130. rész

Halihóó! 

Meghoztam a kövi részt ezzel kívánva nektek további szép hétvégét! Nagyon szépen köszönöm a kommenteket, igyekszem mindegyikre válaszolni, csak kicsit el vagyok maradva mindennel! Annyira imádlak benneteket, és nem tudom elégszer elmondani milyen sokat jelentetek nekem! :3 Imádlak benneteket!

ÉÉÉÉS ÚRISTEN!! Meg van a 200 feliratkozom!! Te jó ég!! :O El sem tudom mondani, hogy milyen boldog voltam, mikor feljöttem, és megláttam, hogy túl léptem a 200-at! Körbeugráltam a szobámat, és elsírtam magam! Köszönöm!! <3 Annyira szeretném nektek ezt meghálálni, annyi mindent tettetek értem, és ez nekem nagyon sokat jelent! Köszönöm, hogy vagytok!!  :') Szeretlek benneteket! <3 Még mindig hihetetlen, hogy idáig eljutottam, amit szintén nektek köszönhetek, mert ti tartjátok bennem a lelket! Annyira, de annyira köszönöm nektek! 

UI: Szeretettel várunk minden kedves olvasót az új blogunkba, amit Beccával, és Silverrel hárman írunk! Már fent van az első rész -> Fin/v/e selection  Erősen +18-as történet lesz! ;)

Jó olvasást!

Millió pusziii

Dreamy Girl

Harry 

A napok csak teltek, az agyam pedig szüntelenül kattogott. Alig aludtam, és alig fogtam fel valamit a körülöttem zajló eseményekből. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak az ismeretlen férfira, és az ajánlatára. Még mindig nem tudtam mi tévő legyek. Ha egyedül vágtam volna bele ebbe az egészbe, akkor azonnal igent mondtam volna, de így, hogy a négy jó barátom életét is vásárra viszem, sokkal nehezebb volt a döntés, főleg úgy, hogy köztük van a számomra legfontosabb személy is, akit az életemnél is jobban szeretek. Gondolataimat, amik már napok óta kavarogtak a fejemben, Louis szakította félbe, óvatosan mellém ülve, a kezét a combomra simítva. Szeretetteljes mosolyt küldtem felé, és összefontam a combomon lévő ujjait az enyéimmel. Elmosolyodott, majd előre hajolt, hogy egy gyors puszit hintsen ajkaimra, de nekem ez nem volt elég. Szabad kezemmel megragadtam a tarkóját, így húzva vissza őt a számhoz, hogy hosszas, érzéki csókot váltsunk.

- Miért nem mondod el, hogy mi bánt? - kérdezte aggódva, miután elváltunk egymástól. - Hátha tudok segíteni. 

- Nincs semmi, csak... csak fáradt vagyok... - hazudtam, és előre hajoltam, hogy újra ajkaira tapadhassak, ezzel elvonva a figyelmét, de elhajolt.

- Fáradt?? - emelte fel a hangját. - Ne hazudj nekem, Harry! Egy hete fáradt vagy?! Komolyan?? - hangja egyre erélyesebbé vált. - Egy kibaszott hete?? - kelt fel a kanapéról, és idegesen járkált fel-alá. - Olyan vagy mint egy zombi! Semmit nem csinálsz, csak meredsz magad elé egész nap, és ha hozzád szólok, akkor is csak hümmögsz! Mi a fene bajod van??

- Semmi, tényleg… - motyogtam magam elé.

- Mit beszéltük meg? - áll meg, mérges pillantást lövellve felém. - Azt, hogy mindent elmondunk egymásnak!! Mindent!! - nyomta meg erélyesen az utolsó szót. - Erre te mit csinálsz?! Nem mondasz semmit, magadban tartod, holott látom rajtad, hogy rohadt nagy baj van!

- Sajnálom Lou, de nem tudsz segíteni, ezt nekem kell megoldanom, de amint tudok valamit, megosztom veled is, csak adj egy kis időt, és bízz ben...

- Nem tudok segíteni?? - vágott közbe dühösen. - Honnan gondolod?! Megpróbáltad? - nézett rám felhúzott szemöldökkel. - Nem, inkább elhallgatod előlem... - fordult meg, és a bejárat felé ment, ahol felhúzta a tornacipőjét. 

- Mit csinálsz? - ugrottam fel a kanapéról. 

- Kiszellőztetem a fejem. - morogta, miközben magára kapta a dzsekijét. - Majd szólj, ha végre visszatértél az életbe!

- Louis! Ne menj el! - siettem oda hozzá, hogy elkapjam a karját, de elhúzta.

- Hagyj! - szűrte a fogai közül, miközben megragadta a kilincset, de mielőtt kilépett volna az ajtón, még hozzátette: - Azt hittem mindent meg tudunk beszélni... - csukta be maga mögött az ajtót, én pedig csak álltam, magam elé meredve. Bassza meg! - káromkodtam, mikor végre sikerült összeszednem magam. Azonnal felkaptam a cipőm, és sietve rohantam ki az utcára. 

- Louis!! - kiabáltam, mikor megláttam vékony alakját, ami egyre messzebb került tőlem. - Állj meg! - szóltam utána, de mint aki meg se hallotta ment tovább, megszaporázva apró lépteit. A hátam mögül felmordult egy autó motorja, amivel nem igazán foglalkoztam, de mikor hatalmas csikorgás csapta meg a fülemet, hátrafordultam. A fekete terepjáró nagy gázzal haladt el mellettem, és mikor megláttam a sötétített ablakokat, rossz érzésem támadt. A gyomrom görcsbe rándult, a szívem pedig vad kalapálásba kezdett. Tudtam, hogy baj van.

- LOUIS!! - ordítottam, ahogy csak a torkomon kifért. - AZONNAL FORDULJ VISSZA!! - mintha puskából lőttek volna ki, úgy iramodtam feléje. A kocsi csikorogva fékezett le Louis mellett, én pedig, ha ez egyáltalán tehetséges, még gyorsabb tempóra kapcsoltam. - FUSS!! - üvöltöttem, mire két izomagy ugrott ki a járműből felkapva Lout, aki a nevemet kiabálva kapálódzott szüntelenül. - LOUIS!! - ordítottam kétségbeesetten, miközben a szemem láttára tuszkolták be a kocsiba, és én semmit sem tehettem ellene. A terepjáró teljes gázzal hajtott el, én pedig meg sem állva rohantam utána, azt gondolva, hogy talán utolérhetem. Zihálva néztem az autót, ami befordult a sarkon eltűnve a szemem elől. Sírva, tenyerembe az arcomba temetve rogytam az aszfaltra. - Louis... Nem... Istenem... - zokogtam keservesen. Az egész testem remegett, és úgy éreztem hánynom kell a gyomromat mardosó idegtől.. - Nem... Nem... - csak ezt az egy szót ismételgettem szüntelenül. Nem tudom meddig térdelhettem a hideg betonon az utat kémlelve, remélve, hogy talán visszajönnek, mikor megszólalt a telefonom. Kihalásztam a zsebemből, és erőtlenül emeltem a fülemhez.

- Mizu van? - szólt bele Zayn jókedvűen. Nem tudtam megszólalni, egyszerűen nem jött ki egy hang sem a számon. - Harry? Baj van? - kérdezte aggódva. - Harry, ne ijesztgess! 

- L... Louis... - dadogtam nagy nehezen.

- Mi van Louisval? Mi történt?? - hangja egyre idegesebbé vált.

- E-el... elrabolták... - mikor kimondtam, újra előtörtek a könnyeim, eláztatva az arcomat. Mi lesz vele? Mit fognak tenni vele? Istenem, mi lesz ha bántják? Nem! Nem tehetik! 

- Miről beszélsz? - zökkentet ki Zayn hangja. - Ki rabolta el? Hogyan? Mi ez az egész? Mondja már valamit!! - idegeskedett. 

- Nem tudok semmit... - szipogtam. - Nem tudok semmit... - ismételtem. 

- Hol vagy most? - kérdezte.

- A ház előtt... - motyogtam remegő hanggal.

- Maradj ott, odaküldöm Niallt! És én is hamarosan ott leszek!! 

- Jó... - csak ennyit tudtam mondani.

- Leteszem, aztán visszahívlak! - Szakadt meg a vonal. Miután letette, a készülék képernyőjét nézegettem, amin Louis édes mosolya nézett vissza rám. - Nagyon szeretlek! - suttogtam remegő ajkakkal, miközben végigsimítottam ujjaimmal a kijelzőt, ami hirtelen tűnt el, és Zayn neve kezdett el villogni helyette.

- Mindjárt ott lesz Niall! - szólt bele, mikor felvettem. - Addig beszélgessünk oké? - mondta, én pedig csak bólintottam, bár fogalmam sincs mire, mert szavai nem jutottak el tudatomig. - Harry! Itt vagy? - kérdezte, mire hümmögtem. - Mondd el mi történt! 

- E-elrabolták…- szörnyű volt kiejteni ezt a szót a számon, főleg, hogy Louisról volt szó.

- Hogy? Kocsival? Hányan voltak? Mit láttál? - zúdította rám a kérdéseket, ami közül alig fogtam fel valamit. 

- Egy fekete kocsi… - mondtam, és a gyomrom összeugrott, mikor eszembe jutott, hogy összekaptunk. - Veszekedtünk... Istenem… Nem kértem bocsánatot tőle! 

- Harry nyugodj meg! Milyen autó volt? - kérdezett, de nekem csak azon járt az agyam, hogy haragban váltunk el. Mi lesz, ha nem tudok bocsánatot kérni tőle? Mi lesz, ha nem látom soha többé? 

- Harry!! - Zayn erélyes hangja zökkentett ki a gondolatimból. - Milyen kocsi? 

- Nem tudom... 

- Gondolkozz! Tudom, hogy most nehéz, de gondolkozz! - mondta, mire összeszorítottam a szemeimet, és lejátszottam a történteket. Erősen koncentráltam a fejemben lezajló eseményekre. 

- Talán egy Chevrolet… Igen! Egy Chevrolet volt! 

- Biztos vagy benne? - kérdezett vissza.

- Igen! Egy fekete terepjáró! 

- Oké, rendszám? - kérdezte.

- Nem emlékszem! Nem tudom! Csak Louist láttam, meg a két izomagyat, akik betuszkolták... Istenem, biztos nagyobb meg van rémülve! Louis! Mi lesz, ha bántják? Nem vagyok ott vele! Nem tudok segíteni neki! Zayn! - hirtelen kikapta valaki a kezemből a készüléket, én pedig felnéztem az illetőre, aki a kis szöszi volt.

- Itt vagyunk Zayn! - mondta Niall. - Oké! - tette le a telefont, majd felsegített. 

- Gyere Harry, bemegyünk! - karolt át Liam, akit csak most vettem észre, és bekísértek a házba. Amint beléptünk megcsapta az orromat az ismerős illat, és újra térdre rogytam. A fiúk azonnal felkaptak, és a kanapéra ültettek. 

- Hozz egy nyugtatót, és egy pohár vizet! - mondta Niall remegő hangon. Felnéztem rá, és láttam rajta, hogy ő is tiszta ideg. 

- Niall... - szólaltam meg, majd felálltam, és átöleltem. Szorosan ölelt magához, és éreztem, hogy a teste reszket, akárcsak az enyém. - Mondd, hogy minden rendben lesz! - szipogtam. 

- Minden rendben lesz, Harry! - csuklott el a hangja.

A kanapén ültem, és ezerrel kattogott az agyam. Kicsit megnyugodtam a nyugtatóknak hála, így jobban tudtam gondolkodni. Meg kell találnom Louist, még ma! Ha kell egész éjjel kutatok utána, de nem hagyhatom, hogy ott legyen azoknak a faszfejeknek a kezében. Ki tudja, mit tesznek vele… Egyedül van, meg van rémülve, és...

- Bassszameg!! - ugrottam fel a kanapéról, mire mindketten rám néztek. - Mi van, ha Louis rohamot kap? - túrtam bele a hajamba idegesen. - Nincs nála a gyógyszere! - kapott el a kétségbeesés. - Nem bírom ezt tovább!! - járkáltam fel-alá. - Tudnom kell, hogy hol van, és mi van vele!! - mikor kimondtam, Zayn lépett be az ajtón idegesen, zihálva. Odasiettem hozzá, és magamhoz öleltem.

- Louis... - mondtam, és éreztem, hogy újra könnyek gyűlnek a szemembe, de nem engedtem szabadjára őket. Erősnek kell lennem. Louisnak szüksége van rám.

- Megtaláljuk! Ígérem! - tolt el, hogy a szemeimbe nézhessen. - Rendszámtábla? - ráztam meg a fejem. Akárhogy is próbáltam visszaemlékezni, nem ment. Nem tudtam felidézni. - Rendben, akkor kitalálunk valami mást! - veregette meg a vállamat, majd mindannyian elkezdtünk hangosan gondolkodni. 

- Biztos, hogy Lucas volt! - kezdett bele Zayn, mire bólintottunk. Tudtam jól, hogy csakis ő keze lehet benne, csak még azt nem értettem, hogy miért, mert az az ismeretlen alak azt mondta, hogy előtte kell cselekednünk, és adott egy hetet, hogy gondolkozzam, ami azt jelentett, hogy Lucas még nem most akart lecsapni ránk. - Ez azt jelenti, hogy itt van! - szakított ki a gondolataimból a legjobb haverom. - Itt kell keresnünk a városban!

- Valahol biztos van egy búvóhelye, ahova elvitte Louist! - szólaltam meg én is, és a szívem majd megszakadt, ahogy kimondtam ezeket a szavakat. Annyira féltettem őt, a védtelen, törékeny kis lelkét. Nem akartam, hogy bármi baja essen. Nekem ő a mindenem, nélküle semmit sem érek. 

- Valami elhagyatott hely! - mondta Liam. 

- Az nem sok van Doncasterben! - szólalt meg Niall, akinek igaza volt. Ebben a városban, alig van egy-két ilyen hely, de nekem volt egy olyan érzésem, hogy nem itt kell keresünk, és ez még rosszabb. 

- Nem hiszem, hogy a városon belül van! - szólaltam meg. - Valahol kintebb kell keresnünk! - szorult el a torkom, mert tudtam, hogy mire az összes ilyen területet átfésüljük lehet, hogy Louis már... Nem! - ráztam meg a fejem, kiűzve ezeket a gondolatokat. - Louis él, és meg fogjuk találni! Lucasnak élve kell, nem ölné meg! 

- Telefon? - kérdezte Niall, mi pedig értetlenül néztünk rá. - Nála van a telefonja, nem? - ekkor csaptam magam homlokon gondolatban.

- A kurva életbe, hogy ez eddig miért nem jutott az eszembe! - mérges voltam magamra, hogy ekkora barom voltam, és ilyen sok időt elvesztegettem. Azonnal kikaptam a mobilom. - Lou telefonjában van nyomkövető! Most nemrég rakattam be Tommyval! - izgatottan oldottam ki a képernyőzárat, és azonnal megnyitottam a programot, majd beírtam a kódot. Szinte tapintani lehetett a feszültséget a levegőben, ahogy arra vártam, hogy betöltsön ez a szar. Imádkoztam, hogy működjön, és hogy Lounál legyen még a telefon. Mikor megláttam a piros pöttyöt, megkönnyebbülten sóhajtottam fel. 

- Megvan!! - kiáltottam fel, miközben a térképet néztem. Annyira remegtem, hogy át kellett adnom Zaynnek a készüléket, mert nem láttam a képernyőt. 

- Ez tudom, hol van! És te is! - nézett rám a haverom, felém mutatva a telefont. - Tudod, az a régi ipartelep, amerre a...

- Tudom! Menjünk! - kaptam ki a kezéből a mobilt, és felrohantam a szobába. Elővettem a fegyvert, a kocsi kulcsát levettem az asztalról, aztán levetkőztem, hogy felvegyem a fekete kapucnis pulóvert, meg a fekete nadrágom. Leszaladtam a lépcsőn egyenesen a bejárati ajtóhoz, és egy gyors mozdulattal felhúztam a szintén fekete cipőmet. 

- Harry! Várj! - állított le Zayn, mire megálltam a mozdulatomban. Mind a hárman engem néztek, én pedig összevontam a szemöldököm. 

- Nincs semmi tervünk! Nem állíthatunk csak úgy oda! - idegeskedett a fekete haverom. - Fel sem készültek! - mutatott hátra a két megszeppent srácra, akiken látszott, hogy most fogták fel csak igazán, hogy mire is vállalkoztak.

- Nem is kell terv! Lesz, ami lesz! Nem érdekel semmi, meg kell mentem Louist, és nem várhatok vele! Én odamegyek, te pedig hozz még pár embert a régi bandából! A legtöbbjük úgy is tartozik eggyel! - húztam fel a kapucnimat. 

- Nem mehetsz oda egyedül! - jelentette ki erélyesen. 

- Neked Niallal, és Liammel kell lenned! Én egyedül is megleszek! Nem kell féltened! - biztosítottam. - Csapassuk! - nyújtottam felé az öklömet, mire nekiütötte az övét.

- Csapassuk! - kacsintott rám. - Vigyázz magadra! - tette még hozzá.

- Ti is! - biccentettem, és kiléptem a hűvös éjszakába. Szívtam egy kis friss levegőt a tüdőmbe, majd sietve a kocsihoz mentem, és bepattantam. Elfordítottam a kulcsot, gázt adtam, és hangos csikorgással faroltam ki, majd teljes gázzal hajtottam a célirány felé. Tövig nyomtam a gázt, és őrült tempóban hajtottam át a városon, ahol ilyenkor már nem igen volt élet. Erősen szorítottam a kormányt, és ideges harapdáltam az alsó ajkamat, miközben folyton a pirosan villogó pontot figyeltem. - Tarts ki Louis! Megyek!

129.rész

Halihó!

Megérkeztem! :D

Ahogy ígértem, hoztam is a kövit, amitől kicsit félek, akárcsak az elkövetkezendő részektől, de remélem, hogy tetszeni fog nektek! Innentől beindulnak az izgalmak! 
Bocsánat, hogy most csak ennyi, de már alig látok, olyan fáradt vagyok, de addig nem mehettem el aludni, míg ki nem teszem nektek a részt! :3 
Köszönök mindent, imádlak benneteket! <3 

Ui.: a komikra is válaszolni fogok, amint sikerül utolérem magam :)

Jó olvasást!

Dreamy Girl

Harry

Nem tudtam aludni. Hol a bal, hol a jobb oldalamra fordultam, az agyam pedig szüntelenül kattogott. Még mindig semmi információnk nem volt Lucasról, és ez egyre jobban kezdett idegesíteni. Próbáltam ezt Louis felé nem mutatni, mert nem akartam, hogy feleslegesen aggódjon. Elég, ha nekem vannak álmatlan éjszakáim…Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy hogyan tűnhet el így valaki. És hiába állítottam rá a fiúkat, akik Zayn szerint a legjobbak, ők sem jutottak még semmire. Egy kibaszott nyom sincs…Nagyot sóhajtottam, és Lou felé fordultam, figyelve békésen alvó arcát. Odahajoltam hozzá lágy puszit hintve homlokára, mire mordult egyet, és átfordult a másik oldalára. Elmosolyodtam, majd betakartam a felsőtestét, amiről az előbbi mozdulatnak köszönhetően lecsúszott a takaró. Felültem az ágyon, és az órára pillantottam, ami már éjfélt mutatott. Nem ülhetünk tovább tétlenül, arra várva, hogy majd csak lesz valami. Véget kell vetnünk ennek az egésznek, és ha a többiek nem jutnak semmire, akkor itt az idő, hogy a kezembe vegyem az ügyet. Talán, ha felkeresnék pár régi, nem éppen kedves ismerőst, bár… - akadtam meg gondolatomban, az utca felől érkező zaj hallatán

- Mi a fene volt ez? - suttogtam magam elé, majd óvatosan, hogy fel ne ébresszem Louist, kimásztam az ágyból. Lou morgott valamit, amitől megálltam mozdulatomban, de mikor újra hallottam egyenletes szuszogását, megnyugodtam. Lábujjhegyen az ablakhoz mentem, és kinéztem az utcára, amit csak a lámpák halvány fénye világított meg. Mozgásra lettem figyelmes, amitől a szívem vad kalapálásba kezdett. Az alak átfutott az úttesten, egyenesen a házunk felé. Nem haboztam, azonnal a fiókos szekrényhez léptem, aminek volt egy retesze, ahol a fegyverem tartottam szükség esetére. Kikaptam, és sietve, mégis halkan szeltem át a szobát. Leszaladtam a lépcsőn, amit a kintről beáramló fény megvilágított. Az ajtóhoz lopakodtam, kezemben a fegyverrel. Megálltam, és füleltem, de nem hallottam semmit. Lassan elfordítottam a kulcsot, és magam elé emelve a pisztolyt nyitottam ki az ajtót. Megcsapta az arcomat a hűvös szellő, ami máskor hidegnek tűnne, de most forrtam a bennem tomboló adrenalintól. Óvatosan kijjebb léptem, jobbra - balra tekintve. Behúztam az ajtót, majd elindultam kifelé, mindvégig pásztázva a halványan megvilágított utcát. Csend volt, ezért minden apró neszre felkaptam a fejem. Hirtelen a mellettem lévő bokorból furcsa zajt hallottam. Lassú léptekkel, dübörgő szívveréssel közeledtem a bokorhoz, ami nyomban elhallgatott. Nagyot nyeltem.

- Lépj elő, bárki is vagy! - mondtam összeszedve a hangom. Nem lehetek ennyire beszari. Sosem voltam az, most viszont, még a vér is megfagyott bennem. 

- Azt mondtam, gyere elő! - szólaltam meg kicsit erélyesebben, de semmi sem történt. A szabad kezemmel a bokor ágaihoz nyúltam, és széthúztam azokat, mire egy macska ugrott elő a sötétből, én pedig majdnem seggre estem a rémülettől.

- Jézusom!! - kaptam a mellkasomhoz, és úgy éreztem elájulok. - Bassza meg! - fújtam ki a levegőt, mikor a cica a nadrágomhoz dörgölőzött. Elmosolyodtam, majd leguggoltam, és megsimogattam a puha bundáját. Hálásan, dorombolva simult hozzám. - Nagyon megijesztettél, ugye tudod?! - cirógattam meg a fejét, amit ha lehet még hangosabb morgással jutalmazott. Váratlanul elugrott tőlem, és beszaladt a bokorba, én pedig azonnal tudtam, hogy baj van. Épp meg akartam fordulni, de már késő volt, mert a tarkómhoz egy hideg fémcső nyomódott. Ezt nem hiszem el… 

- Állj fel! - hallottam egy mély, férfi hangot. - És ne próbálkozz semmivel! - Hangja fenyegetően csengett. - Dobd el a fegyvert! 

- Azt már nem! - horkantam fel, mire még erősebben nekem nyomta a pisztoly csövét.

- Azt mondtam, dobd el, vagy szétloccsantom az agyad, és a kis szerelmedét is! - Amint meghallottam a szavait, Louis arca jelent meg a lelki szemeim előtt, és azonnal eldobtam a fegyvert, ami halk puffanással ért földet. Gúnyos nevetés hangzott fel a hátam mögül. 

- Tudtam, hogy Louisval megfoghatlak! - ahogy kiejtette a száján a nevét, éreztem, hogy elönti az agyamat a düh. Fújtatni kezdtem, mint egy felbőszült bika, és ökölbe szorítottam a kezeimet. 

- Honnan tudod a nevét? - morogtam idegesen. 

- Ez téged ne izgasson! Tedd a kezed a tarkódra, és fordulj meg, de lassan! - utasított, én pedig szó nélkül tettem, amit mondott. Az agyam szüntelenül kattogott, keresve a megoldást, hogy hogyan fegyverezhetném le. Mikor szembefordultam vele, hiába meresztettem a szemeimet, sajnos nem láthattam az arcát, csak a teste körvonalát.

- Ki vagy? És mit akarsz tőlem? - szólaltam meg, mire felnevetett. 

- Nem fontos! Van egy ajánlatom a számodra! - jelentette ki, én pedig megdöbbenve néztem a sötét alakra. 

- Nem fogok egy seggfejjel üzletelni! - morogtam.

- Biztos vagy benne? - mondta, majd felfelé bökött a fejével. - Csak szólok, hogy a haverom fent van a hercegeddel! - Megtorpantam, és azonnal a szoba ablakára néztem. Láttam valami mozgást, amitől a vér is megfagyott az ereimben. Mit sem törődve az előbbi fenyegetéssel, dühösen indultam meg az alak felé. 

- Őt hagyd ki ebből!! - szűrtem ki a szavakat fogaim közül. - Ha valami baja esik én... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert egy lövés dördült el pont a fejem mellett, ami a hangtompítónak köszönhetően nem verte fel az utcát. Ijedten ugrottam meg, a fülemhez kapva. 

- A következő célba talál! - mondta fenyegető éllel a hangjában. - Ha azt teszed, amit mondok, egy haja szála sem fog meggörbülni! De ez csakis rajtad áll, és hidd el, nem fogok habozni! - közölte kemény hangon. - Tedd vissza a kezed, és lépj hátra, egészen a bokorig! - utasított, de meg sem tudtam mozdulni az előbbi sokkhatástól. - Rendben, te akartad! - intett fel, nekem pedig az összes vér kifutott az arcomból.

- Ne! - kiáltottam. - Megteszem! - ziháltam, és tarkóra tett kézzel hátraléptem. 

- Okos fiú! - gúnyolódott, de nem törődtem vele, azonnal az ablak felé néztem. - Nincs semmi baja! - mondta, majd nyugodt hangon folytatta: - Szóval, amint mondtam az előbb, lenne egy ajánlatom! Gondolom ismerős a Cas név! - Összevontam a szemöldököm, és kutakodni kezdtem az agyamban. Tudtam, hogy hallottam már valahol ezt a nevet, de most így hirtelen nem ugrott be. - Az ábrázatodat látva nem. - horkant fel - És ha azt mondom, hogy Lucas Tomlinson! - Erre egyből felkaptam a fejem, és éreztem, ahogy elönt a düh.

- Honnan ismered?? Te is mocskos kis bandájához tartozol?? - fújtattam mérgesen, szikrákat szórva szemeimmel. - Te gerinctelen féreg!! Ki foglak nyírni!! Könyörögni fogtok a szaros kis életetekért!! - köptem a szavakat, és éreztem, hogy mindjárt szétrobbanok a bennem tomboló haragtól.

- Tetszik, hogy ennyire harcias vagy! - nevetett fel gúnyolódva.

- Letépem a golyóidat!! - morogtam idegesen.

- Akkor is, ha azt mondom, hogy segíteni jöttem! - Felhorkantam szavai hallatán. 

- Segíteni? - néztem rá kérdőn. - Miközben a pasimhoz, és az én fejemhez is fegyvert fogsz?! Röhejes! - nevettem fel erőltetetten. - Ne nézz hülyének... 

- Az csak szükséges óvintézkedés, nehogy valami hülyeséget csinálj! - mondta, majd kicsivel előrébb lépett, vigyázva arra, hogy még mindig ne láthassam az arcát. - Tudod, Lucasnak dolgozom...

- Dögölj meg!! - vágtam szavába, amivel nem foglalkozott, csak folytatta tovább:

- De tett valamit, amiért bűnhődnie kell! 

- Ó, te szegény! - mondtam megjátszott szánakozással.

- Fogd be!! - mordult rám. - Ismerős a Shane név? - kérdezte.

- A másik gennyláda! - köptem oda undorodva. - Kinyírtam volna, de sajnos valaki beelőzött, szerencséjére, mert én nem bántam volna vele kesztyűs kézzel! - morogtam, mire rám ordított:

- Kussolj, mert a golyóidat fogom célba venni, te faszfej!! - Az említett testrészemhez irányította a fegyvert, én pedig megrezzentem. - Shane a testvérem volt... - Lefagytam szavai hallatán. - Lucas pedig kinyírta! - szűrte a fogai közül. Tudtam, annyira tudtam. Az a rohadék megölte a saját emberét, és úgy állította be, mintha én tettem volna. - És miért?! - folytatta, kizökkentve a gondolataimból. - Mert kilépett, mert már nem bírta tovább! Mert...

- Rohadt megható, de akik Lucasnak dolgoznak, azok mind halált érdemelnek! - szóltam közbe.

- Ezt pont te mondod?! A nagy Harry Styles, aki piszkos munkákat végzett? - horkant fel. 

- Az más volt... Csak azokat öltük meg akik megérdemelték! - védtem meg magam, bár tudtam jól, hogy valamilyen szinten igaza van...

- Shanenek muszáj volt belépnie, miattam, mert lebuktam előtt… Lucas két választási lehetőséget adott, vagy kinyírja, vagy belép a bandába! Nem akartam, hogy meghaljon... - csuklott el a hangja, amit ő is észrevett, ezért megköszörülte a torkát. - Pontosan olyan volt, mint te! Tudom, hogy te sem önszántadból csináltad... - Igaza volt, én is belekeveredtem, ahogyan Shane is. - Segíteni akart nektek! - Emeltem fel a fejem szavaira. 

- Mi? - hitetlenkedtem tágra nyílt szemekkel.

- Találtam egy levelet a lakásán, amit Louisnak címzett! Mindent megbánt, és azzal akarta jóvátenni a bűneit, hogy segít nektek eljutni Lucashoz! 

- Hol van az a levél? - kérdeztem emésztve a hallottakat. - Addig míg a saját szememmel nem látom, nem hiszek neked! - mondtam komoly hangon. 

- Elégedtem... Nem volt más választásom! Lucas azt hiszi, hogy én nem tudom, hogy ő ölette meg a testvéremet! - jelentett ki. - Végezni akarok vele, de ehhez ketten kevesek vagyunk! - engedte le a fegyvert, amitől megkönnyebbülve sóhajtottam fel. - Segítened kell, hogy véget vethessünk ennek az egésznek! - hangja valamivel barátságosabbnak hatott. 

- Mutasd magad! - engedtem le a mindvégig a tarkómnál tartott kezeimet. 

- Nem! - tiltakozott.

- Miért? 

- Mert mikor ennek az egésznek vége lesz, nem akarom, hogy megkeress! - jelentette ki.

- Miért tenném? - kérdeztem, mire felnevetett, de nem fűzött hozzá semmit, ezért én szólaltam meg: 

- Azt akarod mondani, hogy bízzak meg benned? Benned, aki annak a féregnek dolgozol?

- Nincs más választásod! Az én segítségem nélkül nem fogtok semmire sem jutni! - közölte, én pedig elgondolkodva néztem magam elé, majd fel a hálószoba ablakára. Nem tudtam mi tévő legyek. Hogy bízhatnék meg benne? Honnan tudjam, hogy az igazat mondja? Mi van, ha ez az egész egy csapda? Mi van, ha Lucas küldte ide? - morfondíroztam. - Nem kell azonnal válaszolnod, de az időd vészesen fogy! Ezt vésd a fejedbe! - Tette el a fegyverét. 

- Ezt hogy érted? - kérdeztem. 

- Lucas mindent megtervezett, pontos dátuma van, hogy mikor fog lecsapni, nekünk pedig az előtt kell cselekednünk! - intett fel az ablakba, én pedig ledermedtem. - Nyugi, semmi baja! - Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, és reméltem, hogy igazat mondd. - Gondolkozz el azokon amit mondtam! - fordult meg, és elindult a másik irányba. 

- Várj! - kiabáltam utána, mire megtorpant. - Hogy érlek el? - Fordult meg, majd felém dobott valamit, amit sikeresen elkaptam.

- Egy hét múlva hívlak! - Néztem a kezemben tartott mobilt, és miután felnéztem, már nem volt ott.

- Mi a fenét csináljak?! - dünnyögtem magam elé, miközben lehajoltam, hogy felvegyem az eldobott fegyveremet. Újra körül néztem a sötét, kihalt utcán. Talán igazat mondott… - gondoltam magamban, miközben bementem a házba, egyenesen fel a szobába. Leguggoltam az alvó Louis mellé, akit végigmértem, egyetlen porcikáját sem kihagyva. Megnyugodva, hogy nem bántották, nyomtam egy lágy csókot szájára, amitől halvány mosoly jelent meg az arcán. Visszatettem a fegyverem a reteszbe, aztán kihúztam a szekrény legalsó fiókját, hogy kivegyek a cigis dobozból egy szálat, amit a fülem mögé tűztem. Lementem a földszintre, felkaptam a kabátom, és kimentem a hátsó teraszra, ahol rágyújtottam. Csak néztem magam elé, miközben kifújtam a füstöt, ami lassan szertefoszlott a levegőben. Jólesett újra érezni a cigi nyugtató hatását, ami az egész testemben szétáramlott. Nem akartam gondolkodni, csak hallgatni az engem körülvevő csendet, az éjszaka nyugtató dallamát. Lehunytam a szemem, beleszívtam a cigibe, majd kifújtam, füstkarikákat formálva számmal. Újra beleszívtam, és megismételtem a karikás mutatványt.

- Ilyet én is tudok! - szólalt meg egy álmos hang, amitől kicsit megugrottam. - Bocs, nem akartalak megijeszteni! - kuncogott, majd odajött mellém, és átkarolt, az arcát a mellkasomra fektetve. Átöleltem, és puszit hintettem hajába.

- Mi az, hogy te is tudsz ilyet? - kérdeztem, mire édes mosollyal az arcán pillantott fel rám.

- Zayn tanított meg! - jelentette ki, miközben kivette a kezemből a cigit, amibe beleszívott. Ámuldozva figyeltem, ahogy ajkai közé veszi, és behunyt szemmel megszívja, majd kifújja a füstöt, ami karika alakban szállt tovább. Büszkén mosolygott rám, én pedig ajkára tapadtam. 

- Nagyon szexi volt! - dugtam át a nyelvem a szájába, amit lágyan masszírozni kezdett az övével. Miután elváltak ajkain egymástól, rövid puszit hintettem szájára.

- Mi a baj? - kérdezte lebiggyesztet ajakkal. Elhajoltam egy kicsit, és elnyomtam a csikket, a kinti asztalon lévő hamutartóba. 

- Semmi! - mosolyogtam rá halványan, gyönyörű kékségeibe nézve.

- Mert azt mondtad, hogy csak akkor cigizel, ha ideges vagy... - mondta, mire felnevettem. 

- Ennyire figyelsz? - mosolyogva bólintott. - Csak nem tudtam aludni, ennyi.

- Biztos? - kérdezte.

- Biztos! - mondtam, miközben a tarkójára simítottam a kezem, így húzva magamhoz egy újabb csókra.

- Menj vissza az ágyba, pár perc és én is megyek! - Nyomott egy gyors puszit a számra, és bement. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy felment, elővettem a telefonom, és tárcsázni kezdtem Zayn számát, aki a legnagyobb meglepetésemre azonnal felvette. 

- Mizu haver? - kérdezte elég friss hangon, pedig már lassan hajnali egy is lehetett. 

- Te nem alszol? - kérdeztem vissza.

- Útban vagyok London felé, és épp egy benzinkúton ácsorgok! - közölte.

- Vissza kellett menned? - érdeklődtem.

- Igen, egy elég komoly ügyfél, aki nem hajlandó mással tetováltatnia magát, csak velem... - Láttam magam előtt, ahogy elhúzza a száját. 

- Figyelj, megkeresett egy alak, aki Lucasnak dolgozik...

- Mi faszom? Ki az? Hol talált meg? Mit akart? - záporozott a kérdéseivel.

- Segíteni… Vagyis ezt mondta, de nem tudom, hogy bizhatok-e benne... Mi van, ha ez az egész egy csapda, amit Lucas eszelt ki? - kérdeztem nyugtalanul. 

- Segíteni?? Ez elég érdekes... És miért? 

- Mert Lucas megölette a testvérét, Shanet, és bosszút akar állni rajta, de elmondása szerint, neki egyedül nem menne... És szerinte nekünk sem menne nélküle... - sóhajtottam egy nagyot. - Nem tudom mit tegyek Zayn, egy hetem van eldönteni, de fogalmam sincs mi lenne a helyes döntés. - mondtam háttal nekidőlve a falnak, lehunyva a szememet.

- Figyelj, ha Lucas tervelte volna ki ezt az egészet, akkor simán kinyírt volna, nem? Tudja jól, hogy hol vagyunk, simán eljöhetne, és lelőhetne minket, de nem teszi, akkor meg miért akarná, hogy megtaláljuk? - Elgondolkodtam az elhangzottakon, de semmire sem jutottam.

- Tanácstalan vagyok... És félek... - bukott ki belőlem egy nagy sóhaj kíséretében. Csend telepedett közénk, és csak egymás halk szuszogását hallgattuk. Tudtam jól, hogy Zayn is fél, mert ő is érezte azt, hogy ez teljesen más, mint azok a munkák, amit régebben el kellett végeznünk. - Te mit tennél? - kérdeztem. 

- Tudod, hogy én nehezen bízok meg az emberekben, de most úgy érzem, hogy el kell fogadnunk a segítséget... - mondta kisebb szünet után. - Nincs más választásunk, egy árva nyomunk sincs, amin elindulhatnánk. A fiúk sem találtak semmit.

- Nem tudom… - sóhajtottam, miközben ellöktem magam a faltól. - Gondolkodom még rajta. - köszöntem el, és bontottam a vonalat. Álldogáltam még egy kicsit a friss levegőn, aztán bementem. A hálóba érve lekaptam a felsőmet, amit egy laza mozdulattal a földre dobtam. Bebújtam a már mélyen alvó Louis mellé, hátulról átkarolva derekát, puszit hintve tarkójára.

- Mit tegyek Lou? - suttogtam a nyakába fúrva az arcomat. - Mi van, ha rossz döntést hozok, és veszélybe sodrom az életeteket? - lehunytam a szememet, majd lassan elnyomott az álom.

Életjel!

Sziasztok!

Sajnálom, hogy így eltűntem, de egyszerűen megakadtam az írásban... Mivel sokan rámírtatok, és a kommentekben is aggódtatok, úgy döntöttem, hogy írok egy bejegyzést, hogy megnyugtassalak bennetetek.  Itt vagyok, és folytatom a történetet!  :) Megsúgom, hogy sikerült már legalább három részt megírnom, ebben a két napban, és úgy érzem végre megjött az ihlet! Szeretném egy kicsit előre írni, és ha minden jól alakul, és úgy haladok vele, ahogy az eddigi részekkel, akkor jövő héten már ki is teszem az új részt. :) 

Nagyon köszönöm, hogy nem pártoltatok el tőlem, és hogy közben egy újabb feliratkozóval is bővült a blog! Hihetetlenek vagytok!  :3

Annyira imádlak benneteket, hogy azt lehetetlen lenne szavakba önteni! <3 

Köszönök mindent, nélkületek sehol sem lennék! <3 :')

Dreamy Girl