117.rész

Drága Olvasóim! 

Remélem mindenkinek jól telik a Karácsonya! <3 Pihenjetek, egyetek, olvassatok, írjatok meg minden! ;) Mit kaptatok?
Imádlak benneteket, köszönöm a kedves szavakat, a feliratkozókat, és minden egyebet! :3 Ti vagytok a legjobbak! ;)
Tudom, hogy nem nagy valami lett ez a rész, és nem éppen karácsonyhoz illő, de pont most értünk ide... De azért remélem tetszeni fog nektek :3
Jó olvasást, további szép ünnepet kívánok! <3
Puszi, Dreamy Girl

*1 héttel később*

Louis

Letussoltam, megtörölköztem, aztán a hálóba mentem, hogy felhúzzam fekete bokszerem. Az ágyhoz lépdeltem, amire ki volt terítve a fekete öltönyöm. Felhúztam a nadrágot, aztán az inget, amit begomboltam, szerencsétlenségemre rosszul.

- A rohadt életbe! - mérgelődtem, miközben újra kigomboltam. - Basszameg! Rohadt gombok! - vettem le az inget és az ágyra dobtam, majd sírva rogytam az ágyra, arcom tenyerembe temettem. Könnyeim csak úgy folytak. Miért pont Shane? Miért neki kellett elmennie? Ki olyan szívtelen, hogy megölje?! Zokogtam, majd két meleg kéz fogta meg csuklómat, és elhúzta kezeim az arcom elől. A zöld íriszekbe néztem, melyek aggódva figyeltek engem. Harry letörölte könnyeim, amik végigfolytak az arcomon. - Miért ilyen kegyetlen a világ? - szipogtam. - Miért pont Shane? Mit ártott?? Annyira fiatal volt... Ki lehetett ilyen kegyetlen? Senkinek sem ártott! - ziháltam, szívem pedig fájdalommal volt teli.

- Édesem!... - ölelt magához Hazza, nyugtatóan simogató keze a hátamon járt, miközben puszikkal hintette be nyakam. Nem szólt többet, csak szorosan ölelt, hagyva, hogy kisírjam magam. Mikor úgy éreztem, elfogytak a könnyeim, elhúzódtam, letörölve arcom. - Segítek felöltözni, rendben? - Bólintottam, mire felhúzott az ágyról, ujjaival pedig megcirógatta arcom. - Sajnálom, de készülnünk kell! - vette fel az ágyról az ingem. Most vettem csak észre, hogy ő már fel van öltözve. Begombolta az ingem, majd rám adta a zakót is, és puszit nyomott a homlokomra. - Mehetünk? - kérdezte.

- Igen, csak még zsebkendő...

- Tettem el! - nyúlt a kezemért, majd összekulcsolta ujjainkat, és így mentünk a kocsiig. Beültünk, beindította a motort, és egyenesen Niallhoz vezetett. Bár nem ismerték Shanet annyira, mégis el akartak jönni Zaynnel, amiért nagyon hálás voltam. Zayn visszajött erre a napra, holnap pedig visszautazik Londonba. Harry a combomra tette szabad kezét, amivel lágyan cirógatott. Nyugtatóan hatott rám minden egyes érintése. Örültem, hogy itt van velem, hiszen nélküle tönkremennék. A visszapillantó tükörbe néztem, figyeltem a turbékoló párt. A szívem boldogan dobogna értük, de most gyászba van... Shannel nagyon jóban voltam, sokat hülyültünk a kávézóban, ahol ha ő nem lett volna, biztosan megőrülök. Miatta bírtam ki a hosszú órákat, az elviselhetetlen embereket, és a folytonos bámulásokat, amiket a lányok előszeretettel csináltak. Ha tudnák, hogy a pasikat szeretem, azok közül is csak egy valakit, akkor menten kevesebb lett volna a kávézó forgalma. Elmosolyodtam Shane emlékére, aztán legörbült a szám, mikor megérkeztünk a temetőhöz. Zayn és Niall kiszálltak, Hazza pedig felém fordult, arcomat fürkészve. Egy gyors csókot lopott ajkaimról, majd mi is kiszálltunk. Szorosan, egymás mellett sétálva léptünk át a hatalmas vaskapun. Nagyon sokan voltak, mi pedig senkit nem ismertünk, legalábbis én nem. Akármerre néztem, ismeretlen arcokat láttam. Sok fiatal volt, de azért idősebbek is voltak. Harry megállt, majd magához ölelt, és a hátam cirógatta. Lehunytam szemeim, beszívtam egyedi illatát, amitől mindig megnyugszom. Hallottam magam körül a beszédhangokat és a sírást, ami betöltötte a temetőt. - Menjünk! - kulcsolta össze ujjainkat. Most az sem érdekelt, hogy mit szólnak hozzá az emberek. Elkísértük Shanet az utolsó útjára, és míg leengedték koporsóját, a pap elmondott róla mindent. Könnyeim utat törtek maguknak, és szorosan Harryhez bújtam, aki hátam simogatta. Még mindig nem akartam elhinni, hogy meghalt. Olyan volt, mintha csak elment volna, de egyszer majd visszajönne hozzánk. Holott legbelül tudtam, hogy soha többet nem láthatom őt. Körülnéztem a tömegen, és a tekintetem megakadt Liam-en, aki vörös, könny áztatta szemekkel nézte a koporsót, amiben az a fiú fekszik, akivel talán összehozta volna a sors, ha nem bánik el vele ilyen kegyetlenül. Harryhez hajoltam, hogy elsuttogjam neki, hogy itt van Liam is. Bólintott, majd mikor örök nyughelyére helyezték Shanet, és a tömeg elkezdett feloszlani, odementünk hozzá, aki azonnal a nyakamba borult, és zokogott, mire én is elkezdtem hullajtani a könnyeim. Elváltunk egymástól, majd kifújta az orrát és megszólalt:

- É-én azt hittem, hogy n-nem akar látni… erre meg… - újra zokogni kezdett, mire Niall magához ölelte. - M-mindvégig a-a padlón feküdt… - keserves sírása még jobban megfájdította a szívem. Megfordultam, hogy szorosan magamhoz öleljem Harryt, de nem volt sehol. Kétségbeesetten kerestem a tekintetemmel, majd mikor megtaláltam a gyomrom görcsösen összerándult, a szívem pedig vadul kalimpált. Egy rendőrrel beszélgetett. Mit akarhat tőle? Ekkor jutott eszembe a beszélgetésük Zaynnel, amiről még mindig nem tudtam, hogy álmodtam-e vagy tényleg megtörtént. “Börtönbe fogok kerülni” hangzott fel a fejemben Harry mondata, amitől kirázott a hideg. Ez nem csak álom volt? Olyan élethű volt, ahogy mondta, és kezdtem kételkedni abban, hogy talán tényleg nem csak álmodtam. De miért mondta ezt? Bántotta Shanet? Vagy… Nem, Harry nem tenne ilyet! Kezet fogott a rendőrrel, és egyenesen felém jött, magabiztos lépéseivel. 

- M-mit akart tőled? - kérdeztem, mikor elém ért. Tekintete mögém siklott, biccentett, majd rám nézett, és eligazította arcomba lógó tincsemet. Hátrafordultam, Zayn állt mögöttem. Összevont szemöldökkel fordultam vissza, és kezdtem egyre idegesebb lenni. Mi volt ez az összenézés?

- Semmit, Shaneről kérdezgetett, de mondtam, hogy nem sokat tudok róla, hiszen nem is ismerem, csak párszor láttam - puszilt homlokomra. Folyton ez járt a fejemben, még a hazaúton is. Felajánlottuk Liamnek, hogy hazavisszük, de Hazza a mi házunk előtt állt le, mire kérdőn néztem rá. - Figyeljetek - szólalt meg Harry - tudom, hogy ez nem a legjobb pillanat erre, de el kell mondanom nektek valami, amit már ketten tudnak, de szeretném, mindanyiótoknak elmondani, de előtte menjünk be! - nézett rám, majd mindannyian kiszálltunk. 

Idegesen ültem a kanapénkon, Liam mellett, míg Niall a fotelben foglalt helyet, mellette pedig Zayn a karfán. Alig kaptam levegőt, a szám is kiszáradt az izgalomtól. Féltem, nagyon. 

- Szóval - kezdte, elénk állva, tekintetét rám szegezve. - Ne haragudj rám, Lou, hogy csak most mondom el, de így is nehéz időket kellett átélned… - ült le a kisasztalra, majd nagyot sóhajtott. -Aznap, mikor Shanet megölték, ott voltam - ettől a mondattól még idegesebb lettem, és azt hittem elájulok. - Veszekedtem vele… - itt lett végem, könnyeim potyogni kezdtek - de eszembe jutottál, Lou - nézett rám, - tudtam, hogy mérges lennél, ezért lenyugtattam magam és beszélgetésbe kezdtünk Shannel. - Halvány mosoly jelent meg az arcán. - Nagyon jó fej srác... volt - tette hozzá. - Kibékültünk… - ismét sírtam, már nem tudom mitől. Ez sok volt már nekem. - Valaki, szerintem Lucas - neve hallatán görcsbe rándult a gyomrom, - meggyilkolta, csakhogy engem börtönbe juttasson. Rám akarja terelni a gyanút, és elég jól sikerül neki, ugyanis túl sokat szimatolnak utánam a zsaruk… Kell...

- Mi? - vágtam közbe. - Mi ez az egész? Azt akarod mondani, hogy börtönbe fogsz kerülni? - kérdeztem. - Ez nem lehet igaz! - temettem arcom a tenyerembe. - Ez nem lehet igaz… - szipogtam. Elegem volt ebből az egészből. Nem bírom már tovább. 

- Lou… - simogatta a vállam Hazza. - Nyugodj meg, nem fogom engedi, hogy börtönbe vigyenek! Megígérem! - ült le mellém, és mellkasára húzott. Szorosan karoltam át, védelmező testét. 

- Ezt nem hiszem el… -szólalt meg Liam. - Ez… Shane Lucas miatt halt meg? - kérdezte, mire bólintottam. 

- Kellene egy bizonyíték, csak egy apró nyom, amin el tudnánk indulni. Meg kell találnom őt! Muszáj, hogy végre véget vessek ennek! - Elhúzódtam tőle, szavai hallatán.

- Felejtsd el! - szóltam rá. - Nem mész utána, nem keresed meg! Harry, Lucas veszélyes! Nem engedem, hogy ezt tedd! Nem!! - hangom hisztérikus volt, és erélyes. 

-Én is vele leszek! - szólalt meg Zayn. Azt hitte, hogy ettől nyugodtabb leszek, hát nem. Tévedett.

-És én is! - mondta Liam, mire mindannyian felé fordultunk. 

- Meg én is! - hallottam meg Niall hangját. Odafordultam, és láttam, hogy Zaynnek ez nagyon nem tetszik. Megértettem… 

- Nem srácok, ezt nem engedhetem! - mondta Hazza. Én meg csak ültem, és meg sem tudtam szólalni.

- Nem a te döntésed Harry! - mondta Liam. - Segíteni akarok, Shane a barátom volt! Meg akarom bosszulni a halálát! Nem érdekel, ha meghalok, de nem élhetek úgy tovább, hogy nem teszek érte semmit! - csend telepedett a szobára. Hülyén éreztem magam. Én voltam az egyetlen, aki meg sem szólalt. Éreztem, hogy itt az idő, hogy végre én is tegyek valamit a barátaimért. Nem akartam a kis Louis lenni, akit mindig meg kell védeni. Én törtem meg a néma csendet.

- Én is! - álltam fel, feléjük fordulva. 

-Nem! - azonnal válaszolt Hazza. 

-De! Ez mind miattam van! Az én testvérem Lucas, ha nem találkoztam volna veletek, senkinek semmi baja nem lenne! Ott kell lennem! Nem állíthatsz meg, Harry! Nem engedem, hogy megtedd! - mondtam erélyesen. 

- Téged elvisz Zayn Londonba, és ott maradsz míg ennek vége nem lesz! Ott biztonságban leszel! - állt fel, felém akart nyúlni, de elhúzódtam. Kezdett elegem lenni abból, hogy mindig engem védenek! Nem vagyok egy kislány!

-Nem! - morogtam. - Ha ők mennek, én is megyek! - mutattam végig a srácokon. - Elegem van belőle, hogy mindig engem védsz, és nem engeded, hogy bármit is csináljak! 

- De nem tudod megvédeni magad, te…

-Akkor taníts meg! Ennyi! Zayn már elég sok fogást megtanított! Folytassuk! - néztem a feketére, majd Hazzára. 

- Nem! - tiltakozott továbbra is. Ökölbe szorítottam a kezeim, és éreztem, hogy elönt a düh. 

- Nem érdekel mit mondasz! Ott leszek és kész! Elegem van ebből! Nem vagy az apám, hogy megmond mit tegyek! Felnőtt ember vagyok! - Szinte ordítottam, és éreztem, hogy majd szétdurranok az idegtől. 

- Őőő… - szólalt meg Zayn. - Szerintem mi elmegyünk, beszéljétek meg, aztán majd leülünk újra, mikor már nyugodtabb a helyzet… - álltak fel mindhárman, én pedig ott álltam, és figyeltem, ahogy Hazza kikíséri őket. Becsukódott az ajtó, majd megjelent a nappaliban Harry.

- Miért teszed ezt? - kérdezte. 

-Hogy miért?! Azért mert már elegem van, hogy úgy viselkedsz velem, mint egy törékeny virágszállal! Erős akarok lenni, érted?! Nem akarok többé a gyenge kis Louis lenni, akit mindenki bánthat! Nem… - csuklott el a hangom. - Nem akarok többé az lenni, érted?! - szipogtam. - Én is akarok valamit tenni! Valamit, ami megváltoztat, valamit amitől erősnek, és legyőzhetetlennek érzem magam! - néztem szemeibe, amik engem fürkésztek. Kisebb csend telepedett közénk, majd lassú léptekkel elém lépett. Kezébe fogta az arcomat, és tekintetét enyémbe fúrta.

-Rendben… - mondta ki nagy nehezen. Halványan elmosolyodtam, és ajkaira tapadtam. 

-Köszönöm! - suttogtam szájába.
- Féltelek - mondta.
- Én is téged, de majd vigyázunk egymásra! - csókoltam meg. 

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok minden kedves olvasómnak! <3

Köszönök mindent, ti nélkületek nem lennék most itt, imádlak benneteket, köszönöm, hogy vagytok nekem és, hogy minden egyes napomat boldogsággal töltitek meg! :3 Sok puszi <3

Sajnos nem tudtam nektek hozni új részt, amitől szörnyen érzem magam, de a Larry Christmas! blogon sok tehetséges írónő történeteit olvashassátok, köztük megtalálható az enyém is! Ezzel szeretnék nektek Boldog Karácsonyt kívánni! :)

Dreamy Girl xoxo

116.rész

Sziasztok! 

Nagyon szépen köszönöm a sok csodás kommentet, a 157! feliratkozót (elájultam) és a 262.116 oldalmegjelenítést! <3 Imádlak benneteket, minden napom boldoggá teszitek, és olyan jó olvasni, hogy még mindig izgalommal várjátok a történéseket, ennyi rész után is! :3 

Jó olvasást drágaszágaim! 

Dreamy Girl

Harry 

Egész éjszaka fent voltam, és Lout figyeltem, ahogy alszik. Háromszor felriadt álmából, de miután megnyugtattam, vissza is aludt. Én viszont nem bírtam, minden egyes moccanására felébredtem, mert megijedtem, hogy ismét rosszat álmodik. Reggel hét óra volt. Louis édesen aludt mellettem. Az arca kisimult, és olyan békés. Puszit hintettem homlokára, majd halkan kiosontam a szobából. Először a fürdő felé vettem az irányt, hogy végre kiürítsem a hólyagomat, és mikor kezet mostam, majdnem szívrohamot kaptam, ahogy a tükörbe néztem. Egy zombi nézett vissza rám. Úgy látszik nem tesz jót nekem a nem alvás… Hideg vízzel megmostam az arcom, megigazítottam a hajam, amitől kicsit vállalhatóbb fejem lett. Lementem a nappaliba, ahol mosoly kúszott ajkaimra, mikor megláttam a két egymás karjaiban fekvő szerelmest. Végre! Már tegnap boldog voltam, hogy végül sikerült tisztázniuk a kapcsolatukat. Nem bírtam volna tovább nézni, ahogy mindketten szenvednek. A konyhába lépve benéztem a hűtőbe, hogy felmérjem a terepet. Kivettem a vajat, meg a barack lekvárt, és gondoltam csinálok egy kis pirítós kenyeret, hogy mire mindenki felkel legyen mit enniük, mert úgy is az lesz az első kérdésük, hogy van-e kaja? Főleg Zaynnek… 

- Hogy van? - kérdezte egy rekedtes hang. A szívem heves ritmusba kezdett, a reggeli csendet megzavaró, hirtelen zaj miatt. Zayn felé fordultam, akinek összevissza meredezett a haja, szemei csak résnyire voltak nyitva. Nyúzottnak nézett ki, akárcsak én. Felkuncogtam. Biztos jó volt az éjszakája.

-Háromszor felriadt az éjszaka közepén. Remélem ma már jobban lesz - mondtam, miközben beletettem a kenyereket a pirítóba. - Szerelmet vallottál? - kérdeztem, a pultnak dőlve, összevont karokkal a mellkasom előtt, mosolyra húzva a szám.

-Tényleg meg akarod keresni Lucast? - tért ki a kérdésem elől. - A haverjaim…

- Találtak valamit? Semmit! Nem bírok tovább várni, Zayn! Kellene egy rohadt nyom, csak egy! Egy kibaszott nyom!! Bármi!! - ütöttem a konyhapultra, majd nagyot fújtam, hogy lenyugtassam magam. 

-Segítek neked, nem hagyom, hogy egyedül csináld! 

-Nem, Zayn! Felejtsd el! - vettem ki a pirítóst, ami hangos kattanással ugrott ki a gépből. - Nem akarom, hogy Niall elveszítsen… 

- És Louis?! Rá nem gondolsz? Hogy mi lesz vele, ha egyedül odamész, és soha többet nem jössz vissza? Szerinted van esélyed Lucassal szemben? Ki tudja hányan vannak? Louis már így is eleget szenvedett, nem gondolod?! Nem élné túl, ha elveszítene! - Megragadta a karom, és maga felé fordított. - Nem mehetsz egyedül! Ketten többet érünk, és szerzünk még embereket, oké? - engedett el, mire nagyot sóhajtottam. Igaza volt, nem tehetem ezt Louval. Így sem biztos semmi, lehet hogy… Nem! Lucas fog meghalni, senki más. Nem hagyom, hogy ismét valaki az áldozatául essen. Bólintottam.

- Oké! - Zayn elvette a baracklekváros kenyeret, és beleharapott.  - Azt nem neked csináltam! - ütöttem vállba.

-Ennyit nem tudtok megenni ketten! - beszélt teli szájjal, én pedig felnevettem, fejem rázva.

-Akkor teríts is meg! - vettem ki a tányérokat és a kezébe nyomtam. Egy amolyan “ezt most komolyan mondod” fejjel nézett rám. - Húzzál! - ütögettem meg vállát, majd tovább csináltam a pirítóst. Elmosolyodtam, ahogy morcosan megterítette az asztalt. 

-Wáó! - jelent meg a konyhában Niall, szemeit törölgetve. - Zayn terít, vagy csak álmodok? - nevetett fel, mire én is. 

-Kapjátok be! Ja, bocsi, a szöszi már tegnap megtette! - röhögött, Niall feje pedig pirosba váltott át. - Szóval te jössz, Harry! - kacsintott rám.

- Elveszik a számban... - folytattam a szívatást, mire Niall kuncogott egyet. - Kösz, nem!

- Gyere ki a hóra! - mondta Zayn, és ezen mindannyian felnevettünk. - Niall nem panaszkodik! - csókolta meg az említettet. 

- Mert nem mer… - röhögtem el magam, amit a haverom nem vett jó néven, de hát imádom mikor bedurcázik. - Figyu, megkérhetlek arra benneteket, hogy megcsináljátok a többit? - mutattam a kenyerekre. - Megyek megnézem Louist. Megpróbálom lehívni - Niall bólintott, én pedig felmentem a szobánkba. 

- Jó reggelt, Kis Tigris! - mosolyogtam, ahogy megláttam kómás fejét. Olyan édes volt, a szanaszét kuszálódott, mindenfelé ágaskodó hajával, és résnyire nyitott szemével. 

- M… mennyi az idő? - mormolta rekedtes, reggeli hangon, visszaejtve a fejét a párnára. 

-Fél nyolc. Már mindenki fent van, csak rád vártunk - ültem le az ágy szélére, de nem mertem hozzányúlni, mert nem tudtam, hogy reagálna rá. Niall szerint idő kell neki, én pedig nem akarom siettetni. Pedig most úgy odabújnék mellé, szorosan, hogy érezhessem a melegséget és nyugalmat árasztó testét.

-Nem akarok lemenni - bújt be a takaró alá. 

- Csináltam reggelit. Kérlek! A fiúk is örülnének, ha lejönnél - próbáltam rávenni. Kisebb csend telepedett ránk, majd Lou lehúzta a takarót, és rám nézett. - Légyszi - mosolyogtam rá kérlelően. 

- De olyan gáz… Mindenki hülyének néz… - Lebiggyesztette az ajkait. - Sajnálom, hogy így viselkedtem veled, csak az álom… annyira… valóságos volt… - láttam szemeiben megjelenni a könnycseppeket. Nem bírtam tovább, magamhoz öleltem törékeny testét. Kicsit féltem, de nem kellett, azonnal körém fonta karjait, és nyakamba fúrta arcát. 

-Senki nem néz hülyének, Lou.. - simogattam hátát. -Annyira hiányoztál - suttogtam, beszívva illatát. Ölelésünket egy hangos csörömpölés szakította félbe. Kikerekedett szemekkel húzódtam el Loutól. - Ez meg mi a fene volt?! Jézusom, remélem nem nyírták ki egymást! - ahogy kimondtam, egy apró mosoly kúszott ajkára. Közelebb hajoltam arcához, és vártam, hogy mit szól hozzá. Előrébb hajolt, majd lágyan megcsókolt. - Megnézzük őket? - kérdeztem, mire bólintott. Kimásztunk az ágyból, és őszintén mondom, félve mentem le. Veszekedés hallatszott, amitől összerándult a gyomrom. Louis mellettem jött, és láttam, hogy ő is megijedt. Belestem a konyhába. Egy összetört tányér volt a földön, amit Niall söpört össze, Zayn pedig nézte, és azon veszekedtek, hogy ki miatt esett le. Istenem, ezek tényleg idióták.

- Nem igaz, hogy nem tudtál volna vigyázni! - kiabált Niall.

-Pont én, mi?? Te miért nem figyeltél? - morogta Zayn. 

- Idióta! - öntötte bele a kukába a darabjaira tört tányért a szöszi. Zayn megragadta a karját és durván megcsókolta. Nyugodtan sóhajtottam fel. 

-Kibékültek ? - kérdezte halkan Louis. El is felejtettem, hogy nem tud róla. Bólintottam, mire mosoly jelent meg az arcán. Én is megcsókoltam, aztán beléptünk a konyhába.

- Mi a fene folyik itt? - próbáltam mérgesnek mutatni magam.

-Ő volt! - mondták egyszerre, egymásra mutatva. Felnevettem, ahogy ők is, és Louis is. Boldogan húztam magamhoz, és puszit nyomtam a feje búbjára. 

- Üljetek le a seggetekre! - utasítottam őket, és mint a jó gyerekek, helyet foglaltak. Büszkén ültem le Louval, velük szembe. Jó volt együtt lenni, és látni, hogy Louis is kicsit jobban érezte magát. El-elmosolyodott, a két idiótán, akik szüntelenül piszkálták egymást. Boldog voltam, ahogy végignéztem a társaságon. Ezt szeretném. Összejárni a barátokkal, kerti partit rendezni, szórakozni, és nyugodtan, bujkálás nélkül élni. Egy normális életet. Csak ennyit akarok. 

Késő délután Zayn elment, aztán Niall is elköszönt, mert volt még pár elintéznivalója. Mondtam neki, hogy nyugodtan itt maradhat, de nem akart zavarni, így kettesben maradtunk Lou-val, aki épp a konyhában mosogatott. Nekidőltem az ajtófélfának, és figyeltem őt. Törékeny testét, melynek minden egyes mozdulatát követtem. Imádtam nyúlánk lábait, feszes, kerek fenekét, amin megfeszült a nadrág, izmos hátát, bicepszét, és a gyönyörű arcát, amitől minden egyes napom felragyog. Tökéletes, és csakis az enyém - mosolyodtam el a gondolataimra. Épp el akartam indulni, hogy átöleljem, mikor egy pohár kiesett a kezéből, és hatalmas csörömpöléssel tört apró darabokra a padlón. Louis ijedten nézte a szilánkokat, majd zokogni kezdett. 

-Miért?! - túrt bele a hajába, majd ráütött a konyhapultra, miközben az éles üvegdarabkákon taposott. - A rohadt életbe! - hisztérikusan vágta földhöz a másik poharat, ami a pulton állt. Újabb csörömpölés, majd sírás. - Bassza meg! - szinte kiabált, és újabb poharat vett a kezébe, de odaléptem, kivettem kezéből, és szorosan magamhoz öleltem zokogástól remegő testét. 

-Shh… - simogattam hátát. - Semmi baj, Lou! Itt vagyok! - suttogtam, államat fejére támasztva. 

-Shane… - még erősebben szorított magához. - Miért, Harry?! Miért?! - szipogta mellkasomba temetve arcát. - M-mit vétett? És kinek? - nézett fel rám, könnyáztatta szemeivel. A szívem szakadt meg érte, amiért ennyi mindenen kellett keresztül mennie. Letöröltem ujjaimmal könnyeit és lágy csókot hintettem sós ízű ajkaira. 

- Nem lesz semmi baj, érted? - fúrtam bele pillantásomat az övébe. - Ígérem, minden rendbe fog jönni! - pusziltam homlokon. 

-F-fel kell ta-karítani… - Körülnézett, és neki akart látni, de megállítottam. - Fel kell takarítani! -ismételte.

-Majd én! - fogtam kezeim közé az arcát. - Veszünk egy forró fürdőt, rendben? - kérdeztem, mire bólintott. - Megengeded a vizet, míg én összesöprök? 

- Meg… - suttogta, majd megcsókoltam.

-Sietek! - mondtam, ő pedig elindult kifelé a konyhából. Vártam. Mikor meghallottam, hogy becsukódik az ajtó, és megnyitja a vizet, hatalmasat rúgtam a szemetesbe, ami a konyha másik végben landolt. - A kibaszott életbe!! - őrjöngtem a konyhapultot ököllel csapkodva. - Hogy dögölnél meg, Lucas!! - tapostam a üvegszilánkokat, és belevágtam a konyhaszekrény felső polcába. - Csak kerülj a kezem közé, nem leszek kegyes hozzád!! - fújtattam, mint egy bevadult bika. - Kínozni foglak! Könyörögni fogsz, hogy öljelek meg! - szorítottam ökölbe a kezem, és próbáltam úrrá lenni dühömön, amitől felforrt a vérem, és erősen lüktetett a fejem. - Nyugi! - suttogtam magamnak. - Minden rendben lesz! - Mély lélegzetet vettem, és mikor éreztem, hogy lenyugodtam, visszatettem a felborított kukát, majd felsöpörtem a pohár darabjait, és beledobtam a szemétbe. Már teljes nyugalomban, mosolyogva mentem fel az emeletre, hogy egy lazító fürdőt vehessek Louval. A gyomrom összeugrott a csukott ajtó láttán. Hirtelen rám tört a pánik, hogy egyedül engedtem fel. Sietve nyitottam be, és idegesen kerestem őt a szemmel. Megnyugodva sóhajtottam fel, mikor láttam, hogy a kád szélén ül, és belenyúl a vízbe. Odaléptem hozzá, felsegítettem, és lassan lehúztam róla a felsőjét, amit hanyagul ledobtam a padlóra, majd lágy puszikkal hintettem be nyakát, kulcscsontját, és mellkasát, aztán csókot adtam ajkaira. Halvány mosoly jelent meg az arcán. 

-Tettem bele fürdőhabot! - kuncogott édesen. - Sosem használtam, de gondoltam kipróbálhatnánk - fülig ért a szám, olyan aranyosan mondta ki ezeket a szavakat. 

-Jó ötlet! - Puszit nyomtam ajkára, miközben megszabadítottam a többi ruhadarabjától is, aztán az enyémek is lekerültek rólam. Bemásztam a kádba, nekidőltem a szélének, és Loura néztem. - Velem szembe vagy az ölembe? - kérdeztem, de nem válaszolt, csak beült az ölembe, és teljes testével hozzám simult, fejét a vállamra fektette. Összekulcsoltam ujjaimat a hasán, ő pedig térdeimre tette apró kezeit. 

-Örülök, hogy Niallék összejöttek, végre! - szólalt meg kisebb csend után. - Szerinted jók lesznek együtt? - kérdezte, mire felhúztam szemöldököm. Ez egy jó kérdés volt, és már nekem is eszembe jutott párszor. Belepusziltam a hajába, és megcirógattam az arcát.

-Nem tudom, de remélem! Jó párosnak tűnnek, - fordítottam magam felé a fejét, és megcsókoltam, - de nálunk senki sem jobb! - mosolyodtam el, mire ő is. 

- Szeretlek, Hazza! - hajolt a számra, beletúrva göndör tincseimbe.

- Én is szeretlek, Lou! - suttogtam, majd nyelvemmel övé után kutattam, és szenvedélyes táncba hívtam.

115.rész

Sziasztok! 

Annyira aranyosak vagytok, hogy nem bírtam ki, hogy ne lepjelek meg benneteket egy újabb résszel! Köszönöm a sok kommentet, el sem tudom mondani milyen jó érzés, mikor megnyitom a blogom és azt látom, hogy ennyi hozzászólást kaptam! :3 <3 Imádlak mindannyiótokat, legszívesebben személyesen mondanám el nektek, hogy mennyire hálás vagyok értetek, amiért itt vagytok és kitartotok mellettem! :3 Köszönöm nektek! <3 

Jó olvasást kívánok a részhez. :) 

Dreamy Girl

<3

Niall

Hosszú percekig csak némán ültünk egymás mellett a kanapén. Az agyamban, Louis ágyon vergődő teste jelent meg. Sajnáltam szegényt, hogy ennyi szörnyűségen kellett keresztül mennie. Ha Harry nem jelent volna meg az életében, nem is tudom, mi lett volna vele. Még mindig magányosan, magába fordulva ülne a szobájában, ahogy régebben tette és csak akkor mozdulna ki, ha én elhívom valahová, de akkor se mindig. Semmi mást nem akartam, csak  hogy boldog legyen, és hogy végre vége legyen ennek az egésznek. Bármit megtennék a boldogságáért. Bármit... A csendet a gyomrom korgása szakította félbe. Éhes voltam, de még gondolni se tudtam a kajára, egy falat se ment volna le a torkomon.

- Csináljak egy szendvicset? - kérdezte.

- Kösz, de nem birok enni...

- Na, gyere! - állt fel, halvány mosolyt villantva felém. Megadtam magam és kimentünk együtt a konyhába. Próbáltam erősnek mutatkozni, és nem sírni, de mind hiába, a ma történtek újra felnyitották a régi sebeket, amiktől a könnyeim utat törtek. - Niall?! - ahogy kimondta a nevem, zokogni kezdtem, majd sietve öleltem át Zaynt, nem törődve azzal, hogy mit fog szólni ehhez. Szorosan öleltem magamhoz, arcomat mellkasába fúrtam. Éreztem meglepődöttségét, ami nem tartott sokáig. Átkarolt, és nyugtatólag simogatta hátam, amitől még jobban ömlöttek a könnyeim. - Nyugodj meg, Niall - suttogta. Felsőjébe fúrtam arcom, és beszívtam ellenállhatatlan illatát, ami melegséggel töltötte el a szívemet. Annyira hiányzott...

- H-hiányoztál - motyogtam, pólójába markolva. Nem válaszolt, talán meg sem hallotta dünnyögésem. Mikor feleszméltem mit is csinálok, kibontakoztam öleléséből letörölve könnyeimet. - Bocs, csak... - csuklott el a hangom. A konyhapultnak támaszkodott, és összezavarodva nézett minden felé, csak rám nem. 

- Miért engem ölelgetsz, ha van valakid? - szólalt meg. - Hol van most? Nem vele kéne lenned inkább?! - nem akartam hinni a fülemnek. Louis rosszul van, Shane maghalt, neki meg pont most kell erről kérdezgetnie. 

- Ez most komoly? - emeltem fel a hangom. - A legjobb haverod barátja teljesen kivan, egy ember meghalt, és neked ezen jár az agyad?? Csak magaddal tudsz törődni? - hangom elcsuklott, szemeim elhomályosodtak. 

- Mikor beszélnénk meg, Ha? Most vagyok itt! És igen is sajnálom Louist, meg azt a srácot is! Nem vagyok egy szívtelen dög!! - mérgesen köpte a szavait, és erősen markolta a konyhapult szélét. - Szóval, ki az? - emelte rám dühösen tekintetét. - Liam, mi? - undorral ejtette ki a legjobb barátom nevét. 

- Semmi közöd hozzá! Nem vagyunk egy pár, nem kell hogy beszámoljak neked mindenről!! - vágtam a fejéhez ugyan azt, amit ő nekem pár héttel ezelőtt. 

- Tudtam, hogy ő az! - morogta. - Tudtam! Mi a fenéért vagy úgy oda érte? Egy béna, unalmas...

- Ne beszélj így róla! Nem ismered! - förmedtem rá. - De ha tudni akarod, elmondom, miért vagyok oda érte! - léptem közelebb hozzá. - Neki van szíve! Nem csak magával törődik, hanem másokra is gondol, nem úgy mint te! - böktem meg mellkasát. Annyira dühös voltam, hogy nem figyeltem arra, hogy mit is vágok a fejéhez. 

- Szóval, szerinted egy önző, szívtelen alak vagyok?? Akkor meg miért ölelgetsz, miért mondod azt, hogy hiányoztam?? - ragadta meg karom. Leesett az állam, mikor felfogtam a szavait. Akkor mégis hallotta. - Légy boldog vele!! - engedett el, majd elindult kifelé a konyhából. Nem akartam ismét elveszteni őt, nem bírtam volna ki. Itt volt az idő, hogy végre felbátorodjak. Nagy levegőt vettem, és belekezdtem:

- Nincs senkim, Zayn! - mondtam, mire megfordult és összevont szemöldökkel nézett rám. - Nincs senkim! - ismételtem el a szavakat. - Érted?! Nincs! - közelebb lépett hozzám és megszólalt:

- Mi? Akkor meg miért mondtad, hogy van? Mire volt ez jó? - értetlenül meredt rám. Nagyot sóhajtottam.

- Még mindig nem esett le? Nem lehetsz ennyire vak, Zayn! - próbáltam húzni az időd, hogy összeszedhessem bátorságomat. De ahogy a barna szemek vizslattak, nehéz volt. Mély levegőt vettem, és nem törődve azzal, hogy mi lesz ezután, kimondtam. - Mert szeretlek Zayn! Beléd estem, és nem tudok ellene mit tenni! Hidd el próbálkoztam, de nem parancsolhatok az érzéseimnek! Szeretlek, érted?! De te semmibe veszel, csak dugásra kellek neked, más nem is érdekel! - küszködtem a könnyeimmel, melyek ismét ki akartak szökni. - Azért mondtam, hogy van valakim, hogy féltékennyé tegyelek. Azt gondoltam, hogy ha azt hiszed másé lettem, akkor jobban akarsz majd engem! Talán akkor ráébredsz arra, arra, hogy... - nem tudtam befejezni mondatom, mert ajkait enyéimre tapasztotta. Kitágult szemekkel, megmerevedve álltam. Mikor észbe kaptam, lehunytam szemhéjam, és szétnyitottam a számat, beengedve nyelvét, mely éhesen kapott az enyém után. Hajába túrtam, még közelebb vonva magamhoz. Őrülten hiányzott. Lihegve váltunk el egymástól, de csak pár centire.

- Mióta? - kérdezte szuszogva, egyenesen a szemeimbe nézve.

- Már egy ideje... - suttogtam, mire ellépett tőlem, nekem pedig összeugrott a gyomrom. Féltem, nem is, rettegtem, attól, hogy mit fog most mondani. 

- Tudom mit vársz tőlem, Niall... - emelte fel az eddig lehajtott fejét. Ha most azt mondja, hogy nem tud viszont szeretni, én fogok egy kést, és a szívembe szúrom, mert ezt nem bírnám elviselni. Kell nekem, és ha nem kaphatom meg, inkább meghalok. - de én még... nem tudom... Ne érts félre, jól érzem magam veled. Mikor velem vagy minden sokkal jobb, minden annyira más! Hiányoztál, folyton te jártál a fejemben, és ez megijesztett, ezért is nem hívtalak... Már kétszer összetörték a szívem és ez nekem nem megy... - hajtotta le a fejét, mire halványan elmosolyodtam. 

- Nekem ezek a szavak bőven elegek! - mondtam, mire felemelte fejét. - Csak legyél velem! Adj esélyt kettőnknek, kérlek - néztem gyönyörűen csillogó, barna íriszeibe. - Nem kell, hogy szerelmet vallj, csak mert én azt tettem! - mosolyogtam, mire megragadta derekam, neki tolt a konyhapultnak és megcsókolt. 

- Köszönöm, Niall - suttogta számba, majd ismét birtokba vette nyelvével az enyémet. Egyre szenvedélyesebben faltuk egymást. Minden egyes porcikám érte kiáltott, a testem felforrósodott, a pulzusom az egekbe szökött, az ágyékom pedig fájdalmasan lüktetett. Ha most nem állítom le, akkor itt helyben egymásnak esünk.

- Állj le... - lihegtem.

- Nem akarok! - markolt derekamba, majd egy laza mozdulattal felültetett a konyhapultra. Lábaimat automatikusan dereka köré fontam, miközben hajába túrtam, meghúzva tincseit. Hátra vetettem a fejem, mikor nyakam vette célba, erősen megszívva érzékeny bőröm. Felsóhajtottam.

- Z-zayn... - nyöszörögtem, ahogy ágyékát enyémnek lökte. - Á-állj le... - de nem hallgatott rám, tovább izgatott. - Ne... Ah... Bassza meg! - nyögtem, mikor rámarkolt férfiasságomra a nadrágon keresztül. Felkuncogott, mire minden erőmet összeszedtem és megragadva haját, húztam el magamtól. - N-ne csináld, Harry és Louis... Nagyot sóhajtott. 

- Oké... - morgolódott, majd puszit nyomott a számra.

- Khm... - ugrottunk meg a hang hallatán. Harry lépett be a konyhába, nekem pedig lángba borult az arcom. Csak egy kicsivel kellett volna később jönnie és akkor nem lett volna ez a kínos jelenet. Más körülmények között nem érdekelt volna, hogy meglát minket, de most nagyon is gáz volt... 

- Bocs, Haver! - mondta Zayn, a Göndör vállára téve kezét. Egy halk "semmi baj" volt a válasza. 

- Hogy van, Louis? - másztam le a pultról. 

- Fent van, beszéltem vele, de nem engedi, hogy hozzáérjek, nem tudom mit álmodhatott, de még mindig a hatása alatt van... Viszont kért teát, ezért jöttem le. - egy apró mosoly jelent meg arcán, mikor kimondta az utolsó mondatot. 

- Adj neki egy kis időt... - szólaltam meg. - A baleset óta ilyen. Majd egy évig járt pszichológushoz, és kapta a gyógyszert, amit az előbb beadtam neki. Aztán mikor kezdett jobban lenni, már nem kellett állandóan szednie. De ez most elég nagy trauma, amit nehezebben fog feldolgozni, ezért örülnék, ha míg nem látod a javulást, adnád neki a gyógyszerét. Nem akarom, hogy rosszabbra forduljon az állapota - bólintott. - Számtalanszor voltak rémálmai, volt, hogy azt hitte, meg akarom ölni... Lehet, hogy most is ez történt... Ugye, Shanet meggyilkolták… Felkavarta ez az egész - sóhajtott fel Harry, majd feltette a vizet forrni. Zayn mellém állt és átkarolta derekam, amitől boldogan repdestem volna, ha lennének szárnyaim. 

- Elegem van! - fordult felénk Harry. Megijedtem komor hangjától, de nem csak én, Zayn is, aki hirtelen elvette a kezét a derekamról. - Elegem van Lucásból, a városból, a rettegésből, a bujkálásból, és abból, hogy így kell látnom Lout! - hajtotta le a fejét, mi pedig csak csendben vártuk, hogy folytassa. - Nem bírom tovább nézni, azt ahogy szenved! Nem mehet el egyedül sehova, és még a saját házában sincs biztonságban! Ez nem élet, én pedig normális életet akarok neki! Belefáradtam... - hangja halk volt, szinte csak suttogta az utolsó szót. Megértettem, én is ezt szerettem volna, hogy végre boldog legyen, és ne kelljen rettegnie attól, hogy melyik sarkon bukkan fel éppen Lucas. - Magam fogom megkeresni! Ha kell éjjel-nappal kutatok utána, mert addig nem leszek nyugodt, míg a saját szememmel nem látom, hogy meghalt! - kezei ökölbe szorultak, a düh kezdett elhatalmasodni rajta. - Nem akarom, hogy a barátaim is úgy végezzék, ahogy Shane! - itt megakadtam. 

- Mi? - értetlenkedtem. - Szerinted Lucas ölte meg Shanet? - kérdeztem, mire bólintott. - De miért? Ismerték egymást? Vagy csak azért, mert jóban volt Louisval? - tettem fel az össze kérdést, ami megfogalmazódott bennem.

- Fogalmam sincs, de ki más tehette?! Ki az aki, azt akarja, hogy gyanúba keveredjek?! És így elválasszon Louistól? 

- Mi?? - nem értettem miről beszél, elvesztettem a fonalat. 

- Ne légy szőke! - bökött oldalba Zayn, mire morcosan néztem rá. - Harry Shannél járt aznap éjszaka, mikor megölték. Valaki megvárta, míg Harry elment, aztán bement és végzett a fiúval, hogy úgy tűnjön, Harry tette. - kikerekedett szemekkel hallgattam, Zaynt. 

- Te jó ég! - ennyi tellett tőlem. Fel kellett dolgoznom az előbb hallottakat. - Börtönbe fogsz kerülni? - csúszott ki a számon. 

- Reméljük nem... - öntötte ki a gőzölgő vizet a bögrébe, majd beletette a teafiltert. - Bizonyítékok kellenek, hogy nem én tettem, csak nem tudom honnan szerzünk, mivel minden nyom arra utal, hogy én voltam. A cipőm lenyomata, a kocsim kerék nyoma, az ujjlenyomatom és még sorolhatnám... Szarban vagyok, elég rendesen... - csorgatott bele egy kis mézet a teába. 

- Mi lesz, ha... ha mégis bekerülsz... Louis... - nyeltem egy nagyot.

- Inkább elbujdosom... Nem engedem, hogy elkapjanak. Louis elmegy Zaynnel Londonba, ott talán nem keresi Lucas. Ha látja, hogy én itt vagyok, akkor talán azt fogja hinni, hogy Lou is itt van. Ez az egyetlen megoldás... - vette a kezébe a bögrét. 

- Előre elterveztétek? - kérdeztem, hol Zaynra, hol Harryre nézve. 

- Még semmi sem biztos... - indult ki a konyhából Harry.

- Ha kell, én is segítek Lucas felkutatásában, bár nem vagyok valami tapasztalt az ilyen ügyekbe, de bármit hajlandó vagyok megtenni Louis boldogságáért. - mondtam, mire Zayn megmarkolta a karomat. Összevont szemöldökkel néztem rá. Nem értettem mi baja van.

- Köszi, de ezt nekem kell elintéznem, egyedül - Harry úgy mondta, hogy mindvégig háttal állt nekünk. - Nem akarom, hogy bajotok essen... - tűnt el az ajtóban. 

- Miért fogdosol? - húztam ki a karom szorításából. - Mi a fene bajod van? 

- Hülye vagy? Felajánlod, hogy segítesz? Tudod te milyen veszélyes Lucas?! - szinte ordított. 

- És?? - tártam szét a karom.

- És?? - majdnem leharapta a fejem. - Nem akarom, hogy bajod essen! - ahogy kimondta, szívem boldogan dobbant meg. Ezért volt ennyire kiakadva. Mosoly terült el az arcomon, majd hozzá bújtam. 

- Nem engedheted, hogy egyedül csinálja... Lucas egy őrült! - mondtam, nyakába temetve arcom. 

- Nem is fogom, csak maradj ki ebből... - csókolt nyakamba, majd a konyhapultnak tolt. Áttért ajkaimra, éhesen kebelezve be őket. Hihetetlen boldog voltam, szavaitól, aranyos volt, hogy ennyire féltett. Heves csókcsatánk nem igazán akart véget érni, ami ismét fellobbantotta bennem a tüzet.

- Zayn! Mondtam, hogy nem! - próbáltam eltolni magamtól, de persze nem tudtam. Utálom, hogy erősebb nálam. A fenéket, imádom!

- Kint a kocsim! - suttogta számba, mire felnevettem. 

- Inkább vegyél egy hideg zuhanyt! - nyomtam egy puszit szájára.

Estére Louis kicsit jobban érezte magát, és sikerült néha egy-egy apró mosolyt csalnunk arcára a hülyeségeinkkel. Még mindig nem tudjuk mit álmodott, nem akart róla beszélni, mi pedig tiszteletben tartottuk, és nem kérdezősködtünk tovább. Ha akarja, majd elmondja. 

Zayn felment tussolni, míg én megágyaztam a kihúzható kanapén. Bebújtam a meleg takaró alá, és boldogan, mosolyogva vártam, hogy Zayn végre befejezze a tussolást. Már vagy egy fél órája fent van… Épp elhatároztam, hogy felmegyek hozzá, mikor is megjelent a lépcső alján, pucéran.

- Nincs ruhám… - vigyorgott huncutul. Beharapott alsó ajakkal mértem végig, meztelen testét, és éreztem az alhasam bizsergését. Mégis csak bő két hete nem feküdtünk le, és ez teljesen kikészített. Próbáltam visszanyerni józan eszem, és felkeltem, hogy kiszedjek egy bokszert a táskámból.

- Tessék! - dobtam felé, amit ügyesen elkapott.

- Nem akarod, hogy pucéran bújjak hozzád? - kacérkodott, miközben felrángatta magára a fekete alsót.

- Nem! - bújtam vissza, hatalmas mosollyal az arcomon. Dehogynem, erre vágytam, ha most nem itt lennénk, ilyen körülmények között, biztos nem engedtem volna, hogy felvegyen bármit is. Sietve bújt be mellém, és azonnal ajkaimra tapadt, majd nyakam kezdte el kényeztetni, édes csókjaival. 

- Hmm… Annyira kívánlak - suttogta fülembe, beleharapva cimpámba. Felnyögtem, izmos mellkasát simogatva. 

-Ne, Zayn! - állítottam le. - Bírd ki! - pufogva húzódott el, majd hátat fordított nekem, és magára húzta a takarót, miközben dünnyögött valamit, amiből semmit sem értettem. Felnevettem viselkedésén, majd hozzá bújtam, kezemet hasára simítottam, tarkójára puszit hintettem. Tudtam jól, hogy csak azért csinálja, hogy beadjam a derekam, de most nem fogom, akár mennyire is szeretném én is. - Mit mondtál az előbb? - suttogtam.

- Azt, hogy holnap elmegyek, és ismét nem látjuk egymást… - hangja szomorúan csengett. 

- Máris? - váratlanul ért, azt hittem itt lesz legalább egy-két napig. - És gondolom ott is maradsz… - húzódtam el tőle, és a hátamra gördültem, a plafont bámulva. - Mi lesz velünk, Zayn? - sóhajtottam egy nagyot, mire fölém hajolt, és gyönyörű csokibarna szemeit, enyéimbe fúrta. 

- Jössz velem! Ennyi! Nincs min gondolkodni! - jelentette ki.

- Ez nem ilyen egyszerű… - mondtam lebiggyesztet ajakkal. Mondani könnyű…

- Szóval nem akarsz velem jönni... Oké, értem én, de akkor ezt mondd, ne azt, hogy ez nem ilyen egyszerű! Szánalmas szöveg! - morgolódott.

- Veled akarok menni, ez nem kérdés, de ez…

- Jössz, és kész! - vigyorgott és megcsókolt. - Van kb úgy… - gondolkodott el, amitől ráncok jelentek meg homlokán. Elmosolyodtam. - két heted, hogy eldöntsd mit akarsz, de tudnod kell, hogy én Londonban maradok! - csókolt nyakamba, majd a kulcscsontomra, mire lehunytam szemem, és a hajába túrtam. 

- Már megint kezded? - sóhajtottam. 

- Nem tudom miről beszélsz - kuncogott. Felhúzta a felsőm, és csókokkal hintette be a hasam, majd a mellkasom, aztán ajkaimat vette célba. Nyaka köré fontam a karom, és magamra húztam. Hosszas kényeztetés után, már nem bírtam tovább. Akartam őt.

- Menjünk a kocsidba! - ziháltam, mire hatalmas mosoly jelent meg arcán. 

- Azt hittem sose adod be a derekad... 

114.rész

Hello! 

Annyira boldog voltam, mikor megláttam, hogy ennyi kommentet kaptam! Sose kaptam még ennyit, köszönöm nektek! :3 Aww <3 Válaszolni fogok rájuk, csak előbb ki akartam rakni az új részt, ami egy kicsit zavaros lesz az elején, de a végén minden kiderül, és remélem tetszeni fog nektek. Tudom, hogy nem éppen vidám rész, de nem lehet mindig az... :/

Egy kis meglepi karácsonyra: Larry Christmas, nézzetek be, iratkozzatok fel, és élvezzétek a csodás történeteket, amikkel számtalan blogger meglep majd minket :)

Jó olvasást!

Dreamy Girl 

Louis 

Lassan nyitottam ki a szemeimet. Hirtelen azt sem tudtam hol vagy, és valami furcsa, megmagyarázhatatlan érzés fogott el. Felkeltem az ágyból, lassú léptekkel az ajtóhoz mentem, majd ki a folyosóra, ami más volt, mint addig. Mint ha nem is a mi házunkban lennék, mégis ott voltam. Elvánszorogtam a lépcsőig, és mosolyogtam, mikor meghallottam Harry csodás hangját. Épp rá akartam lépni a lépcső fokára, mikor is újra megszólalt.

- Unom már a hősszerelmest játszani! - szavai hallatán, a mosoly is lefagyott arcomtól. Visszaléptem, egészen a falig, hogy takarásban legyek. 

- Bírd ki! Talán már nem kell sokáig! - mondta Zayn, akinek csak most ismertem fel a hangját. Semmit nem értettem, ezért tovább hallgatóztam, hátha fény derül mindenre. 

- Nem tudom meddig akarja még, hogy ezt csináljam! Már fülig belém van esve. Mit akar még?! - a hang, mely eddig mindig boldogsággal töltötte el szívem, most idegennek és rémisztőnek hatott. Valami nem stimmelt, ez nem lehet Harry. 

- Azt akarja, hogy minél jobban fájjon neki! - mondta Zayn.

- Így is össze fog törni, ha megtudja, hogy csak színjáték volt az egész… - éreztem, ahogy könnyeim lecsordulnak az arcomról. Mi? Csak játszadozott velem? Nem, ez lehetetlen, ő nem tenne ilyet… - Azért te sem panaszkodhatsz, a szöszi teljesen beléd zúgott! Te kis szívtipró! - nevetett fel. - Hányszor dugtad meg? - undorodva hallgattam a beszélgetésüket. Ezek nem lehettek ők, az kizárt dolog, mégis annyira valóságos volt minden. 

- Hmm… Nem elégszer - most a fekete röhögött fel. - Ha tudnád, hogy miket meg nem tesz nekem, szegényke, nem lesz valami kellemes, ha megtudja, hogy csak arra kellett, hogy elüssem az időt - gúnyosan ejtette ki a szavait, amitől hányingerem támadt.

- Undorító! - szaladt ki a számon. Basszus! - mondtam magamban, szám elé helyezve a kezem. 

- Mi volt ez? - hallottam meg Zayn hangját. Amilyen gyorsan csak tudtam, visszaszaladtam a szobámba, és befeküdtem az ágyba, magamra húzva a takarót, mely most biztonságot nyújtott. Hallottam a lépteket, ahogy egyre közelednek a folyosón, majd az ajtó halk nyikorgását. 

- Lou, fent vagy? - megremegtem a hangja hallatán, mely idegennek hangzott. Összeszorított szemekkel imádkoztam, hogy menjen el. - Alszik, szerencsére! Addig sem kell pátyolgatnom… - röhögtek fel mindketten, nekem pedig darabokra hullott a szívem. Könnyeim utat törtek, testem remegett a félelemtől. Minden hazugság volt… A csókjai, az érintései, a szavai… Nem lehet, ennyire nem lehet megjátszani a szerelmet... Éreztem, hogy ő is szeret. Vagy ennyire vak voltam?! Bedőltem kedves szavainak, a rózsaszín köd elhomályosította tudatomat, és emiatt nem láttam tisztán?! Szipogva fordultam meg, és az ajtót néztem. Nem volt ott senki, ezért csendben felkeltem és lábujjhegyen kiosontam. El kell innen tűnnöm, de azonnal. Kinéztem a folyosóra, ahol senki sem volt. Halkan lépdeltem, egészen a fürdő szoba ajtóig, ami nyitva volt. Belestem, és megtorpantam, mikor megláttam Harryt hátulról. Halkan kifújtam a levegőt, amit az ijedtségtől bent tartottam, és amilyen gyorsan csak tudtam, elsuhantam az ajtó előtt. Hátranéztem. Nagyot sóhajtottam, mikor láttam, hogy nincs mozgás. Épp a lépcsőre léptem volna, mikor is két hatalmas, ismerős tenyér kúszott a hasamra, puha ajkak pedig a nyakamra. Megmerevedtem érintésére, és éreztem ahogy kifolyik az arcomból az összes vér. -Hova- hova, édes? - csókolta a nyakam. Próbáltam összeszedni magam, és egy erőltetett mosollyal fordultam felé. Ajkaim remegtek a félelemtől. 

- Sz-szomjas v-vagyok… - simogattam meg alkarját. Összevont szemöldökkel vizslatott. Végem van, észre vette. 

- Majd én hozok neked vizet, búj vissza az ágyba! - mosolygott, és ajkaimra hajolt, lágyan csókolt. Elindított vissza, majd mikor a szobámhoz értem hátra lestem, és láttam, hogy bement a fürdőbe. Itt a lehetőség - gondoltam, és futni kezdtem. Már a lépcső alján voltam, mikor meghallottam Harry ideges hangját. Szívem vadul kalimpált, az adrenalintól, mely szétterjedt a testemben. A kilincsért nyúltam, mikor is két kéz megmarkolta karom, és visszarántott.

- Hova ilyen sietősen Csipkerózsika? - fogta be a számat, Zayn, kezeimet pedig hátam mögé kulcsolta. Erősen markolt, fájdalmasan nyöszörögtem szorításától. A nappali felé tolt, ahol Harry várt, karba tett kézzel, morcos tekintettel. Lehajtottam a fejem, és ismét potyogtak a könnyeim. 

- Nézz rám! - utasított Harry. - Azt mondtam nézz rám! - kapta el állkapcsom és felemelte fejem. Fájdalmasan felnyögtem. - Miért kellett hallgatóznod? Mire volt ez jó? Csak saját maganak ártottál ezzel! - nézett egyenesen a szemeimbe. Az eddig oly csodásnak hitt zöld íriszek, most haragot, és gyűlöletet sugároztak felém. - Tudod, hogy nem szép dolog, hallgatózni… - féloldalas mosoly jelent meg arcán. - Most mindent elrontottál… - nézett mögém, majd biccentett egyet a fejével, és lekerült a számról, Zayn keze. Szipogtam, egész testem reszketett, a félelem eluralkodott rajtam. - Mi legyen veled?! - dörzsölte meg állát. - Szerintem meg kellene büntetni, nem gondolod, Zayn? - mosolya vérfagyasztó volt. 

- De, a legjobb ötlet! - szorította meg csuklómat. Harry közelebb lépet hozzám, és durván megragadta államat. Megcsókolt, én pedig amilyen erősen csak tudtam, összeszorítottam ajkaimat. Undorodva néztem rá, mikor elhajolt tőlem. Megnyalta ajkait, mire leköptem. Zayn felnevette, Harry pedig letörölte arcáról a nyálamat. 

- Add ide! - morgott, majd elkapta a karom. Kapálózni kezdtem. - Hozd a bilincset és a tapaszt! - kulcsolta össze kezeim a hátam mögött, aztán felvonszolt az emeletre, egészen a szobámig. 

- ENGEDJ EL! - tiltakoztam - SEGÍTSÉG!! - ordítottam, mire lelökött az ágyra. Kúszni kezdtem, hogy minél messzebb legyek tőle, de megragadta bokám és visszahúzott, átfordítva hátamra, majd csípőmre ült. Lefogta kezeimet a fejem felett, lábával pedig leszorította enyéimet. Zokogni kezdtem, és tudtam innen nincs menekvés. 

- Shhh… Nyugodj meg! - cirógatta arcom a szabad kezével. - Megúsztad volna mindezt, ha nem hallgatózol, bár ezt még elnéztem volna, de hogy leköpsz?... Azt már nem! - markolta meg az állam. 

- Itt van! - lépett be Zayn, az ágyra dobta az eszközöket. - Mi legyen a Szöszkével? - a név hallatán hisztérikus zokogásba kezdtem. 

- Nem!! Nem!! - rúgkapáltam. - Ne bántsátok őt! Kérlek! - könyörögtem a zöld szemeibe nézve. - Kérlek… 

- A tiéd, azt csinálsz vele, amit csak akarsz, felőlem megbaszhatod, kikötözheted, sőt meg is ölheted, ha úgy tartja kedved! - mondta nemtörődöm hanggal, majd az ágyhoz bilincselt.

- Neee! Niall!! - őrjöngtem, mire betapasztotta a számat. Zayn eltűnt, így kettesben maradtunk Harryvel. Lemászott rólam, majd elővette a telefonját. A füléhez emelte, miközben mindvégig engem nézett. 

- Van egy kis probléma! - mondta a készülékbe. - Tudja! - csukta be a szemeit, összevont szemöldökkel hallgatva a telefon másik oldalán lévő személyt. - Itt van! - mosolygott, majd letette. Huncut mosoly jelent meg arcán, ahogy felém lépdelt. - Van egy kis időnk, míg a főnök ide nem ér! - fogta meg a bokám, majd rátérdelt az ágyra, és felém mászva, végig simított lábamon, egészen az ágyékomig. - Szórakozzunk egy kicsit! - kacsintott, mire próbáltam kiszabadulni a bilincs szorításból, de mind hiába. - Mit szólsz egy búcsú szexhez? - csókolt nyakamba, én pedig ordítani akartam, de a tapasz nem engedte. Lehúzta rólam.

- Undorító vagy! - köptem szavaim. Megragadta az állam, erősen.

- Te mégis hagytad, hogy megbasszalak, és élvezted is! - engedett el, majd széttépte felsőm, és lehúzta a térdemig a nadrágom. Nyakam kezdte harapdálni, és egyre lejjebb haladt.

- Harry! Hagyj! Kérlek! HARRY! HARRY NE TEDD! - őrjöngtem…

Niall

Szerencsére hamar visszajöttem a munkából, mivel a főnököm elengedett, a történtek miatt. Beléptem a házba, ahol síri csend fogadott. Levettem a kabátomat, és a cipőmet, majd bementem a nappaliba. Földbe gyökerezett a lábam, mikor megláttam Zaynt, tenyerébe temetett arccal a kanapén. Felém nézett, majd azonnal felállt. 

- Szia! - köszönt, egy halvány mosollyal. Egy percig csak álltam, és bámultam őt. 

- M-mit keresel itt? - kérdeztem, elcsukló hangon. Láttam, az arcán, hogy nem ilyen fogadtatásra várt. 

- Harry teljesen kiakadt, nem hagyhattam, hogy vezessen… 

- Louis, hogy van? - kérdeztem, nem reagálva az előbbi válaszára. 

- Alszik, Harry altatód adott neki… - mondta, majd nagy levegőt vett és tovább folytatta: - Figyelj, Niall, én.. - hangos ordítás szakította félbe mondandóját. Riadtan néztünk egymásra, majd sietve, kettesével szelve a lépcső fokokat rohantunk fel az emeletre, ahonnan ismét egy kiabálás hallatszott. Benyitottunk a szobába, ahol szörnyű látvány fogadott minket. Louis őrjöngve kapálódzott az ágyon, míg Harry próbálta lenyugtatni és lefogni.

- Louis, én vagyok az! Lou… - hallottam a göndör hangján, hogy a sírás kerülgeti. - Lou, kérlek nyugodj meg... 

- NEM!! HARRY!! NEM AKAROM!!! ENGEDJ EL!! NEEEEM! - üvöltött, csapdosva a Harryt, aki riadtan fordult felénk.

- Segítsetek, az isteni!! - láttam, hogy teljesen kétségbe van esve. Sietve rohantam ki a fürdőbe, ahol minden egyes fiók ajtaját kinyitottam. 

- Hol a fenében van! - dobáltam mindent arrébb, mire végül megtaláltam a narancssárga kis dobozt. Visszarohantam, majd megkértem Harry, hogy ültesse fel Louist. Már enyhült a kapálódzása, de még mindig nem volt a tudatánál. Beadtam a gyógyszert, amitől pár perc elteltével lenyugodott. Harry ölében feküdt, aki lágyan simogatta arcát. 

- Nem lesz semmi baj, Lou… - hangján tisztán éreztem, hogy a sírás fojtogatja. - Itt vagyok veled... - szipogott. Zaynra néztem, aki bólintott egyet. Lementünk a nappaliba, leültünk a kanapéra és bámultunk kifelé a fejünkből... Én számtalanszor láttam már így Louist, mégis megviselt, sokkal jobban, mint eddig valaha...

113.rész

Halihóóó! 

Újabb meglepiii! :D

Üdvözlöm az új olvasókat, örülök, hogy rám találtatok, vagyis a blogomra, és köszönöm, hogy fel is iratkoztatok. :3 Köszönöm a kedves szavakat, és a biztatást, amire most nagy szükségem van, ugyanis nehezen megy az írás... Sajnálom, de próbálok túl jutni rajta, nézzétek el nekem, ha nem olyanok a részek, mint eddig... :/ 

A részről annyit, hogy végre kiderül mi is történt Shannel. Kíváncsi vagyok a véleményetekre! :) A vége pedig... Szemét vagyok, tudom :D

Jó olvasást kívánok, és remélem örültök, az újabb meglepinek! ;) További szép napot! :)

<3

Dreamy Girl

Louis

Másnap korán keltem, letussoltam és épp a tükör előtt álltam, a fogamat mosva, mikor megcsörrent a mobilom. Kiköptem a felesleges fogkrémet a számból, és vigyorogva, boldogan szóltam bele a készülékbe:

- Szia, Hazza! 
- Hello, Édes! Remélem nem ébresztettelek fel? - kérdezte lágy hangon. 

- Nem, már egy órája fent vagyok. Hogyhogy ilyen korán? - tettem le a fogkefém, majd leültem a kád szélére.

- Csak meg akartam kérdezni, hogy mit művelt tegnap a Szöszi Zaynnel? - először nem értettem mire akar kilyukadni, de aztán leesett. 

- Miért? Mondott valamit? - kíváncsiskodtam, és izgatottan vártam a válaszát. 

- Teljesen kiakadt. Mikor megkérdeztem mi a baj, csak annyit mondott, hogy ismét összevesztek Niallal. Mi a fene volt már megint? Azóta se lehet hozzászólni... - felkuncogtam, ahogy elém képzeltem a fekete pukkadozó fejét. 

- Tudod, megbeszéltük, hogy féltékennyé teszi, tegnap beszéltek, és azt mondta neki, hogy megismerkedett valakivel, Zayn pedig kiakadt és bontotta a vonalat. - magyaráztam.

- Akkor sikerült! Gratulálok! Innen már nincs messze, hogy bevallja magának, hogy szereti Niallt, de ha kell én is rásegítek. 

- Imádlak, jól jönne a segítséged, mert szörnyű nézni, ahogy szenved... Próbálja eltitkolni, de nem tudja, látszik rajta, hogy nagyon kivan Zayn miatt... - mondtam szomorkásan, beletúrva vizes hajamba. - De most nem érek rá beszélni, sietnem kell, mert Niall mindjárt elmegy, és el akarom újságolni neki a fejleményeket, meg még hajat kell szárítanom, aztán felöltözni, meg... - hadartam, mire közbeszólt.

- Meztelen vagy? - kérdezte, én pedig felnevettem. Szerintem csak annyi maradt meg az agyában az előzőkből, hogy fel kell öltöznöm, amiből arra következtetett, hogy nincs rajtam semmi.

- Hazza, nem lehet! Tegnap este nem volt elég? - kérdeztem huncutul, beharapott alsó ajkakkal. 

- Ah, Louis! Érezni akarlak, nem csak a képernyőn keresztül látni... Megőrülök! - hangja fájdalmasan csengett.

- Tudom, én is így vagyok, de ki kell bírnunk, meg tudjuk csinálni! - biztattam, bár nem hiszem, hogy sokat értem el vele. - Mennem kell! Este skype? - kérdeztem vigyorogva. 

- Alig várom! - mondta mély hangon, amitől menten bizseregni kezdett az alhasam. Muszáj letennem, mert aztán nem bírunk leállni.

- Szeretlek! Szép napot! - köszöntem el, mire ő is, aztán letettük. Befejeztem a fogmosást, felhúztam egy bokszert, majd lementem Niallhoz, és közöltem vele, hogy Zayn még mindig ideges, ami Harry szerint jót jelent. Boldogan indult el a munkahelyre, amitől én is jobban éreztem magam. Gyorsan felkaptam egy pulcsit, egy fekete szűk nadrággal, aminek a zsebébe belecsúsztattam a telefonom, pénztárcám, és a bejárati ajtóhoz sietve, felkaptam a kocsi kulcsot is. Bezártam az ajtót, miután kiléptem. Kint elég hűvös volt már, hiszen a decemberi hónapba léptünk. Imádom a telet, egy forró csokival a kanapén, Hazzával összebújva... Fájdalmasan felsóhajtottam az álomképre, miközben beültem a kocsiba. Beleszippantottam a levegőbe, ami Harry illatú volt. Szívem megnyugodva vert tovább, ahogy az ismerős, nyugtató illat beszivárgott az orromba. Beindítottam a motort, és elindultam, egyenesen a kávézó felé. Reméltem, hogy Shane már bent van, és végre megtudhatom, hogy mi volt ez az egész eltűnős dolog. Leparkoltam a kávézóval szembeni parkolóba, bezártam az autót, majd átsétáltam az úttest túloldalára. Belestem az üvegablakon, de nem láttam semmi mozgást, ezért megragadtam a kilincset, amit hiába nyomtam le, nem nyílt ki. Akkor még nincs itt, vagy bezárt. - gondoltam magamban. Kinyitottam a kulcsommal, és ahogy beléptem, szörnyű bűz csapta meg az orrom. 
- Jézusom, mi a fene ez?! - tettem az orrom elé a kezem, és úgy éreztem mindjárt elhányom magam. Valamit nyitva hagyhatott Shane, talán a hűtőt, biztos annak van ilyen orrfacsaró szaga. Beljebb lépdeltem, küszködve a hányingeremmel. - Shane? Itt vagy? - kérdeztem. - Shane? - nem kaptam választ ezért körülnéztem, és mikor a pult mögé léptem, a vér is megfagyott az ereimben a látottaktól. Szám elé kaptam a kezem. - Úristen! - megfagyva álltam, ott, a földön fekvő, alvadt vérben úszott testet nézve. - Te jó ég! Nem, ez... - remegtem egész testemben, majd mikor végre sikerült megmozdulnom, odarohantam és leguggoltam a mozdulatlan test mellé. - Shane! - rángattam meg az élettelen, merev testét. - Nem, Shane, ne csináld ezt velem! Kérlek, kelj fel! - rázogattam, mintha nem tudnám, hogy halott, mintha lenne egy cseppnyi esélyem arra, hogy talán életben van. A könnyeim patakokban kezdtek folyni, ahogy hideg kezét megfogtam, és megsimogattam. - Nem! - borultam rá mellkasára. - Kérlek! Istenem, Shane! - remegő kezekkel kaptam elő a telefonom és tárcsáztam a mentőket, akik pillanatokon belül kiértek. Az egyik asztalnál ültem, és csak néztem ki a fejemből. Nemsokára a rendőrök is megérkeztek, és elkezdték vizsgálni a helyszínt. Véres, remegő kezeimet nézte, amitől könnyeim ismét megáradtak. 
- Elnézést - néztem fel a hang irányába. Egy rendőr állt velem szemben. - Ön az aki rátalált a holttestre? - kérdezte, mire csak bólintottam. Feltett még pár kérdést, de az igazat megvallva azt sem tudtam mit mondok, csak dadogtam összevissza. Megköszönte, hogy válaszoltam, majd részvétet nyilvánított és ott hagyott. Az agyam még mindig nem tudta feldolgozni a látottakat. Az egyik mentős kikísért a mentőautóba, ahol leültetett a hátsó részbe, egy pokrócot terítve rám. Megkérdezte, hogy vagyok, én pedig csak néztem magam elé. 
- Louis?! Istenem! Louis? - hallottam meg egy ismerős hangot nem messze tőlem. - Mi történt? A barátom! Jól van? - kerestem a szőke fejet, amit hamarosan meg is találtam. Próbált bejutni a kávézóba, de nem engedték. - Engedjen már be! A barátom bent van! - hadakozott az egyik rendőrrel. 
- Niall! - szóltam erőtlenül. Felém kapta tekintetét, majd sietve indult meg felém. 
- Istenem, Louis! - ölelt szorosan magához. - Mi történt? Jól vagy? Nem esett bajod? - záporozott a kérdéseivel. Kezei közé fogta arcomat és aggódva fürkészett. Ismét sírni kezdtem. 
- É..Én... jól... v-vagyok... - szipogtam. - S-Shane... M-meg...halt... - alig bírtam kinyögni. Niall magához ölelt, jó szorosan, hátam simogatva.

- Elnézést! - szólt egy férfihang, mire Niall elengedett. Egy rendőr állt előttünk, kezében egy papírral és egy tollal. - Maga talál rá a holttestre? - bólintottam. - Be kellene jönni az rendőségre, hogy válaszoljon néhány kérdésre! - mondta, én pedig csak ültem ott. Miért nem tudnak békén hagyni? 

- Nem látja, hogy sokkos állapotban van?! - rivallt rá barátom. - Muszáj most? Hagyják már békén!! - köpte idegesen a szavakat. Felálltam, ahogy megláttam a hordágyat, amin egy fekete zsákban hozták ki Shanet. Odafutottam.

- Shane!! - ordítottam a hordágyat markolva. - Nem! Nem vihetik el! Nem halt meg! - őrjöngtem. - Hagyják békén!! - kiabáltam a mentősökre, akik úgy néztek rám, mint egy bolondra.

- Louis! - karolt át egy kar, elhúzva Shantől. - Nyugodj meg! 

- Nem halhatott meg! - figyeltem, ahogy begurítják a mentő autóba, majd elhajtanak vele. - Neeem... - roppantam össze végleg, és ha Niall nem tart, térdre rogytam volna. Megfordított, és szorosan ölelt magához. - Miért?...

- Sss... Nem lesz semmi baj, itt vagyok! - cirógatta hátam. - Tudom, hogy ez most nehéz, de muszáj bemennünk a rendőrségre... - eltolt magától, majd szemeimbe nézett. - Feltesznek még pár kérdést, aztán hazamegyünk, oké? - kérdezte, mire csak bólintottam. Mikor már az autóban ültünk, kifelé néztem az ablakon, figyelve az elsuhanó épületeket. Fel akartam ébredni, azt akartam, hogy mindez csak egy álom legyen, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy ez a valóság. 

A rendőrség épületébe belépve bevezettek egy helységbe, aminek a közepén egy asztal állt, két székkel az oldalán. 

- Foglaljon helyet - mutatott az egyik székre a férfi. Leültem, ő pedig velem szemben foglalt helyet. Bemutatkozott, amiből egy szó sem jutott el a tudatomig. Feltett pár személyes kérdést, majd Shanről kezdett kérdezgetni. Mindent meg akart tudni, onnantól kezdve, hogy megismerkedtünk. Amit csak tudtam elmondtam neki. - Voltak haragosai az áldozatnak? - kérdezte. 

- Nem tudok róla, rendes srác... volt... - csuklott el a hangom. - Nem ismertem a baráti körét, a családját, csak őt. Nem tudok konkrét dolgot mondani... Rendes srác, jó szívű volt, ezért is nem értem, hogy ki volt képes arra, hogy ezt tegye vele - mondtam könnyekkel küszködve. - Nem tudok senkiről...

- Rendben, köszönök mindent! - állt fel, mire én is. A kezét nyújtotta, amit elfogadtam. - Elmehet, de maradjon a városban, hogy ha bármi fejlemény van az üggyel kapcsolatban, akkor értesíteni tudjuk önt! - bólintottam, majd kikísért az ajtóhoz, amit kinyitott nekem.

- Viszlát! - köszöntem el, mikor kiléptem a folyosóra, ahol Niall aggódva nézett rám.  Megöleltem, majd hazamentünk, útközben pedig mindent elmondtam neki. Lerogytam a kanapéra és csak néztem magam elé. Folyton Shane vérben fagyott teste jelent meg előttem. Gondolataim zavarosak voltak, nem értettem semmit. Ki képes erre? És miért tette? Mit árthatott neki Shane? Miért pont ő?

- Nem akarsz inkább felmenni a szobába? Pihenni egy kicsit? - kérdezte a Szöszi, mire bólintottam. - Csinálok egy levest, jó?

- Mindegy... - feküdtem le az ágyra, miközben Niall kiment. Gondolataimba temetkeztem, az agyam kattogott, nem tudott nyugodni. Még mindig remegtem, a könnyeim csak folytak, ahogy magam előtt láttam a fehér, élettelen arcát.

- Meg is hoztam! - lépett be barátom, majd lerakta az éjjeli szekrényre a gőzölgő levest. 

- Nem birok enni... 

- Tudom, hogy nem bírsz, de nem is reggeliztél, valami kell, hogy legyen a gyomrodban. Csak egy keveset. - ült le az ágy szélére, közvetlen mellém. - Hoztam egy kis nyugtatót is.

- Nem kell! - szóltam erélyesen, nem akartam, hogy ismét gyógyszerezzenek. - Jól vagyok... 

- Louis! 

- Hagyj magamra, Niall! Kérlek! - könyörögtem, mire felállt az ágyról.

- Rendben, de ha van valami szólj! Harry is hamarosan itt lesz! - ment ki, én pedig kicsit megnyugodtam a hallottaktól. Nagy szükségem van most rá, nem mintha eddig nem, de ezt nélküle nem tudnám végig csinálni, nem lenne erőm hozzá. Magamba roskadva ültem továbbra is az ágyon. 

- Louis! - hallottam meg Hazza kétségbeesett hangját. Felfelé rohant a lépcsőn, majd zihált, riadt arccal lépett be a szobába, és egyenesen az ágyhoz sietett, szorosan magához ölelve. Könnyeim azonnal folyni kezdtek, ahogy nyakába fúrtam arcomat, és erősen markoltam felsőjét.

- H-Hazza... - szipogtam, minél szorosabban húzva magamhoz. 

- Istenem, Louis! - simogatta hátam. - Sajnálom... Annyira sajnálom, hogy nem voltam itt veled, siettem, ahogy csak tudtam! - suttogta fülemben, majd belecsókolt nyakamba.

- S-Shane... - dadogtam, eláztatva felsőjét könnyeimmel. - Miért? - kérdeztem. Tudni akartam a választ, hogy miért történt mindez. 

- Sajnálom, hogy így kellett látnod őt! - húzódott el, majd zöld, homályos szemeivel enyéimbe nézett. Letörölte ujjaival könnyeim, és egy lágy puszit hintett ajkaimra. - Itt vagyok veled, minden rendben lesz - nyugtatgatott, majd ölébe húzott, én pedig mellkasába bújtam. - Minden rendben lesz... - suttogta remegő hangon. - Szeretlek! - puszilt fejem búbjára, lágyan ringatva. Lehunytam szemeim, és nyugtató szuszogását hallgattam. - Pihenned kellene... 

- Nem.. nem akarok - tiltakoztam. Visszafektetett az  ágyra, és egy csókot nyomott a homlokomra. 

- Mindjárt jövök! - ment ki, és egy pár perc múlva vissza is jött. - Ezt vedd be, ettől jót fogsz aludni! - ült le az ágy szélére, mire felültem, hogy be tudjam venni a tablettát, egy pohár vízzel, amit Hazza hozott nekem. Visszafeküdtem, ő pedig fejem simogatta. Nyugodtan csuktam le szemhéjaimat, tudva, hogy itt van velem, és vigyáz rám. Puszit hintett arcomra, majd eltűntek érintései, mire kinyitottam szemeimet. Épp behajtotta az ajtót, mikor megszólalt egy ismerős hang:

- Hogy van? - kérdezte, Zayn.

- Teljesen kivan, adtam neki egy altatót - csuklott el a hangja, Hazzának. - Baszki Zayn, elcsesztem! - szólalt meg remegő hangon.

- Mit? Miről beszélsz? - értetlenkedett a fekete. Éreztem, ahogy a gyógyszer kezd hatni, de még összeszedtem minden erőmet, mert tudni akartam miről van szó. 

- Ott jártam Shanenél... - levegőt is alig mertem venni a hallottaktól. A legrosszabbtól féltem... - Én... Basszus, börtönbe fogok kerülni! - idegeskedett, én pedig újra sírni kezdtem. Nem, ez nem lehet, Harry nem tehette, ő nem tenne ilyet. Biztos nem erről van szó, nem lehet...

- Ugye nem? - kérdezte Zayn, de nem jött válasz. 

- Ne itt beszéljük meg! - ez volt az utolsó mondat, amit hallottam, mert az álom erősebb volt nálam, hiába próbáltam küzdeni ellene, magával ragadott. 

112.rész

Sziasztok Drágaságaim!

Ezzel a résszel szeretnék nektek Boldog Mikulást kívánni! Hozzám már megérkezett a Miki, és miket nem tud... A legjobb :3 (Azért remélem a fejembe nem lát bele, mert szerintem kifeküdne a Larrys gondolataimtól :P)  Egy zoknit kaptam, amiből annyi van, hogy alig fér el a fiókomban, mégis mindig hiány van belőle! Ez vagyok én, egy zoknimániás, de hát ha hármat kell felhúznom egyszerre, hogy ne fagyjon le a lábam... ;) Egy újabb infó, amit megtudtatok rólam! :D 

Imádlak benneteket, ti vagytok a mindenem, köszönöm, hogy vagytok nekem, és hogy ilyen sok csodás szót kapok tőletek! El sem tudom mondani mennyire hálás vagyok érte! <3 

Legyen szép hétvégétek, pihenjetek sokat! :3

Jó olvasást! 

Dreamy Girl

Niall

Megágyaztam a kanapén, majd bekapcsoltam a tv-t, hogy véletlenül se halljak semmit sem a fenti eseményekből. Unottan kapcsolgattam a csatornák közt, hiába mentem már végig legalább háromszor az összesen, nem találtam semmi érdekeset. Igazából nem is a műsorokkal volt a gond, hanem velem, ugyanis csak egy valaki járt a fejemben, és hiába próbáltam megszabadulni tőle, nem ment, mindig beférkőzött a tudatomba. Hiányzott Zayn, nagyon is, de úgy látszik, hogy ez fordítva nem így volt... Azóta, mióta elmentek egyszer sem hívott, még egy rohadt sms-t sem tudott küldeni, ami elég szarul esett. Már kezdett hiányozni a folyton rezgő telefonom. Mélyet sóhajtottam, elővéve a készülékem. Megkerestem az üzeneteket, amiket tőle kaptam, és elolvastam őket, legalább százszor, ha nem többször. Minden egyes sms után felidéztem az ahhoz tartozó estét, amitől az alhasam bizseregni kezdett, a légzésem szaporábbá vált és a pulzusom megemelkedett, pedig még magamhoz sem nyúltam, de a gondolat, hogy ezt fogom tenni, felizgatott. Hülye egy helyzet, hogy a legjobb barátom házában fogok maszturbálni, de nem érdekelt, most nem, ki vagyok éhezve és nem bírom tovább, muszáj lenyugtatnom magam. Nem akartam húzni az időt, így rögtön a lényegre tértem. Kigomboltam a nadrágom és marokra fogtam a férfiasságom, amit lassú, majd egyre gyorsabb tempóban fejni kezdtem. Hátradőltem a kanapén, behunytam a szemeimet, és magam elé képzeltem, ahogy Zayn szopja a farkam. Szinte éreztem puha, nedves ajkait merevedésem köré záródni.
- Oh, Zayn! - nyögtem, ahogy vadabb tempót kezdtem diktálni. - Baszki! - nyöszörögtem, közeledve a csúcs felé. Melegség száguldott végig rajtam, a hátam ívbe fezsült, és hatalmasat nyögtem az élvezettől, ami a gyönyör felé repített. Kinyitottam a szemeimet, és csalódottan néztem körül. Zayn nincs itt... Fogtam egy zsebkendőt, ami a dohányzó asztalon hevert, és letöröltem élvezetem nyomát. Kezet mostam, majd visszaültem a helyemre. Felugrottam ijedtemben, mikor megszólalt a telefonom. A szívem majd kiugrott a helyéről, de már nem az ijedtségtől, hanem a képernyőn villogó névtől. Azonnal fel akartam venni, de leállítottam magam. Megfogadtam, hogy nem fogom keresni, és nem fogom felvenni, ha hív. De persze ezt nem bírtam ki, hallani akartam a hangját. Vártam, egy kicsit, majd felvettem, monoton hangon beleszólva:
- Hello Londoni srác!
- Szeva Szöszke! - köszönt boldogan. Az elején utáltam, hogy így hív, de most már egyre jobban tetszik. Az ő szájából minden jól hangzik. Úristen! - ütöttem magam fejbe képzeletben. Ez már nagyon nem komplett, ennyire nem zúghattam bele.
- Mizu? Miért hívtál? - próbáltam mindvégig úgy beszélni, mintha nem nagyon izgatna, az, hogy felhívott. Pedig de, a tenyerem izzadt, a gyomrom görcsösen rándult össze, szívem pedig ki akart törni a helyéről.
- Minden rendben megy. Imádom, London fantasztikus hely, neked is el kellene jönnöd megnézni! - mondta izgatottan, hallani lehetett hangján, hogy nagyon boldog. Örültem neki, de közben szomorú is voltam, mert ezek szerint kicsit sem hiányzok neki.
- Boldog vagyok, hogy ilyen jól érzed magad! Nálunk ugyanolyan az élet, mint volt, csak nélkületek... - sóhajtottam, mire csend telepedett közénk. Nem tudtam mi történt, viszont megszólalni sem tudtam. Egy ideig még szuszogtunk a telefonba, mire végre megszólalt:
- Harryék az előbb skype szexeltek... Vékonyak a falak... - mondta, mire hangosan felnevettem.
- Tudom, ezért költöztem le a kanapéra, és kapcsoltam be a tv-t, hogy ne halljak semmit - mosolyogtam, várva, hogy megszólaljon, ami egy kisebb szünet után megtörtént:
- Áll a farkam! - bökte ki, én pedig ismét röhögő görcsöt kaptam.
- Miért nem verted ki rájuk? Elvileg mindent hallottál, nem? - próbáltam értelmesen beszélni, ami nem volt egyszerű a nevetés miatt.
- Már megtettem, de újra felállt. Ezért is hívtalak, segíts eljutni a csúcsra! - mondta kéjes hangon, amitől nagyot nyeltem, és éreztem, ahogy bizseregni kezdek odalent. Ha tudná, hogy az előbb vertem ki, épp ő rá gondolva...
- Nincs kit megdugj? Ugorj le egy buliba, és máris lesz játszótársad! - számat beharapva vártam mit felel. Nagyon reméltem, hogy egy nem lesz a válasza, vagy azt mondja, hogy csak téged akarlak.
- Nem dugtam, mióta leordítottad a fejem! - megkönnyebbülten sóhajtottam, tudva, hogy nem feküdt le senkivel.
- Csak ezért hívtál, komolyan? Eszedbe se jutottam, csak akkor, mikor áll a farkad! Fasza! - mérgelődtem, mert ez elég szarul esett, legalább egy sms-t küldhetett volna, hogy még élek, vagy mit tudom én.
- Már megint kezded?? - rivallt rám - Ne legyél már ünneprontó! Ne mondd, hogy neked nem hiányzik egy kiadós dugás, mert azt nem hiszem el! Ja, egyébként azért nem hívtalak, mert nem volt időm! Estig bent voltam minden nap, aztán meg fáradtan bedőltem az ágyba! Másrészt meg úgy voltam vele, hogy Louis majd úgy is szól, ugyanis a két szerelmes pár folyton nyáladzik... - magyarázta ki magát, vagyis próbálta, mert ez eléggé gyengére sikerült.
- Tök mindegy! - morgolódtam.
- Tudod mit, üvöltsd le a fejem, vagy mit tudom én! Majd közben kiverem! - mondta feszülten, én pedig elmosolyodtam szavai hallatán. Ekkora pöcs nem lehet, komolyan. Csak az a baj, hogy akármekkora segg, akkor is szeretem. Viszont meg kell tennem azt, amit Liamékkel beszéltem meg. Féltékennyé kell tennem. Nagyot sóhajtottam. Már most fájt, pedig még ki sem mondtam.
- Egyébként meg honnan gondolod, hogy nem dugok... - hunytam le a szemeimet, alsó ajkamba harapva. Azt hittem leordítja a fejem, de nem szólt semmit.
- Mi? - ennyit kérdezett, hosszas csend után.
- Megismerkedtem valakivel... - mondtam.
- Mi?? Mi az, hogy van valakid? Mióta? Hol ismerted meg? Ki az? - záporozott a kérdéseivel. Szörnyen éreztem magam, hogy hazudnom kellett neki. 
- Liammel és Louisval voltunk buliban...
- Liam?! - vágott közbe idegesen. - Mi a fene? - morgolódott.
- Igen, Liam, kibékültünk, de csak barátok vagyunk - mondtam, mire felhorkantott.
- Barátok, persze! Tudod mit, nem érdekel, inkább hagyjuk, elment a kedvem! - bontotta a vonalat. Döbbenten néztem magam elé.
- Még nem alszol? - hallottam meg Louis hangját. Felé néztem, a lépcsőn lépdelt lefelé, kipirult, mosolygós arccal. Nekem is felfelé görbült a szám, ahogy láttam boldogságát.
- Nem tudok...- ültem arrébb, és megpaskoltam magam mellett a helyet. 
- Valami baj van? - aggódva fürkészte az arcom, miközben lehuppant mellém.
- Zayn hívott, összevesztünk...
- Min? - kérdezte.
- Azt akarta, hogy segítsek neki eljutni a csúcsra - mondtam. - Én meg benyögtem neki, hogy megismertem valakit.
- Komolyan?? Ééés?? - kérdezte izgatottan, Louis.
- Kiakadt. Nem tetszett neki az sem, hogy Liammel jóban vagyunk. Letette, köszönés nélkül... - szomorodtam el.
- De ez jó jel Niall!! - örvendezett Louis, én pedig felhúzott szemöldökkel néztem rá.
- Mi ebben a jó? Összevesztünk, ismét...
- Jajj, Niall! Ne játszd már te is a vaksit, elég, ha Zayn idióta! Ha kiakadt ezen, akkor ez azt jelenti, hogy féltékeny, vagyis fontos vagy neki! - vigyorgott rám, mire nekem is mosoly kúszott az arcomon. Igaza van, hogy nem esett le, ennyire hülye nem lehetek...
- Akkor van remény! - öleltem magamhoz Louist.
- Van bizony! - nevetett.
- Most már aludni sem tudok! - húzódtam ki öleléséből, majd felpattantam. - Annyira fel szeretném hívni, és elmondani neki, hogy szeretem, de beszari vagyok! Miért nem tudom kimondani? Pedig csak annyit kellene mondanom, hogy szeretlek! - mélyet sóhajtottam. - Ahh, miért ilyen nehéz? 
- Megértelek, nekem se volt könnyű kimondani, mert Harry sem volt az a szerelmes típus... De mára már megváltozott, sőt, romantikusabb, mint én! - kuncogtam. - Szóval, még Zayn is okozhat nekünk meglepetést! Ne add fel! - küldött felém, egy biztató mosolyt. - Menjünk aludni! - áll fel. - Gyere fel! - mondta, én pedig megtorpantam. Felhúzott szemöldökkel nézett rám.
- A ragacsos ágyba? - vigyorogtam. - Nem, köszi! - nevettem el magam, mire Louis morcosan nézett rám, aztán ő is felkuncogott.
- Idióta! Már tiszta, lecseréltem! - ment fel a lépcsőn. Felkaptam az ágyneműm és Louis után mentem, boldogan.