tőle.
- Itt is vagyok! - jött ki a fürdőből, egyenesen felém lépdelve.
- Jól vagy?
- Semmi bajom, téves riasztás! - állt elém, aztán hirtelen beleült ölembe. A döbbenettől meg se tudtam szólalni. Kezeit nyakam köré fonta, miközben nyakamhoz hajolt.
- M...mit csinálsz? - próbáltam eltolni magamtól, de nem sikerült. Nyakam puszilgatta, majd mikor megtalálta gyenge pontom, amire felsóhajtottam, azonnal szívni kezdte. Karjába markoltam, ahogy egyre erősebben szívta.
- Zayn... ne... - nyögtem. Nem állt le, hanem lassan ledöntött az ágyra, folytatva nyakam kényeztetését. Fogalmam sincs mi ütött belém, ugyanis élvezni kezdtem a dolgot. Eléggé ki voltam éhezve, meg a pia is sok volt bennem... Csakis ezért élvezhettem... Egyik kezem hátára simítottam, másikkal fekete hajába túrtam. Elkezdett mozogni felettem, így ágyékomnak dörzsölte az övét. Halk sóhajok szakadtak fel torkomból, ahogy kezével pólóm alá nyúlva simogatni kezdett. Levette felsőm, majd lehajolt hozzám és megcsókolt. Azonnal szétnyitottam szám, ő pedig rögtön átcsúsztatta nyelvét a számba. Először lágyan, majd egyre hevesebben faltuk egymást. Teljesen beindított vadsága, amit észre lehetett venni a nadrágomban lévő dudoron. Ajkamtól lefelé haladva csókokkal hintette be testem, mely egyre forróbbá vált.
- Zayn... - nyögtem, mikor elkezdte merevedésem dörzsölni kezével.
- Élvezed mi? - suttogta fülembe kéjesen. - Sokkal többet tudok adni, mint a kis barátod! - harapott fülcimpámba, játékosan meghúzva azt. Ekkor eszembe jutott Liam. Ő teljesen más volt, a haja puhább, érintése érzékibb, ajkai hívogatóak, puhák és édesek.
- Ne! - állítottam le kezét, mire felült rajtam. - Nekem barátom van! - mondtam erélyesen. Szája mosolyra húzódott, és visszahajolt hozzám.
- Élvezed, tudom, ezt nem tudod elrejteni! - suttogta vággyal teli hangon. - Egy éjszaka, egy felejthetetlen éjszaka... - harapdálta fülem, néha- néha belenyalva. - Nem fogja megtudni, ha rajtam múlik! - markolt ismételten dudoromra, mire felnyögtem. Ezt nem tehetem, nekem ott van Liam, akit szeretek!
- Nem! Szállj le rólam! - mondtam, és minden erőmet összeszedve letoltam magamról. Lihegve néztem szemeibe, melybe hirtelen könnyek gyűltek. Ledöbbenve figyeltem, ahogy arcán végigfolytak. Most komolyan sír? Az elutasítás miatt, vagy...
- Mi a baj Zayn? - kérdeztem közelebb hajolva hozzá, kezemet combján lévő kezére helyeztem. Lágyan cirógattam, hogy megnyugtassam.
- Hagyj békén! - húzta el kezét. - Húzz innen! - mondta mérgesen.
- Nem megyek el, nem hagylak így itt! Látom, hogy van valami baj! Mondd el!
- HAGYJ BÉKÉN! - ordított, miközben könnyeit törölgette. - TŰNJ EL! - zokogott egyre durvábban. Nem tudom mi vett rá, de magamhoz húztam szorosan karomba zártam, miközben hátát simogattam. Erősen markolta felsőm, miközben a sírástól remegett teste.
- Nyugodj meg! Nem lesz semmi baj, csak mondd ki! Megpróbálok segíteni neked! - suttogtam fülébe. Hirtelen eltol magától és nyakamhoz kapott.
- AZT MONDTAM, HÚZZ EL! - szorított rá nyakamra, mire megrémültem. Fuldokolni kezdtem a levegőhiány miatt. - FELFOGTAD VÉGRE? - engedett el, én pedig azonnal nyakamhoz kaptam. Megijedtem, mégis legbelül tudtam, hogy nem akar bántani, csak rám akart ijeszteni, ami végül is sikerült. - Tűnés! - mutatott az ajtó felé. Fogalmam se volt, hogy mit tegyek, de nem maradhattam itt vele. Felálltam az ágyról és elindultam az ajtó felé. Még utoljára visszanéztem rá. Tenyerébe temetett arccal ült az ágyon, még mindig sírástól remegő testtel. Nagyon sajnáltam őt, de nem  tehetek semmit, ha ő nem akarja. Kimentem, aztán egyből Harry keresésére indultam. Már végig jártam a házat, mégse leltem sehol a göndört. Nem hiszem el, hogy ekkora ez a rohadt ház, hogy nem tudok senkit se megtalálni. Mikor kimondtam magamban ,megláttam Liamet egy falnak dőlve, szomorúan leszegett fejjel. Odasiettem hozzá. Elé álltam, álla alá nyúlva felemeltem arcát. Szemei vörösek, duzzadtak voltak a sírástól.
- Sajnálom... Hülye voltam... - néztem szemeibe.
- Niall, ez így nem mehet tovább... - csuklott el hangja a mondat végére. Értetlenül néztem arcát. Most ezzel mit akar? - Valami nincs rendben köztünk, valami nagyon elromlott! Szerintem tartanunk kéne egy kis szüne... - akarta volna befejezni, de én nem akartam hallani azt a szörnyű szót, ezért ajkaira tapadtam. Azt hittem el fog tolni, és nem fogja hagyni magát, de nem ezt lett. Elmélyítette csókunk. Derekára helyeztem kezem, hogy még közelebb húzzam magamhoz. Hosszú csók után, szorosan magához ölelt, nyakamba puszilva.
- Szeretlek Liam! - suttogtam erősen kapaszkodva pólójába.
- Én is! - csókolt nyakamba, aztán hirtelen elhajolt tőlem, és komolyan nézett szemeimbe. - Mi az ott a nyakadon?? - kérdezte idegesen. Szemeim összeszorítva vágtam magam fejbe képzeletben. BASSZUS! - kiabáltam magamban. Ezt hogy a jó életbe fogom kimagyarázni...

Louis

Nem hiszem el. Hogy a fenébe lehet így eltűnni?? Ez nem lehet igaz! Jártam körbe a házat, minden helyiségbe benézve, de sehol se láttam azt az édes göndör fürtöket. Féltettem, nehogy valami marhaságot csináljon. Idegesen lökdöstem arrébb az embereket, akik egy rosszabb állapotban voltak. És nem hiszem, hogy csak az alkohol hatására... Itt már többről van szó... A pulthoz mentem, hátha ott megtalálom, de nem jártam sikerrel. Viszont, valaki vállamra helyezte kezét.
- Szia! - hallottam meg egy vékony hangot mögülem. Ezt nem hiszem el, már megint bepróbálkozik valaki... Vigyort erőltetve magamra, fordultam a hang irányába. Egy ismerős arccal találtam szembe magam. Júlia.. vagy J...Jennifer, asszem.
- Hello! - köszöntem barátságosan, holott egyáltalán nem volt kedvem hozzá.
- Iszol velem? - adott egy poharat kezembe.
- Már ittam egyszer veled, nem emlékszel? - tettem le az asztalra a teli töltött poharat.
- Kéérlek! - vetette be ismét báját. - Senki se akar inni velem, legalább te legyél oly kedves! - mosolygott. - Ígérem, többet nem zargatlak!
- Rendben! - sóhajtottam egy nagyot. - De, csak ezt az egyet! - emeltem fel, hogy koccintsunk.
- Nem is kell több... - mondta, mire összevont szemöldökkel néztem rá. - Egészségünkre! - mondta zavarodottan, miközben felemelte poharát. Én is így tettem, aztán számhoz emeltem és lehörpintettem. Nem is volt olyan rossz, kezdtem már belejönni. Ahogy megittam el is tűnt, amit nem igazán értettem, de legalább leráztam. Egyre melegebb volt, kezdtem izzadni. Fejem szédelgett. Úgy gondoltam kimegyek a  friss levegőre, hátha jót fog tenni. Kitámolyogtam a teraszra. Egyre jobban szédültem, elkezdett homályosodni a látásom. Magam elé rakva kezeim próbáltam tapogatózni, hogy valami támaszt találjak. Egyensúlyom elhagyott, és majdnem a földre estem, de valaki elkapott.
- Sajnálom... - suttogta egy vékony hang a fülembe. Hónom alá kapva megtartott, aztán elindultunk valamerre.

58.rész

Kedves Olvasóim!

MEGLEPETÉS!! :D Úgy gondoltam hozok egy újabb részt, remélem, örömmel fogadjátok ezt a hírt! :D

Köszönöm a sok kedves szavat, biztatást, a +1 feliratkozót, a tetszikeket és minden mást! :D

A kövi rész Niall szemszögéből folytatódik majd tovább! :D Ami nem tudom mikor jön, attól függ, hogy az időm mennyire engedi!

Jól olvasást!

Dreamy Girl

Louis

Fogalmam se volt, hogy most mit csináljak, de az első dolgom az volt, hogy kikeveredjek a táncoló tömegből, ami nem volt egyszerű. Lökdösve az embereket toltam magam előre, így sikeresen kikötöttem ismét a konyhába. Itt még mindig kevesebben voltak, ezért ezt választottam törzshelyemül. Végig néztem az asztalon, és mivel nagyon untam magam elkezdtem kóstolgatni a rágcsálni valókat. Miközben eszegettem, a körülöttem lévő fiatalokat nézegettem. Durvábbnál durvább arcok jelentek meg, teljesen kívülállónak éreztem magam. Voltak, akiknek minden egyes testrészüket tetkó fedte, és voltak, akiknek az arcuk telis-tele volt percinggel. Némelyiknek punkos frizurája volt, másoknak meg rikító hajszínük. Ilyenkor komolyan elgondolkodtam azon, hogy ezek normálisak? Én meg itt vagyok velük egy légtérben, akkor ezek szerint én se vagyok az... Tisztára olyan volt, mintha állatkertben lennék, ami tele van papagájokkal. El is döntöttem magamban, hogy ez volt az utolsó buli, amin én részt vettem... Ha Harry el akar majd menni, akkor nélkülem fog, mert engem még egyszer ilyen helyre nem fog elrángatni. Oly bölcs gondolkodásomat, egy vinnyogó női hang szakította meg.

- Szia Cuki fiú! - fordultam az idegesítő hang irányába. Egy barna hajú, barna szemű, mélyen dekoltált csinos lány mosolygott rám, kivillantva tökéletes fogait. - Jennifer! - mutatkozott be, mire én is elmondtam nevem. Ebből talán nem lesz baj...  - Szép név! Egyedül vagy? - kérdezte, a szerintem számára legfontosabb dolgot. Éppen válaszolni akartam, hogy nem, de belém fojtotta a szót. - Mindegy is, iszol velem? - tett elém egy poharat, melyet megtöltött valami színes löttyel. Nemlegesen megráztam a fejem, de ő csak nem hagyott békén. - Kéééérlek! - könyörgött szempilláit rebegtetve. - Nem szeretek egyedül inni! - folytatta tovább lényes hangon, ajkait lebiggyesztve, ezzel szomorúságot színlelve. Addig könyörgött, hogy úgy döntöttem elfogadom meghívását, legalább leszáll rólam. Koccintottunk, majd számhoz emeltem a poharat és belekortyoltam. Az íze nem volt rossz, ezért lehörpintettem az egészet. Ahogy végig folyt nyelőcsövemen egy kicsit marta a torkom, de nem volt vészes.

- Köszi! - mondtam hangosan közelebb hajolva hozzá.

- Táncolsz velem? - kérdezte, de meg se várta válaszom, máris elkapta karom és berángatott a táncoló tömegbe. Remek, ez a csaj nem normális az egyszer biztos. Elkezdte riszálni magát, folyton nekem dörzsölve testét, ami elég gáz volt. Mellei majd kiugrottak felsőjéből, és kicsit féltem attól is, hogy ha így folytatja tutit le fog hányni... Nem csináltam semmit, csak figyeltem, ahogy hátat fordít nekem, majd felém pucsítva rázza hátsófelét. Ilyet láttam már tv-ben, ami ott is szörnyen festett, de a valóságban pár centire tőlem még undorítóbb volt. Lehet, hogy ezt más pasik élvezik, de nekem ez sose jött be. Igazából szánalmasnak tartottam, hogy egyes fiatalok mikre nem képesek, csak hogy megdugják őket... És itt a másik ok, amiért nem járok bulizni. Ugyanis, a legtöbb ilyen buli, arról szól, hogy mindenki lerészegedik, aztán meg ágyba bújnak valakivel, másnap meg nem emlékszik semmire... Ez engem egyáltalán nem vonzott. Egy kicsit már kezdtem unni a csajt, ezért megmondtam neki, hogy mosdóba kell mennem. Hála istennek, nem jött utána, hanem egy karlendítéssel elintézett és keresett magának egy másik srácot. Megindultam kifelé a tömegből, mikor valaki a vállamnál fogva megállított. Pedig már kezdtem megörülni, hogy leráztam azt a csajt. Morcosan fordultam hátra, de mikor megpillantottam azt, aki megragadott, kicsit megkönnyebbültem. 

- Szeva Haver! - mosolygott rám Olivér. 

- Hello! - köszöntem neki én is, bár nem tudom miért, hiszen már találkoztunk ma. 

- Tessék! Idd meg! - nyomott kezembe egy kis pohár - gondolom - pálinkát. Megráztam fejem, és vissza akartam adni neki, de nem engedte. - A házigazda italát sose szabad visszautasítani! - mondta mosolyogva. Ennyit erről, hogy nem iszom. De, ez volt az utolsó, ígértem meg magamnak. Lehörpintettem, hogy minél hamarabb túl legyek rajta. Ismételten szétmarta a torkom. Szuper...

- Merre van a mosdó? - hajoltam közel hozzá.

- Van lent is, és az emelten is! De, mivel tuti, hogy teli van, így megengedem, hogy bemenj a "Tilos a belépés!" feliratú mosdóba. Az az egyetlen hely, ahova nem engedem be a bulizós bagázst. Fent van az emeleten, a legutolsó ajtó balra. - mondta, majd megköszöntem és elindultam a lépcsőn felfele. Fent egy folyosó volt, amiből jobb, balra szobák nyíltak. Még itt is tolonganom kellett, annyian voltak. A szobák előtt sorakoztak, ahol a párok egymást tapizták, smároltak meg miegymás... Azonnal leesett, hogy mire is várnak ennyire... Folytattam tovább a lökdösést, mikor végre sikeresen megláttam a keresett feliratot. Az ajtó mellett volt egy automata, amit nem értettem mit is kereshet ott, aztán egyszer csak beugrott. Éppen egy fiatal srác lépett oda. Mikor kivette az óvszert felém pillantott, majd végigmért tetőtől talpig, és szájába véve a gumit mosolyra húzta ajkát. Azonnal bementem, magamra zártam az ajtót. Levegőért kapkodtam. Jézusom! Kaptam szívemhez, ami szaporán vert. Ez a buli egyre durvább lesz, úgy érzem... Mikor összeszedtem magam, odamentem az ablakhoz, hogy kinyissam. Az éjszakai levegő mely beáramlott rajta, felfrissített. Jól esett, ahogy a hűvös szellő megcsapta az alkoholtól felhevült testem. Mélyeket szippantottam belőle. Fogalmam se volt, hogy mit is csináljak, valahogy meg kéne találnom Hazzát, Niallt vagy Liamet. Leültem a kád szélére, és gondolkodóba estem. Talán ínrom kéne neki, hogy itt vagyok a fürdőben. Viszont, akkor itt kell dekkolnom addig, míg ide nem jön. És mi van akkor, ha nem veszi észre az smst. Bár... Szerintem itt is jobb, mint kint... Aztán mégis úgy döntöttem, lesz ami lesz, kimegyek. Ismételten végig lökdöstek a folyóson, de nagy megkönnyebbülés volt, mikor leértem a földszintre. Szétnéztem, göndör fürtök után kutatva. Akár merre néztem, nem láttam. Talán még mindig Zaynal van... Elég idegesítő volt, hogy folyton nekem jöttek. Volt aki fel akart kérni, mások meg csak fogdostak. Már kezdett nagyon elegem lenni, mikor valaki szorosan átkarolt hátulról. Megijedtem.

- Szia Szépfiú! Már... Azt hittem elvesztél... - csókolt bele nyakamba, mire lenyugodtam az ismerős hang hallatán. - Vagy... Elraboltak... - simogatta hasam, miközben tovább kényeztette nyakam. Testét nekem nyomta hátulról, ami azonnal beindított. Ágyékát a zene ritmusára fenekemnek dörzsölte, amit én csukott szemmel, halk sóhajokkal élveztem. Hátra nyúlva kezemmel belemarkoltam fenekébe, ezzel még közelebb húzva magamhoz. Nem tétlenkedett tovább, egyik kezét belevezette nadrágomba, amitől felnyögtem. - Élvezed mi? Tetszik.. Hogy az emberek mellettünk táncolnak... Én pedig a farkad kényeztetem... - suttogta kéjesen fülembe, mire testem felforrósodott. A vágy körülölelt és egyre fokozatosabbá vált, ahogy Hazza erősebben dörzsölte merevedésem. Hirtelen kaptam kezéhez, amit azonnal ki is húztam onnan, majd szembe fordultam vele. Hatalmas mosoly éktelenkedett arcán. Nem hagyva gondolkodási időt, derekam megragadva húzott magához, ajkaival enyémre tapadva. 

- Berúgtál? - kérdeztem, amit elszakadtunk egymástól. Arcán láttam, hogy van már benne egy pár pia.

- Én?? Ugyan már... Nem iszom... - vigyorgott, mint a tejbe tök. Ennyit a megállapodásról. 

- Mennyit ittál? 

- Egy keveset... - mutatta ujjával, amin jót nevettem.

- Zayn hol van, mi van vele? - folytattam tovább faggatását, bár tudtam, hogy nem sok értelmes választ fogok kapni.

- Az egyik szobában... Alszik, vagyis remélem... Hacsak... - hajolt fülemhez, kicsit dülöngélve. Derekánál megragadtam, hogy el ne dőljön. Hiába vártam a folytatást, nem kaptam meg.

- Hacsak, mi?? - kérdeztem.

- Nem tudom, miről beszélsz... - dünnyögte fülembe, miközben ringatta magát a zenére. Megfogtam és elrángattam a kajás részleghez. Kezébe nyomtam egy-két szendvicset, hogy legyen, ami felszívja az alkoholt. - Edd meg, és lehetőleg ma már ne igyál többet! - mosolyogtam rá. Annyira vicces volt, ahogy tömte magába a szendvicset. Megláttam pár üdítő italt, a másik asztalon. Odamentem, kiöntöttem egy pohárba. Beleszagoltam, majd megkóstoltam, hogy biztos nincs e benne alkohol.

- Ezt idd... - akartam odaadni Hazzának, de eltűnt. - Nem hiszem el! - akadtam ki. Ilyen nincs... Csak pár percre fordultam el... Rosszabb, mint egy gyerek! Most hogy a francba találom meg újra?

Niall

Idegesen töltöttem magamba a piát, elegem volt mindenből és mindenkiből. Ma nem akarok semmivel sem törődni, csak egy jót szórakozni. Nem akarok Liamen gondolkodni, vagy a mostanság egyre gyakoribb veszekedéseken, melyek legtöbbször már üvöltésbe torkollnak. Nem tudom mi történt köztünk. Minden dolgon felhúzzuk magunkat... Ez az egész azóta tart, mióta összeköltöztünk, lehet várni kellett volna még ezzel. Kezembe vettem a teli töltött poharat, és húzóra megittam. Már egyre jobban kezdtem érezni a hatását. 

- Hello Szöszi! - hallottam meg egy ismerős hangot, majd feléje fordítottam fejem. Zayn volt az, mosolyogva nézett rám.

- Mit akarsz? - kérdeztem undorodva. Meglepett, hogy idejön hozzám, hiszen nem igazán vagyunk jóban, meg amúgy is alig ismerem.

- Gondoltam felvidítalak! Meg ihatnánk egyet! - tolta elém a piás poharat. Ez most komolyan barátkozni akar?

- Kösz, nem! Nem igazán akarok veled inni! - toltam vissza a poharat, melyből kilöttyent egy kicsi. 

- Ne már! Nem lehetsz ilyen... Békülni szeretnék, erre te meg ellöksz? - nézett rám, lebiggyesztett ajkakkal. Nem értettem ezt a hirtelen barátságos énjét, ami, bevallom őszintén, szimpatikus volt számomra, de mégis éreztem, hogy nem lesz jó vége...