113.rész

Halihóóó! 

Újabb meglepiii! :D

Üdvözlöm az új olvasókat, örülök, hogy rám találtatok, vagyis a blogomra, és köszönöm, hogy fel is iratkoztatok. :3 Köszönöm a kedves szavakat, és a biztatást, amire most nagy szükségem van, ugyanis nehezen megy az írás... Sajnálom, de próbálok túl jutni rajta, nézzétek el nekem, ha nem olyanok a részek, mint eddig... :/ 

A részről annyit, hogy végre kiderül mi is történt Shannel. Kíváncsi vagyok a véleményetekre! :) A vége pedig... Szemét vagyok, tudom :D

Jó olvasást kívánok, és remélem örültök, az újabb meglepinek! ;) További szép napot! :)

<3

Dreamy Girl

Louis

Másnap korán keltem, letussoltam és épp a tükör előtt álltam, a fogamat mosva, mikor megcsörrent a mobilom. Kiköptem a felesleges fogkrémet a számból, és vigyorogva, boldogan szóltam bele a készülékbe:

- Szia, Hazza! 
- Hello, Édes! Remélem nem ébresztettelek fel? - kérdezte lágy hangon. 

- Nem, már egy órája fent vagyok. Hogyhogy ilyen korán? - tettem le a fogkefém, majd leültem a kád szélére.

- Csak meg akartam kérdezni, hogy mit művelt tegnap a Szöszi Zaynnel? - először nem értettem mire akar kilyukadni, de aztán leesett. 

- Miért? Mondott valamit? - kíváncsiskodtam, és izgatottan vártam a válaszát. 

- Teljesen kiakadt. Mikor megkérdeztem mi a baj, csak annyit mondott, hogy ismét összevesztek Niallal. Mi a fene volt már megint? Azóta se lehet hozzászólni... - felkuncogtam, ahogy elém képzeltem a fekete pukkadozó fejét. 

- Tudod, megbeszéltük, hogy féltékennyé teszi, tegnap beszéltek, és azt mondta neki, hogy megismerkedett valakivel, Zayn pedig kiakadt és bontotta a vonalat. - magyaráztam.

- Akkor sikerült! Gratulálok! Innen már nincs messze, hogy bevallja magának, hogy szereti Niallt, de ha kell én is rásegítek. 

- Imádlak, jól jönne a segítséged, mert szörnyű nézni, ahogy szenved... Próbálja eltitkolni, de nem tudja, látszik rajta, hogy nagyon kivan Zayn miatt... - mondtam szomorkásan, beletúrva vizes hajamba. - De most nem érek rá beszélni, sietnem kell, mert Niall mindjárt elmegy, és el akarom újságolni neki a fejleményeket, meg még hajat kell szárítanom, aztán felöltözni, meg... - hadartam, mire közbeszólt.

- Meztelen vagy? - kérdezte, én pedig felnevettem. Szerintem csak annyi maradt meg az agyában az előzőkből, hogy fel kell öltöznöm, amiből arra következtetett, hogy nincs rajtam semmi.

- Hazza, nem lehet! Tegnap este nem volt elég? - kérdeztem huncutul, beharapott alsó ajkakkal. 

- Ah, Louis! Érezni akarlak, nem csak a képernyőn keresztül látni... Megőrülök! - hangja fájdalmasan csengett.

- Tudom, én is így vagyok, de ki kell bírnunk, meg tudjuk csinálni! - biztattam, bár nem hiszem, hogy sokat értem el vele. - Mennem kell! Este skype? - kérdeztem vigyorogva. 

- Alig várom! - mondta mély hangon, amitől menten bizseregni kezdett az alhasam. Muszáj letennem, mert aztán nem bírunk leállni.

- Szeretlek! Szép napot! - köszöntem el, mire ő is, aztán letettük. Befejeztem a fogmosást, felhúztam egy bokszert, majd lementem Niallhoz, és közöltem vele, hogy Zayn még mindig ideges, ami Harry szerint jót jelent. Boldogan indult el a munkahelyre, amitől én is jobban éreztem magam. Gyorsan felkaptam egy pulcsit, egy fekete szűk nadrággal, aminek a zsebébe belecsúsztattam a telefonom, pénztárcám, és a bejárati ajtóhoz sietve, felkaptam a kocsi kulcsot is. Bezártam az ajtót, miután kiléptem. Kint elég hűvös volt már, hiszen a decemberi hónapba léptünk. Imádom a telet, egy forró csokival a kanapén, Hazzával összebújva... Fájdalmasan felsóhajtottam az álomképre, miközben beültem a kocsiba. Beleszippantottam a levegőbe, ami Harry illatú volt. Szívem megnyugodva vert tovább, ahogy az ismerős, nyugtató illat beszivárgott az orromba. Beindítottam a motort, és elindultam, egyenesen a kávézó felé. Reméltem, hogy Shane már bent van, és végre megtudhatom, hogy mi volt ez az egész eltűnős dolog. Leparkoltam a kávézóval szembeni parkolóba, bezártam az autót, majd átsétáltam az úttest túloldalára. Belestem az üvegablakon, de nem láttam semmi mozgást, ezért megragadtam a kilincset, amit hiába nyomtam le, nem nyílt ki. Akkor még nincs itt, vagy bezárt. - gondoltam magamban. Kinyitottam a kulcsommal, és ahogy beléptem, szörnyű bűz csapta meg az orrom. 
- Jézusom, mi a fene ez?! - tettem az orrom elé a kezem, és úgy éreztem mindjárt elhányom magam. Valamit nyitva hagyhatott Shane, talán a hűtőt, biztos annak van ilyen orrfacsaró szaga. Beljebb lépdeltem, küszködve a hányingeremmel. - Shane? Itt vagy? - kérdeztem. - Shane? - nem kaptam választ ezért körülnéztem, és mikor a pult mögé léptem, a vér is megfagyott az ereimben a látottaktól. Szám elé kaptam a kezem. - Úristen! - megfagyva álltam, ott, a földön fekvő, alvadt vérben úszott testet nézve. - Te jó ég! Nem, ez... - remegtem egész testemben, majd mikor végre sikerült megmozdulnom, odarohantam és leguggoltam a mozdulatlan test mellé. - Shane! - rángattam meg az élettelen, merev testét. - Nem, Shane, ne csináld ezt velem! Kérlek, kelj fel! - rázogattam, mintha nem tudnám, hogy halott, mintha lenne egy cseppnyi esélyem arra, hogy talán életben van. A könnyeim patakokban kezdtek folyni, ahogy hideg kezét megfogtam, és megsimogattam. - Nem! - borultam rá mellkasára. - Kérlek! Istenem, Shane! - remegő kezekkel kaptam elő a telefonom és tárcsáztam a mentőket, akik pillanatokon belül kiértek. Az egyik asztalnál ültem, és csak néztem ki a fejemből. Nemsokára a rendőrök is megérkeztek, és elkezdték vizsgálni a helyszínt. Véres, remegő kezeimet nézte, amitől könnyeim ismét megáradtak. 
- Elnézést - néztem fel a hang irányába. Egy rendőr állt velem szemben. - Ön az aki rátalált a holttestre? - kérdezte, mire csak bólintottam. Feltett még pár kérdést, de az igazat megvallva azt sem tudtam mit mondok, csak dadogtam összevissza. Megköszönte, hogy válaszoltam, majd részvétet nyilvánított és ott hagyott. Az agyam még mindig nem tudta feldolgozni a látottakat. Az egyik mentős kikísért a mentőautóba, ahol leültetett a hátsó részbe, egy pokrócot terítve rám. Megkérdezte, hogy vagyok, én pedig csak néztem magam elé. 
- Louis?! Istenem! Louis? - hallottam meg egy ismerős hangot nem messze tőlem. - Mi történt? A barátom! Jól van? - kerestem a szőke fejet, amit hamarosan meg is találtam. Próbált bejutni a kávézóba, de nem engedték. - Engedjen már be! A barátom bent van! - hadakozott az egyik rendőrrel. 
- Niall! - szóltam erőtlenül. Felém kapta tekintetét, majd sietve indult meg felém. 
- Istenem, Louis! - ölelt szorosan magához. - Mi történt? Jól vagy? Nem esett bajod? - záporozott a kérdéseivel. Kezei közé fogta arcomat és aggódva fürkészett. Ismét sírni kezdtem. 
- É..Én... jól... v-vagyok... - szipogtam. - S-Shane... M-meg...halt... - alig bírtam kinyögni. Niall magához ölelt, jó szorosan, hátam simogatva.

- Elnézést! - szólt egy férfihang, mire Niall elengedett. Egy rendőr állt előttünk, kezében egy papírral és egy tollal. - Maga talál rá a holttestre? - bólintottam. - Be kellene jönni az rendőségre, hogy válaszoljon néhány kérdésre! - mondta, én pedig csak ültem ott. Miért nem tudnak békén hagyni? 

- Nem látja, hogy sokkos állapotban van?! - rivallt rá barátom. - Muszáj most? Hagyják már békén!! - köpte idegesen a szavakat. Felálltam, ahogy megláttam a hordágyat, amin egy fekete zsákban hozták ki Shanet. Odafutottam.

- Shane!! - ordítottam a hordágyat markolva. - Nem! Nem vihetik el! Nem halt meg! - őrjöngtem. - Hagyják békén!! - kiabáltam a mentősökre, akik úgy néztek rám, mint egy bolondra.

- Louis! - karolt át egy kar, elhúzva Shantől. - Nyugodj meg! 

- Nem halhatott meg! - figyeltem, ahogy begurítják a mentő autóba, majd elhajtanak vele. - Neeem... - roppantam össze végleg, és ha Niall nem tart, térdre rogytam volna. Megfordított, és szorosan ölelt magához. - Miért?...

- Sss... Nem lesz semmi baj, itt vagyok! - cirógatta hátam. - Tudom, hogy ez most nehéz, de muszáj bemennünk a rendőrségre... - eltolt magától, majd szemeimbe nézett. - Feltesznek még pár kérdést, aztán hazamegyünk, oké? - kérdezte, mire csak bólintottam. Mikor már az autóban ültünk, kifelé néztem az ablakon, figyelve az elsuhanó épületeket. Fel akartam ébredni, azt akartam, hogy mindez csak egy álom legyen, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy ez a valóság. 

A rendőrség épületébe belépve bevezettek egy helységbe, aminek a közepén egy asztal állt, két székkel az oldalán. 

- Foglaljon helyet - mutatott az egyik székre a férfi. Leültem, ő pedig velem szemben foglalt helyet. Bemutatkozott, amiből egy szó sem jutott el a tudatomig. Feltett pár személyes kérdést, majd Shanről kezdett kérdezgetni. Mindent meg akart tudni, onnantól kezdve, hogy megismerkedtünk. Amit csak tudtam elmondtam neki. - Voltak haragosai az áldozatnak? - kérdezte. 

- Nem tudok róla, rendes srác... volt... - csuklott el a hangom. - Nem ismertem a baráti körét, a családját, csak őt. Nem tudok konkrét dolgot mondani... Rendes srác, jó szívű volt, ezért is nem értem, hogy ki volt képes arra, hogy ezt tegye vele - mondtam könnyekkel küszködve. - Nem tudok senkiről...

- Rendben, köszönök mindent! - állt fel, mire én is. A kezét nyújtotta, amit elfogadtam. - Elmehet, de maradjon a városban, hogy ha bármi fejlemény van az üggyel kapcsolatban, akkor értesíteni tudjuk önt! - bólintottam, majd kikísért az ajtóhoz, amit kinyitott nekem.

- Viszlát! - köszöntem el, mikor kiléptem a folyosóra, ahol Niall aggódva nézett rám.  Megöleltem, majd hazamentünk, útközben pedig mindent elmondtam neki. Lerogytam a kanapéra és csak néztem magam elé. Folyton Shane vérben fagyott teste jelent meg előttem. Gondolataim zavarosak voltak, nem értettem semmit. Ki képes erre? És miért tette? Mit árthatott neki Shane? Miért pont ő?

- Nem akarsz inkább felmenni a szobába? Pihenni egy kicsit? - kérdezte a Szöszi, mire bólintottam. - Csinálok egy levest, jó?

- Mindegy... - feküdtem le az ágyra, miközben Niall kiment. Gondolataimba temetkeztem, az agyam kattogott, nem tudott nyugodni. Még mindig remegtem, a könnyeim csak folytak, ahogy magam előtt láttam a fehér, élettelen arcát.

- Meg is hoztam! - lépett be barátom, majd lerakta az éjjeli szekrényre a gőzölgő levest. 

- Nem birok enni... 

- Tudom, hogy nem bírsz, de nem is reggeliztél, valami kell, hogy legyen a gyomrodban. Csak egy keveset. - ült le az ágy szélére, közvetlen mellém. - Hoztam egy kis nyugtatót is.

- Nem kell! - szóltam erélyesen, nem akartam, hogy ismét gyógyszerezzenek. - Jól vagyok... 

- Louis! 

- Hagyj magamra, Niall! Kérlek! - könyörögtem, mire felállt az ágyról.

- Rendben, de ha van valami szólj! Harry is hamarosan itt lesz! - ment ki, én pedig kicsit megnyugodtam a hallottaktól. Nagy szükségem van most rá, nem mintha eddig nem, de ezt nélküle nem tudnám végig csinálni, nem lenne erőm hozzá. Magamba roskadva ültem továbbra is az ágyon. 

- Louis! - hallottam meg Hazza kétségbeesett hangját. Felfelé rohant a lépcsőn, majd zihált, riadt arccal lépett be a szobába, és egyenesen az ágyhoz sietett, szorosan magához ölelve. Könnyeim azonnal folyni kezdtek, ahogy nyakába fúrtam arcomat, és erősen markoltam felsőjét.

- H-Hazza... - szipogtam, minél szorosabban húzva magamhoz. 

- Istenem, Louis! - simogatta hátam. - Sajnálom... Annyira sajnálom, hogy nem voltam itt veled, siettem, ahogy csak tudtam! - suttogta fülemben, majd belecsókolt nyakamba.

- S-Shane... - dadogtam, eláztatva felsőjét könnyeimmel. - Miért? - kérdeztem. Tudni akartam a választ, hogy miért történt mindez. 

- Sajnálom, hogy így kellett látnod őt! - húzódott el, majd zöld, homályos szemeivel enyéimbe nézett. Letörölte ujjaival könnyeim, és egy lágy puszit hintett ajkaimra. - Itt vagyok veled, minden rendben lesz - nyugtatgatott, majd ölébe húzott, én pedig mellkasába bújtam. - Minden rendben lesz... - suttogta remegő hangon. - Szeretlek! - puszilt fejem búbjára, lágyan ringatva. Lehunytam szemeim, és nyugtató szuszogását hallgattam. - Pihenned kellene... 

- Nem.. nem akarok - tiltakoztam. Visszafektetett az  ágyra, és egy csókot nyomott a homlokomra. 

- Mindjárt jövök! - ment ki, és egy pár perc múlva vissza is jött. - Ezt vedd be, ettől jót fogsz aludni! - ült le az ágy szélére, mire felültem, hogy be tudjam venni a tablettát, egy pohár vízzel, amit Hazza hozott nekem. Visszafeküdtem, ő pedig fejem simogatta. Nyugodtan csuktam le szemhéjaimat, tudva, hogy itt van velem, és vigyáz rám. Puszit hintett arcomra, majd eltűntek érintései, mire kinyitottam szemeimet. Épp behajtotta az ajtót, mikor megszólalt egy ismerős hang:

- Hogy van? - kérdezte, Zayn.

- Teljesen kivan, adtam neki egy altatót - csuklott el a hangja, Hazzának. - Baszki Zayn, elcsesztem! - szólalt meg remegő hangon.

- Mit? Miről beszélsz? - értetlenkedett a fekete. Éreztem, ahogy a gyógyszer kezd hatni, de még összeszedtem minden erőmet, mert tudni akartam miről van szó. 

- Ott jártam Shanenél... - levegőt is alig mertem venni a hallottaktól. A legrosszabbtól féltem... - Én... Basszus, börtönbe fogok kerülni! - idegeskedett, én pedig újra sírni kezdtem. Nem, ez nem lehet, Harry nem tehette, ő nem tenne ilyet. Biztos nem erről van szó, nem lehet...

- Ugye nem? - kérdezte Zayn, de nem jött válasz. 

- Ne itt beszéljük meg! - ez volt az utolsó mondat, amit hallottam, mert az álom erősebb volt nálam, hiába próbáltam küzdeni ellene, magával ragadott.