2014. december 21., vasárnap

116.rész



Sziasztok! 


Nagyon szépen köszönöm a sok csodás kommentet, a 157! feliratkozót (elájultam) és a 262.116 oldalmegjelenítést! <3 Imádlak benneteket, minden napom boldoggá teszitek, és olyan jó olvasni, hogy még mindig izgalommal várjátok a történéseket, ennyi rész után is! :3 
Jó olvasást drágaszágaim! 

Dreamy Girl



Harry 

Egész éjszaka fent voltam, és Lout figyeltem, ahogy alszik. Háromszor felriadt álmából, de miután megnyugtattam, vissza is aludt. Én viszont nem bírtam, minden egyes moccanására felébredtem, mert megijedtem, hogy ismét rosszat álmodik. Reggel hét óra volt. Louis édesen aludt mellettem. Az arca kisimult, és olyan békés. Puszit hintettem homlokára, majd halkan kiosontam a szobából. Először a fürdő felé vettem az irányt, hogy végre kiürítsem a hólyagomat, és mikor kezet mostam, majdnem szívrohamot kaptam, ahogy a tükörbe néztem. Egy zombi nézett vissza rám. Úgy látszik nem tesz jót nekem a nem alvás… Hideg vízzel megmostam az arcom, megigazítottam a hajam, amitől kicsit vállalhatóbb fejem lett. Lementem a nappaliba, ahol mosoly kúszott ajkaimra, mikor megláttam a két egymás karjaiban fekvő szerelmest. Végre! Már tegnap boldog voltam, hogy végül sikerült tisztázniuk a kapcsolatukat. Nem bírtam volna tovább nézni, ahogy mindketten szenvednek. A konyhába lépve benéztem a hűtőbe, hogy felmérjem a terepet. Kivettem a vajat, meg a barack lekvárt, és gondoltam csinálok egy kis pirítós kenyeret, hogy mire mindenki felkel legyen mit enniük, mert úgy is az lesz az első kérdésük, hogy van-e kaja? Főleg Zaynnek… 
- Hogy van? - kérdezte egy rekedtes hang. A szívem heves ritmusba kezdett, a reggeli csendet megzavaró, hirtelen zaj miatt. Zayn felé fordultam, akinek összevissza meredezett a haja, szemei csak résnyire voltak nyitva. Nyúzottnak nézett ki, akárcsak én. Felkuncogtam. Biztos jó volt az éjszakája.
-Háromszor felriadt az éjszaka közepén. Remélem ma már jobban lesz - mondtam, miközben beletettem a kenyereket a pirítóba. - Szerelmet vallottál? - kérdeztem, a pultnak dőlve, összevont karokkal a mellkasom előtt, mosolyra húzva a szám.
-Tényleg meg akarod keresni Lucast? - tért ki a kérdésem elől. - A haverjaim…
- Találtak valamit? Semmit! Nem bírok tovább várni, Zayn! Kellene egy rohadt nyom, csak egy! Egy kibaszott nyom!! Bármi!! - ütöttem a konyhapultra, majd nagyot fújtam, hogy lenyugtassam magam. 
-Segítek neked, nem hagyom, hogy egyedül csináld! 
-Nem, Zayn! Felejtsd el! - vettem ki a pirítóst, ami hangos kattanással ugrott ki a gépből. - Nem akarom, hogy Niall elveszítsen… 
- És Louis?! Rá nem gondolsz? Hogy mi lesz vele, ha egyedül odamész, és soha többet nem jössz vissza? Szerinted van esélyed Lucassal szemben? Ki tudja hányan vannak? Louis már így is eleget szenvedett, nem gondolod?! Nem élné túl, ha elveszítene! - Megragadta a karom, és maga felé fordított. - Nem mehetsz egyedül! Ketten többet érünk, és szerzünk még embereket, oké? - engedett el, mire nagyot sóhajtottam. Igaza volt, nem tehetem ezt Louval. Így sem biztos semmi, lehet hogy… Nem! Lucas fog meghalni, senki más. Nem hagyom, hogy ismét valaki az áldozatául essen. Bólintottam.
- Oké! - Zayn elvette a baracklekváros kenyeret, és beleharapott.  - Azt nem neked csináltam! - ütöttem vállba.
-Ennyit nem tudtok megenni ketten! - beszélt teli szájjal, én pedig felnevettem, fejem rázva.
-Akkor teríts is meg! - vettem ki a tányérokat és a kezébe nyomtam. Egy amolyan “ezt most komolyan mondod” fejjel nézett rám. - Húzzál! - ütögettem meg vállát, majd tovább csináltam a pirítóst. Elmosolyodtam, ahogy morcosan megterítette az asztalt. 
-Wáó! - jelent meg a konyhában Niall, szemeit törölgetve. - Zayn terít, vagy csak álmodok? - nevetett fel, mire én is. 
-Kapjátok be! Ja, bocsi, a szöszi már tegnap megtette! - röhögött, Niall feje pedig pirosba váltott át. - Szóval te jössz, Harry! - kacsintott rám.
- Elveszik a számban... - folytattam a szívatást, mire Niall kuncogott egyet. - Kösz, nem!
- Gyere ki a hóra! - mondta Zayn, és ezen mindannyian felnevettünk. - Niall nem panaszkodik! - csókolta meg az említettet. 
- Mert nem mer… - röhögtem el magam, amit a haverom nem vett jó néven, de hát imádom mikor bedurcázik. - Figyu, megkérhetlek arra benneteket, hogy megcsináljátok a többit? - mutattam a kenyerekre. - Megyek megnézem Louist. Megpróbálom lehívni - Niall bólintott, én pedig felmentem a szobánkba. 
- Jó reggelt, Kis Tigris! - mosolyogtam, ahogy megláttam kómás fejét. Olyan édes volt, a szanaszét kuszálódott, mindenfelé ágaskodó hajával, és résnyire nyitott szemével. 
- M… mennyi az idő? - mormolta rekedtes, reggeli hangon, visszaejtve a fejét a párnára. 
-Fél nyolc. Már mindenki fent van, csak rád vártunk - ültem le az ágy szélére, de nem mertem hozzányúlni, mert nem tudtam, hogy reagálna rá. Niall szerint idő kell neki, én pedig nem akarom siettetni. Pedig most úgy odabújnék mellé, szorosan, hogy érezhessem a melegséget és nyugalmat árasztó testét.
-Nem akarok lemenni - bújt be a takaró alá. 
- Csináltam reggelit. Kérlek! A fiúk is örülnének, ha lejönnél - próbáltam rávenni. Kisebb csend telepedett ránk, majd Lou lehúzta a takarót, és rám nézett. - Légyszi - mosolyogtam rá kérlelően. 
- De olyan gáz… Mindenki hülyének néz… - Lebiggyesztette az ajkait. - Sajnálom, hogy így viselkedtem veled, csak az álom… annyira… valóságos volt… - láttam szemeiben megjelenni a könnycseppeket. Nem bírtam tovább, magamhoz öleltem törékeny testét. Kicsit féltem, de nem kellett, azonnal körém fonta karjait, és nyakamba fúrta arcát. 
-Senki nem néz hülyének, Lou.. - simogattam hátát. -Annyira hiányoztál - suttogtam, beszívva illatát. Ölelésünket egy hangos csörömpölés szakította félbe. Kikerekedett szemekkel húzódtam el Loutól. - Ez meg mi a fene volt?! Jézusom, remélem nem nyírták ki egymást! - ahogy kimondtam, egy apró mosoly kúszott ajkára. Közelebb hajoltam arcához, és vártam, hogy mit szól hozzá. Előrébb hajolt, majd lágyan megcsókolt. - Megnézzük őket? - kérdeztem, mire bólintott. Kimásztunk az ágyból, és őszintén mondom, félve mentem le. Veszekedés hallatszott, amitől összerándult a gyomrom. Louis mellettem jött, és láttam, hogy ő is megijedt. Belestem a konyhába. Egy összetört tányér volt a földön, amit Niall söpört össze, Zayn pedig nézte, és azon veszekedtek, hogy ki miatt esett le. Istenem, ezek tényleg idióták.
- Nem igaz, hogy nem tudtál volna vigyázni! - kiabált Niall.
-Pont én, mi?? Te miért nem figyeltél? - morogta Zayn. 
- Idióta! - öntötte bele a kukába a darabjaira tört tányért a szöszi. Zayn megragadta a karját és durván megcsókolta. Nyugodtan sóhajtottam fel. 
-Kibékültek ? - kérdezte halkan Louis. El is felejtettem, hogy nem tud róla. Bólintottam, mire mosoly jelent meg az arcán. Én is megcsókoltam, aztán beléptünk a konyhába.
- Mi a fene folyik itt? - próbáltam mérgesnek mutatni magam.
-Ő volt! - mondták egyszerre, egymásra mutatva. Felnevettem, ahogy ők is, és Louis is. Boldogan húztam magamhoz, és puszit nyomtam a feje búbjára. 
- Üljetek le a seggetekre! - utasítottam őket, és mint a jó gyerekek, helyet foglaltak. Büszkén ültem le Louval, velük szembe. Jó volt együtt lenni, és látni, hogy Louis is kicsit jobban érezte magát. El-elmosolyodott, a két idiótán, akik szüntelenül piszkálták egymást. Boldog voltam, ahogy végignéztem a társaságon. Ezt szeretném. Összejárni a barátokkal, kerti partit rendezni, szórakozni, és nyugodtan, bujkálás nélkül élni. Egy normális életet. Csak ennyit akarok. 

Késő délután Zayn elment, aztán Niall is elköszönt, mert volt még pár elintéznivalója. Mondtam neki, hogy nyugodtan itt maradhat, de nem akart zavarni, így kettesben maradtunk Lou-val, aki épp a konyhában mosogatott. Nekidőltem az ajtófélfának, és figyeltem őt. Törékeny testét, melynek minden egyes mozdulatát követtem. Imádtam nyúlánk lábait, feszes, kerek fenekét, amin megfeszült a nadrág, izmos hátát, bicepszét, és a gyönyörű arcát, amitől minden egyes napom felragyog. Tökéletes, és csakis az enyém - mosolyodtam el a gondolataimra. Épp el akartam indulni, hogy átöleljem, mikor egy pohár kiesett a kezéből, és hatalmas csörömpöléssel tört apró darabokra a padlón. Louis ijedten nézte a szilánkokat, majd zokogni kezdett. 
-Miért?! - túrt bele a hajába, majd ráütött a konyhapultra, miközben az éles üvegdarabkákon taposott. - A rohadt életbe! - hisztérikusan vágta földhöz a másik poharat, ami a pulton állt. Újabb csörömpölés, majd sírás. - Bassza meg! - szinte kiabált, és újabb poharat vett a kezébe, de odaléptem, kivettem kezéből, és szorosan magamhoz öleltem zokogástól remegő testét. 
-Shh… - simogattam hátát. - Semmi baj, Lou! Itt vagyok! - suttogtam, államat fejére támasztva. 
-Shane… - még erősebben szorított magához. - Miért, Harry?! Miért?! - szipogta mellkasomba temetve arcát. - M-mit vétett? És kinek? - nézett fel rám, könnyáztatta szemeivel. A szívem szakadt meg érte, amiért ennyi mindenen kellett keresztül mennie. Letöröltem ujjaimmal könnyeit és lágy csókot hintettem sós ízű ajkaira. 
- Nem lesz semmi baj, érted? - fúrtam bele pillantásomat az övébe. - Ígérem, minden rendbe fog jönni! - pusziltam homlokon. 
-F-fel kell ta-karítani… - Körülnézett, és neki akart látni, de megállítottam. - Fel kell takarítani! -ismételte.
-Majd én! - fogtam kezeim közé az arcát. - Veszünk egy forró fürdőt, rendben? - kérdeztem, mire bólintott. - Megengeded a vizet, míg én összesöprök? 
- Meg… - suttogta, majd megcsókoltam.
-Sietek! - mondtam, ő pedig elindult kifelé a konyhából. Vártam. Mikor meghallottam, hogy becsukódik az ajtó, és megnyitja a vizet, hatalmasat rúgtam a szemetesbe, ami a konyha másik végben landolt. - A kibaszott életbe!! - őrjöngtem a konyhapultot ököllel csapkodva. - Hogy dögölnél meg, Lucas!! - tapostam a üvegszilánkokat, és belevágtam a konyhaszekrény felső polcába. - Csak kerülj a kezem közé, nem leszek kegyes hozzád!! - fújtattam, mint egy bevadult bika. - Kínozni foglak! Könyörögni fogsz, hogy öljelek meg! - szorítottam ökölbe a kezem, és próbáltam úrrá lenni dühömön, amitől felforrt a vérem, és erősen lüktetett a fejem. - Nyugi! - suttogtam magamnak. - Minden rendben lesz! - Mély lélegzetet vettem, és mikor éreztem, hogy lenyugodtam, visszatettem a felborított kukát, majd felsöpörtem a pohár darabjait, és beledobtam a szemétbe. Már teljes nyugalomban, mosolyogva mentem fel az emeletre, hogy egy lazító fürdőt vehessek Louval. A gyomrom összeugrott a csukott ajtó láttán. Hirtelen rám tört a pánik, hogy egyedül engedtem fel. Sietve nyitottam be, és idegesen kerestem őt a szemmel. Megnyugodva sóhajtottam fel, mikor láttam, hogy a kád szélén ül, és belenyúl a vízbe. Odaléptem hozzá, felsegítettem, és lassan lehúztam róla a felsőjét, amit hanyagul ledobtam a padlóra, majd lágy puszikkal hintettem be nyakát, kulcscsontját, és mellkasát, aztán csókot adtam ajkaira. Halvány mosoly jelent meg az arcán. 
-Tettem bele fürdőhabot! - kuncogott édesen. - Sosem használtam, de gondoltam kipróbálhatnánk - fülig ért a szám, olyan aranyosan mondta ki ezeket a szavakat. 
-Jó ötlet! - Puszit nyomtam ajkára, miközben megszabadítottam a többi ruhadarabjától is, aztán az enyémek is lekerültek rólam. Bemásztam a kádba, nekidőltem a szélének, és Loura néztem. - Velem szembe vagy az ölembe? - kérdeztem, de nem válaszolt, csak beült az ölembe, és teljes testével hozzám simult, fejét a vállamra fektette. Összekulcsoltam ujjaimat a hasán, ő pedig térdeimre tette apró kezeit. 
-Örülök, hogy Niallék összejöttek, végre! - szólalt meg kisebb csend után. - Szerinted jók lesznek együtt? - kérdezte, mire felhúztam szemöldököm. Ez egy jó kérdés volt, és már nekem is eszembe jutott párszor. Belepusziltam a hajába, és megcirógattam az arcát.
-Nem tudom, de remélem! Jó párosnak tűnnek, - fordítottam magam felé a fejét, és megcsókoltam, - de nálunk senki sem jobb! - mosolyodtam el, mire ő is. 
- Szeretlek, Hazza! - hajolt a számra, beletúrva göndör tincseimbe.
- Én is szeretlek, Lou! - suttogtam, majd nyelvemmel övé után kutattam, és szenvedélyes táncba hívtam.

26 megjegyzés:

  1. Elsőő... Muszáj volt..
    Jujj! Már nagyon vártam a részt. Harry olyan édes *-*. Zayn és Niall remélem jók lesznek együtt. Louis olyan sok mindenen ment keresztül, Harrynek meg meg kell védenie!
    Nagyon jó a rész, siess a kövivel
    XOXO: ~DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Köszönöm szépen, igyekszem sietni, remélem lesz időm írni az ünnepek alatt is ;)
      Biztos vagyok benne, hogy Ziall jó páros lesz ;)
      Puszi

      Törlés
  2. Én csak annyit mondok/írok, hogy megint nagyon jó rész volt, imádtam, mint a többit, élveztem minden sorát! Izgatottan várom a következő fejezetet! Puszi! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, aranyos vagy! Igyekszem sietni, remélem sikerül írnom az ünnepek alatt is! Nem szeretnélek rész nélkül hagyni benneteket :)
      Puszi :3

      Törlés
  3. Imádtam !!! *-* Oan cukik voltak és Niallék is. Már vagy három napja napja folyamatosan nézem, hogy mikor hozol új részt és nagyon örülök mikor meglátom ! Úgy szeretem ahogy írsz és remélem még vannak ötleteid a folytatáshoz is mert ezt a történetett a végtelenségig is elolvasnám ! És tudom, hogy nehéz néha velünk az akaratos olvasókkal, de nézd el ! ;) Amit pedig újra a sztoriról, remélem lelnek nyomot Lucasról és nehogy lecsukják Harryt vagy bujkálniuk kell. Csak így tovább és jön az a mondat amit már százszor olvastál : "siess a kövivel" ! :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :3 Niallék is nagyon édesek, imádom őket írni! De aranyos vagy, hogy ennyire vártad! Vannak ötleteim, és remélem, hogy továbbra is lesznek. Ameddig van ihlet, addig írom :)
      Ez ki fog derülni hamarosan, sztem nem is kell sokat várni vele, asszem :)
      Igyekszem sietni, ahogy csak tudok ;)
      Puszi

      Törlés
  4. Istenem mindjárt sírva fakadok te lány. :D ne csináld ezt velem.!!! annyira aranyosak.. *---*<3 azaz érzésem h lesz itt még valami.. félek.!! tuti lesz benne még valami ugye? ugye jól tudom.? ajjj istenem de cukik mind a két páros. ! I-M-Á-D-O-M..!!!!!!! és téged is. te vagy a kedvenc írónőm ha mondhatok/írhatok ilyet.!! :) annyira sajnálom szegény Lou-t :( remélem Luca-t megtalálják és megöli. Lou meg tovább élheti boldog életét Hazz-al és a többiekkel.!! siess a kövivel. :) Puszi. Larry xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. <3 Itt mindig van valami :D rettegésben tartalak benneteket... bocsi :)
      Larry és Ziall a legjobb :3 Köszönöm szépen, én is imádlak! Oh, de édes vagy, meghatódok ezektől a szavaktól <3
      Reméljük, hogy így lesz ;)
      Puszi

      Törlés
  5. Yippiii!!Annyira szeretem!!!Harry*****
    Azért mondd,hogy még soká'van a történet vége?!Imádom!!
    De hamár úgyis vége,kérlek mondd,hogy HAppy End lesz a vége......
    Csodásan írsz,nagyon szeretem,mellesleg miattad lezdtem el Larryt olvasni,mer amugymeg nem vagyok Shipper..:D
    De téged különösen szertetlek ❤❤
    Köszönöm, hogy vagy!!!!❤❤❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, imádlak :3 És én köszönöm, hogy itt vagy <3
      Nagy elismerés, hogy ha egy nem Larrys olvassa a blogom, és még tetszik is neki! ;)
      Nem tudom megmondani meddig lesz még, ez attól függ, hogy mennyi ihletem lesz. Reméljük, hogy jönnek az újabb és újabb ihletrohamaim :D
      Puszi

      Törlés
  6. Imádom! Remélem emlékszel rám :) Krisztofer vagyok és sikerült megtalálnom ezt a blogodat is :)
    Ami azt illeti szeretnék egy tanácsot kérni tőled (ha nem baj): a szüleim nem tudják hogy meleg vagyok hogy mondjam el nekik? :) Nem találom a helyem a világban és nincs kitől ezt megkérdeznem. Puszi Krisztofer :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello Krisztofer! :)
      Persze, hogy emlékszem rád, sosem felejtelek el :3 Örülök, hogy megtaláltad ezt a blogom is és annak is, hogy tetszik! :) Ha van kedved beszélgetni velem, akkor a dreamygirl.staystrong@gmail.com-on elérhetsz :)
      Puszi :3

      Törlés
  7. Uhh hála az égnek rendben van Lou is igaz nem teljesen de ezt is neked köszönhetjük, hisz te gyógyítottad meg ;) nagyon jó lett a rész a kedvencem Zayn szivatása lett xD így tovább várom majd a következőt <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! :3 Azt én is szerettem írni :) Igyekszem vele, ahogy csak tudom, remélem, hogy ünnepek alatt is tudok hozni részt :)
      Rendben lesz a kis drága :3
      Puszi

      Törlés
  8. Istenem! Örömtáncot lejtek! Éljen,Louis jobban van! Szegény LouLou,még mindig sajnálom. Remélem Harry elkapja azt a dögöt és ketté szedi,mert ha nem,én szedem! Nem bírom mikor szét akarják szedni Larry-t... :/ Olyan cukik együtt!
    xxCoolGirls

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, szegénykém, elég sokat szenved, de reméljük, hogy nem lesz ez mindig így :)
      Megüzenem Harrynek ;)
      Kis édesek :3
      Puszi

      Törlés
  9. Örülök, hogy Lou jobban van és nagyon remélem, hogy Harryt nem fogják lecsukni.
    Zayn és Niall pedig nemcsak hogy jók együtt, de tökéletesek!! :) Zaynt nagyon bírom, írtó jó beszólási vannak. :)
    Izgatottan várom a kövi részt, ami remélem, hogy hamar jön. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kis drága jobban van :3 Ez majd kiderül :) Pontosan, tökéletesek, ahogyan Larry! ;)
      Én is nagyon bírom, feldobja a történetet a beszólásaival :D
      Igyekszem hozni, remélem sikerül :)

      Törlés
  10. Olyan fura, hogy te így látod őket! Én fordítva. Szerintem Lou a "domináns", a határozottabb. Mindenesetre a sztori még mindig lehengerlő - bár a vesszőkre figyelhetnél, de ne aggódj, láttam már vészesebbet is -, még mindig imádom olvasni, még mindig ez az egyetlen (több, mint) tűrhető Larry történet, amivel találkoztam (tudva, hogy nem igazán vagyok oda a One Direction-ért).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenki másképp látja, én így tudom elképzelni, nem tudom miért, így kezdtem el, és így maradt. Nem tudok változtatni ezen a felálláson :) Bár van benne valami, hogy Louis a határozottabb, de ebben a történetben, és az én agyamban, ő a törékeny, sebezhető srác :3 Így imádom :3
      A vesszőkkel nem vagyok jóban, hiába is próbálkozom... sajnálom... :/ Mindig is bajom volt velük...
      Köszönöm, örülök, hogy ennek ellenére tetszik :)

      Törlés
  11. a kedvenc blogom tökéletes része.... imádom, mikor ki sem teszik a lábukat a lakásból, mégis ilyen fordulatos, eseménydús az egész. Ez a rész különösen nagy kedvencem lesz, az biztos...

    Örülök, hogy látom, most megint újabb szálak/történések indulnak el, mert tudom, ilyenkor mindig megtáltosodsz!!

    mindig... :) Becca

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :3 <3 Ebben most tényleg sok minden történt :)
      Igyekszem megtáltosodni, remélem sikerülni is fog :)
      <3

      Törlés
  12. Jajj végre, Louis kicsit lenyugodott!:) Kellemes rész volt, remélem Harry megpróbálja megoldani a Lucas ügyet...:) Ziall meg mint a házasokXDXD
    Imádtam!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van, tényleg olyanok :D :3 Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! :3 Reméljük, hogy minden megoldódik :)

      Törlés
  13. Megszakad a szívem Lou-ért. :( Annyira sajnálom őt (meg Harry-t is, persze). Remélem hamar rendeződnek a dolgok. :D és perszeeee Ziaaaaaaaaaaaaaaaaall! :D Teljesen igaza van SugarBee-nek. Tényleg olyanok, mint a házasok. És lenne egy nem ideillő de mégis ideillő kérdésem:D Van ennek a blognak Facebook csoportja? Vagy nem szeretnél csinálni? Mert én annyira szívesen megismerném a többi rendszeres hozzászólót, meg téged is. :) Nem tudom, hogy jó ötlet-e, de bennem felmerült. Egyébként olvasgatva a többi hozzászólást én valahogy mindig Harry-t képzeltem dominánsabbnak. Hát, nem tudom. :D Mindenesetre csodás rész volt egy nagyon tehetséges írónőtől. Csodás karácsonyt és ünneplést kívánok! :D (meg persze pofátlan vagyok és azt is ideírom, hogy nem lenne elviselhetetlen egy rész a szünetben *---* :3)
    xx,Lara

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Reméljük a legjobbakat :) Igen, most, hogy mondta, én is így látom, tisztára, mint a házasok :D Ennek a blognak nincsen... De facebookon meg lehet találni engem Holly Moon néven :) Ugyanez a képe van kint, mint itt a blogon :)
      Mindenki másképp látja ;) Köszönöm szépen, imádlak :3
      Köszönöm, neked is Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok <3
      Igyekszem, de nem ígérek semmit! :)
      Puszi

      Törlés