133. rész

Halihóóó! 

Tudom, hogy eltűntem, de a júliusi és az augusztusi hónapom ilyen lesz... Kicsit felfordultak a napjaim, ezért nem igazán tudom megígérni nektek, hogy hetente egy részt hozok, bár igyekszem, amennyire csak tudok. Sajnálom, de az élet mindig közbeszól... :( Nincs semmi bajom, csak sűrűk a napjaim :)
A részről: Tudom, hogy írtam egy komiban, hogy Ziall is lesz benne, de máshogy alakultak a dolgok, de ígérem a kövi részekben mindent megtudtok róluk is :) 
Nem is tudom, hogy hogyan köszönjem meg nektek, ezt a sok dicsérő, csodálatos kommentet, a tetszikeket, és azt hogy jó sok újabb féliratkozót kaptam! Már 223!-an vagyunk! Te jó ég!! *_* IMÁDLAK BENNETEKET!! <3 Mikor megláttam, a fülemig ért a szám, és sikítozni támadt volna kedvem, de a munkahelyen nem igazán tehetem meg :D
Köszönöm, köszönöm, köszönöm, köööööszöööönööööm!!!!!! Nagyon!!! Nem is tudom mi lenne velem nélkületek... Jajjj, de szeretlek benneteket! <3 Mindenkinek egy hatalmas ölelést, és millió puszit küldök! 
Jó olvasást!
Ui: Remélem, hogy meg tudtok nekem bocsátani, amiért ennyire elmaradtam. :(

Dreamy Girl

Harry

- Kelj fel, köcsög! - ordítottam dühösen. Nem lehet így vége! Nem! Látni akarom, ahogy szenved, hallani akarom, ahogy könyörög a jelentéktelen kis életéért! Újabb rúgást akartam mérni az előttem heverő testbe, de Louis hangja megállított:

- Hagyd abba! - mondta kétségbeesetten. - Hagyd abba! Kérlek... Meghalt... - markolta a felsőmet, és éreztem, hogy egész testében reszket.

- Nem! - morogtam összeszorított fogakkal. - Nem halt meg! Nem halhatott meg! - rúgtam egy erőteljeset a testbe, ami halk nyöszörgést hallatott, nekem pedig önelégült vigyor terült szét az arcomon. - Tudtam, hogy élsz, te féreg! - mondtam undorral a hangomban. - Állj fel!! - utasítottam ráfogva a fegyvert, de nem történt semmi. - Azt mondtam, állj fel!! - morogtam, majd lehajoltam, megragadtam a felsőjénél fogva, és felrántottam álló helyzetbe. Amint elengedtem megtántorodott, de még mielőtt eleshetett volna, a pólójába markoltam, hogy megtartsam. - Nem engedem, hogy megdögölj, még nem! - húztam közel magamhoz, arca pár centire volt az enyémtől. - Játszadozunk egy kicsit! - vigyorogtam öntelten.

- Dögölj meg! - köpte a szavakat fulladozva, mire felhorkantam. 

- Louis! - szólaltam meg, mindvégig Lucas felduzzadt szemeibe nézve. - Hozd ide a kötelet a kocsi csomagtartójából! - láttam az arcán, hogy megfeszült. - Mi van nagyfiú? Tán csak nem berezeltél? - villantottam egy mosolyt felé, mire elhúzta a száját, ami teljesen felrepedt, és gyöngyözve szivárogni kezdett belőle a vér. - Mindenért meg fogsz fizetni! - szűrtem ki az összeszorított fogaim közül. 

- Nem félek tőled, Styles! - szólalt meg Lucas. - Ha megölsz, akkor se lesztek szabadok, mert az embereim meg fognak keresni benneteket, bárhová is mennétek! - nevetett fel, ami köhögésbe torkolt. 

- Fogd be! - morogtam a felsőjét rángatva. 

- Erre nem gondoltál, igaz? - vigyorgott győztes mosollyal az arcán. - Ezt kurvára megszívtad Styles! Addig amíg az embereim élnek nem lesz nyugtotok! 

- Azt mondtam kussolj!! - markoltam erősebben a pólóját, amit szinte már letéptem róla. - Fogd be azt a mocskos szádat, vagy én fogom be, de az nem lesz valami kellemes!! - kiabáltam rá a dühtől, ami forrni kezdett bennem, és szétáramlott az egész testemben. Éreztem, hogy mindjárt felrobbanok a szavaitól, és az önelégült mosolyától, ami mindvégig ott bujkált, azon az undorító képén.

- Ti is meg fogok dögleni, akárcsak a két puhapöcs, akik hőst akartak játszani! - mondta, és mikor meglátta értetlen ábrázatom folytatta: - Dylan meg Shane, akik ellenem fordultak! Mindent elbasztak, pedig mindent kiterveltem! Faszok! Ezért is nyírtam ki a kisebbiket, miután te elmentél a kávézóból! Elárult! Szegény, keservesen könyörgött az életéért, de hiába, nem hatott meg, ahogyan a testvére szánalmas magyarázata sem! - mondta gúnyos hangon, én pedig nem bírtam tovább hallgatni, elengedtem, és egy hatalmas ütést mértem az arcába. Fájdalmasan felnyögött, majd a földre esett, mire azonnal lenyúltam érte, és újra felhúztam. Köpött egyet, majd megnyalta vértől csillogó ajkát. - Most már legalább együtt rohadnak a pokolban, és ti is ott fogtok megrohadni! - nézett a szemembe, én pedig újra meg akartam ütni, de fél úton megállítottam a kezemet. A mellkasánál fogva, erősen a felborult autó oldalának basztam, majd rászegeztem a fegyvert. - Lőj le!! Gyerünk! Tedd meg!! - ordította, én pedig erős késztetést éreztem arra, hogy megtegyem, de mégsem tettem, mert tudtam jól, hogy mire megy ki a játék. Igyekezz, kis tigris! - mondtam magamban, majd a kocsim felé néztem, tekintetemmel Lout keresve, ami elég rossz döntés volt. Lucas kihasználva a figyelmetlenségemet kiütötte a kezemből a pisztolyt, majd behúzott egyet. Fájdalmasan felnyögtem, de nem volt időm észhez térni, mert rögtön nekem esett. Vert, ahol csak ért, én pedig próbáltam védeni magamat, az arcom elé rakva a kezeimet. Összeszedtem minden erőmet, és sípcsonton rúgtam. Megtántorodott, amit azonnal kihasználtam. Egy erőteljes ütést mértem az arcába, amitől fájdalmasan felnyögött. Újabb ütés, pont az orrába. Felordított, és a fájó részhez kapott. Láttam, hogy megszédült, ezért ismét lecsaptam rá, de elkapta a csuklómat, a hátam mögé csavarta, aztán a másik kezét a nyakam köré fonta. 

- Mi van buzikám? Azt hitted győzhetsz? - mondta a fülembe, egyre erősebben markolva a torkom, amitől alig kaptam levegőt. Szédülni kezdtem az oxigénhiánytól. Megpróbáltam belemarni karjába, de mind hiába, nem engedett el, hanem még jobban szorított. 

- Mondtam, hogy meg fogsz dögleni! - morogta. - Louis pedig az enyém lesz!- hajolt közelebb a fülemhez. - Elszórakozok kicsit vele! - nevetett fel gúnyosan, mire újra kapálódzni kezdtem. Egy ujjal sem érhet Louhoz! - morogtam magamban. - Ne félj, jó kezekben lesz, vigyázok majd rá! - horkant fel, és szinte láttam magam előtt azt az undorító vigyorát. 

- Ki... foglak... nyírni... - fuldokoltam, minden egyes szó előtt levegőt véve, ami már igencsak elfogyott. Megszédültem, a látásom elhomályosult, és éreztem, ha most nem enged el, akkor megfulladok.

- Szép álmokat, Styles! - nevetett fel, majd hirtelen eltűntek a szorító kezek, és fájdalmas nyögés zengte be az éjszakát. Térdre rogytam, egyik kezemet a nyakamhoz emeltem, és simogatni kezdtem a fájó részt, miközben mélyeket lélegeztem, hogy újra megtöltsem a tüdőmet levegővel.

Louis

Reszkető testtel indultam meg az autó felé, hogy elhozzam a kötelet. Tudtam jól, hogy Harry mire készül, és az agyamban azonnal megjelentek a képek, arról az éjszakáról, mikor "munka" közben meglestem őt. Nem vagyok felkészülve arra, hogy szem és fültanúja legyek a kínzásnak, nemhogy még én is csináljam. Abban a percben mikor eldöntöttem, hogy Hazzával tartok bátornak, és legyőzhetetlennek éreztem magam, de itt és most minden bátorságom elszállt. Nekem ez túl sok. Én erre képtelen vagyok. Remegő kezekkel nyitottam fel a kocsi csomagtartóját, és azonnal meg is találtam amiért jöttem. Hezitálva, de megragadtam a vaskos kötelet, és a kezemben tartva méregettem. A gyomrom összeszorult, és éreztem, hogy a hányinger kerülget a gondolatra, hogy mit is fogunk itt ma művelni. 

- Nem tudom megtenni, képtelen vagyok rá... - dobtam vissza a kötelet, és csak néztem magam elé. Megjelent a lelki szemeim előtt Lucas sebekkel, és vérrel borított arca, ahogy a földön fekszik, és fájdalmasan hörög. Mégiscsak egy emberről van szó, egy hús- vér emberről. A testvéremről... Akivel együtt nőttem fel, akivel egy vérből vagyunk... De ő kegyetlen, Louis!  Emlékezz vissza mit tett veled! - vívódtam magamban, és egész testemben remegni kezdtem. Behunytam a szemem, de rögtön ki is nyitottam, mikor kiabálás ütötte meg a fülemet. Összerezzentem, és riadtan néztem ki a kocsi takarása mögül. Ledermedtem, mikor megláttam, ahogy Harry és Lucas egymás torkának esnek. Csak álltam egy helyben, és néztem az egyre jobban eldurvuló helyzetet. Oda kellene mennem. De mit tegyek? Én erre képtelen vagyok... - idegeskedtem az alsó ajkamat rágva. Nem voltam felkészülve erre az egészre, azt hittem, hogy menni fog, hogy meg tudom tenni, de nem. Nekem ez nem megy… Képtelen vagyok rá… De ekkor meghallottam egy fájdalmas nyögést, amit azonnal tudtam, hogy kitől jött. Lucas elkapta Harryt, aki fuldokolva próbált kiszabadulni a szorításból nem sok sikerrel. Ekkor minden megváltozott bennem. Eltűnt minden félelmem, és a helyét a mérhetetlen düh vette át, ami szétáramlott egész testemben. A csomagtartóba néztem, és megakadt a tekintetem egy vékony vascsövön. Bár fogalmam sincs, hogy hogyan kerülhetett oda, de ez, ebben a pillanatban egyáltalán nem is érdekelt. Megragadtam, és összeszorított fogakkal, határozott léptekkel indultam meg feléjük. Lassan közelítettem meg őket, mert nem akartam magamra vonni a figyelmet. 

- Mondtam, hogy meg fogsz dögleni! - jelentett ki Lucas. - Louis pedig az enyém lesz! Elszórakozok kicsit vele! - nevetett fel gúnyosan. - Ne félj, jó kezekben lesz, vigyázok majd rá! - Óvatosan a testvérem mögé léptem, és a magasba emeltem a vascsövet. 

- Ki... foglak... nyírni... - fuldokolta Harry.

- Szép álmokat, Styles! - És ekkor lesújtottam Lucas hátára, olyan erővel, amit sosem hittem volna, hogy megvan bennem. Fájdalmasan felordított eleresztve Hazzát. 

- Baszódj meg! - nyögte a földön fetrengve. - Büdös buzi! - hörögte, mire még jobban felment bennem a pumpa.

- Rohadj meg!! - ordítottam kikelve magamból, és újra lesújtottam a földön fekvő testre. - Meg fogsz fizetni mindenért!! Tönkre tettél!! - fújtattam, és remegtem a dühtől. Ledobtam a kezemből a csövet, és rúgni kezdtem a testvéremet, aki összegörnyedve próbálta kivédeni egyre erősebb, és hevesebb kitöréseimet. Hirtelen egy kezet éreztem meg a bokám köré fonódni, majd mire feleszmélhettem volna, már a földön feküdtem. Valami kemény a hátamba ütődött, de nem tudtam ezzel foglalkozni, mert Lucas ráült a csípőmre, és lefogta a kezeimet. 

- Szállj le rólam!! - kiabáltam elcsukló hangon. Megrémültem. 

- Mi van kis buzi, már nem vagy olyan kemény, mi? - gúnyolódott, undorító vigyorral az arcán. Erősen kapálództam, hátha ki tudok szabadulni csuklómat szorító kezeiből. - Egy vascsővel a kezedben azt hitted erősebb leszel? Gyenge vagy Louis! Mindig is az voltál! Egy nyávogós kislány! 

- Nem vagyok gyenge!! - rúgtam a lábammal. - Nem!! - ordítottam.

- Dehogynem! - nevetett fel, majd közelebb hajolt az arcomhoz. - És elárulok neked valamit - suttogta, duzzad, véreres szemeivel az enyéimbe nézve. - Az anyánk is utált! - röhögött fel. - Mindenkinek csak nyűg voltál! A gyenge, jelentéktelen kis Louis! - Összeszorított ököllel, és fogakkal minden erőmet belevetve gördültem a másik oldalamra, ezzel lelökve magamról Lucast. Nem hezitáltam, azonnal fölé másztam.

- Fogd be!! - húztam be egyet az arcába. - Te rohadt szemét!! - ütöttem, és csak ütöttem. - Nem vagyok gyenge!! - ordítottam ismét. - Többé már nem!! - olyan erős ütéseket mértem rá, hogy szinte éreztem, hogy felszakad a bőr a kezemen. - Gyűlöllek!! Tönkre tettél mindent!! GYŰLÖLLEK!! - kiabáltam torkomszakadtából, nem hagyva abba az ütéseket. Magam előtt láttam édesanyámat, a kétségbeesett arcát, a sebeit, amiket a rohadt apám okozott neki. Lejátszódtak bennem a múltban történet, és csak ütöttem és ütöttem kiadva magamból az évek során felgyülemlett mérget. A látásom elhomályosult, és a könnyeim utat törtek maguknak, hogy végigfolyjanak az arcomon. Leálltam, majd ismét ütni akartam, de egy meleg kéz megfogta a csuklómat, ezzel leállítva cselekedetemben. 

- Elég - szólalt meg a jól ismert mély hang, mire felemeltem a fejem, hogy a zöld szemekbe nézhessek. - Vége van… - suttogta, majd felhúzott, és erősen magához szorított. Arcom a mellkasába fúrtam, és nem bírtam tovább tartani magam, sírni kezdtem. - Minden rendben lesz! - simogatta a hátam nyugtatólag, majd arcát a hajamba fúrta. - Ígérem! Ezután minden jó lesz! - puszilt a hajamba, én pedig magamba szívtam nyugtató illatát. Halk nyöszörgés zavart meg minket, mire azonnal megfordultam. 

- Meg… fogtok… halni… - hörgött Lucas, kezében egy fegyvert tartva. A vér is megfagyott bennem, ahogy a cső egyenesen felénk nézett. Hirtelen megfordultam, kikaptam Harry kezéből a pisztolyt, amit egyenesen a földön fekvőre irányítottam.

- Louis, ne!! Majd én!! - szólalt meg mögülem, de nem is figyeltem rá. Meg akartam tenni. Véget akartam vetni ennek az egésznek. A szemébe néztem, és lepörgettem magam előtt az összes múltban és jelenben történet eseményt.

- Ezt a családomért, az összes szenvedésemért, és a barátaimért! - mondtam összeszorított fogakkal, majd épp meghúztam volna a ravaszt, mire Lucas feje a földre rogyott. Remegő kezekkel markoltam a fegyvert, mindvégig rá irányítva, attól féltve, hogy újra felkel, de nem tette. Harry kivette a kezemből a pisztolyt, majd újra magához ölelt. 

- Vége, kis tigris! - suttogta a hátamat cirógatva. Vége... - mondtam magamban, derek köré fonva a karomat, és ha lehetséges, még közelebb húztam magamhoz. Nem tudom meddig álltunk ott, de ölelő karjaiban lassan kezdtem megnyugodni. Eltolt magától, de épp csak annyira, hogy a szemeimbe nézhessen. - Gyere, menjünk innen. - karolta át a derekam, így tolva az autó felé. 

- M-mi lesz... vele? - kérdeztem remegő hangon.

- Ezzel ne foglalkozz, mindent elintézek, amint a kórházba értünk! Senki nem fogja megtudni, hogy mi történt itt! - mondta, majd kinyitott a kocsi ajtaját, én pedig beültem. Az út csendben telt, mindketten a gondolatainkba merültünk. Kifelé bámultam az ablakon, és néztem a mellettünk elsuhanó fákat, miközben mindvégig éreztem magamon Hazza tekintetét, de nem volt erőm ránézni. Nem ment. Az agyamban újra lejátszódtak a pár perccel ezelőtt események. El sem tudom hinni, hogy ezt tettem. Megöltem egy ember... A testvéremet... Gondolatomból, Harry meleg tenyere szakított ki, ami a combomra siklott, gyengéden megszorítva azt. Erőt vettem magamon, és felé fordultam, majd ráhelyeztem a kezem az övére. - Minden rendben lesz! - nyugtatgatott, mire bólintottam, ő pedig összekulcsolta az ujjainkat, amiket addig el sem eresztett míg a kórházhoz nem értünk. Nagyot sóhajtottam, mikor kiszálltunk az autóból. A parkolóban azonnal megakadt a tekintetem Zayn kocsiján, amitől egyből összeszorult a torkom, a gyomrom pedig borsó nagyságúra zsugorodott. Niall... Lassan lépdeltünk az ajtó felé, és az agyam folyton azon kattogott, hogy vajon mi fog fogadni minket odabent...