91.rész

Meglepetéééés! 

Remélem nem haragszotok, hogy ilyen gyorsan hoztam a kövi részt! :) Annyira aranyosak vagytok, hogy gondoltam megleplek benneteket a folytatással! :) 
A részről annyit, hogy nagyon szerettem írni, ahogyan a következő fejezeteket is, feltöltődtem tőlük! :3 
Köszönök mindent, imádlak benneteket! :) 120 feliratkozó!!! OMG!! Végem van! :3 Nagyon, de nagyon hálás vagyok nektek! :')

Jó olvasást!
Ui. Tudom, a vége... de ezt már megszokhattátok tőlem! Bocsi :/

Dreamy Girl

Louis

- Zayn kért meg arra, hogy jöjjek ide, mert neki közbejött valami, de itt lesz, csak késni fog, és nem akarta, hogy sokat várj rá. Mondta, hogy melegítselek be... - huncut mosoly jelent meg az arcán, ahogy kimondta. Harryvel kell bemelegítenem? Ez most komoly?! Hogyan koncentráljak az edzésre...

- Oké... akkor... Átöltözzek, vagy jó leszek így? - mutattam végig magamon. Melegítőben voltam, amit a fociedzésekre húztam fel mindig. Végigmért, alsó ajkát beharapva, mire nagyot nyeltem. Úgy érzem, nem lesz egyszerű ez az edzés...

- Tökéletes! - mosolygott. - Akkor neki is láthatunk! Először bemelegítünk, megnyújtjuk minden izmunkat. - mondta komoly hangon. Tisztára olyan volt, mintha az edzőm lett volna. Irtó szexi edző... Megálljt parancsoltam a már beinduló fantáziámnak. Hazza mutatott pár gyakorlatot, amivel az őrületbe kergetett... Lehajolt, hogy megfogja a bokáját, és persze pont úgy csinálta, hogy én mögötte voltam. Megnyaltam az alsó ajkam, ahogy a fenekét figyeltem, amin megfeszült a nadrág, és nálam is kezdett kissé szűkös lenni a hely gatyámban... Fejét kicsit hátradöntötte, hogy rám nézzen, majd mikor meglátta merevedésem, elmosolyodott, és diadalittasan felemelkedett, felém fordulva. Direkt csinálja, ki akar készíteni. Tudom, látom rajta. - Hajrá! - tapsolt egyet. - Állj mellém, és csináljuk együtt! - úgy tettem, ahogy mondta, majd nekiálltunk a gyakorlatoknak. Így sokkal jobb volt, legalább nem tudtam rá figyelni. Épp a nyújtásnál tartottunk, próbáltam letenni tenyerem, összezárt lábakkal, de nem akart sikerülni. - Várj, segítek! - állt be mögém, nekem meg a szívem hevesen kezdett el dobogni. Pulzusom az egekben lehetett. - Hajolj le! - mondta mély hangon, amitől már most kirázott a hideg. Hátrafordultam egy "most komolyan" fejjel. - Gyerünk! - halványan mosolygott. Előre fordultam, nagyot sóhajtva, és lehajoltam, egészen a bokámig, ugyanis tovább nem sikerült. Megrezzentem, mikor kezét hátamra tette. Forróság futott végig testemen, és éreztem a bizsergést, amit érintése okozott. - Még lejjebb! - tolt óvatosan lefelé, mire fenekem kijjebb tolódott, ezáltal összeért Hazza ágyékával. Halk sóhajt hallatott, ahogyan én is. - Oh, igen, Lou... még lejjebb... - nyöszörgött, kezével a hátamat simogatva. Éreztem, hogy egyre szűkebb a nadrágom. 

- Oké, folytassuk! – elvette a kezét, majd eltávolodott tőlem, én pedig csak álltam, úgy, ahogy otthagyott. – Na gyerünk, most csinálunk pár felülést! - mondta, viszont nem tudtam kiegyenesedni, ugyanis állt a farkam. - Mi van, Lou? - kuncogott. - Nem bírsz felállni, vagy már felálltál? - jóleső nevetés tört fel belőle.

- Nagyon vicces vagy! - vettem pár mély levegőt, és kiegyenesedtem. Odasétáltam hozzá a matracra, leültem, aztán hanyatt feküdtem. Hazza letérdelt, a kezével fogta le a lábaim. 

- Ötvenet, aztán meglátjuk! - mondta, én pedig nekiálltam. Elég nehéz volt, hiszen rég csináltam már, teljesen kijöttem a kondiból. A hasam is fájt, a zúzódásoktól, de összeszorított fogakkal küzdöttem a fájdalom ellen. Nem mutathattam ki. - Feljebb! - utasított. Harmincnál jártam, mikor feladtam, ledőltem a matracra, szétterített kezekkel. 

- Nem bírom tovább! - lihegtem. - Ez nem nekem való...

- Ne nyavalyogj, hanem csináld! - ütögette meg a térdem. Erőt vettem magamon, és folytattam. Mikor végeztem, szétterültem a földön. 

- Nekem mára ennyi elég volt! - próbáltam felkelni, de nagyon fájt a hasam, így visszadőltem. - Én innen nem kelek fel! - mosolyogtam a plafont bámulva. 

- Ez még csak a bemelegítés, ezután jön még a java! Kelj fel, nem adjuk fel ilyen könnyen! - rugdosta meg a cipőmet játékosan, vigyorogva. Kezét nyújtotta, nekem pedig rögtön az jutott az eszembe, hogy megragadom, és magamra húzom, de addig nem akartam, míg meg nem beszéljük a dolgokat. Tudnia kell a csókról, meg Lucasról... Megragadtam a kezét, ő pedig felhúzott. Arcunk vészesen közel volt egymáshoz. Ajkai elnyíltak, lehelete enyémet csiklandozta. Épp felém mozdult, én pedig lehunyt szemekkel vártam csókját, mikor félbeszakítottak minket.

- Pucérak vagytok? - kérdezte Zayn. Felé fordultam, és felnevettem mikor megláttam, hogy eltakart szemekkel áll az ajtóban. 

- Leveheted a kezed! - szólalt meg Hazza röhögve.

- Azt hittem már rég dugtok! - húzta el a száját, majd hozzánk lépdelt. - Pedig de szerettem volna hallani Louis nyögéseit! - kuncogott, nekem pedig pírba borult az arcom. - Oh, igen, Hazza! - imitálta a nyögéseket, mire Harry tarkón csapta. 

- Héé! - szólt rá Zayn, morogva, az ütés helyét simogatva.

- Szállj le a pasimról! - jót nevettem rajtuk. 

- Rendezzük le, mint férfi a férfival! - bokszolta vállba Hazzát, aki elkapta Zaynt és leterítette a matracra. Hol ő hol Zayn került felülre. Én meg csak vigyorogva néztem szenvedésüket, és mikor már nem bírtam tovább a bénázásukat, megszólaltam. 

- Akkor el is megyek, ti pedig nyírjátok ki egymást! - ahogy kimondtam, leálltak a birkózással, és felálltak a szőnyegről. 

- Nem úszod meg, most az én edzésem jön, ami nem lesz olyan kegyes, mint Harryé! - vigyorgott gonoszan, Hazza pedig súgott neki valamit. Ott pusmogtak előttem, majd sejtelmes vigyor jelent meg mindkettő arcán. Összevont szemöldökkel figyeltem őket. Valami nagyon nincs rendben!

- Nekem mennem kell! - szólalt meg Harry. - További jó izzadást! - kapta fel a cuccait, és mikor elment mellettem odasuttogta :- Bárcsak alattam izzadnál, és nyöszörögnél! – rekdt volt a hangja, amitől hirtelen forróság öntött el, az alhasam pedig bizseregni kezdett. Kuncogott egyet a reakciómon, aztán elköszönt és kiment, otthagyva engem a fekete ördöggel.

- Na, kezdjünk neki! Nálam nincs lazsálás! 100 fekvőtámasz! 100 felülés, 100 guggolás! - mutatott maga elé szigorú tekintettel. Komolyan mondom, megijedtem tőle. Lehet átváltok inkább Hazzára, ettől még a folytonos merevedés is jobb. Nekikezdtem, legutoljára hagyva a fekvőtámaszt, amiben elég béna voltam. 

- Gyerünk, még van 50! - tette rá a lábát a hátamra, így nyomva le a földre. Alig bírtam már, a karjaim zsibbadtak, fájtak, elhagyott az erőm és összerogytam. Levegőért kapkodtam.

- Nem bírok többet... - szuszogtam, a fejem a matracba nyomva. 

- Jól van, ezt most hagyjuk! - fellélegeztem, és a hátamra gördültem. Minden izmom sajgott, Zayn teljesen kikészített. Fáradtan ültem le a padra, és egy egész üveg vizet megittam.

- Ugye végeztünk? - kérdeztem. 

- Amint látom igen... Menj, zuhanyozz le, aztán indulunk! Siess, mert nem érek rá! - nyomkodta mobilját. - Dolgom van egy szöszivel! - nevetett fel, mire felé fordultam, felvont szemöldökkel. - Egy-kettő!! - nézett rám. - Menj, mert nagyon kanos vagyok, és ha nem sietsz, téged is elkaplak! - ahogy kimondta felálltam a padról, olyan gyorsan, ahogy csak tudtam, még a fájdalom sem érdekelt.

- Nem hoztam semmit, majd otthon tusolok, szóval mehetünk! - kaptam fel az edzőtáskám a vállamra. Felszisszentem. Ez isteni lesz, asszem megint vehetek be egy fájdalomcsillapítót.

- Oké, indulás! – ahogy kimentünk, bezárta az ajtót, és beültünk a kocsijába. A telefonját nézegette, megnyalva alsó ajkát, fülig érő mosollyal. Bepötyögött valamit, aztán eltette, és beindította a motort. Nagy gázzal, csikorogva indultunk haza.

- Jó csaj lehet, ha így sietsz! - néztem rá, mire kéjesen elmosolyodott.

- Aham... olyasmi... - nevetett fel, amit nem igazán értettem. - Legközelebb ott zuhanyozol, mert nem ülsz be többet a kocsimba izzadtan, és büdösen! - húzta undorra száját. Morogva fordultam el tőle, kinézve az ablakon. Seggfej! Elég gyorsan hazaértünk. Elköszöntem tőle, mikor megragadta karom. Rá emeltem tekintetem. 

- Most jól figyelj! - kérdőn néztem rá, várva, hogy folytassa. - Tehát, most bemész, lezuhanyozol, borotválkozol, mindenhol… - mosolygott - felveszel valami meleg, normális ruhát, fogat mosol, hozol egy köteg óvszert és visszajössz a kocsimba! Oké? - leesett az állam szavai hallatán. Ott akadtam le, hogy óvszer... a többit nem is igazán fogtam fel. Lefagyva néztem rá. - Indulás! 10 perced van! - nézett a kocsi órájára. - Mérem! - kiléptem a kocsiból, sietve mentem a ház felé. Míg készülődtem az járt a fejemben, hogy hol a fenében van Hazza, és mi ez az egész. Aggódva ültem be az anyósülésre, mikor mindennel végeztem. - Szuper! Le a kalappal előtted! 15 perc, nem is olyan rossz! - taposott bele a gázba. Már egy jó fél órája mentünk, mikor nem bírtam tovább a csendet.

- Hova megyünk? Mi ez az egész? - érdeklődtem aggódva. Idegesített, hogy nem tudok semmit.

- Meglepi! - mosolygott. Ebből aztán sok mindent megtudtam... Kinéztem az ablakon, figyelve az elsuhanó fákat, ugyanis már rég kijöttünk a városból, és itt már sűrű erdő lepte be a tájat. Lábaimmal idegesen doboltam, az ujjaimat tördeltem. Ennyi, kész, nem bírom tovább. Fél perc sem telt el, mire újra megszólaltam.

- Áruld már el hova megyünk, és hogy hol van  Hazza? 

- Istenem, hogy mennyi baj van veled, rosszabb vagy, mint egy csaj, komolyan! Ne kíváncsiskodj, mert hamar megöregszel és ráncos lesz a farkad! - röhögött fel, én pedig duzzogva összefontam a karom a mellkasom előtt. 

- Seggfej... - suttogtam alig hallhatóan. Lelassított, befordult egy földútra, amit kétoldalt sűrű fák öveztek. Idegesen néztem körül, sehol senki, egy ház sem, vagy bármilyen más épület. Körülöttünk csak az erdő... Ijedten fürkésztem Zayn arcát, amiről semmit nem tudtam leolvasni. Mentünk még pár métert, aztán leállította a motort. Rám nézett, én pedig rá. 

- Meg akarsz ölni? - csúszott ki a számon. Felnevetett.

- Igen, kinyírlak, és elásom a hulládat az erdőben! Na, tűnés! - kinyitottam az ajtót, majd kiléptem. Beszívtam a friss levegőt, ami üdítően hatott rám. - Ja, és ha lehet, ne játszd a szűz lányt, add meg magad! - kacsintott rám, majd beindította a motort. Megszeppenve csuktam be az ajtót. Elindultam egyenesen, miközben Zayn elhajtott. Gyomorgörccsel kapkodtam a fejem hol jobbra, hol balra. Ijesztő volt, még így is hogy világos volt, bár már nem sokáig, ezért megszaporáztam a lépteim. Ha más körülmények között lennék, és nem egyedül, még élvezném is, de most nem tudtam. Fejem odakaptam mikor egy-egy ág megreccsent, vagy valami nesz hallatszott a bokorból. Tisztára olyan, mint a horror filmekben... Egy hatalmas fához értem, ami kitűnt a többiek közül. Fehér papír virított rajta, ismerős kézírással.

"Erre gyere" 

Ennyi állt rajta, meg egy nyíl, ami mutatta a helyes irányt. Alig mentem pár lépést, a kitaposott ösvényen, mikor egy csodálatosan gyönyörű helyre értem. Egy tó volt, melynek felszínén megcsillantak a nap utolsó sugarai. Nem messze egy stég állt, mellette egy kis csónak ringatózott az apró hullámoktól. Egy asztal is volt ott, ami meg volt terítve két személyre. 

- Foglalj helyet! - fordultam meg, a hang irányába. Arcomra mosoly kúszott, ahogy megláttam Hazzát. Haja a szokásos összevisszasággal meredezett mindenfelé, szemei a boldogságtól csillogtak, arcán pedig szeretetteljes mosoly jelent meg, amihez a két gödröcske is csatlakozott. Fehér inge fantasztikusan állt rajta - de mi nem?? - amihez feszes fekete nadrágot húzott. Kezébe egy üveg bort szorongatott. Legszívesebb a nyakába ugrottam volna, de próbáltam visszafogni magam. Leültem a padra, Hazza pedig töltött nekem egy kevéske bort, amire most nagy szükségem volt. Kell a bátorság. Velem szemben foglalt helyet. Annyira ideges voltam, mintha most találkoznánk először. Éreztem, hogy izzad a tenyerem, a gyomrom görcsösen összerándul, és még az a fránya gombóc is ott volt a torkomban. 

- Te nem iszol? - kérdeztem, mert nem öntött magának a borból.

- De, csak üdítőt, ugyanis haza is kell mennünk valahogy! - vette elő a kólát. - Ha te sem kérsz, akkor nyugodtan szólj, öntök üdítőt!

- Nem, jó lesz a bor! - mondtam. Koccintottunk, majd leemelte a fedőt a tányérokról, amik előttünk hevertek. Finomabbnál finomabb ételek bukkantak elő. Csirkecomb, párolt zöldségekkel, panírozott hal és sült burgonya. Minden ínycsiklandozóan nézett ki.

- Választhatsz, nem tudtam, hogy mit kívánsz, ezért csináltam két fajtát! - mosolygott rám. Annyira aranyos volt, hogy ezt mind értem tette. Kicsit bűntudatom volt...

- Mindegyiket megkóstolom! - vigyorogtam. Míg vacsoráztunk, jelentéktelen dolgokról beszélgettünk. A kaja isteni volt, nagyon ízlett. Lassan a nap is nyugovóra tért. Nagyon szép volt a lemenő nap látványa. Harry meggyújtotta az asztalon lévő gyertyákat, fényt varázsolva elénk. Nagyon romantikus volt az egész, sosem gondoltam volna, hogy Hazza ilyet is tud. Kis romantikus lélek - mosolyodtam el a gondolatra.

 - Isteni volt! Köszönöm! - dicsértem meg fülig érő szájjal, amit ha akartam sem tudtam volna letörölni arcomról. Koccintottunk, lehörpintve italunk. Sajnáltam, hogy el kell rontanom a mai estét azzal, hogy mindent bevallok, de muszáj volt, nem tudnék úgy élni mellette, hogy nem mondom el neki az igazat.

- Készen állsz egy kis csónakázásra? – kérdezte Hazza és reménykedve nézett rám.

- Persze! - Egyből belementem, és izgatottan ugrottam fel a padról, az agyam hátuljába száműzve a nyomasztó gondolatokat.

90.rész

Hali!

Itt is van a 90. rész! Te jó ég, el sem tudom hinni, hogy már itt tartunk, de nélkületek nem jutottam volna el idáig! Köszönöm a 119 féliratkozót, a sok kedves, dicsérő kommentet, a tetszikeket, és a chatben kapott szép szavakat is! :3 Nagyon boldog vagyok, hogy itt vagytok velem, és olvassátok írásomat! :3 
A részről nem mondok semmit, majd ti eldöntitek, hogy szerintetek milyen lett! ;)

Jó olvasást!

Dreamy Girl

Louis

Másnap reggel Zaynnel együtt mentem be a kórházba, hogy hazahozzuk Harryt. Ismét elkönyveltem magamban, hogy kell egy kocsi... Hazza felöltözve, összepakolt cuccokkal várt már minket, a fehér ágyon ülve. Látszott rajta, hogy kicsit még gyenge, de a nővér azt mondta, hogy egyen sokat, és újra visszatér belé az erő. Otthon azonnal befektettük az ágyba, majd csináltam neki egy finom, meleg levest, meg sütöttem csirkecombot, amikhez pároltam zöldségeket. Sajnos nem sokáig lehettem vele, ugyanis mennem kellett dolgozni. Legszívesebben itthon maradtam volna, de muszáj volt melóznom, mert különben kirúgnak, még így is szerintem lesz jó pár túlórám... Mindegy, majd túlélem. Elköszöntem Hazzától, és lementem, hogy felhúzzam a cipőmet.
- Akkor áll még az edzés? - kérdezte Zayn mögülem. Felé fordultam.
- Persze, sikerült lerendezned? - érdeklődtem, ő pedig csak bólintott egyet. - Akkor jó! Köszi, hogy segítesz! - kaptam fel a kulcsom, és a mobilom. - Majd meghálálom valahogy. - tettem még hozzá, mire hatalmas mosoly jelent meg arcán. 
- Nekem lenne pár ötletem! - kacsintott rám, amire szemforgatás volt válaszom. - Nem kell pénz, máshogy is fizethetsz! - mosolygott huncutul. 
- Kérdezd meg Hazzát, ha beleegyezik, akkor én is! Na , Szia! Későn jövök! - léptem ki az utcára, becsukva magam mögött az ajtót. Ismét nagyon meleg volt, száz ágra sütött a nap. Mire beértem a kávézóba, leizzadtam. 
- Hello, Louis! - köszönt Shane a pult mögül. Intettem egyet köszönésképpen. - Harry? - kérdezte, mikor közelebb értem hozzá. 
- Mindjárt, csak felhúzom az egyenruhát, oké? - mentem be az irodába, ahol a cuccainkat tároltuk. Levettem felsőm, majd felkaptam a kávézó nevével ellátott pólót. - Jól van, ma hoztuk haza. - tájékoztattam Shanet, miután beálltam mellé a pult mögé. 
- Az jó. És minden rendben veletek? - kíváncsiskodott. Tudtam, hogy milyen válasznak örülne, hiszen elmondta, mit érez irántam. Nem vagyok mérges rá, hiszen az ő helyében én is annak örülnék, ha szétmennénk... 
- Még nem sikerült beszélünk... Talán majd holnap. - néztem a beérkező vendégeket, akik lassan betöltötték a helyiséget. 
- Elmondod neki? - kérdezte félve. Még magam sem tudom, hogy mit tegyek, de ha nem mondom meg, és mástól hallja, akkor abból nagy baj lesz. Ha viszont elmondom, félek, hogy valami hülyeséget fog csinálni, aminek Shane issza meg a levét... Arcára néztem, ami fürkészve várta válaszom. Láttam szemeiben a nyugtalanságot. 
- Nem tudom... Fogalmam sincs, mit tegyek... - suttogtam magam elé. 
- Mondd el, mert minden titokra egyszer fény derül, és jobb, ha tőled tudja meg, mint mástól... - mondta, majd kiment az egyik asztalhoz, hogy felvegye a rendelést, miközben nekem azon járt az agyam, hogy mi lenne a legjobb... Gondolkodásomat - mely ki tudja meddig tartott - egy csilingelő hang szakította félbe. Az ajtó felé néztem, amin egy alacsony, törékeny testű, hófehér bőrű, hosszú, derékig érő szőke hajú lány lépett be. Arcán gyönyörű mosoly jelenet meg, amitől szemei is boldogan csillogtak. Megindult felém, én pedig nem tudtam nem figyelni őt. Minden gondom elszállt, és úgy éreztem, hogy nekem is mosolyognom kell. Sugárzott belőle az életvidámság, amit mindenkire ráragasztott.
- Sziasztok. - köszönt, finom, nőies hangon. Most láttam csak, milyen szép kék szemei vannak. 
- He-hello! - szólaltam meg hatalmas mosollyal arcomon. 
- Szia Szépség! - ugrott elébe Shane, hogy üdvözölje a lányt. - Miben segíthetek... 
- Chloe. - mutatkozott be.
- Gyönyörű neved van. - flörtölt vele. - Ő itt a haverom Louis, én pedig Shane vagyok. - fogott kezet a lánnyal, aki csak mosolygott. 
- Jól hallottam, hogy van álláslehetőség? - kérdezte. 
- Igen, jól tudod! Ha rajtam múlna már ma kezdhetnél! - folytatta flörtölését. Kicsit már sajnáltam a fiatal lányt. - Viszont a főnök még nincs itt, de... - nézette a falon lévő órára. - bármelyik pillanatban megérkezhet, addig én szívesen elszórakoztatlak. - ültette le a lányt, a pultnál lévő székre, és elindult az eszmecsere, miközben én felvettem a rendeléseket, és kiszolgáltam a vendégeket. Shane nem zavartatta magát, de mikor a főnök megjelent, azonnal úgy tett, mintha szorgosan dolgozna. Jót nevettem rajta. Shane felvázolta, hogy miért van itt a lány, én pedig folytattam tovább dolgomat. 
- Jó bőr, mi? - állt mellém, miután a főnök beinvitálta az irodába a csajt. Vállat vontam. Csinosnak csinos volt, de ez engem nem izgatott, inkább a büntetésem az, ami most a fejemben motoszkált. Nem tudom mennyi túlórám lesz, hacsak nem azt akarja majd közölni velem, hogy mehetek a francba.
- Mi lesz, ha kirúg? - kérdeztem aggódva. 
- Nem fog, elintéztem neked, csak le kell dolgoznod pár napot, és ennyi. Ne parázz, oké? - tette vállamra kezét, ami egy kicsit idegesített, főleg miután tudom, hogy milyen érzéseket táplál irántam. Megköszörültem a torkom, és a kezeit néztem, melyek a vállamon pihentek. Egy "bocs" kíséretében levette. 
Szerencsémre minden rendben ment, nem rúgott ki, de lesz mit ledolgoznom, és a lányt is felvette, barátom legnagyobb örömére. A munka további részében Shane áradozását hallgattam, miközben próbáltam kiszolgálni a vendégeket, akik lassan fogyatkozni kezdtek, szerencsére. Nagyon fáradt voltam már, és haza akartam menni Hazzához. Az utolsó két óra iszonyat lassan telt, én meg majd bealudtam, annyira fáradt voltam. Mikor végre elment az utolsó vendég is, feltakarítottunk, ellenőriztük a készleteket, leírtuk miből mennyi van, és miből kell venni. Shane megint hazakísért, aminek nagyon örültem, főleg miután találkoztam Lucassal... Valahogy nem volt kedvem egyedül sétálni haza a sötét éjszakában. 
- Jó éjt! - köszöntem el tőle, mikor a házamhoz értünk.
- Neked is! Pihend ki magad! - mosolygott, majd tovább sétált. Zayn kocsija még ott állt a házunk előtt. Hálás voltam, hogy itt maradt Hazzával.  Kizártam az ajtót, aztán hangtalanul próbáltam levenni a cipőm, majd lábujjhegyen benéztem a nappaliba, miután felkapcsoltam a villanyt. Zayn nem volt sehol, és síri csend volt a házban. Felmentem a lépcsőn, és halkan kinyitottam a hálószoba ajtaját. Elmosolyodtam, ahogy megláttam őket az ágyon. Kidőltek... Behajtottam az ajtót, majd megágyaztam a kanapémon. Nem volt már erőm tussolni sem, reggel is ráér. Nem kellett sok, ahogy letettem fejem a párnára, el is aludtam. 

Másnap finom illatokra ébredtem. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mi van. Megdörzsöltem álmos szemeim, majd felültem. Elég kómás állapotban voltam, körülbelül úgy éreztem magam, mint aki másnapos. Egy cetlit véltem felfedni a dohányzó asztalan. Érte nyúltam, kihajtogattam, hogy elolvashassam, mi van rá írva.

" Ma négyre gyere a megadott címre. Nyugodtan menj be, ha odaérsz." 

A másik oldalán ott volt a cím. Ismertem a környéket, de nem emlékszem, hogy ott láttam volna edző termet... Mindegy is. Bele tettem zsebembe, hogy el ne veszítsem a papírfecnit. Épp fel akartam kelni, megnézni, mi is történik a konyhában, mikor Hazza jelent meg, egy tálcával kezében. Mosolyogva nézett rám, és letette az asztalra az íncsiklandozó amerikai palacsintát, juhar sziruppal. Összecsordult a nyál a számba, annyira jól nézett ki, és biztos nagyon finom is.
- Jó reggelt! - ült le a fotelba, ami a kanapé mellett foglalt helyet. 
- Neked is! Hogy érzed magad? - kérdeztem álmos hangon. Még nem ébredtem fel teljesen.
- Jól! - vágta rá mosolyogva.
- Nem nekem kellett volna reggelit készítenem? Tudtommal te vagy a beteg, nem én! Pihenned kellene... - néztem rá komolyan, mire legyintett egyet.
- Jól vagyok, semmi bajom! Inkább egyél! - mutatott a palacsintára. Megfogtam a tálcát, majd ölembe helyeztem, és falatozni kezdtem.  Nagyon finom volt, és jólesett. Bevágtam mind a négy palacsintát. 
- Isteni volt! Köszi! Te nem eszel? - néztem rá kérdőn. 
- Már ettem! Sokáig aludtál... - nevetett, mire azonnal a falon lévő órámra pillantottam. Délután két óra volt.
- Oh, basszus! Nem is reggel van! - Hazza jót nevetett kiakadásomon. - Miért nem ébresztettél fel? - kérdeztem, miközben felálltam, hogy kivigyem a tálcát. 
- Mert olyan édesen aludtál, hogy nem volt szívem felkelteni! - ezen a mondatán elmosolyodtam, és éreztem, ahogy a boldogsághormonok beindulnak. 
- Figyelj, Hazza! - fordultam felé, miközben mosogattam a tányért. - Tudom, azt ígértem, hogy ma beszélünk, de négykor el kell mennem, és nem tudom, mikor jövök haza. Elhalaszthatjuk holnapra? - kérdeztem, remélve, hogy nem lesz mérges, hogy ismét eltolom.
- Nyugodtan menj csak, lesz időn még beszélni. - mosolygott, majd felém lépett, és egy puszit nyomott arcomra. Lehunyt szemekkel élveztem forró ajkainak érintését bőrömön. - Elmosogatok, te pedig menj és készülj el! - vette ki kezemből a szivacsot, majd arrébb tolt, ugyanis még mindig csak ott álltam, egy helyben, lefagyva. A tussolás felfrissített, ami most nagyon kellett. Nem értettem, hogy hogyan lehet az, hogy ennyi alvás után is még ilyen fáradt vagyok... Mikor végeztem, elköszöntem Hazzától. 
- Ne hívjak át senkit? Megleszel, biztos? Ha valami baj van, hívj, azonnal itt leszek! - aggodalmaskodtam, mire Hazza felnevetett.
- Nem lesz semmi bajom! - nyugtatgatott.
- Ígérd meg, hogy pihensz!! Ne csinálj semmit, csak pihenj, oké? - bólogatott, én pedig felkaptam az edző táskám vállamra, aztán elindultam az ulticélom felé. Mire odaértem, kifulladtam. Jó kis kondi, nem mondom... Kerestem a termet, de nem találtam. Egy épület előtt ácsorogtam, aminek az ajtaja lakattal volt bezárva, és elég rozsdás volt, tehát nem hiszem, hogy ide járnak nap, mint nap az emberek... Úgy döntöttem körbesétálóm az épületet. Bekanyarodtam az épület végénél jobbra, és egy elég ijesztő sikátorba találtam magam, viszont itt is volt egy ajtó, amely nyitva volt, mintha csak rám várt volna. Lefelé vezetett a lépcső, melynek a végén volt egy ajtó, amit félve nyitottam ki. Egy hatalmas terem tárult elém. Az épület külsejét elnézve, nem hittem volna, hogy ilyen látvány fogad majd belül. A fal zöld színben pompázott, nyugtató hangulatot árasztva. A terem telis-tele volt gépekkel, amiknek a felét nem is ismertem, és fogalmam sem volt arról, hogyan is lehet őket használni. Volt egy bokszzsák, ami nagyon megtetszett, mindig is ki akartam próbálni milyen is lehet beleütni. Letettem a táskám, és egyenest a zsákhoz indultam. Gondoltam elszórakozom addig, amíg Zayn nem jön. Óvatosan ütögettem, bár így kesztyű nélkül eléggé nehéz volt, ezért  nem mertem nagyobbakat ütni. Mikor meguntam, és Zayn még mindig nem jött, leültem a bárpulthoz, elővettem a vizem, majd bevettem a fájdalomcsillapítómat, amivel könnyebb lesz az edzés. Kicsit ideges voltam, mert nem tudtam, mire számítsak, sosem verekedtem, és féltem ettől az egésztől.
- Szia, Lou! - hallottam meg, a számomra oly' kedvelt, rekedtes hangot, a hátam mögül. Azonnal felé fordultam. Meglepődve ugrottam le a székről.
- Hazza...? Te... hogy? - dadogtam, mint egy idióta.

89.rész

Hi!Oops! <3

Hamarabb tudtam hozni, mint gondoltam volna, remélem nem bánjátok?! :D És mivel ilyen sok szép szót kapok tőletek, így nem bírtam ki, hogy ne tegyem fel az új részt! :)

Nagyon szépen köszönöm a kommenteket, amikkel bearanyozzátok napomat! :3  Imádlak benneteket, köszönöm, hogy itt vagytok velem, és olvassátok történetem! :) Nem tudom elégszer elmondani mennyit jelentenek nekem szavaitok, melyek erőt adnak arra, hogy folytassam, és elhitetik velem, hogy érdemes ezt csinálnom. :')

A részről nem tudok mit mondani, lassan visszatér Larry, amit már ti is és én is nagyon várok, mert ezek a részek kikészítenek, de sajnos ilyen is kell bele! Kitartás! ;) 

Jó olvasást!

Dreamy Girl

Louis

Félve lépdeltem a kórház folyósólyán, a tenyerem izzadt, végtagjaim remegtek az idegességtől. A információs pulthoz érve megkérdeztünk egy nővért, hogy bemehetünk-e Harryhez. Mikor megkaptuk az engedélyt, és néhány információt állapotáról, elindultunk a kórterme felé. Nagyot sóhajtva nyitottam be a kórházi szobába. Éppen aludt, de mikor becsukódott az ajtó, résnyire kinyitotta szemeit. Amint észrevette, hogy bent vagyunk, mosoly terült el csodaszép arcán, amitől kicsit megkönnyebbültem. Sokkal jobban nézett ki, mint tegnap. Zayn megölelte, majd leült az ágy mellett lévő kisszékre, míg én ott álltam csendben, figyelve őket. Elbeszélgettünk, vagyis inkább Hazza dumált. Egy kicsit még nehezen ment neki a beszéd, de akkor is erőltette, csak úgy dőlt belőle a szó. Elmesélte, hogy van egy hülye nővér, aki ő szerinte a padlásra jár nevetni. Ezen jót röhögtünk. Mesélte, hogy próbált vele poénkodni, viccet mesélni, de mind hiába, csak morgott egyet, és zsörtölődött orra alatt. Azt is elmondta, hogy mikor bejött a vizsgálatok miatt, akkor egy szál semmiben várta, amitől a nő teljesen kiakadt. Zayn lepacsizott vele, amiért ezt meg merte tenni, én pedig elpirulva irigykedtem rájuk, amiért ilyen lazák, és minden hülyeségben benne vannak. Nekem soha nem lenne ilyen dolgokhoz bátorságom...

- Na jó, magatokra hagylak egy kicsit, még van fél órátok! - állt fel a székről Zayn, nekem pedig összeugrott gyomrom. Szerettem volna kettesben lenni vele, de most, hogy eljött a pillanat, megrémültem. Mi a fenét fogok mondani neki? Hogyan magyarázom meg a történetek? - Őrködök is, ha netán rosszalkodni támad kedvetek! - kacsintott ránk vigyorogva. Hazzából egy őszinte, míg belőlem egy kínos nevetés tört fel. Ahogy becsukódott az ajtó, nyomasztó csend telepedett a kórházi szobára. Ajkaimat harapdálva, kezeim morzsolgatva néztem a rideg fehér falat, melytől még az egészséges ember is megbetegszik. Nem mertem rá nézni. Nem tudtam, mit mondjak neki, vagy hogyan kezdjek bele mondandómba. Néztem az órát, aminek a mutatója csigalassúsággal haladt előre.  Mély levegőt vettem, és úgy voltam vele, hogy itt az idő, megszólalok.

- Én... - szóltunk egyszerre, mire mindketten elmosolyodtunk. 

- Kezd te. - adta át a szót. Egy percig csendben álltam, hogy összeszedjem gondolataimat. - Miért nem ülsz le? - mutatott az ágy mellett lévő kisszékre, amin Zayn foglalt helyet, mielőtt kiment. - Vagy ülj ide! - húzta el a piszkosfehér takarót, hogy helyet adjon nekem az ágyon. Vacilláltam, de végül oda ültem mellé. Megköszörültem a torkom, és megszólaltam. 

- Hogy érzed magad? - kérdeztem állapotáról, hiszen mégse térhettem rögtön a lényegre. Elmosolyodott. 

- Már jobban, kicsit kapar a torkom, meg fáj a fejem, de túlélem... - motyogta - Zayn jól bánik veled? - erre a kérdésre halkan felkuncogtam. 

- Tűrhetően... Nem könnyű vele... - néztem szemeibe, melyek fáradtan csillogtak. 

- Egyszer megszokod... Én már fel sem veszem... - mondta nevetve, majd rátört egy köhögőroham. Megijedtem.

- Segítsek valamit? - kérdeztem remegve. Csak nemlegesen megrázta fejét, és pár másodperc múlva abba is maradt köhécselése. 

- Már jobb. - köszörülte torkát. Pár perces csend állt be, aztán megszólaltam. 

- Ugye tudod, hogy nem én mondtam azokat a szörnyűségeket?!... - mondtam ki végre, miközben az ölembe ejtett kezeim figyeltem, mert nem tudtam szemébe nézni. 

- Tudom! - ahogy kimondta, felemeltem fejem, és meglepődve figyeltem arcát. - A pia volt az, ami ezt váltotta ki belőlem... - mondta szomorú hangon. - Hallucináltam,  legalább is az orvosok ezt mondják... - emelte rám tekintetét. - Sajnálom, hogy téged gyanúsítottalak, de minden annyira élethű volt. - húzta el a száját. Itt volt az idő, hogy végre elmondjam neki, mégsem mertem. Nem tehettem, csak még többet aggódna, azt pedig nem akartam. Utáltam magam érte, de hazudnom kellett neki. Viszont, ha ez kiderül... Mi a fenét csináljak?! 

- Elnézést! - ugrottam meg az ágyon, annyira váratlanul ért a hang, főleg, hogy háttal ülök az ajtónak. A nővér kukkantott be, aminek most nagyon örültem, mert így nem kellett hazudnom neki. - Vége a látogatási időnek! 

- Rendben... És mikor jöhet haza? - kérdeztem a fiatal nővér felé fordulva.

- Holnap már hazaengedik! - mosolygott mindkettőnkre. - Még adok két percet, hogy elbúcsúzzanak! - vigyorgott, aztán kiment. Harryre pillantottam, akinek fülig ért a szája. Kérdőn néztem rá, mert szerettem volna tudni, hogy mi ez az egész.

- Kicsit meséltem magamról, rólad, rólunk....  Ugye nem baj? - húzta el száját. 

- Nem. - mondtam halvány mosollyal arcomon. - Viszont van egy kis probléma, holnap sajnos munkába kell mennem, nem bírok otthon lenni veled, de megkérhetem Zaynt, szerintem szívesen vállalná.

- Nem kell, el leszek egyedül is. Nyugodtan menj dolgozni. 

- A-a! Nem hagylak egyedül! - mondtam ellentmondást nem tűrően. 

- Oké! - egyezett bele, hiszen más lehetősége nem volt. 

- Most viszont mennem kell! - motyogtam, majd odahajoltam, hogy puszit hintsek arcára. El akartam távolodni tőle, de elkapta karom, hogy ne tudjak elhúzódni. Ajkaink súrolták egymást.

- Ennyire utálsz? - szegezte nekem kérdését, miközben zöld íriszeit kékségeimbe fúrta. Számon éreztem meleg lehelettét, mely csiklandozta érzékeny bőröm, amitől jóleső érzés kerített hatalmába. 

- Nem utállak, Hazza! Csak... kell még egy kis idő... Egy kicsi... rendben? - suttogtam, elcsukló hangon. Nehéz volt ezt kimondani, de még nem álltam készen rá. Szomorúan bólogatott, majd elengedett. Elköszöntem tőle, aztán kiléptem a kórteremből, és bánatosan megindultam a kijárat felé. El is felejtettem, hogy Zayn is itt van, csak akkor tudatosult bennem, mikor utána rohant. 

- Jól vagy? - kérdezte aggódva, mire csak bólintottam. Csendben ültünk be a kocsiba, és ez az egész úton így folytatódott. Nem volt kedvem megszólalni, csak haza akartam menni, egyedül lenni. Leállt a házam előtt, én pedig épp ki akartam nyitni az ajtót, de megelőzött, és lezárta.  Összevont szemöldökkel fordultam felé. 

- Addig nem engedlek ki, míg el nem mondod, hogy mi a fene van veletek! Ha kell itt halunk meg! - jelentette ki komoly hangon. Tudtam, hogy nem viccel, és képes itt dekkolni az idők végezetéig...

- Összevesztünk, elég rendesen... Részegen nekem esett, nem akart bántani, csak kiabált velem, én pedig megijedtem. Elmenekültem tőle a barátomhoz, akivel együtt dolgozom.. - gondoltam a részletekről nem beszélek neki - Nem válaszoltam a hívásaira, csak egyszer, annyit, hogy időre van szükségem. Aztán jött az a szörnyű sms... - remegni kezdtem, ahogy eszembe jutott az a pár szó... örökre bevésődött agyamba - Szeretem őt, de kell egy kis idő... - halkultam el, lehajtva fejem. Hallottam a zár kattanását, ami azt jelentett, szabad vagyok. 

- Harry szeret téged! Sosem tenne veled semmi rosszat! Én vittem bele ebbe is, bár mondtam neki, hogy ne tegye... nem akartam belekeverni, ez az én dolgom, de hajthatatlan volt... Sajnálom, ígérem, beszélek a fejével, ezzel kapcsoltban. - markolta kormányt, miközben a szélvédőn nézett kifelé. 

- Kösz. Tudod, nem zavarna ez az egész, felőlem csinálja, csakhogy féltem őt. Minden éjszaka, mikor elmegy, halálra fogom aggódni magam, hogy vajon hazajön-e vagy... - csuklott el hangom a gondolatra. - Nem fogom tudni kibírni ép ésszel! 

- Beszélek vele, komolyan! - ígérte meg, amitől szívemről egy hatalmas kő esett le. 

- Lenne még valami, holnap dolgoznom kell, vele tudnál maradni? Nem mondhatom le, mert már így is sokat hiányoztam! 

- Persze, nem gond! 

- Van még valami... - néztem szemeibe, melyek kíváncsian fürkésztek. - Megtanítanál verekedni? Szeretném megvédeni magam! - böktem ki, mire Zaynból hatalmas nevetés tőrt ki. Morcosan néztem rá, valahogy éreztem, hogy ez lesz a reakciója...

- Bocs... Komolyan? Te? - kérdezte döbbenten, én pedig hevesen bólogattam. - De miért? És miért nem Harry? - egy amolyan "most komolyan kérdezed" fejjel néztem őt. - Oké, értem, de miért?

- Mert unom már, hogy mindig engem kell megvédeni, mert én magam képtelen vagyok rá!

- Rendben! Mikor akarsz kezdeni? Gyorsan el tudom intézni, akár már holnap után. - mondta, én pedig nagyon örültem neki.

- Tökéletes, minél előbb, annál jobb! - lelkesedtem. - De! El lehetne intézni, hogy csak mi ketten legyünk? - néztem rá kérlelően, nagy mosollyal. 

- Istenem, mennyi baj van veled! És mit mondjak?! A nagy Louis - itt megakadt - nem tudom mi a vezetékneved...

- Tomlinson. - segítettem ki mosolyogva.

- A nagy Louis Tomlinson ma edzeni akar, kérem mindenki hagyja el a helységet! - nevetett fel, én pedig elszomorodtam. Örültem volna, ha nem néz minket senki... - Úgy nézek én ki, mint aki nem tudja ezt elintézni?! - mondta nagyképűen. - Egy hívás, Csipkerózsika! - húzta ki magát ültében, amire szemforgatás volt válaszom. 

- Jól van, ne légy nagyképű Hamupipőke! - állítottam le nevetve. Azonnal lehervadt arcáról a mosoly, és elkomorodva fürkészett. 

- Na húzz innen de gyorsan, mert még megfojtalak! - lökte meg vállam játékosan. - Ezért még számolunk! - fenyegetett meg, én pedig ijedséget színleltem. Megköszöntem neki mindent, miközben kikászálódtam az autóból. - Ne szenvedtesd sokáig, kérlek... -  mondta keserves hangon, mire bólintottam, őszinte mosolyra húzva számat. Visszamosolygott, aztán intett egyet, és elhajtott...

88.rész

Sziasztok!

Igyekeztem hamar hozni, mert nem tudom, hogy mennyi időm lesz ebben a pár hétben vagy akár hónapban...  Sajnos megint minden összejött, ezért nem tudom mikor tudom hozni, lesz-e energiám egyáltalán írni... Megpróbálkozom.
Nagyon szépen köszönöm a sok kedves szót, amivel blogom illetitek, nem is tudjátok milyen sokat jelent ez nekem! :3 Köszönöm a tetsziket, és a chatben kapott csodálatos kommenteket is! 

Jó olvasást!

Dreamy Girl

Louis

Nagyon féltem, a szorítása pedig iszonyatosan fájt. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy itt és most vége az életemnek. Nem akartam meghalni, úgy nem, hogy nem beszélhettem Harryvel. 

- Na, mi van, ennyi volt a nagy szád? Elkaptalak, és máris feladod? - markolta egyre erősebben csuklóm. Felszisszentem a fájdalomra, ami végigsöpört testemen. Próbáltam kihúzni kezem, de ezzel csak még rosszabbat tettem, sokkal nagyobb fájdalmat okozva saját magamnak. 

- Engedj már el... - sziszegtem. - Hagyj békén... Mi a fenét akarsz tőlem? - felkuncogott, majd elővett valamit, amivel összekötötte csuklómat. A kötél belevágott bőrömbe, amitől felnyögtem. Égett alatta érzékeny bőröm. Amint, megbizonyosodott róla, hogy nem tudom kiszabadítani kezem, elgáncsolt, és térdre lökött. Elém állt, állam alá nyúlt, és felhúzta, hogy szemeibe nézzek. - Rohadj meg! - köptem szavaim.. Elvigyorodott, majd megszólalt.

- Jobb lesz, ha visszafogod magad, ugyanis a kis buzi barátod most nem tud segíteni, magadra maradtál! - vigyorgott gonoszul, bennem pedig egyre jobban felment a pumpa. - Azért van bennünk valami közös...

- Nincs bennünk semmi közös, és nem is lesz! Te egy gerinctelen féreg vagy, aki a saját testvérét képes tönkretenni! Az ilyen ember, nem normális! - mondtam ki gondolataim, nem törődve a következményekkel. Megragadta hajam, majd hátrahúzta jó erősen, így nyakam kifeszült. 

- Mondjad párszor, hátha elhiteted magaddal, de te is tudod jól, hogy benned is Tomlinson vér folyik, csak ki kell várni a megfelelő pillanatot. - engedte el hajam, így végre nyelhettem, és lélegezni is könnyebb volt. - Tudod mi az előnye annak, hogy egyformák vagyunk?! - hallgatott el, egy kis hatásszünetet tartva. - Hogy te lehetek, és alig tűnik fel valakinek! A kis buzi is elhitte, hogy én vagyok te! Minden szavamat elhitte, és még meg is tette, amire kértem, vagyis te kérted! - felnevetett. 
- Mit műveltél vele? - kérdeztem felnézve rá, arcán még mindig ott volt az a gusztustalan vigyora. 
- Meglátogattam... - nevetett fel, majd fülemhez hajolt. - Szegénynek annyira összetörted a szívét, hogy alkoholba fojtotta bánatát, hát ilyen az igaz szerelem?! 
- Mit tettél vele? - könnyeim elhomályosították szemeim, hangom pedig elcsuklott a gondolatra, hogy ott járt a házamba, és még Harryvel is találkozott. Simán megölhette volna.
- El se hiszed mekkora öröm volt látni, ahogy összetörik, mert a kis Louis - mondta gúnyosan nevem  - arra kéri őt, hogy ölje meg magát! És hogy senkinek sem fog hiányozni, még neki sem! - horkant fel, belőlem pedig kitört a sírás. Magam előtt láttam, Harry döbbent, és fájdalomtól eltorzult arcát. Annyira sajnáltam szegényt, hogy ezt át kellett élni. 
- Te rohadék! - annyira mérges volt, hogy szinte köptem a szavakat. Nem tudom honnan volt erőm, de felálltam, és nekiestem, úgy, hogy mindketten a földre estünk. Addig-addig mozgattam, a már véresre dörzsölt csuklóm, hogy sikerült kioldanom, és azonnal ütni kezdtem Lucast, ahol csak értem. - Meg akartad ölni a Szerelmem! Kinyírlak te szemét! - kiabáltam hisztérikusan. Elöntötte az agyam a düh, nem tudtam megállítani magam, csak ütöttem, ahol értem. A könnyeimtől már nem láttam, így nem tudhattam előre, hogy egy hatalmas ütést kapok gyomromba. Fájdalmasan felnyögtem, és a hasamhoz nyúlva borultam le róla. Összegörnyedve szűköltem. Még a levegővétel is iszonyatosan fájt. Még egyet belém rúgott, amire ordítás szakadt fel torkomból. 
- Kis harcias! Látod, mondtam én, hogy van amiben hasonlítunk... - röhögött fel, majd lehajolt mellém, megragadta hajam, és felhúzott térdelő helyzetbe. - Velem sokkal jobb életed lenne, mindened meglenne! Nem kellene a pénz miatt aggódnod, annyit kereshetnél amennyit csak akarnál! - engedte el hajam, és előre lökött, amitől az arcom a földnek ütközött. Tenyeremet előre rakva próbáltam felhúzni magam, de az erőm igencsak elfogyott, így ott feküdtem a hasamon, arcomat a földre helyezve. - Van egy jó kereső üzletem. - nevetett. - Tudod mivel foglalkozom?! Az olyanokat, mint te, eladom, jó sok lóvéért... El sem tudod hinni mennyi pénzt perkálnak ki egy friss húsért, főleg ha fiatal, és szűz! - röhögött gonoszan, nekem pedig felfordult a gyomrom a hallottaktól. Undorító volt. Nem akartam hinni a fülemnek, és még ő a testvérem... Hasamhoz nyúltam, megpróbáltam felhúzni magam, de visszaestem. Még párszor megpróbáltam, de nem sikerült, nem volt erőm hozzá. Ismét megragadta hajam, és felhúzott. A fájdalom már elviselhetetlen volt, minden testrészembe belenyilallt. - Gyere velem, Louis! Minden sokkal jobb lenne! Lenne egy hatalmas házad, kocsid, és még csajod is! Elfelejtetném veled a buzulást, normális lehetnél! Na, mit szólsz? - nézett szemeimbe, én pedig azt hittem rosszul hallok. Azt hiszi, hogy engem ez érdekel, vagy, hogy majd mindent megbocsátok neki és boldogan mondok igent. Azt várhatja. 
- Nem! - nyögtem erőtlenül. - Nekem nincs szükségem rád! Vannak barátaim, akik igazán szeretnek! Soha nem mennék veled! Tönkretetted az életem! - köptem bele arcába. Morogva törölte le, majd hasamba ütött. Már szinte a fájdalmat sem éreztem, annyit kaptam. 
- Most úgy pofán ütöttelek volna!! - mondta dühösen. - Csak nem akarom, hogy meglássák a nyomát... Szóval, barátaid, mi? Komolyan, Louis? Ennyire nem lehetsz szánalmas... - horkant fel. - Arra nem gondoltál, hogy netán nem is igaziak azok a barátok?! Hm? Lehet, hogy egyikük, vagy akár az összes az én besúgom... - nevetett fel. - Sose voltak barátaid, senki sem szeretett, nem tűnt fel? Csak azért beszélgettek néha veled, mert az tesóm vagy, és megkértem őket! - elengedte hajam, amit egy ideje szorongatott. Nem tudtam megtartani magam, így a földre dőltem. Nem akartam hinni neki, de szavai beférkőztek agyamba. 
- Ők a barátaim... - mondtam, viszont nem voltam már semmiben sem biztos. Lehet, hogy igaza van, lehet, hogy nem is kedvelnek, csak Lucasnak dolgoznak... Szemeimbe ismét könnyek gyülekeztek. Nem tudtam róluk elképzelni, hogy ilyet tennének, mégis ott motoszkált bennme, a tudat, hogy mi van, ha mégis?... 
- Persze, a barátaid... - mondta gúnyosan. - Harry meg a nagy szerelem... Meséld csak be magadnak, ha ettől jobba érzed magad! - leguggolt mellém, én pedig ránéztem gonoszan csillogó szemeibe. - Gondolj csak bele, vajon mit szerethet benned? Hm? Mi az, amit egyáltalán szeretni lehet benned? Gondolkozz el ezen, Louis! - állt fel. - Majd találkozunk még, addig is gondold át az ajánlatomat! - mondta, majd elsétált, mint aki jól végezte dolgát. Ott feküdtem a poros földben, nem akartam még felkelni, féltem, hogy visszajön. A szavai még mindig fejemben visszhangoztak, nem tudtam mit higgyek el belőlük... Ők a barátaim, nem tennének velem ilyet, vagy mégis?... Pár perc után, lassan, fájdalmak közepette sikerült felkelnem. Hasamat fogva térdeltem le anya sírjához, és elköszöntem tőle. Elindultam hazafelé, muszáj volt rendbe tennem magam, mielőtt bemegyek a kórházba. A járókelő furcsán néztek rám, biztos véres lehetett arcom, de ez most nem tudott érdekelni, haza akartam érni minél gyorsabban. A házhoz érve kinyitottam az ajtót, amit be is zártam magam mögött, hiszen féltem, hogy Lucas képes lesz még ide is utánam jönni. Felmentem a fürdőbe, hogy szemügyre vegyem magam. Tényleg véres volt az arcom, de nem az én vérem volt. Elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott, hogy behúztam neki. Büszke voltam magamra, még ha nem is volt olyan nagy szám. Lemostam arcom, helyreállítottam kócos hajam, aztán lezuhanyoztam. A hasam szép színekben pompázott már most... Kinyitottam a szekrényt, és bevettem a legerősebb fájdalomcsillapítót. Átöltöztem, hosszú ujjút felsőt vettem fel, hogy a kötél okozta sérülések ne látszódjanak. Elpakoltam a fontosabb dolgaim, majd hívni akartam egy taxit, de ahogy megfogtam a telefonom csörögni kezdett. Zayn. Lucas szavai ismét beférkőztek tudatomba. "Arra nem gondoltál, hogy netán nem is igaziak azok a barátok?! Hm? Lehet, hogy egyikük, vagy akár az összes az én besúgom... " Nem! - korholtam le magam, ilyenre nem is gondolhatok. 
- Szia, Zayn! - szóltam bele nyugodt hangon.
- Szeva! Megyek be Harryhez, csak gondoltam szólok, hogy ha még nem voltál bent, akkor elmegyek érted, és beviszlek. - hadarta egy szuszra. Igazából nem örültem neki, hiszen kettesben akartam lenni Hazzával, de nem mondhattam neki, hogy ne gyere, mégiscsak legjobb barátok.
- Épp most készültem bemenni, ha nem nagy teher, akkor örülnék, ha elvinnél. - mondtam kedvesen, mire egy "mindjárt ott vagyok" volt a válasz, aztán letette. Felhúztam a cipőm, bezártam az ajtót, és kint állva az utcán vártam Zaynre. Ahogy megérkezett, beültem mellé.
- Jól vagy? - kaptam rögtön a kérdést, miközben bekapcsoltam a biztonsági övet. 
- Megvagyok. - motyogtam. - Ránéztem, ő pedig engem vizslatott. Láttam, hogy valami nem tetszik neki. - Nem indulunk? 
- Ja, de! - indította be a motort, majd nagy gázzal elindultunk. Nem szóltunk ezután egy szót sem. Én azon izgultam, hogy mi van Harryvel, és hogy hogyan fogom neki elmondani, hogy Lucas volt nála, mikor részeg volt... Ha megtudja, hogy megvert, akkor teljesen ki fog akadni. Ha viszont nem mondom el, akkor azt fogja hinni, hogy én mondtam neki... Istenem, elegem van már ebből az egészből! 
- Nem vagy valami közlékeny, mi van? - állt le a piros lámpánál, és felém fordult.
- Nincs hangulatom hozzá, fáradt vagyok, ki vagyok... Bocs... - mondtam kicsit mogorván.
- Oké, kussolok! - lépett a gázra, mikor zöldre váltott a lámpa. - Csipkerózsika! - dünnyögte, szinte alig hallhatóan, de nekem megütötte fülem.  Felnevettem. Látom, nem felejt...
- Kapd be! - mosolyogtam, mire ő is. Eléggé fájdalmas volt, még úgy látszik nem hatott a gyógyszer. Próbáltam nem kimutatni mennyire nem bírok most nevetni. 
- Ha ezt akarod! Csak Harrynek ne szólj! - vigyorgott, mire megforgattam szemeim, és vállba vágtam. Feljajdult, tettetve, hogy mennyire fáj neki.
- És még én vagyok Csipkerószika?! Akkor te ki vagy? Hamupipőke? - kuncogtam jólesően, Zayn pedig morgott egyet. Amikor őt piszkálják, az már nem annyira tetszik neki... Gondolhattam volna...
- Csak próbálj meg így szólítani, és Harrynek nem lesz kit dugnia! - röhögött, én pedig ismét megforgattam szemeim. Idióta. Leparkolt a kórháznál, és ahogy kiszálltam az kocsiból gyomrom apróra zsugorodott, szívem meg vadul kalimpált...

87.rész

Hali!

Nagyon szépen köszönöm a kommenteket, tetszikeket és a chatben kapott kedves szavakat! Köszönöm, hogy vagytok nekem! :3  <3

Lenne egy kis reklám, a legjobb írónő, akit én nagyon, de nagyon imádok, nyitott egy új blogot. (Yeah! :D) Szeretném, ha benéznétek hozzá, ugyanis eszméletlen jól ír! Nem bánjátok meg, higgyetek nekem! ;) A tanítvány - ide kattintva eljuttok a bloghoz! :) Imádni fogjátok, biztos vagyok benne! ;) 

Jó olvasást! 

Dreamy Girl

Louis

- Nem vagyunk jóban! - vágták rá egyszerre, amitől még gyanúsabb volt ezt az egész. Zayn krákogott, majd folytatta. - Amikor felhívtál, szóval, jöttem az autóval, és megláttam az utcán Ni... Szöszkét - javította ki magát, én pedig összehúzott szemöldökkel méregettem arcát a visszapillantó tükörben - és felvettem, ennyi... - markolta kormányt jó erősen, miközben engem figyelt a tükörből. Láttam, hogy valamiért nagyon ideges. Niall hevesen bólogatott mellette. Valamit elhallgatnak előlem, biztos vagyok benne. - Nem akartam szemét lenni, hiszen mégiscsak baj van, ilyenkor tartsunk össze... - tette még hozzá, amitől még gyanúsabb lett az egész. 

- Aham... - válaszoltam fáradt hangon. Most nem volt kedvem a nagy kérdezősködéshez, de ezt nem fogják megúszni, akkor is meg fogom tudni, hogy mi folyik itt. Amint kimondtam ezt az egy szót, mindketten megkönnyebbülve felsóhajtottak. Hazáig csendben telt az út, nem volt kedvem beszélgetni, inkább csak kifelé bámultam az üvegen, és Harry szavain gondolkodtam.

- Itt is vagyunk! Biztos el leszel egyedül? - fordult hátra Zayn. Halvány mosollyal bólintottam, majd elköszöntem tőlük, és becsukva magam mögött a kocsi ajtaját indultam meg a házam felé. Annyira csendes volt minden, nem égett a villany, nem várt otthon senki... Kivettem zsebemből a kulcsom, amivel kinyitottam az ajtót. Azonnal megütötte az orrom a pia szag, amikor bementem. Felkapcsoltam a villanyt, mire szorongás járta át testem. Levettem a cipőm, aztán bementem a konyhába, kezembe kaptam a lapát és a seprűt,  majd felsepertem az ablak szilánkjait, amit Shane tört be. Elővettem egy karton lapot, meg egy ragasztószalagot, amikkel becsináltam az ablaküveget. Egyelőre jó lesz így, majd holnap hívok valakit, aki megcsinálja. Kidobtam a piás üvegeket, amiből elég sok volt, és mind üres... Felkapkodtam a szétdobott ruháit, amiket betettem a mosógépbe, elindítva a mosást. Amikor úgy éreztem, végeztem, levetkőztem, vettem egy kellemes zuhanyt, utána pedig fogat mostam. Átmentem a szobámba, felkaptam magamra egy pizsamát, ami egy póló volt. Harry pólója, ezért elég hosszú volt, hogy ne kelljen felvennem egy nadrágot, csak bokszert. Szomorúan sóhajtva mászta be az üres ágyba. Arcomhoz szorítottam felsőjét, hogy érezzem sajátos illatát. A csend, mely belepte a házat, szörnyen ijesztő volt. Visszagondoltam arra, mikor még egyedül voltam, és nem tudtam, hogyan bírtam ezt ki. Talán akkor még könnyebb volt, mivel nem tudtam milyen, mikor van mellettem valaki, aki szeret. Megfordultam, hogy Hazza térfelére lássak. Megsimogattam az érintetlen takarót. Utáltam magam, amiért ezt tettem, nem szabadott volna hagynom, hogy  idáig elfajulnak a dolgok. Telefonom pityegése zavarta meg a nyomasztó csendet. Sms-em érkezett. 

" Minden rendben van? Ha szükséged van valamire, hívj! Niall "

Elmosolyodtam üzenetén, majd visszapötyögtem, hogy minden rendben van. Letettem az éjjeli szekrényre a készüléket, aztán lecsuktam szemeim, és megpróbáltam álomba szenderülni. Hosszas ideig forgolódtam, az agyam kattogott, nem tudtam lecsendesíteni. Hátamra gördültem, nagyot sóhajtva, a plafont bámulva. Meguntam a szenvedést, ezért a takarót kezembe véve leslattyogtam a nappaliba. Bekapcsoltam a tv-t, kerestem valami altató műsor, és betakaródzva figyeltem a uncsi tévéreklámokat. Nem kellett sok, elaludtam. 

Délben ébredtem fel. Kómásan ültem fel, fejemet fogva. Úgy érzetem magam, mint aki másnapos. Kibattyogtam a konyhába, csináltam egy kávét, ami mellé megkentem egy szendvicset is. Nem voltam éhes, mégis kellett valami a gyomromba. Úgy döntöttem, hogy mielőtt bemegyek Hazzához, elmegyek anyuhoz a temetőbe, hiszen már olyan rég voltam nála. Felöltöztem, felhúztam a cipőm, aztán magam mögött bezárva az ajtót, indultam meg a temető felé. Elég meleg volt, száz ágra sütött a nap. Még jó, hogy rövidbe öltöztem. Azon filóztam, bár nem csak most, hogy szükségem lenne egy kocsira. Eddig mindenhova eljutottam gyalog, de most már nem ártana venni egy autót, mert akkor minden könnyebb lenne. Bementem az útba eső virágboltba, és vettem egy csokor virágot anyu kedvenceiből. Imádta a gerberát meg a vörös rózsát, ezért mindkettőből kértem, biztos örülni fog neki. Elköszöntem az eladónőtől, majd folytattam utam. A rideg, ijesztő vaskapunk átlépve tovább sétáltam a betonos úton, amely anyu sírjához vezetett. Nem voltak sokan, csak egy-két idősebb nénit láttam, akik a sírkőt tisztították, szebbé varázsolva szeretteik nyughelyét. Szörnyű az élet, megszületünk, majd meghalunk... Ahogy a vége felé közeledtem, jobbra fordultam, és a kitaposott földúton haladtam előre. Mindig mikor idejövök, borzongás járja át testem, tudva, hogy egyszer mindannyian idejutunk, de ezt a gondolatot igyekeztem kiűzni agyamból. 

- Szia Anya! - köszöntem, mikor odaértem sírjához. - Bocs, hogy ilyen sokáig nem jöttem, csak annyi minden történt. Tudom-tudom, ez nem mentség... Remélem azért nem haragszol. - simítottam végig ujjam a sírkövén, amelyre neve volt belevésve. - Hoztam neked a kedvenc virágaidból, tudom, hogy tetszik, mindig is tetszettek! - tettem le friss csokrot a sírkőre, majd a régi, elszáradt virágokat kiszedtem. Elmentem a csaphoz, és öntöttem vizet a műanyag vázákba, aztán bele tettem a friss csokrot. Szépen eligazgattam. Kicsit feltakarítottam a sír körül, és mikor végeztem mindennel, leültem a sírkőre. - Képzeld anya, megtörtént az, amiben én sosem hittem, szerelmes lettem. Igaz, nem éppen úgy, ahogy gondoltam, hiszen egy fiút szeretek, de ez engem, egy cseppet sem izgat, és remélem téged sem... Sajnálom, de ez ellen nem tudok mit tenni, a szerelem már csak ilyen. - mosolyogtam. - Emlékszel, hogy mennyire el voltam keseredve, hogy nekem soha nem lesz senkim? Mindig sírtam, de te ott voltál mellettem, és tartottad bennem a lelket. Azt mondtad: " Hozzád is el fogj jönni a szerelem, csak várd ki. Nem mindenkinek jön azonnal, valakinek hamarabb, valakinek később. Akkor fog előbukkanni, amikor nem is számítasz rá. Egyszer csak meglátod, és onnantól minden más lesz." - mondtam el szavait, amire mai napig emlékszem. Könnyeim is kicsordultak az emlékekre. - Most eljött. - szipogtam. - Igaz, elég sokat kellett várnom rá, de úgy érzem, megérte. A fiad szerelmes. - vigyorogtam, miközben arcomon folytak könnyeim. Szipogásom zokogásba torkollott, nem tudtam tovább türtőztetni magam, hiába akartam erős lenne, nem tudtam. - Hiányzol, anya... - szipogtam. - Bárcsak itt lennél velem, minden más lenne. Szeretlek! - hajoltam a sírkőre, nekidöntve homlokom, kezeimmel pedig a vésett betűket simogattam. - Nagyon szeretlek, anya! - csuktam be szemeim, és magam elé képzeltem mosolygós, gyönyörű arcát. - Köszönöm, hogy elküldted hozzám Harryt, tudom, hogy te voltál, és köszönöm, hogy vigyáztál rá. Nem is tudom mi lett volna velem, ha baja esik... - eltávolodtam, majd a friss virágokat néztem, amik oly gyönyörűek voltak, ahogy a nap rájuk sütött. - Hülye voltam, nem így kellett volna megoldanom ezt az egészet. Tudod, jól, hogy mindig is béna voltam a konfliktusok kezelésében, gyáva voltam, ahogyan most is... Inkább elfutottam a problémák elől, minthogy szembe néztem volna velük... És látod mi lett belőle?! Mindig rossz vége van... Mindig... - szipogtam. Még egy pár percig csendben figyeltem sírkövét, aztán elmeséltem neki az eddig történteket, hiszen már nagyon régen nem voltam itt, de megfogadtam, hogy többször ki fogok jönni hozzá. Sok mindent azért kihagytam a mesélésből, nem kell mindenről beszámolnom... Bár, elvileg mindent lát fentről... Nagyon remélem, hogy nem így van. - gondoltam magamban, és belepirultam, mikor eszembe jutottak az együtt töltött éjszakáink Hazzával. - A lényeg az, hogy boldog vagyok, de sokkal boldogabb lennék, ha te is itt lennél velem. Bemutathatnám Harryt, szerintem tetszene neked. Sokszor átmennék hozzád ebédre, beszélgethetnénk, elárulhatnád Hazzának a kínos dolgaimat, és jókat nevetnétek azon, hogy téglavörös arccal duzzogok, amiért ezt teszitek velem. - elmosolyodtam a gondolatra. Nagyot sóhajtottam. - Ideje mennem! Örülök, hogy beszéltünk! Ígérem ezentúl sűrűbben jövök! Szeretlek, anya! - simogattam végig nevén. - Majd jövök!
- Még van pofád idejönni?? - olyan gyorsan ugrottam fel, a hirtelen jövő hangra, hogy majdnem elestem. Nem hittem fülemnek, ez nem lehet igaz. Megfordultam, és a tükörképemmel találtam szembe magam. Egyformák voltunk, mégis teljesen különbözőek. Fekete pólót, és nadrágot viselt, szemeit pedig egy napszemüveg takarta. Ahogy rá néztem, levette, és alaposan végig mért. Undorodó képet vágott, majd ismét szemeimbe nézett. - Mit keresel itt, szerinted van jogod ide jönni, miután megölted apám? - kérdezte, én pedig csak álltam ott, azon gondolkodva, hogy nekem itt ma végem lesz. - Meg persze anyádat... - mondta jellegtelen hangon.
- M-mit... a-akarsz? - kérdeztem remegő hanggal, mikor észhez tértem. Láttam győztes mosolyát arcán. Örült, hogy még mindig ugyan olyan hatással van rám, mint régen. Felnevetett, amitől libabőr futott végig hátamon.
- Ugyan, Louis! - lépett eggyel közelebb hozzám, mire én hátráltam. - Nem látogathatom meg az egyetlen drága testvéremet?! - mondta, hatalmas mosollyal arcán. Ijesztő volt, de próbáltam tartani magam. Nem akartam, hogy tudja, még mindig be vagyok szarva tőle. - Tudod, tényleg nagy pofa kell ahhoz, hogy ide gyere, miközben te ölted meg a saját anyádat! - morogta, miközben felém sétált.
- NEM ÉN ÖLTEM MEG! - kiabáltam kétségbeesetten. - Baleset volt! - ahogy kimondtam, éreztem, hogy összetörik minden bennem, és ismét sírni kezdtem. - Baleset... - temettem arcomat a tenyerembe. Gonosz kacaja ismét megütötte fülem.
- Még mindig ezzel nyugtatgatod magad? - éreztem, hogy egyre közeledik felém, hallottam lépteit, de nem volt erőm menekülni. - Szegény Louis... - tette kezét vállamra, amitől megrezzentem. - Nem lehet könnyű ilyen bűntudattal élni... - suttogta fülembe mosolyogva.
- Nem! Én! Öltem! Meg! - emeltem fel arcom, hogy kék szemibe nézhessek. - Ezt te is jól tudod! Most pedig húzz el innen, és hagyj békén! - emeltem fel a hangom, még magamat is meglepve. Fogalmam sincs, honnan jött a bátorság, de itt volt, ami sokat segített. Dühösen néztem rá, ő pedig még mindig csak vigyorgott.
- Oh, látom, a drágalátos kis buzikád mellett megeredt a nyelved! De velem ne beszélj így, baszd meg! - hangja fenyegető volt, amitől kicsit megrettentem. - Elfelejteted már, hogy mikre vagyok képes? Emlékeztesselek rá? - kapta el karom, elég szorosan. Fájdalmasan felnyögtem.
- Engedj el! - próbáltam kihúzni karom, keze szorításából, de hiába, erős volt, erősebb, mint én.
- Most pedig beszélgetni fogunk egy kicsit! Megtanítalak arra is, hogy hogyan viselkedj, ha velem beszélsz! - ragadta meg másik karom is, és mindkettőt a hátam mögé csavarta. Éreztem, ahogy belenyilall minden egyes mozgásnál a vállamba a kínzó fájdalom, viszont ez nem hatotta meg őt. - Ne nyöszörögj már, olyan vagy, mint egy kislány! - mondta fülembe. Egész testemben remegtem, annyira féltem, már nem voltam olyan bátor, mint az előbb, hiszen elkapott... Semmi esélyem sincs ellene... Szemeim lehunytam, és semmi másra nem tudtam gondolni, csak Hazzára. - Szeretlek. - suttogtam magam elé.

86.rész

Halihó!

Nagyon szépen köszönöm a csodás szavakat, amivel blogom illetitek! :3 Imádlak benneteket, és hálás vagyok, amiért itt vagytok, és olvassátok írásom! :) Nélkületek nem jutottam volna el idáig! <3

A részről nem mondok semmit, majd ti eldöntitek! :)

Jó olvaskodást! :D
Ui: Ez a betűtípus jobb?

Dreamy Girl

Niall

- Mi van? - kérdezte Zayn. 

- Liam... - suttogtam alig hallhatóan. Megforgatta a szemeit, majd vállamnál fogva visszafordított.

- És mi van akkor? Egész életedben kerülni akarod? Ne légy már ilyen beszari! - dünnyögte fülembe, miközben tolt előre, aztán elengedett. Leültem, Zayn pedig mellém huppant. Liam a mellette ülő sráccal beszélgetett, így nem vett minket észre, szerencsére.

- Sziasztok! - köszönt Zayn, én pedig legszívesebben arcon csaptam volna. Láttam arcán, azt az elégedett vigyorát, amitől a falra tudok mászni. A fekete hajú srác azonnal visszaköszönt, Liam pedig először felénk fordult, majd ledöbbenve nézett ránk. Nagy nehezen kinyögött egy "sziasztokot", aztán pedig kínos csend állt be közénk. Feszélyezve éreztem magam, és azon gondolkodtam, hogy hogyan tudnék most elmenni úgy, hogy ne legyen nagyon feltűnő a szökésem. 

- Szomjas vagyok, veszek innivalót, te kérsz valamit? - fordultam Zayn felé, aki összevont szemöldökkel nézett rám. Tudom, elég hülye ötlet volt, de legalább nem kell itt ülnöm addig is. Nemlegesen megrázta a fejét, én pedig felkeltem a székből, és elindultam az üdítőautomata keresésére. Nem voltam szomjas, de valami ürügy kellett ahhoz, hogy eljöhessek onnan. Beledobtam az aprót, megnyomta a gombot, kiválasztva a kedvenc üdítőmet. Nem történt semmi. Újra megnyomtam. Semmi.

- Hogy az a... - ütögettem oldalba, aztán rugdostam. Szerencsére nem volt senki a kórház folyosóján, ezért tovább ütlegeltem. - Ezt nem hiszem el, elnyelte a pénzem! Te rohadék! - döntöttem neki homlokom az automata üvegének, és mélyet sóhajtottam.

- Segítsek? - kérdezte egy ismerős hang, amitől gyomrom görcsösen ugrott össze. Felé fordultam, halvány mosoly bujkált ajkán.

- Elnyelte a pénzem! Hiába ütögettem, semmi... - léptem el az automatától, helyet adva Liamnek. Odaállt a gép elé, és bedobott még egy pénzérmét, majd megnyomta a gombot. - Parancsolj! - nyújtotta felém az üdítőmet, amit elvettem tőle. - Kevés volt a pénz... - mosolyodott el, mire én is. Ekkora béna nem lehetek.

- Kösz... Elnéztem... - mosolyogtam kínosan. - Akkor... én...  - indultam volna vissza, de hangja megállított.

- Miért viselkedünk így? - kérdezte. - Régen minden jó volt... Hiányoznak a hülyüléseink... - csuklott el hangja. Behunytam szemeim, nagy levegőt vettem, és feléje fordultam. Szája lefelé görbült, szemei a kitörni készülő könnyektől csillogott. - Nem akarom, hogy ez legyen, hiányzik a legjobb barátom. Tudom, a szerelmet nem tudjuk újraéleszteni, hiszen mindketten jól tudjuk, hogy elmúlt, de a barátságunk ne vesszen el vele együtt. - ugyanezt éreztem én is, hiányzott a baromkodásaink, és a  beszélgetéseink.
- Én se szeretném, ha vége lenne, de hogyan tudjuk ezt megoldani? Attól félek, már nem lenne ugyanaz, mint régen... Nem beszélhetjük meg a nő, meg persze a pasi ügyeinket... Kínos lenne...
- Megpróbálhatjuk. Az elején biztos furcsa lesz, viszont miután ezen túljutottunk, lehet minden olyan lesz, mint régen. - ahogy kimondta a szavakat, halvány mosoly jelent meg arcán. 
- Végül is egy próbát megér. - mosolyogtam rá. - Akkor próbáljuk újraépíteni barátságunkat. - mindketten megkönnyebbülve felsóhajtottunk, nekem pedig egy hatalmas kő esett le mellkasomról. Még beszélgettünk egy kicsit, aztán visszamentünk a váróba, ahol is Zayn nagyon jóba lett a fekete hajú sráccal. Mérgesen néztem rájuk, szarul érintett, hogy lelépek , erre máris egy másik pasival ismerkedik... Oké, nem járunk, de akkor is... Meg még rohadt jóképű is... Szemét... - morogtam magamban. Zayn mikor meglátott, huncut vigyorral az arcán nézett rám, nekem viszont nem volt kedvem mosolyogni... 
- Míg ti elvoltatok, addig összeismerkedtünk. Ő itt Shane, Louis új haverja. - mutatott be minket egymásnak. Meglepődtem, akkor nem Liam új barátja?... Leültem Zayn mellé, és Liamet figyeltem. Sokkal rosszabbul éreztem magam, mint akkor, mikor azt hittem, hogy Liamnek van valakije, most így hogyan mondom meg neki, hogy én a mellettem ülő feketével vagyok... bár csak szex, és úgy sem lesz belőle semmi, nem is értem miért idegeskedem emiatt. Miközben Louist vártuk, beszélgettünk. Shane nagyon jó fej, pedig első ránézésre nem tűnt annak, de kellemeset csalódtam benne.

Louis 

Idegesen, remegő kezekkel nyitottam be a kórterembe, ahol Hazza feküdt. Azt mondták aludni fog, aminek egy kicsit örültem, mivel nem tudtam, mit fogok neki mondani, ha felébred. Kellett még egy kis idő... Félelemmel telve léptem be a fehér, nyomasztó kórházi szobába. Hazza ott feküdt az ágyán. Arca sápadt és látszott rajta, hogy kimerült. Szemei csukva voltak, amitől kicsit bátrabb lettem. Nagyot sóhajtva lépdeltem az ágy mellé, és békésen szunyókáló arcát kémleltem. 
- Szia... - suttogtam. - itt vagyok... - hangom remegett. Kezéért nyúltam, amit lágyan cirógatni kezdtem. - Miért csináltad?... - csuklott el hangom, ahogy kiejtettem szavaim. - Tudom, hogy hülye voltam, de akkor is, nem így kellett volna megoldani, Hazza... - könnyeim utat törtek maguknak. Erősnek akartam mutatkozni, viszont nem ment. Az én hibám, ha hagytam volna, hogy megbeszéljük, akkor nem jutunk idáig. - Sajnálom... - szorítottam meg kezét, miközben patakként folytak könnyeim, végig arcomon. 
- L... Lou?... - annyira megijedtem, hogy kirántottam kezem, és hátra ugrottam kicsit. Nem számítottam rá, hogy fel fog ébredni. Egy szót se szóltam, csak álltam ott, mint egy cövek, arcát kémlelve. Szemei még mindig csukva voltak, ezért megfordult a fejemben, hogy észrevétlenül kisurranok. Megráztam a fejem erre a gondolata. Ekkor barom azért mégsem lehetek. - Louis?... Itt vagy? - suttogta erőtlen hangon. Pár percig még álltam, aztán megszólaltam.
- Itt vagyok, Hazza. - nyögtem ki végre. Mintha egy halvány mosolyt láttam volna arcán megjelenni, ahogy kimondtam szavaim.
- Akkor... - nyelt egyet, amitől fájdalmasan eltorzult arca. - nem haltam meg... vagy...vagy te is meghaltál? Ugye nem? - nyöszörgött. 
- Nem haltál meg, és én sem. Szerencsére időben rád találtunk. - fogtam meg kezét, amit lágyan megszorított. Leültem az ágy szélére, figyelve arra, nehogy ráüljek. 
- Megtettem, de látod nem sikerült, pedig... - köhögött, amitől ismét fájdalom járta át testét. - nagyon igyekeztem...
- Miért Hazza? Miért tetted? - kérdeztem remegő hanggal. Még mindig nem érettem, hogy miért csinálta ezt. Sosem gondoltam volna, hogy Harry ilyet tesz, nem így ismertem meg.
- Te... Te mondta, én meg megtettem, amit kértél... - láttam, ahogy csukott szemeiből egy könnycsepp csordul ki, végigfolyva arcán. Ajkai legörbültek. Ledöbbenten ültem mellette. Nem értettem miről beszél. Én mondtam neki? Mit? Hogy legyen öngyilkos? De hiszen nem is beszéltünk. Összezavarodtam.
- Miről beszélsz Hazza? Én nem mondtam ilyet, sose mondanék! Biztos csak álmodtad, vagy a gyógyszerek miatt! - simítottam el a homlokába lógó haját, amikor is résnyire nyitotta szemeit,  rám vezetve tekintetét. 
- Azt mondtad, hogy öljem meg magam, mert mindenkinek ez lesz a legjobb. - sírta el magát. Nem akartam hinni a fülemnek. Mi ez az egész? Valami rossz vicc? Miért mondja ezt, mikor én ott se voltam, és nem is beszéltem vele... - Szeretlek Louis, tudom, hogy mindent elrontottam, de... - folytatta volna, viszont a nővér félbeszakította mondandóját. 
- A betegnek pihennie kell! - fordultam az ajtó felé, ahol a nővér állt. - Egy percet kapnak, hogy elbúcsúzzanak! - mosolygott, majd kiment, becsukva maga mögött az ajtót. Visszafordultam, és fénytelen zöld szemeibe néztem, amelyek enyéimbe fúródtak. 
- Most sajnos mennem kell, de holnap is jövök! - hajoltam homlokára, amire egy apró csókot hintettem. El akartam hajolni, mire elkapta csuklómat. Összevont szemöldökkel néztem rá. 
- Szeretsz? - kérdezte fáradt hangon, nyögdécselve. Meglepődtem kérdésén.
- Persze, hogy szeretlek! - mosolyogtam rá. - Ez nem kérdés, Hazza! 
- Akkor miért mondtad, hogy öljem meg magam? 
- Én nem mondtam ilyet, sose mondanék ilyet, hiszen szeretlek. Nem tudom, honnan veszed ezt...
- Elnézést. - szólt ismét a nővér. - Lejárt az idő. - jött be, és Harry ágya mellé állt. 
- Rendben. - másztam le az ágyról, majd megfogtam kezét. - Most mennem kell, holnap jövök, addig is pihenj, és gyógyulj meg. Szia. - köszöntem el. Kimentem, de még mindig a szavai jártak fejemben. Nem értettem semmit, nem tudtam miről beszél. Nagyon reméltem, hogy csak a gyógyszer miatt beszél félre, vagy csak álmodta az egészet...
- Hogy van? - lépett hozzám Zayn.
- Felébredt. Az orvos azt mondta, hogy minden rendben van vele, egy-két nap és jöhet haza. Holnap te is bemehetsz hozzá, biztos örülne neked. - mondtam, majd el akartam menni, hogy a többeknek is elmondjam a hírt, de Zayn nem engedett.
- Mi történt köztetek? - tolt egy kicsit arrébb, hogy a többiek ne hallják. Ettől féltem. Mindenki érdeklődik majd a történtekről, de én nem akarok erről senkinek beszélni. 
- Összekaptunk... nagyon... - sóhajtottam. - Nem akarok beszélni erről, oké?
- Rendbe, megértem, de ha szükséged van valamire, csak szólj. - bólogattam. - Akkor menjünk! - szólt a többieknek is, mire mindannyian megindultunk kifelé. Niall mellém lépett, és vállamra téve kezét húzott magához.
- Minden rendbe jön! - biztatott, ami nagyon jól esett. Kiérve a kórházból a hűvös levegő megcsapta arcom. Jólesett, kicsit felfrissített. Már virradt. Shanehez léptem, hogy felvázoljam neki a dolgokat. 
- Úgy érzem itt az idő, hogy haza menjek! Köszönöm, hogy befogadtál! A ruhát majd átviszem, és egyszer meghálálom, amit értem tettél! - mondtam, mosollyal arcomon.
- Ez természetes, bármikor segítenék neked! Én köszönöm, hogy azok utána mit tettem, még szóba állsz velem... - hajolt arcomhoz, amitől szemeim kipattantak. Puszit hintett arcomra.  - Harry nagyon szerencsés! - kacsintott rám, majd beült Liam kocsijába. 
- Most már minden rendben lesz, pihend ki magad, rendben? - ölelt magához Liam. 
- Tudom. Köszönöm, hogy itt voltál. - mondtam, mire biccentett egyet, és beült a kocsiba.,aztán elhajtottak Shannel. Megindultam Zayn kocsijához, és beültem hátra. Nagyon sóhajtottam, alig vártam, hogy végre hazaérhessek, és pihenhessek egyet. 
- Hova vigyelek? - kérdezte Zayn.
- Haza!
- Biztos, nem akarsz nálam maradni? - fordult hátra Niall. 
- Jobb lesz otthon. - halványan elmosolyodtam. Előre fordult, én pedig gondolkodóba estem. Mióta van Niall, Zayn autójában? Mióta vannak jóban? Együtt jöttek? A kocsi motorja felzúgott, aztán elindultunk, én pedig nem bírtam tovább és megkérdeztem, mert furdalt a kíváncsiság. 
- Ti mióta vagytok ilyen jóban? - ahogy kimondtam kérdésem, megfagyott a levegő a kocsiban. 

85.rész

Hali Mindenkinek!

Imádlak benneteket, annyira boldog vagyok, mikor olvasom kommentjeiteket, minden egyes kedves szavaitokkal bearanyozzátok napomat! :3 Nem tudom elégszer megköszönni, azt a sok jót, amit tőletek kapok! :3 Köszönöm, hogy itt vagytok, és olvassátok blogom! :') Ahogy megígértem, már itt is van a kövi rész! :) Nem is tudom, nem vagyok megelégedve vele, többször is átjavítottam, de még mindig nem az igazai... :/ Sorry

Jó olvasást! 

Dreamy Girl

Louis

Még mindig csak vártunk. Őrjítő volt ez az egész. Ajkaim véresre harapdáltam, körmeim szinte elfogytak. Az idegeim tönkre mentek, úgy éreztem minden energiám elhagyott. Ott ültem egyedül, jó messze a többiektől. Nem volt szükségem senkire, csak Hazzára. Fejem az ajtó felé fordítottam, mikor meghallottam, hogy kinyílik. Azonnal felpattantam, a doktort látván.

- Harry Styles hozzátartozója? - kérdezte komoly arccal, én pedig éreztem, ahogy kifolyik arcomból a vér. Rosszul lettem.

- I-igen! M-mi van vele, doktor úr? Ugye jól van? - kérdeztem remegő hanggal. Alig vártam, hogy megkapjam a választ, mégis rettentően féltem tőle.

- Minden rendben van, épp időben találtak rá. Kimostuk a gyomrát, majd átvitték az egyik kórterembe. Most még alszik, de nemsokára fel fog ébredni. Egy-két nap, és helyrejön. - szavai hallatán, megkönnyebbülten fújtam ki, az eddig benntartott levegőm.

- K-köszönöm... - csuklott el a hangom. Annyira boldog voltam, hogy azt el sem tudom mondani.

- Még van egy-két vizsgálat, de utána bemehet hozzá. Az egyik nővér majd szólni fog önnek. - tájékoztatott - Nyugodjon meg, a barátja jól van. - mosolygott, aztán otthagyott engem, potyogó örömkönnyeimmel. Hatalmas mosollyal indultam meg a fiúk felé, akik felpattanva a székről, megnyugodva öleltek magukhoz.

- Minden rendben van! - mondtam, mire ismét pityeregni kezdtem, de már az örömtől. Mindketten hátam simogatták, majd mikor elhúzódtam tőlük, szipogva töröltem le könnyeim. - Fel kell hívnom, Zaynt! Tudnia kell mi van Harryvel, hiszen legjobb barátok! - bólintottak, én pedig elővettem az összerakott telefonom - ami szerencsémre működött - és tárcsáztam a számát. Elég hosszasan csengett, mire felvette.

Niall

Hulla fáradtan feküdtem, Zayn ágyában. Kiszívta az összes energiám, meg sem tudtam mozdulni.

- Eszméletlen vagy! - húzódott közelebb hozzám, majd fölém hajolt, jobb lábát átvetve enyémen. Mellkasom simogatta, miközben ajkaimra tapadt. - Nem tudok betelni veled! - csókolt meg, nyelve vadul nekiesett enyémnek. Keze hasamra téved, köldökömnél körözött ujjaival, aztán szép lassan, észrevétlenül közeledett az érzékeny részemhez. Elkaptam csuklóját, mielőtt célba ért volna.

- Ne, nincs több energiám. - suttogtam szájába.

- Engem nem zavar az sem, ha csak fekszel! - kuncogott, én pedig jó erősen mellbe vágtam.

- Idióta! Alul is elhasználódtam... Viszont - mosolyogtam - te nem! - kacsintottam rá.

- Nem-nem! - tiltakozott azonnal. - Engem nem dugnak, csak én dugok másokat! - jelentette ki, határozottan. Az állam is leesett szavai hallatán.

- Akkor még szűz vagy? - vigyorogtam, fülég érő szájjal.

- E téren igen... De, csak azért, mert én nem akartam, pedig már sokan seggbe akartak rakni! - mondta büszkén.

- Nem kell magyarázkodni! - nevettem el magam, olyan szinten, hogy könnyeim is kicsordultak.

- Fogd be! - tette tenyérét számra. - Inkább csókolj meg! - hajolt közel hozzám, miután elvette kezét számról, és várta, hogy megtegyem, amit kért. Ajkaira tapadtam, szenvedélyesen faltuk egymást, miközben dús hajába túrtam, de nem bírtam ki sokáig, beleröhögtem csókunkba. - Niall! Ne szórakozz! - harapta meg alsó ajkamat, majd játékosan meghúzta azt.

- Bocs... - mosolyogtam - Szűzike! - vihogtam. Annyira jó volt felcseszni az agyát. Morcos fejjel nézett rám.

- Rendben, te akartad! - ült rá csípőmre, majd elkezdte oldalam csikizni. Röhögésem fokozózott, alig kaptam levegőt, közben pedig próbáltam eltolni kezeit.

- Neee! Zaaayn!! - sikoltoztam, mint egy kislány.

- Van kedved még gúnyolódni?

- Neeeem, kééérlek, engedj eeel... - röhögtem, könnyeim pedig kicsordultak. 

- Egy baj van, nem hiszek neked! - folytatta tovább kínzásom. Annyira fájt már a hasam, és egyre jobban fuldokoltam. Utáltam mikor csikiznek, mert szörnyen csikis vagyok, mindenhol. Ez egy átok. Zayn telefonjának csörgése mentette meg az életem. Hálát adtam érte, még ha közben gyűlöltem is, mert félbeszakított minket. - Szerencséd van! - hagyta abba kínzásom, nagy mosollyal arcán. Lehajolt, csókot hintve ajkaimra, én pedig tarkójára vezettem kezem, ezzel nem engedve, hogy elhúzódjon. - Telefonom van... - dünnyögte a számba. Szomorúan engedtem el. Az éjjeliszekrényen lévő készülékéhez nyúlt, miközben még mindig rajtam ült. 

- Ne vedd fel! - kérleltem kiscica szemekkel. Sajnálkozóan nézett rám, majd füléhez emelte a telót.

- Igen? - mosolygott rám, miközben beleszólta a készülékbe. Dús, fekete hajába túrtam, amit felállítottam, ezáltal, úgy nézett ki, mint egy kakas taréj, viszont neki ez is piszokul jól állt, mint minden... Rohadék... Barna szemeiben huncutság csillogott, csókra hívó ajkai pedig elnyíltak. Annyira izgató volt, még így is, hogy holt fáradt voltam, és semmi kedvem nem lett volna még egy menetre, bár a testem nem ezt mondja... Mosolya lassan hervadt le arcáról. Éreztem, hogy valami nincs rendben. - Micsoda? - hangja kicsivel magasabb volt. - Mi... Hogy... Mi történt? Jól van? - dadogta idegesen. Gyomrom összeugrott a hallottaktól. Valami nagy baj lehet. - Azonnal megyek! Sietek! - nyomta ki, leugorva rólam, és felkapdosta ruháit a földről, melyeket egy gyors mozdulattal magára rántott. Vártam, hogy mondjon valamit, de semmi, mintha ott se lennék.

- Mondanál valamit? - kérdeztem felkelve az ágyból, felkapva bokszerem, ami az ágy mellett volt. - Zayn! - szóltam rá erélyesebben. Megtorpant, tekintetét rám vezette. - Mi a baj? Valaki megsérült? 

- Harry! Bevitték a kórházba! Begyógyszerezte magát! - nem akartam hinni a fülemnek. Harry öngyilkos akart lenni?... Beleborzongtam, már a gondolatra is. Mi a fene történt köztük, ami ezt váltotta ki Harryből?...

- Megyek veled! - kaptam magamra a földön szanaszét dobált ruháim.

- Várj! - állított meg. - Nem tudhatják, hogy együtt vagyunk. Ha most együtt megyünk be, akkor lebukunk.-mondta elém állva.

- Szerintem ilyen helyzetben nem ezzel fognak törődni... - néztem barna íriszeibe. - Másrészt pedig, Louisnak szüksége van rám. - Zayn nagyot sóhajtott, majd derekamnál fogva magához húzott. Szorosan átöleltük egymást, éreztem leheletét fülemnél, amitől jóleső libabőr futott végig hátamon. Beszívtam sajátos illatát, amit elraktároztam magamnak. 

- Valahogy megoldjuk! - puszilt nyakamba, majd elhúzódott tőlem, és a szükséges cuccait kezdte keresgélni. Az én telefonom is megszólalt. Zayn kíváncsian fürkészett. Kihalásztam zsebemből, és a fekete felé mutattam, hogy lássa ki hív. Louis volt az. Felvettem, próbáltam nem lebuktatni magam, hiszen már mindent tudtam...

- Mi a fene ütött Harrybe? - suttogta maga elé, mikor beültünk a kocsiba. A kormányt markolászta, de olyan szinten, hogy ujjai elfehéredtek. Nem válaszoltam, mivel nem tudtam, hogy most tőlem kérdezi-e, vagy csak hangosan gondolkodik. Felém sandított, ez által tudatva velem, hogy nekem szegezte kérdését. 

- Annyit tudok, hogy összekaptak Louisval! - néztem rá. 

- Oké, viszont ez még nem a világ vége! Hogy jutott ilyen az eszébe?... Harry sosem tenne ilyet! - morgolódott, az utat figyelve. Ezután csendben telt az út, láttam arcán, hogy teljesen elmerült gondolataiban. Magam sem tudom miért tettem azt, amit tettem, de kezem automatikusan az övére simult. Gyengéden megszorítottam, mire rám vezette tekintetét. Megijedtem, hogy mit fog szólni, de mikor halvány mosoly kúszott ajkára, megnyugodtam. Lágyan megcirógatta kézfejem, amitől bárgyún vigyorogtam. 

- Nem lesz semmi baj! - mondtam, mire bólintott. Leparkolt a kórház parkolójában, majd sietve berohantunk. Jobbra-balra kapkodtam a fejem, keresve Louist. Mikor megláttam, azonnal odarohantam hozzá, és megöleltem. Ő is átkarolt, szorosan magához húzva. Hátát simogattam, miközben belesuttogtam fülébe.

- Nem lesz baj, itt vagyok! Harry pedig szívós! - ahogy kimondtam szavaim, sírni kezdett. Pár perccel később lehiggadt, én pedig elhúzódtam tőle. - Hogy van? Mondtak már valamit? - kérdeztem kék, sírástól duzzad szemeibe nézve. Látszott rajta, hogy teljesen ki van merülve, arca beesett volt, és sápadt. 

- Kimosták a gyomrát, most alszik... Azt mondták, hogy minden rendben lesz... - ismét sírni kezdett. Nem értettem miért teszi, hiszen elmondása szerinte jól van.

- Ez jó hír, nem? Ezek szerint minden rendben van! Nem? - vártam válaszát, ami hosszas hüppögés után megérkezett.

- Minden az én hibám! Ha beszélek vele, és nem nyomom ki a hívásait, akkor nem történt volna ez! Majdnem megöltem őt... - temette tenyerét arcába. Ismét magamhoz öleltem. 

- Louis, nem tehetsz róla, ezt verd ki a fejedből! - suttogtam fülébe. Teste remegett a zokogástól. - Ne emészd maga ezen, oké? - bólintott. - Harry jól van, és csak ez számít! 

- I-igen... - szipogott. 

- Elnézést! - váltunk el egymástól, majd a hang irányába fordultunk. Egy alacsony fekete hajó, kedves arcú nővér állt előttünk. - Be lehet menni hozzá, de csak egy valaki. Még alszik, viszont bármikor felébredhet. - közölte velünk aranyos hangon. 

- Köszönjük. - mosolyogtam. 

- Menj be hozzá, Louis! - szólalt meg mögülem Zayn. Megugrottam, nem számítottam, hogy a hátam mögött áll. - Téged szeretne látni, ha felébred! - megmosolyogtam szavait. 

- Nem hiszem... én... nem vagyok képes rá... - hajtotta le fejét, a padlót vizslatva.

- Bármi is történt köztetek, szeret téged! - fordította meg Louist, és a kórterem felé tolta. - Menj! - engedte el, majd visszajött hozzám. 

- Jól vagy? - kérdeztem. 

- Persze, most már jobban, és örülök, hogy te is itt vagy velem! - simított végig karomon, észrevétlenül. Libabőrös lettem érintésétől. - Üljünk le! - indultunk meg a váróterem műanyag székei felé, és mikor megláttam, hogy hova is tartunk, megtorpantam. Liam ült az egyik széken, egy sráccal oldalán. Nem, ez nem lehet igaz! Meg akartam fordulni, és visszamenni, de Zayn mellkasába ütköztem. Kérdőn nézett rám.