27. rész

Sziasztok!

Megérkezett a kövi rész! :) Egy kicsivel rövidebb lett, mint az eddigiek! Sajnálom :/ Még mindig nem tudom, hogy meddig írom még, mivel most jön az ihlet, így lehetséges, hogy 30-nál nem állok meg! Majd szólni fogok, ha közeledünk a végéhez! :)

Nagyon szépen köszönök minden egyes kommentet, tetsziket és a +1 feliratkozót! :) Tudom, kicsit unalmas, hogy minden rész előtt köszöngetek, de megérdemlitek, hogy többször is köszönetet mondjak nektek! :) :3 

Remélem mindenkinek jól telt az Ünnep! :) Sajnos, valahogy nekem ez az idei Karácsony nem is Karácsony, ugyanis napsütésben valahogy nem volt hangulatom hozzá! Hiányzik a hó, a hideg, ami varázsaltossá és meghitté teszi ezt a csodálatos Ünnepet! :) Éppen azt beszéltem Anyukámmal, hogy ha nem lenne Karácsonyfa, akkor olyan lenne, mint egy átlagos hétvége tavasszal! :/ De a Családi scrabble parti azért meghozta a Karácsony érzését! :) Igaz, mindig veszítettem - amit már megszoktam - mégis imádtam! :) 

Bocsi a kis kalandozásért! :) Jó olvasást!

Dreamy Girl 

Louis

- Mi a francot akarsz? - hallottam meg Hazza ideges hangját. - megmondtam, hogy ne hívj többet! Kiszálltam! Vége! - Egy pár percig csend volt, gondolom a vonal másik oldalán lévő személy magyarázott.

- Nem! Nem vállalom el! Kiszálltam, normális életet akarok élni, érted? Ígérem senkinek se mondok semmit... csak hagyjatok békén... - halkult el hangja a végére. Ismét csend lett. Hazza nagyokat sóhajtott, ezt még ilyen messziről is kitűnően hallottam. Nem tudtam kivel beszél, de azt azért levettem, hogy a régebbi ügyei miatt keresik.

- Őt hagyd ki ebből! Egyáltalán honnan tudsz róla? Ne keverd bele, semmit se tud és soha nem is fogja megtudni! - hangja idegesség vált, mérgesen köpködte a szavakat, aztán nyugodt hangon hozzátett - Vele újra kezdhetném... nem akarok belekeveredni semmibe, mert tudom, hogy utána nehéz lesz kiszállni... 

Szívemet boldogság töltötte el, amikor meghallottam, hogy nem akarok újra belemenni sötét, múltbeli dolgaiba. Mosoly ült ki arcomra, de nem sokáig.

- Nem! Ne bántsd Őt! Inkább elfogadom a megbízást, de ez volt az utolsó, utána békén hagytok! - próbált magabiztos lenni, de hangja nem tudott becsapni - Rendben, elvállalom! - Nem akartam hinni fülemnek, az addigi boldogságom egy perc alatt szerte foszlott. Gyomrom görcsbe rándult, szemeimbe könnyek gyűltek.

- Oké! Akkor holnap a megszokott helyen! - mondta, aztán hosszú csend állt be. 

- A rohadt életbe! - rúgott bele valamibe, ami elég nagy zajt csapott. Riadtan ugrottam egyet, mire kezemben Hómancs idegesen karmolászott. Azonnal leraktam, könnyeimet letöröltem, beléptem és felkapcsoltam a konyhai villanyt. Harry megugrott, riadtan nézett felém. Nem tudtam megszólalni csak figyeltem riadt, kétségbeesett tekintetét. 

- Mondtam, hogy várj meg fent! - mosolyodott el, de láttam ez nem igazi mosoly volt. 

- Vártalak... csak valami zajt hallottam, ezért lejöttem... - hazudtam, amit utáltam, mégis kíváncsi voltam, hogy ha rákérdezek mit mondd. - Ki hívott? - idegesen kapkodta tekintetét, most találja ki mit is mondjon.

- Öö... egy régi haver... érdeklődött Zayn iránt... - indult meg felém, megragadta derekam magához húzva testem. Ajkait enyémre tapasztotta. 

- Hol hagytuk abba? - suttogta számba. Nekem ehhez semmi kedvem nem volt, így nem feleltem. Rosszul éreztem magam, összetört a szívem, ahogy szemembe hazudott. Kezeit férfiasságomra vezette, közben nyakamat szívogatta. Az agyam kattogott, a beszélgetés járt a fejemben, Hazza minden egyes szava beleégett fejembe. Nem tudtam másra koncentrálni, így Szerelmem érintéseire sem.

- Mi a baj? - hagyta abba kényeztetésem, amikor rájött, hogy valami nincs rendben.

- Semmi... - motyogtam.

- Ne mond azt, hogy semmi, amikor látom, hogy valami nincs rendben! - kezdte felemelni hangját. - Ne nézz hülyének! Miért nem tudod elmondani mi bánt, folyton hazudsz és nem avatsz ne semmibe! - kiabált. Hazudok?? És Ő mit csinál? Ő egy szent, mi? Itt betelt a pohár!

- Te is folyton hazudsz! - mondtam dühösen - Semmit nem mondasz el! Képzeld Én se vagyok hülye, tudom, hogy van valami amit nem árulsz el! - vágtam fejéhez ordítva. Hirtelen csend telepedett a helyiségre, egymás szemeit fürkészve álltunk néma csendben. Harry dühös volt, kezeit ökölbe szorította. Nyitotta volna a száját, de meggondolta magát és inkább nem mondott semmit. Hazza elindult a bejárati ajtó felé, felkapta a kocsi kulcsot, majd kiment, becsapva maga után az ajtót. Ott álltam összetörve, egyedül, a csendbe burkolódzó házamban. Nem tudtam mit tegyek, szeretem Őt... közben pedig utálom... utálom, amiért nem tudunk semmit megbeszélni nyugodtan, mindig az a vége, hogy ordítva válunk el egymástól. Ez és a folytonos hazudozás tönkre fogja tenni kapcsolatunkat... vagy már tönkre tette... Miért találták ki a szerelmet? Mire volt ez jó? Legszívesebben megkeresném azt, akinek ez a hülyeség eszébe jutott és agyon verném. Bárcsak visszamehetnék az időbe, amikor még nem volt senkim, sokkal jobb volt, nem volt probléma, azt csináltam amit akartam. Inkább élném le az életem egyedül, minthogy szerelmes legyek... Utálom... mégis szeretem... ahh... elegem van ebből. Hómancs a lábamnak dörgölődzött, mire felkaptam és simogatni kezdtem puha bundáját. 

- Te legalább szeretsz! - pusziltam meg feje búbját és felmentem. Hómancsot leraktam a szobába, míg elmentem tussolni. Hideg vizet folyattam fejemre, ezzel felfrissítve, kitisztítva gondoltaimat. Belebújtam az ágyba, de hiába próbáltam, nem jött álom a szememre. A csendet egy ajtó becsapódása zavarta meg, gyomrom görcsbe rándult. Hallottam lépteit felfelé a lépcsőn, majd ismét egy ajtó csapódás. Gondolom elment tussolni. Nagyot sóhajtva vettem karjaim közé a kis macsekot, aztán magamra húztam a takarót. Éreztem, ahogy az ágy besüpped. Mérges voltam rá, mégis vártam, hogy hozzám bújjon, belesuttogjon a fülembe és puszit hintsen nyakamra.. de ez nem történt meg... darabokra tört szívem, könnyeim csendben hullottak le a párnámra, átáztatva azt. Lassan álomba merültem.

Magamtól ébredtem fel, szemeim fájtak, fejem lüktetett. Amikor eszembe jutott a tegnapi nap, újra szorító érzés fogott el. Reméltem, hogy álmodtam, de nagyon is valóságos volt. Megfordultam, hogy megnézzem Harryt, ugyanis úgy döntöttem ha törik, ha szakad Én ma megbeszélek vele mindent, nyugodtan, higgadtan. Csakhogy az ágy üres volt. Ránéztem az órára, már dél elmúlt. Gondoltam talán lent van, ezért lementem, de túl nagy volt a csend. Körülnéztem a házban. Sehol se volt, kinéztem az utcára, a kocsi sehol. Elment... Nagyot sóhajtva indultam a fürdőbe, elvégeztem dolgomat, majd felöltöztem. Összedobtam egy gyors kaját, bár semmi kedvem nem volt enni, mégis muszáj volt. Leültem a konyhai székre, turkáltam a kajában, egy falat se ment le torkomon. Ezért felesleges volt főzni. Kimentem, Hómancsot magamhoz véve lehuppantam a kanapéra. Bekapcsoltam a tvt és simogattam hófehér barátomat. Természetesen akár hova kapcsoltam, mindenhol szerelmes, nyálas műsorok mentek, így inkább a zenecsatornán állapodtam meg. 

- Annyira jó neked! Nincs sok gondod, csak eszel, iszol és alszol. Nincs szerelem... Nem akarsz cserélni velem? - beszéltem Hómancshoz, miközben hangosan dorombolva dagasztotta hasam. Örültem, hogy itt van, nem éreztem annyira egyedül magam és még szeretet is kaptam, ami kicsit megnyugtatott. Ahogy hallgattam a lassabbnál lassabb számokat, szemeim csukódni kezdtek, aztán véglegesen le is ragadtak.

Ahogy felébredtem, rögtön Hazzát kerestem, felálltam a kanapéról, kinéztem az ablakon, már sötétedett de még mindig nem volt ott az autója. Idegesen járkáltam fel- alá, kezembe vettem telefonom. Nem tudtam tárcsázni, egyszerűen nem ment. Eszembe jutott a tegnapi telefonhívás, nyilván ott lehet Hazza. Remegő kezekkel nyomtam meg a hívás gombot, fülemhez tartottam, de semmi. Ki volt kapcsolva mobilja. Mi van, ha valami baja esett? Istenem, Én hülye, ha korábban kelek fel talán utána tudtam volna menni, vagy megbeszélni vele a dolgokat és akkor lehet nem ment volna el. Semmi mást nem tudtam tenni, csak ültem a kanapén, mindegy egyes autózúgásra felugrottam. Gyomrom görcsölt, szívem hevesen dobogott. 

Este tizenegy felé, hirtelen meghallottam egy autót, amint leparkol, fényszórója bevilágított a nappaliba. Felugrottam, kilestem. A fekete autó ott állt, már csak az utca lámpái világították meg. Kicsit megnyugodtam, viszont Hazza nem jött be. Vártam... mikor megelégeltem elindultam kifelé. Kiléptem. A lámpa fényénél megpillantottam Őt, amint autójának támaszkodva állt. Megindultam felé, ahogy egyre közelebb értem hozzá, megláttam, hogy cigarettázik. Meglepődtem, sose láttam bagózni. 

- Mióta cigizel? - kérdeztem félénken, nem tudtam, hogy a veszekedésünk után hogyan fog reagálni.

- Csak akkor szívok, ha nagyon ideges vagyok... kérsz? 

- Kössz, nem! 

- Ugyan már, egy szívásba nem halsz bele! - nyújtotta felém. Nagyot sóhajtva elvettem tőle, fogalmam se volt, hogy mit kell csinálni. Soha nem érdekelt a cigaretta, pedig iskolában sokszor megkínáltak, viszont mindig elutasítottam. 

- Szívd be a szádba a füstöt, majd vegyél rá levegőt és fújd ki! - mondta, látva értetlenségem. Számba vettem és követtem utasítását. Valami szörnyű volt, köhögni kezdtem, a torkomat erősen kaparta. Hazza csak nevetett szerencsétlenségemen. 

- Nyugi! Mindjárt elmúlik! - mondta. Köhögve visszanyújtottam neki a cigit, nekem ennyi ebből elég volt. 

- A tiéd, szívd el! Nem olyan szörnyű, meglátod! - mosolygott rám. Elszívtam, pár köhögés még elhagyta a számat, és marta a torkom, de a végére már nem volt olyan vészes. Hazza kivette a kezemből, ledobta és eltaposta. Felsőmnél fogva magához húzott, fel se tudtam eszmélni, máris az ajkaimat falta vadul, éhesen. Viszont alkohol ízét éreztem szájában, ami nagyon nem tetszett, de agyam nem tudott tovább kattogni. Harry egyre vadabbul csókolt, nem hagyva időt a gondolkodásra. Testem azon nyomban felforrósodott, élveztem vadságát. Kezeit fenekemre helyezte, erősen rámarkolva. Felnyögtem érintésére. Levegőért kapkodva váltam el ajkaitól, mire Ő a nyakamhoz hajolt.
- Te.. ittál? - nyögtem, még minidig kábulva csókjától.
- Nem mindegy! Csak egy pohár volt... nem vagyok részeg! - nyalta meg nyakam.
- Hol... voltál? - megkíséreltem eltolni magamtól, azonban mind hiába. 

- Ne foglalkozz ezzel! Inkább menjünk el szórakozni! - lihegte - Tudok egy jó helyet! - harapdálta bőrömet. Mellkasára helyeztem kezem, mire felszisszent, ám ez most nem tudott foglalkoztatni. Próbáltam ellökni magamtól, csakhogy nem engedett.

- Nem! Nem megyek! - ellenkeztem, de öleléséből nem volt menekvés.

- Elegem van már a nemleges válaszaidból! Jössz és kész! - mondta idegesen, aztán megragadva erősen karomat a járda felé húzott. Átkarolva derekam indultunk el, a sötét, csendes éjszakában. Nagyon nem akartam ezt, utáltam bulizni, mégis nem mertem ellenkezni, látva Hazza mérges arcát. Már előre féltem, legbelül éreztem, ebből semmi jó nem fog kisülni. 

26. rész

Sziasztok!

Minden kedves olvasómnak Nagyon Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánok és Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet, ha netalán addig nem írnék,  bár nem hiszem, hogy rész nélkül hagylak benneteket! :) Örülök a sok kedves szónak, tetszikeknek és a már több, mint 12.700 oldalmegjelenítésnek! :) Köszönöm nektek! :3

A részről: Megint aranyossággal van fűszerezve! :3 Remélem tetszik, mert Én imádtam írni! :)

Jó olvasását! :)

Dreamy Girl

Louis

Ijedten figyeltem Hazza mozdulatát.

- Mi az? - kérdeztem suttogva. Fejét felém fordította, hatalmas vigyor terült el arcán, mire értetlenül néztem rá. Ekkor egész testével felém fordult, így megláttam mit tart karjaiban. Amint megpillantottam, sietve odamentem, de csak óvatosan, nehogy megijesszem. 

- De édes kiscica! - simogattam meg hófehér, puha bundáját, ami olyan volt, mint egy plüss. Mikor feleszméltem a cukiságból, Szerelmem felé fordultam és erősen belebokszoltam vállába. Fájdalmasan felmordult. 

- Te szemét! Tudod, hogy megijesztettél? Ilyet még egyszer meg ne próbálj! 

- Csak vicceltem! - mosolygott  -  Ezt nem hagyhattam ki! Sajnálom... - nézett bűnbánó tekintettel. Megpusziltam arcát, aztán elvettem kezéből az újdonsült lakónkat, aki hálásan dorombolni kezdett karjaimban. Megindultam vele a konyhába.

- Hazza, segítenél? Kiszednél egy kis tálba tejet, aztán langyosítsd meg!

Míg vártam a tejet, addig azon járt az eszem, hogy mi is legyen a neve, meg mit is kéne beszerezni a kiscicának. Leraktam a padlóra és elé raktam a tálat. Szimatolgatta, majd lassan apró rózsaszín nyelvével ízlelgette. 

- Ugye tudod, hogy ki kell raknunk hirdetést, szórólapot, mert lehet van gazdája...

- Aham... - mondtam szomorkásan. Azért reménykedtem, hogy nincs gazdája, mert mindig is szerettem volna egy cicát. 

- Hómancs... ez lesz a nevem míg nálunk van! - simogattam meg a már jóllakott cicust. Felkaptam és bevittem a nappaliba. Leültem a szőnyegre, Hazza is mellém telepedett. Figyeltük, ahogy Hómancs felfedezi az átmeneti otthonát. 

- Ne nagyon éld bele magad... nem akarlak elszomorítani... Én is örülnék, ha velünk maradhatnak, de még nem tudunk semmit... - fogta meg kezem. Ezzel tisztában voltam, mégis nem olyan könnyű egy ilyen édes, puha csöppségnek ellenállni. Hazza vállára hajtottam fejem, mire szemeim csukódni kezdtek. Már elég késő lehetett, hiszen mikor Niallék elmentek, éjfél volt.

- Aludnunk kellene - simogatta meg arcom, mire egy nagyot ásította. Megkerestem Hómancsot és mindhárman felmentünk a hálóba. Volt bent egy dobozom, amit az egyik régebbi pólómmal kibéleltem, kényelmes fekhelyet készítve Hómancsnak. Beleraktam, de persze azonnal kimászott belőle, nem erőltettem, úgy is bemegy ha akar. 

- Kéne valami pisilóhely is, nem? Meg tányér, ha éjszaka éhes lesz! - indult kifelé Hazza.

- Van a konyhában még egy doboz, meg újságpapír! - kiabáltam utána. Miután felhozta a cuccokat, sikeresen csináltunk egy illemhelyet. A kis tálkát pedig az ágya mellé helyeztem. 

- Letussolunk? - kérdezte Szerelmem az ajtófélfának támaszkodva. Megindultam felé, pár centivel előtte megálltam. 

- Csak akkor, ha nem mozdulsz rám! - vigyorogtam. Elkapott derekamnál fogva és magához húzott. Ajkait lágyan érintette enyémhez, testem megremegett. Utáltam, hogy egy apró érintése is ilyen nagy hatással volt rám. 

- Nem lesz könnyű, de megpróbálom kordában tartani magam! . csókolt meg ismét. Heves kebelezte be ajkaimat, legszívesebben el se váltam volna tőle, de a levegőhiány miatt muszáj volt. 

- Menjünk! - szuszogta, és megragadva karom húzott maga után a fürdőbe. Lezuhanyoztunk, fogat mostunk és mikor megbizonyosodtam arról, hogy az új jövevényünk békésen szunyókál mi is befeküdtünk az ágyunkba. Hazza szorosan mögém feküdt, átkarolva derekam. Imádtam védelmező karjaiban aludni, mindig megnyugvással töltött el. Jó éjszakát kívántunk egymásnak, mire puszit nyomott nyakamba. Mindig ezt csinálta elalvás előtt, amitől mosoly kúszott ajkaimra. Lehunyva szemeim azonnal az álmok világába utaztam.

Egy hét telt el azóta, hogy megtaláltuk Hómancsot. Senki nem jelentkezett érte, így elmentem bevásárolni mindenféle macskaholmit. Tisztára olyan volt, mintha gyerekünk lett volna. Keveset aludtam, mert sokszor arra keltem, hogy az éjszaka kellős közepén nyávogott vagy kapart valamit. Ilyenkor felvettem az ágyra és azonnal megnyugodott. 

- Ennyi cucc biztosan elég lesz? - mosolygott Hazza, mikor meglátta a sok táskát, teli macskaholmikkal.

- Ez mind kellett! És nem is olyan sok! - duzzogtam. Kipakoltam és csináltam egy kis sarkot az Én drága cicámnak. Mikor mindennel végeztem, nekiláttam a vacsorának, ugyanis két legjobb barátom ismét meglátogat minket, mivel valamit be akarnak jelenteni. Megijedtem, de Niall megnyugtatott, hogy nincs baj, ezért boldogan vártam Őket.
- Én kis szakácsom! - ölelt át hátulról, belepuszilva nyakamba. - Csak annyit szeretnék közölni, két hét! - harapott bele fülcimpámba, játékosan meghúzva, mire halkan felsóhajtottam. Szívverésem felgyorsult, ahogy kezeivel elindult felfedezni testem. Így anyagon keresztül is izgató volt, ahogy simogatta hasam, mellkasom majd lefelé haladva rámarkolt férfiasságomra. - Úgy érzem, neked is hiányzik már! - suttogta kéjesen fülembe, közben nem hagyta abba kényeztetésem. Nyöszörögtem, ajkamat beharapva.
- Hazza! Ne most...ígérem este.. bepótoljuk... - lihegtem. Elengedett, majd elindult kifelé.
- Mióta itt van Hómancs, Én el vagyok hanyagolva... - mondta szomorkásan, mire utána mentem és megcsókoltam édes ajkait.
- Kis morcoskám! Tudod, hogy Te vagy nekem az első! - pusziltam meg arcát. - Szeretlek! Mondtam, hogy bepótoljuk, csak várd ki az estét! De addig is segíthetnél a főzésben, mert nem sokára itt lesznek.
- Én is Szeretlek! - csókolta meg. - Rendben! 
Mindennel elkészült, vártuk a fiúkat. Nagyon izgatott voltam, furdalt a kíváncsiság, hogy mit akarnak mondani és miért pont együtt. 
- Szerinted mit akarnak mondani? - kérdeztem Hazzát a kanapén ülve. Hómancs Szerelmem ölében pihent, míg Én simogattam a doromboló jószágot. 
- Nem tudom... majd kiderül, nem sokára... - mondta kicsit zavartan. Húzott magához közel, és beletúrt hajamba.
- Ne mááár! Összekuszálod! - kiáltottam fel morcosan, közben megigazítva tincseimet. 
- Pedig így sokkal jobban áll, nem kell lenyalni, az olyan... nem tudom, de nekem nem tetszik. 
- Akkor keress magadnak mást! - kuncogtam. 
- Azt soha! Nem szabadulsz meg tőlem! De had csináljam meg a hajad, aztán ha nem tetszik akkor többet nem próbálkozom, na? 
- Oké! 
Annyira élveztem, ahogy ujjai hajamban turkálnak. Közben arcát figyeltem, ami nagyon vicces volt. Úgy vizslatott, mint valami profi fodrász. 
- Sokkal szexibb! Nézd meg! - kacsintott rám, beharapva alsó ajkait. Felálltam és a tükörhöz sétáltam. Igazából régebben is így állt a hajam, csak mostanság valamiért nem foglalkoztam ezzel. Végre megint a régi Lou nézett vissza rám a tükörből. 
- Tökéletes lett! - mentem oda hozzá, lágy csókot hintve ajkaira, mikor megszólalt a csengő. Kivettem Hazza öléből Hómancsot és vele együtt kinyitottuk az ajtót.
- Jézusom de édes! - mondták egyszerre, és megsimogatták. - Szülők lettetek? - vigyorgott Niall, majd beinvitáltam Őket.
- Jaja, nem is tudod, mennyi felelősség jár ezzel a kis ártatlanak tűnő kiscicával! - mondta Szerelmem, mire kicsit meglöktem könyökömmel. 
- Akkor gratulálok! Hogy hívják? - kérdezte Liam.
- Hómancs! - mondtam, majd becsuktam az ajtót és leraktam kis drágaságom.
- Tudom, hogy nem szóltam, de csináltam vacsorát. Szeretném, ha itt maradnátok. 
- Nem kellett volna, de köszönjük! Mivel megcsináltad, így maradunk! - mondta Szöszi, ami nem volt meglepő, hiszen imád enni.
Leültünk a konyhába, a fiúknak be nem állt a szájuk. Hazza is becsatlakozott, örömmel figyeltem, ahogy végre megbékéltek Niallal. 
- Szóval.. azért jöttünk el, mert úgy éreztük itt az ideje, hogy elmondjunk Nektek valamit... remélem, nem akadsz ki... - idegeskedett a Szöszi. Nem szóltam semmit, csak vártam, hogy folytassa mondandóját. Gyomrom kicsit görcsbe rándult.
- Végre rám találta a szerelem, és az illető nem más, mint Liam! - amikor meghallottam szám tátva maradt és egy ideig meg se tudtam szólalni. Azt hittem, hogy viccel, vagy csak rosszul hallottam, de nem úgy tűnt.
- Ez... ez most komoly? - hebegtem kisebb szünet után.
- Igen, a legkomolyabb! - mosolyogtak egymásra.
- Azta, nem mondjátok! Gratulálok, ez nagyon meglepett! - mondta Hazza kicsit se meglepődve. Felé fordultam. 
- Te tudtál róluk? 
- Nem mondták el, de a vak is látja, hogy szerelmesek egymásba... - akadt el - mármint nem mindenki veszi ezt észre Lou! - puszilta meg arcom. Elég hülyén éreztem magam, hogyhogy nem vettem észre. Mondjuk elég sok bajom volt...
- Úristen! Annyira örülök nektek! - ugrottam fel, átölelve Őket. Teljesen feltöltődtem a hír hallatán, nagyon boldog voltam, hogy Niall végre megtalálta az igazit. Annak meg még jobban, hogy Liam az. 
- Remélem maradtok még! - mosolyogtam rájuk.
- Igazából nem tudunk maradni, de úgy is lesz még alkalmunk bepótolni! - mondta a Szöszi. Még beszélgettünk egy kicsit, majd elmentek.
- Ennél boldogabb nem is lehetnék! - jelentettem ki. - Van egy dögös barátom, egy kiscicám, és a két legjobb barátom együtt van! - vigyorogtam, mint egy nem normális.
- Kis lükém! - húzott magához. Kezeimmel átkaroltam nyakánál. - De még lehetnél ennél is boldogabb! - suttogta ajkaimra. Kezeit csípőmre helyezte, így húzva közelebb testéhez. 
- Amit ígértem be is tartok! - kaptam el kezét, és indultam volna felfelé, de megcsörrent a telefonja.
- Na ne már! - mondta, majd előkotorászta zsebéből, Én felkaptam Hómancsot, míg Hazza a kijelzőt figyelte. 
- Ezt... most fel kell vennem, menj előre... mindjárt megyek Én is! - indult kifelé, a konyhába. Nem bírtam ki, így utána osontam, hátha megtudok valamit, mert már nagyon untam a titkolózását...

25. rész

Sziasztok!

Megérkezett a kövi rész! :) Remélem ugyanolyan örömmel fogadjátok, mint az eddigieket! :) Ez egy kicsit olyan aranyos rész megint! :) 

Imádlak benneteket, nagyon szépen köszönöm a sok dicsérő szavakat! :) Köszönöm a +2 feliratkozót! :)

Még mindig nem tudom, hogy mennyi rész lesz, amennyire csak bírom és ha van ötletem is, akkor próbálom húzni, ami remélem nem megy a történet rovására, bár a kommentek alapján úgy veszem észre, hogy tetszik nektek! :) Na ezt aztán sikerült jól megfogalmaznom! :) 

A kövi részt még nem tudom mikor hozom, igyekszem vele! :)

Jó olvasást!

Dreamy Girl

Harry

Egy hét telt el azóta, hogy kijöttem a kórházból. Lou folyamatosan ápolt, nem hagyta, hogy bármit is csináljak, ami egy kicsit már túlzás volt, de hagytam neki. Mai napra terveztük a pizza partit, amit megígértünk a Szösziéknek. Mindent jól akartam csinálni, el akartam nyerni Niall tetszését. Kicsit olyan érzésem volt, mintha Lou édesapjával találkoznék és le kéne nyűgöznöm. Ettől gyomoridegem volt egész nap. Fogalmam sincs mi ütött belém, soha nem voltam ilyen beszari alak. Most meg tessék... 

- Akkor megcsináljuk a pizzát vagy rendeljünk?  -karolt át hátulról, puszit nyomva nyakamba. Összerezzentem a váratlan érintésére.

- Ne osonj ilyen halkan, mert a frászt hozod rám! - fordultam meg, hogy megcsókolhassam puha ajkait. Azonnal szétnyitotta a száját, nyelveink vad, szenvedélyes csatába kezdtek. Kezemet levezettem ágyékára, ezzel éreztetve szándékomat. Érintésemre belenyögött számba. 

- Akarlak. - suttogtam ajkaira vággyal telve.

- Nem! Pizzát sütünk! - húzódott el tőlem levegőért kapkodva. Teljesen kikészültem, ugyanis már egy hete nem feküdtünk le. Sose bírtam ki ilyen sokáig szex nélkül. Akárhányszor ránéztem vagy bármilyen mozdulatot tett teljesen feltüzelt. 

- Ne már Lou! Ezt nem teheted velem, megőrülök! - könyörögtem, ahogy csak tudtam. 

- Emlékszel mit mondtam? Velem máshogy lesz! Bírd ki még, hidd el, minél tovább vársz, annál jobb lesz! - fogta meg kezeim és behúzott a konyhába. - Most viszont kezdjünk neki, mert sose leszünk készek! 

Előkészültünk és nekiálltunk a tészta gyúrásnak. Igazából nagyon élveztem a Szerelmemmel való sütögetést, ilyet ezelőtt még sose csináltam. Ahogy kész lett az első adag, betettük a sütőbe. A következőnél segítettem a nyújtásban, Ő pedig rápakolta a feltéteket. Néha egy-egy falatot adogattunk egymás szájába, aminek az lett a vége, hogy némely feltét elfogyott. Csodálattal figyeltem minden egyes mozdulatát. Meg se érdemlem Őt, nem is tudom, hogy hogyan lehet az enyém. 

- Min gondolkodsz? - nézett rám egy pillanatra, majd folytatta tovább tevékenységét. 

- Azon, hogy...

- Várj! Biztos akarom Én azt tudni? - vágott szavamba, hangján hallottam, hogy mosolyog.

- Azon, hogy meg se érdemellek! Hogy hogyan lett az enyém egy ilyen tökéletes, szexi pasi?!

Felém fordult, arca tégla vörössé vált. Imádtam, hogy ezt Én váltottam ki belőle, csupán néhány szóval. Tetszett a szégyenlőssége és ártatlansága, ez az ami vonzott benne. Ő különleges számomra. Elém lépett és megcsókolt. 

- Ezt Én is kérdezhetném Tőled! Hiszen Én unalmas és átlagos vagyok, semmi izgalom nincs az életemben... Te pedig magabiztos, okos, különleges és... dögös vagy... - nézett lefelé szégyenlősen.

- Ne mondj ilyet, ezt csak Te érzed így! Számomra tökéletes vagy! - cirógattam meg arcát, mire egy mosoly jelent meg rajta. - Ezt már jobban szeretem! Akkor vagyok a legboldogabb, ha mosolyogsz! - pusziltam meg lágyan arcát. 

- Basszus a pizza! - sietett a sütőhöz. - Sajnálom, hogy elrontottam a pillanatot... - nézett rám bocsánatkérően. Én csak jót nevettem rajta. 

- Mondjuk az tényleg igaz, hogy dögös vagyok! - jelentettem  ki magabiztosan, mire Lou is felnevetett.

- Az vagy, csak segíts berakni a sütőbe a másik pizzát! Kis egoistám...

Sikeresen elkészültünk mindennel, már csak a két fiút vártuk a kanapén ülve. Szerelmem ölembe hajtotta a fejét, Én pedig hajával játszadoztam. Gyönyörű arcát figyeltem, ahogy békésen szundikált combomon feküdve.

- Hazza... - vigyorgott - Ez lesz a beceneved! Tetszik? 

- Igen, nagyon tetszik! - pusziltam meg orra hegyét. 

- Tudod Hazza, szeretném, ha nem veszekednél Niallal... Ha ráhagyod és nem szólsz vissza, akkor abba fogja hagyni a piszkálásod...

Na ez az ami nagyon nehéz lesz, ugyanis nem tudom elviselni, ha valaki beszól nekem. Mégis Lou miatt türtőztetnem kell magam. gondolkodásomat a csengő szakította meg. Gyorsan ugrottunk fel, aztán beinvitáltuk vendégeinket. A nappaliban foglaltunk helyet. Sok mindenről beszélgettünk, folyamatosan figyeltem arra, hogy mit mondok, nehogy kitörjön a háború. Niall mérgesen vizslatott engem, ami idegesített. Nem értem mi baja van. Jó, értem... elraboltam Lout, de azt már megbántam, vagyis nem, mert így megismerhettem Szerelmemet.

- Na akkor mehet a pizza parti? Gondolom már éhesek vagytok! - zökkentett ki Lou édes hangja.

- Farkas éhesek! - mondta Niall.

Behoztam a kaját meg a  piát. Lou pedig a poharakat és a tányérokat. Lehuppantam Louis mellé a kanapéra egy szelet pizzával a kezemben. 

- Horrort akarok nézni! - jelentette ki a Szöszi, ellentmondást nem tűrően. Én egyből beleegyeztem. Liamnek is tetszett.

- Na nem! Ezt nem tehetitek velem, összefogtatok ellenem? És még Te is? Szép vagy... - fonta össze karjait mellkasa előtt és durcásan méregetett. Mindannyian felnevettünk. Mivel nem volt más választása, ugyanis leszavaztuk, így nagy nehezen beleegyezett. Berakta a filmet, majd levetette magát mellém, közel bújva hozzám. Figyelmem a másik szerelmespárra irányult. Nem bújtak oda egymáshoz, amit nem értettem. Talán összevesztek? Nem, azt észrevenném... Akkor meg mi bajuk van? Nem bírtam szó nélkül hagyni.

- Miért nem bújtok egymáshoz, minket nem zavar! - hirtelen mindketten rám néztek.

- Miről beszélsz?? - mondták egyszerre idegesen. Valami nem stimmel velük, az biztos.

- Ezt meg miért mondtad Hazza? - nézett rám kérdőn Lou. Ekkor minden világossá vált. Drága Szerelmem nem tud róluk. Nagy vigyor terült el arcomon, és akkor majdnem kimondtam, de egy belső hang arra ösztönzött, hogy fogjam vissza magam. Nem volt könnyű, ugyanis végre keresztbe tehettem volna a kis Szöszinek.

- Semmi semmi, csak hülyültem... - nevettem fel, ami elég kínosra sikerült. Láttam Niall arcán a megkönnyebbülést, Liam pedig egy " köszönömöt" formált ajkaival. Csak bólintottam egyet. Bár nem értem miért nem mondják el neki, de mindegy is, ez az Ő dolguk. Elindítottuk a horror filmet és kezdődhetett a rettegés.

- Ez fantasztikus volt! - jelentettem ki, mikor véget ért a film. Kezeimet kinyújtóztattam, teljesen elzsibbadtak.

- Soha többet! - fúrta bele mellkasomba arcát Szerelemem. Mindenki felnevetett. Átkaroltam és belepusziltam hajába. 

- Ne félj, itt vagyok veled! - suttogtam fülébe. Felnézett rám, majd elmosolyodott. 

- Asszem mi akkor el is megyünk, már elég későre jár! - álltak fel egyszerre. 

- Máris? Most komoly? - biggyesztette le ajkait szomorúságot színlelve.
- Nem akarunk zavarni, meg már lassan éjfél van!
Nem is láttam, hogy már ennyi az idő. Úgy elrepült, hogy észre se vettük. Felkeltünk a kényelmes kanapéról, aztán kikísértük vendégeinket az ajtóig. Itt az idő, Harry! - biztattam magam - Most vagy soha! Nagy levegőt vettem, mielőtt belekezdtem volna mondandómba.
- Niall... Én... csak... azt szeretném mondani, hogy... sajnálom ezt az egészet. Szeretem Lout, nekem Ő a mindenen, ezért örülnék, ha békét kötnénk... - nyújtottam jobb kezem. A Szöszi csak figyelt. A gyomrom görcsben állt, elég kínos szituáció, főleg, ha nem fogadja el. Hosszú percek múlva - legalább is nekem annak tűnt - megszólalt.
- Rendben! De ha megbántod vagy megtudom, hogy csak játszadozol vele, esküszöm kinyírlak! - mondta komolyan, majd kezet ráztunk.
Életemben nem éreztem ekkora megkönnyebbülést. Nagy kő esett le a szívemről, hogy ezt megtettem.
Miután elmentek, Lou szorosan magához ölelt.
- Most nagyon büszke vagyok rád! - csókolt meg.
- Miért is?
- Mert békét kötöttél Nivel, és mert félre tetted a fene nagy büszkeséged! Tudom, hogy nehéz volt, de Te megtetted, amivel nagyon boldoggá tettél!
- Miattad tettem! - csókoltam meg. Kezemet hajába túrtam, a másikkal derekát megragadva húztam magamhoz. Vadul faltuk egymást. Testem felforrósodott, halk sóhajok hagyták el számat, ahogy ágyékunk összedörzsölődött. Levegőárt kapkodva szakadtunk el egymástól.
- Nem kapok valamit cserébe, hogy ilyen jó voltam? - vigyorogtam rá kajánul.
- Ezt nem hiszem el! Nagyon fáradt vagyok, ez most nem fog menni...
- Engem az se zavar, ha csak fekszel! - nevetettem fel, annyira kanos voltam, hogy nem érdekelt az sem, ha alszik alattam.
- Ennyire nem lehetsz beindulva?! Én semmi másra nem vágyom csak hogy aludhassak! - lépett el tőlem, mire megragadtam és visszahúztam.
- Nem hagyhatsz így itt! - mutattam le duzzadó nadrágomra, mire kuncogni kezdett. Megragadtam lábánál fogva és vállamra vettem.
- Engem nem érdekelsz, ha kell megerőszakollak! - mondtam vigyorogva, majd elindultam felfelé a lépcsőn Louval a vállamon.
- Ne már, engedj el! Harry, tegyél le! Hagyj már! - veregette először a hátam aztán pedig a fenekem.
- Ez az! Üssél, ettől még jobban begerjedek!
- Harry! Tegyél le de azonnal! Kinyírlak, esküszöm! - veregetett tovább, lábával pedig kapálódzott. Muszáj volt megállnom, mert különben leestünk volna. Szorosabban fogtam össze lábait, hogy ne tudjon rugdosni.
- Harry! Várj... hallod ezt?
- Nem Lou, nem játszunk ilyet!
- Fogd már be és figyelj! - csitított el. Elcsendesedtem és valami fura hangot hallottam a bejárati ajtó felől. Leraktam Lout, majd elindultam lefelé. Halkan lépkedtem, majd megálltam az ajtónál. Megfogtam a kilincset.
- Ne nyisd ki... kérlek...
Nagyon óvatosan kinyitottam az ajtót, majd ijedtemben ugrottam egyet.
- Te jó isten! - ordítottam fel.
- Istenem Hazza! Mi történt? - sikított fel Lou.

24. rész

Sziasztok!

Meghoztam a kövi részt, ne haragudjatok, de... sok minden közbe jött... valahogy nem megy az írás sem...meg miegymás... Sajnálom :/ Nagy nehezen sikerült megszülnöm ezt a részt is! :) Kicsit silány, de nem lehet minden rész izgalmakkal teli! :) Bocsánat, hogy nem a legjobb! :/ Igazából nem tudom, hogy mennyi rész lesz még, de már nem tudom sokáig húzni! Próbálok legalább 30-ig eljutni! :)

Köszönöm a sok kommentet, a tetszikeket, meg a +2 feliratkozót is! :D

Dreamy Girl

Louis

Nem, nem halhat meg! - gondoltam magamban. Még mindig Harry könnyeimmel áztatott mellkasán feküdtem. 

- Sajnálom... de ki kell, hogy kísérjem... - mondta az egyik orvos vállamra helyezve kezét.

- Nem, nem megyek sehová.. Ő az enyém! Nem hagyom itt...

- Sajnálom... mi mindent megtettünk, de...

- NEM! NEM HALT MEG!!! HARRY! KELJ FEL! - ordítottam.

Harry

Halk motoszkálásra ébredtem. Kinyitva szemeim a nővért pillantottam meg.

- Elnézést, ha felébresztettem. Hogy érzi magát? 

- Semmi baj. Jól vagyok, köszönöm. Mikor mehetek haza? 

- Az orvos holnap megvizsgálja és majd megmondja, de nem hiszem, hogy sokáig itt kell maradni, hiszen szépen gyógyul. Talán két-három nap. - mosolygott rám. - Nagyon kedves barátja van, egész éjjel itt aludt, amikor behozták magát. Egy tapodtat se mozdult. - nézett a békésen szunyókáló Loura. Én is odapillantottam összekuporodott testére, majd elmosolyodtam.

- Igen, Ő a legjobb! - mire a  nővér szélesen rám mosolygott, aztán pedig kiment. Gondolataimba meredtem. Zaynon járt az agyam. Vajon mi lehet vele? Miért nem hív? Valami nem stimmel ezzel az egésszel... Előkotorásztam a mobilom,és tárcsáztam. Kicsengett, de senki nem vette fel. Tudtam jól, hogy bajban van, de innen semmit se tudok segíteni, ami miatt nagyon rosszul éreztem magam. Gondolataimat Louis keserves ordítása szakította meg.

- NEM! NEM HALT MEG! HARRY! KELJ FEL! 

- Lou! - keltem fel az ágyból. Fájt minden egyes mozdulat. Letérdeltem elé, majd megsimogattam fájdalomtól eltorzult arcát. 

- Minden rendben, itt vagyok! Kelj fel! - cirógattam. Mikor erre se reagált, lágy csókot hintettem ajakira. Kinyitotta szemeit, amelyben fáradtság, rémület, szomorúság és fájdalom ült. Nem szólt semmit, csak szorosan magához húzott. 

- Semmi baj. Csak rosszat álmodtál... - nyugtatgattam hátát simogatva. Teste remegett a sírástól. 

- Hol a telefonod? - suttogtam fülébe. Kivette zsebéből, de még mindig nem engedett szorításából. Megkerestem a telefon számot és tárcsáztam. Pár pillanat múlva fel is vette.

- Szia Lou! Minden rendben? - kérdezte a Szöszi.

- Harry vagyok! El kéne jönnöd Louért, nagyon ki van... itt nem tud pihenni.

- Rendben, azonnal indulunk! - tette le a telefont. Még mindig erősen ölelt magához, ami egyre jobban fájt. Kezdtem szédülni és a fejem is lüktetett. 

- Le kell feküdnöm... mert rosszul vagyok... - azonnal elengedett. Láttam kisírt, fáradt arcát, amitől szívem összeszorult. Letörölte könnyeit, aztán felsegített az ágyra. Ahogy a párnára helyeztem fejem, sokkal jobban éreztem magam. Lou aggódva figyelte minden egyes tettemet. 

- Nem lesz semmi bajom, csak pihennem kell! - nyugtattam meg, egy apró mosolyt villantva felé. Ajkaimra hajolva, lágyan megcsókolt. 

- Sajnálom, hogy így kiakadtam... de az álmom... szörnyű és élethű volt... - suttogta szomorkás hangon.

- Az csak egy álom! Ígérem nem fogok meghalni, legalább is nem most! 

Halk kopogás zaja zavart meg minket.

- Sziasztok! - lépett be Liam.

- Szia! - köszöntünk egyszerre. 

- Minden rendben? - bólintottam, majd Lou felé fordultam. - Szeretném, ha most hazamennél és kipihennéd magad. - láttam rajta, hogy nem ért egyet velem. - Szeretném, ha ezt megtennéd értem. A nővér azt mondtam hogy minden rendben van, nagyon szépen gyógyulok. Szóval nem lesz semmi baj. 

- Rendben... - mondta szomorúan.

- Szeretlek! - suttogta.

- Én is Szeretlek! - nyomtam egy puszit ajkaira. Felállt az ágyamról, aztán Liamhez sétált. 

- Niall kint vár! Majd Én is megyek, csak egy perc. 

Louis kiment. Nagy csend telepedett a szobára. Nem tudtam mit akar mondani. Kicsit féltem, féltem a legrosszabbtól...

- Szóval... - törte meg a némaságot Liam - Én nem ismerlek, de Louist valamilyen szinten igen, ugyanis Niall mindig róla beszél, ezért elég sok mindent tudok. Olyanok egymásnak, mint a testvérek, ezért Ni mindig is óvja, védi Őt mindentől. Lou sok mindenen ment keresztű, nem enged magához közel senkit, nagyon érzékeny ember, mindenkivel megértő és kedves. De Te más vagy neki, látom rajta, hogy szeret téged, tiszta szívéből. Viszont attól félek, ha történik veled valami vagy netalán... elhagynád Őt, teljesen összeomolna... Igazából arra akartam kilyukadni, hogy ne törd össze a szívét, mert...

- Liam! - szóltam közbe - Én szeretem Lout, soha az életben nem éreztem még ilyet... nem volt kapcsolatom, csak egy éjszakás kalandjaim, először nőkkel aztán amikor meguntam férfiak társaságát kerestem. Nem érdekeltek, csak lefeküdtem, kihasználtam Őket. Lou... Ő más... szerelmes vagyok belé, teljesen elveszi az eszem. Nem akarok neki fájdalmat okozni! - mondtam komolyan, Liam szemébe nézve. 

- Örülök neki, ugyanis Niall szerint Louis soha nem volt még ilyen boldog, azóta mióta megismerte! - mosolygott rám. Visszamosolyogtam, nagyon boldognak éreztem magam.

- Asszem ennyit akartam. Tudod, igazából Niall nagyon kedves, csak azzal, hogy elraboltad Louist, nem igazán loptad be magad a szívébe. És ha egyszer valakire mérges, akkor nehezen lehet kiengesztelni, na meg, ha megbántod a fogadott testvérért, szerintem simán ki is nyír. - nevette el magát. - Próbálok hatni Szöszi barátomra, mert látom, hogy tényleg odavagy Louisért... de remélem nem kell csalódnom benned!

- Köszönöm Liam! Ígérem, hogy nem fogsz csalódni bennem! 

- Gyógyulást! Szia!

- Szia! 

Nem tudtam mi tévő legyek. Fájt így látnom Lout, és az Én múltammal sajnos csak a bajt hozom rá. Nagyon szeretem, mégis az lenne a legjobb ha elhagynám... de most ígértem meg, hogy nem töröm össze a szívét. Bárcsak egy átlagos fiú lennék, akkor most boldogan élhetnénk együtt, nyugodtan és békében... Lassan lehunytam szemeim, próbálkoztam elaludni, ami hosszabb forgolódás után sikerült is. 

Az orvos megvizsgált másnap, mindent rendben talált, de azért még egy napot bent kellett maradnom. Lou minden nap bent volt, reggel is és délután is. Ha pedig nem volt itt, akkor sms-t küldött vagy telefonált. Szerencsére gyorsan eltelt az a plusz egy nap, így összepakoltam és vártam a fuvaromat. 

- Harry! Végre hazajöhetsz! - ugrott be az ajtón szerelmem. Azonnal karjaimba vetődött, amitől felszisszentem. A golyó helye még midig nagyon fájt. 

- Bocsi, már megint! - szált ki ölelkező karjaimból, majd megcsókolt. 

- Semmi... már megszoktam! - vigyorogtam. Felkapták a cuccaimat a többiek. Lou pedig segített kikísérni a kocsiig. Az út csendben telt, néha belepillantottam a visszapillantóba és Niall aggódó tekintetével találkoztam. Gyorsan elkaptam tekintetem. Azt hittem Liam beszélt vele, de nyilván ez is az Én feladatom lesz, bár fogalmam sincs, hogy hogyan engesztelem ki. Sikeresen megérkeztünk, jó volt újra itt lenni. Leültem a nappaliba a fiúkkal együtt. 

- Köszönöm srácok! Nagyon rendesek vagytok! Nem is tudom, hogyan háláljam meg! 

- Csak hívjatok meg egy pizza partira! Ugye, Ni? - bökte oldalba a Szöszit. Nem szólt semmit, csak morgott egyet. 

- Oké! Ezt megbeszéltük! Holnap? - kérdeztem Őket.

- Nem-Nem! Pihenned kell, majd ha jobban leszel! - intett le Lou. Elhúztam a számat, ugyanis semmi bajom nem volt már, igaz fájt, de ki lehet bírni. A fiúk itt maradtak még egy pár órát, majd elmentek, így kettesben maradtunk. 

- Tessék ágyba feküdni! Én pedig hozok kaját! - intett, hogy menjek felfelé. Felballagtam és bevetődtem az ágyba. Semmi kedve nem volt aludni vagy pihenni. Már három napja csak fekszem... Mégis megtettem amit mondott, nem akartam letörni lelkesedését, ugyanis olyan aranyos volt, ahogy játszotta az ápolót. 

- Mit hoztam neked? Emlékszel a csodatévő levesre? - kacsintott rám az ajtóból egy tálcával kezében.

- Sose felejtem el! - mondtam vigyorogva. Bekanalaztam a levest, ami nagyon finom volt. 

- Köszi, máris jobban vagyok! - pusziltam meg arcát. Hirtelen beugrott mellém az ágyba, majd vállamra hajtotta a fejét. 

- Filmet azért nézhetünk? - kérdeztem.

- Aham... mindjárt keresek valamit. - mászott ki az ágy szélére négykézláb, így elég jó rálátásom volt kerek, imádni való fenekére. Megnyaltam ajkaimat, és egyből nem a filmezés járt a fejemben. 

- Harry! Ne bámulj! És ne gondolj semmire, pihenned kell! - nézett hátra gonosz vigyorral arcán. Mintha hallaná a gondolataimat, bár tudja jól, hogy a feneke a gyengém... Visszamászott, szorosan bebújt mellém. Átkaroltam, Ő pedig a mellkasomra helyezte fejét. Hajába túrva, tincseivel játszadoztam és közben élveztem a nyugodt, kettesben töltött estét.

23. rész

Sziasztok!

Először is nagyon szépen köszönöm a sok kedves szavat amit kaptam Tőletek! :) Nem is tudom elmondani mennyire hálás vagyok, amiért ilyen kedves olvasóim vannak!! :') Köszönöm a tanácsokat, a biztatást és minden mást! :3  Egy kicsivel jobban vagyok már, és amint látjátok mégis csak írtam, úgy éreztem, talán ezzel le tudom kötni magam, erre a kis időre is elfelejtve a problémákat! :) Ne haragudjatok, hogy nem írtam a kommentekre, de mindet elolvastam és hálás vagyok értük, jobb kedvre derítettek! :) Imádlak benneteket! :3 Köszönöm a +1 feliratkozót, a tetszikeket és 10,000 feletti megtekintést!! Aztamindentineki! :')

A részről:

Remélem jól sikerült, próbáltam megírni normálisan, bár az ilyen szomorkás részekben nem vagyok valami jó, így nem tudom mennyire tudtam átadni nektek az érzéseket... Valahogy vidámabbakat jobban szeretek írni! :)

Asszem ennyit szerettem volna, jó olvasást! :)

Dreamy Girl

Louis

Remegő kezekkel nyitottam szélesebbre az ajtót, majd ahogy kiléptem a sötét éjszakába, valaminek nekiütköztem. A könny áztatta szememtől csak homályosan láttam, de az illatból rögtön felismertem, hogy ki áll előttem.

- Harry?! - öleltem át szorosan. Fejemet mellkasába fúrtam, eláztatva felsőjét. Nem akartam elengedni, így akartam maradni ölelő, védelmező karjaiba örökre. A tudat, hogy majdnem elvesztettem Őt, teljesen felemésztett.
- Lou? Mi történt? - körkörösen simogatta hátam és hajamba puszilt. - Hiszen Te remegsz! Mi a baj? - mondta kétségbeesetten.
- Nem... nem akarlak... elveszíteni... - szipogtam - Én.. szer... - nem tudtam befejezni mondatom, mert hirtelen egy fék csikorgás, majd egy lövés hangját hallottam a sötét utca felől.
- Ez mi volt? - töröltem le könnyeim. Éreztem, hogy Harry elnehezedő teste nekem dől. Nem bírtam fogni, túl nehéz volt, így lerogytam a földre, karjaimban tartva továbbra is.
- Harry? Jól vagy?  - kérdeztem idegesen. - Ez nem vicces! - próbáltam megemelni.
Kezemet hátára simítottam, mikor megéreztem valami nedves dolgot. A gyér fény felé irányítottam, ami a házamból áradt, és megláttam vértől ázott kezem. Elmém elhomályosult, megdermedve figyeltem vörösre festett tenyeremet. Ez csak egy álom, ez nem a valóság...

- Istenem! Nem... nem... - sírva, levegőért kapkodva karoltam magamhoz élettelen testét. Nem akartam hinni szememnek ez, nem lehet igaz, ez nem történhet meg velünk...
- Harry?! Kelj fel... kérlek... nem... hagyhatsz itt... - zokogtam. Nem akarom elveszíteni Őt, mert abba Én  is belehalok. Feleszméltem, előkaptam mobilom és tárcsáztam a mentők számát. Megmondtam hova jöjjenek, majd leraktam. Simogattam Harry bekésnek tűnő arcát. Olyan volt, mintha csak békésen aludna ölelő karjaimban.

- Ne hagyj itt... nélküled nem érek semmit... - suttogtam magam elé, Harry arcát simogatva. Egy göndör tincset kisimítottam arcából, majd ajkaira lágy csókot hintettem. A szívem kicsit megnyugodni látszott, mikor meghallottam a szirénát. A mentősök gyorsak voltak, Harryt azonnal betolták a mentőautóba. Én is beültem mellé. Folyton kérdezgettek, közben pedig Harryt vizsgálgatták. Elmondtam amit tudtam, ami nem volt sok minden. Ekkor döbbentem rá, hogy igazából alig ismerem. Soha nem beszélgettünk arról, hogy ki is Ő valójában, még a vezetéknevét se tudom...

- Meg fogy gyógyulni ? - kérdeztem a mentőst.

- Nyugodjon meg. Minden tőlünk telhetőt megteszünk.

- De... ugye nem hal meg?

- Sajnálom, még nem tudok pontos diagnózist adni, majd a kórházban minden kiderül. Addig nyugodjon meg.- nyugtatgatott a mentős. 

Hosszú percek múlva - legalább is nekem annak tűnt - megérkeztünk. Követtem őket egészen a műtőig, ahol is megállítottak.

- Sajnálom, de ide nem jöhet be! Kérem foglaljon helyet ,és amint tudunk valamit értesítjük Önt. Bólogattam, majd leültem az egyik székbe. Fejemet lehajtottam és hagytam hogy könnyeim ismét utat törjenek. Nem akarom elveszíteni... Próbáltam nyugtatgatni magam, hogy az orvosok mindent megtesznek érte, jó kezekbe van, itt nem történhet semmi rossz... Elővettem mobilom. Felhívtam Niallt, hogy azonnal jöjjön be a kórházba. Nagyon megijedt, de megnyugtattam, hogy velem minden rendben van és a többit majd elmondom, csak siessen. Nem tudom mennyi idő telt el, mikor meghallottam Niall hangját. 

- Lou! Istenem, mi történt? Jól vagy? - szaladt elém. Azonnal felálltam és átöleltem, mire patakokban kezdtek folyni könnyeim. Szipogva próbáltam elmondani mi történt.

- Harry-t...meglőtték...már egy jó ideje... a műtőben van... nem tudom mi van vele... nem akarom, hogy meghaljon...

- Istenem, ez szörnyű! Figyelj Lou, Nyugodj meg, nem lesz semmi baj! - nyugtatott hátamat simogatva Niall. Nagyon örültem, hogy itt velem, hogy vigasztal, holott Ő is meg van ijedve. Éreztem hangján a kétségbeesést, de mégis próbálta tartani magát miattam. Eltávolodtam tőle, ekkor láttam meg Liamat is. Odajött hozzám és átölelt. 

- Minden rendbe jön. Mi itt vagyunk veled. - suttogta fülembe. 

- Köszönöm... - csuklott el a hangom, majd öleléséből kibontakozva ültem vissza helyemre. Liam leült mellém, Niall pedig leguggolt velem szembe kezét térdeimre helyezve.

- Mióta van bent? - érdeklődött Szöszi barátom. 

- Nem tudom, régóta, fogalmam sincs. De miért van bent ilyen sokáig? Miért pont vele történik ez? Még el se tudtam búcsúzni tőle... meg akartam köszönni neki ezt a csodás napot, meg mindent... el se tudtam mondani, hogy sze... 
- Nyugi Lou!- ölelt át ismét Niall. - Harry nem fog meghalni, nagyon erős és kitartó, nem fogja hagyni, hogy egy nyamvadt kis golyó legyőzze! Nemsokára elmondhatsz neki mindent, amit csak szeretnél! Hidd el, nem fog itt hagyni téged! - mondta, miközben hátamat körkörösen simogatta.

- Szeretlek...

- Én is szeretlek... - puszilt bele nyakamba, ami megnyugvással töltött el.

- Elnézést. Önök hozták be a meglőtt férfit? - kérdezte nyugodt hangon egy orvos. Hirtelen alig kaptam levegőt, szívem összeszorult. Tudni akartam mi van vele, de féltem. Mi lesz, ha... 

- I..igen - mondta Liam, gondolataimból kiszakítva - Hogy van? Meg fog gyógyulni? 

- A golyó szerencsére nem ért semmilyen fontos szervet. Eltávolítottuk, elállítottuk a vérzést. Az állapota  már stabil, ha nem lesz semmilyen komplikáció, mint például belsővérzés vagy fertőzés, akkor minden rendbe lesz.

- Bemehetünk hozzá? - kérdeztem.

- Amint bemehetnek szólni fogok. Rendben? - mi csak bólogattunk. Az orvos pedig elment. Lerogytam a székbe, nagyot sóhajtottam, tenyerembe helyeztem arcom. Istenem! Csak élje túl! - mormoltam magamba. Niall hátamra simította kezét. Nem mondott semmit, de ez így volt jó. Körülbelül fél óra múlva, odajött az orvos, hogy bemehetünk, de csak pár percig. Amikor beléptem szívem összeszorult, ahogy megláttam sápadt, összeesett arcát. Infúziók lógtak ki karjaiból, és halk pittyegés jelezte szíve ritmusát.

- Az altató még hat, így ma még nem fog felébredni. - mondta az orvos, majd kiment.

Odamentem Harryhez, kezeimet az Övére helyeztem. Lágy csókot nyomta ajkaira. Fájt így látnom Őt, az, hogy nem tehetek semmit érte. Leültem a kis székre és fejemet mellkasára döntöttem, hallgattam szíve egyenletes dobogását ami megnyugtatott. Éreztem hajamon leheletét, csiklandozott. 

- Harry. Kérlek ne hagyj itt.. annyi mindent szeretnék még elmondani neked... Nem akarom, hogy itt hagyj... bármit megteszek, csak gyógyulj meg.. - szipogtam, puha kezét simogatva. 

- Sajnálom de lejárt az idő! - mondta a nővér. 

- Holnap találkozunk! - adtam egy puszit szájára. Szomorúan kiléptünk a kórteremből. Nem akartam hazamenni, nem akartam itt hagyni Őt, vele akartam lenni a nap minden percében...

- Gyere hazaviszünk. 

- Nem, Én itt maradok... itt érzem, hogy vele vagyok. - rogytam le az egyik székemre.

- Biztos? Akkor mi is maradunk! - mondta Niall. 

- Igen, biztos. De Ti nyugodtan menjetek haza, majd szólok ha valami baj van. 

- Nem akarlak itt hagyni...

- Nyugodtan menjetek! - néztem Niallra. 

- Biztos?

- Igen - mosolyogtam - rendben leszek, köszönök mindent... 

- Hívj ha szükséged van valamire! - bólintottam, majd ott maradtam egyedül a váróteremben. Behunytam szemeim és azonnal elaludtam. 

- Ébredjen... - simogatta meg valaki a vállam. Kinyitottam szemeim, egy nővér állt előttem. 

- Hány óra van? - törölgettem szemeim, nagyokat ásítozva. 

- Nyolc óra, átaludta az éjszakát. - mosolygott rám kedvesen. - Nagyon szerencsés ez a srác, hogy ilyen barátja van. Bemehet hozzá, felébredt, de ne izgassa nagyon fel, pihennie kell! 

- Rendben, köszönöm! - keltem fel majd elindultam Harry kórterme felé. Kinyitottam az ajtót. Ahogy megláttam Őt, szívem vadul kalapálni kezdett, arcomra széles mosoly terült el. 

- Gyere már ide! - mosolygott, ami láttatni vélte kis gödröcskéit. Zöld szemei csillogtak, ahogy rám nézett. Odasiettem, átöleltem, mire felszisszent. 

- Bocsiii... - akartam elhúzódni,de nem engedett.

- Semmi baj... Kibírom... - mondta fájdalmas hangon.

Mellkasába fúrtam arcom és ismét sírni kezdtem. 

- Lou! Ne sírj, minden rendbe van. - simogatta lágyan hátamat. 

- Tudom... de annyira megijedtem... féltem, hogy sose...sose láthatlak többé... - szipogtam. Arcára vezettem tekintetem.

- Olyan könnyen nem szabadulsz meg Tőlem! - mosolygott, majd csókot lehelt ajkaimra. 

- Harry... - néztem gyönyörű zöld szemeibe - Én... szóval... - nem tudtam kimondani, féltem hogy mit mond. Mi van ha Ő nem így érez, mi van ha kinevet... Azt nem élném túl... 

- Mi a baj? - úgy voltam vele, hogy ki kell mondom, bármi is történjen, tudnia kell. Nagy levegőt vettem, gyomrom görcsbe rándult, alig tudtam kinyögni ezt az egyetlen szót.

- Szeretlek! - böktem ki végül. Alig mertem ránézni, de amikor megláttam vigyorgó arcát kicsit megnyugodtam.

- Én is szeretlek! - egy nagy kő esett le a szívemről, ahogy kimondta amire vártam. Nagyot sóhajtottam. Megcsókoltam, nyelvét bevezette számba, így mélyítve csókunkon. Vadul faltuk egymást, nem akartam elválni édes, puha ajkaitól, mégis muszáj volt. Homlokom az övének döntöttem és szaporán vettük a levegőt. Lemásztam róla, majd mellé ültem a kisszékre. Harry meglepetten nézett rám.

- Azt mondták, hogy ne izgassalak fel... - kuncogtam.

- Pedig már megtetted... - mosolygott kacéran. 

Kivettem mobilom és írtam Niallnak, hogy Harry felébredt és ha tudnak jöjjenek be.

- Lou - törte meg a csendet - ha jönnek a rendőrök, mond azt, hogy nem tudod mi történt! Nincsenek haragosaink, senki, aki ártani akarna nekem vagy neked. Rendben? 

- De miért? Valaki megakart ölni.. 

- Ne kérdezz, csak tedd azt amit mondtam! Nem tudom mi volt ez, és ki volt az, de ne törődj ezzel! - mondta kicsit idegesen. Mi baja van? Valamit tud amit Én nem? Megijedtem, utálom amikor így viselkedik, amikor ok nélkül felemeli hangját.

- Szóval tudod ki tette? - kérdeztem óvatosan. 

- Mondtam már, hogy nem tudom, nem tudod felfogni! - kiabált.  

- Elnézést...meghoztam a fájdalom csillapítót. - mondta a nővér, majd megnézte az infúziót. - Hogy érzi magát? 

- Köszönöm jól, csak fáj a fejem és a mellkasom. 

- Csak pihenjen sokat. Még nem tudjuk hogy belsővérzése van-e, vagy fertőzése ,ezért amint valami baj van rögtön szóljon. Rendben? 

- Értem... ööö... Tudna nekem segíteni? - mosolygott, azzal az ellenállhatatlan mosolyával a nővérre. - Szeretném megkapni a golyót amit kiszedtek belőlem. Jó lenne emléknek, ha megoldható...

- Nem tudom mit tehetek ez ügyben, majd megbeszélem az orvossal. 

- Köszönöm.- mosolygott ismét. Majd a nővér kiment. 

- Miért kell neked az a golyó? - mondtam durcásan.

- Semmi...csak szuvenír... 

- Aham, persze... - tudtam, hogy hazudik. 

- Mondtam hogy szuvenír! Mi bajod van?  - emelte fel ismét a hangját.

- Az, hogy nem mondasz el semmit! Miért nem bízol bennem? - akadtam ki. 

- Még hogy Én nem mondok el semmit?! És Te?? Például miért ijedtél meg és remegtél egész testedben ,amikor beléptem az ajtón és átkaroltál, hmm??  - kiabált. 

- Mert... Mert... semmi se történt... - hazudtam ismét. Ami miatt szörnyen éreztem magam, de nem akartam, hogy megtudja...

- Nem persze!! Ne nézz hülyének!! 

- Khm... bocsi fiúk...- hallottam meg Niall hangját. - nektek nem egymást kéne esnetek? mármint nem úgy, hogy leszeditek egymás fejét! 

- Te ebbe ne avatkozz bele Szöszi! 

- Rohadj meg! 

- Na jó elég volt!!! - emelte fel hangját Liam. - Nem igaz, hogy nem tudtok viselkedni! Ti meg ne ordibáljatok egymással, majdnem elveszítették egymást és alig hogy ismét együtt vagytok  máris egymásnak ugrotok! - akadt ki Liam. Nagy csend támadt. Mindenki csak maga elé nézett. Liamnak igaza volt, tiszta hülye vagyok. 

- Sajnálom! Hülye voltam... - nézett rám, megbánó tekintettel Harry. Odamentem majd megcsókoltam. 
- Én is, ne haragudj... - leheltem ajkaira. 

- Na végre! - kuncogott Liam. - Hogy érzed magad? 

- Köszönöm jól, csak még fáj a kezem, meg a fejem...

- Örülünk, hogy jól vagy! Ugye Niall? - lökte oldalba a Kis Szöszit.

- Ja... 

- Köszi srácok... 

- Mi viszont most lépünk, mert van egy kis dolgunk. 

- Rendben! Sziasztok, majd beszélünk! - mosolyogtam rájuk.

- Sziasztok! 

- Sziasztok! - dünnyögte Harry. 

- Remélem, nem haragszol rám? - mondta , miután eltűntek Liamék.

- Nem! Csak ne veszekedjünk többet! - pusziltam rá ajkaira. Harry hirtelen megragadva felhúzott magára. Nagyot szisszent fájdalmában. 

- Ne csinálj ilyet, pihentetned kell. 

- Ne félts! Nem lesz bajom! - húzott magához, és rákapott ajkaimra. Nyelvünk vad táncot járt,  kezei hátamra csúsztatta, majd lefelé haladt és erősen belemarkolt fenekembe. Belenyögtem szájába, a jóleső érzéstől, de neki ennyi nem volt elé, egyik kezét ágyékomra vezette. Mire ismét felnyögtem. 

- Harry.. Ne!! - sóhajtottam. 

- Pedig mindig is kíváncsi voltam milyen lehet a kórházban csinálni! - harapott rá alsó ajkamra.

- Perverz vagy! Bárki benyithat , meg ez mégis csak kórház! Meg pihenned kell! - szálltam le róla. - Vedd be a gyógyszert! - öntöttem neki vizet és kezébe adtam a poharat. 

Bevette, majd lefeküdt az ágyba. 

- Most pedig pihenj! - ültem le a kis fotelbe és figyeltem Harry lassan lecsukódó szemeit. Közben engem is elnyomott az álom.

Sípoló hangra ébredtem. Kinyitottam szemem, ekkor rájöttem, hogy hol is vagyok. A sípoló hang irányába néztem és kipattantak a szemeim. A szív monitoron hosszú, egyenes csík húzódót. A szívem a torkomban dobogott.
- Én mondtam, hogy vigyázz rá! De Te nem hallgattál rám! - fordultam a hang irányába. Lucas állt az ajtóban, gúnyos mosolyt villantva felém.
- Te.. hogy? Mit csináltál? Te szemét!! - kiabáltam. - Miért? Mit ártott neked? - kiabáltam, zokogva. Nem kaptam választ, csak egy gonosz kacagást, majd kilépett az ajtón. 

- Harry?  - sírva rohantam hozzá. 

- Nővér!!! - ordítottam, ahogy a torkomon kifért.

Hirtelen négy ember jött be és azonnal Harryhez rohantak. 
- Nincs pulzusa!
- Defibrillátort! 

- Segítsenek rajta kérem!! Ne hagyják meghalni!! - fuldokoltam a sírástól. Alig kaptam levegőt, remegtem egész testemben.

- Vigye ki innen valaki! - hallottam egy hangot, majd két kéz ragadott meg, de Én nem adtam magam.

- NEEEE!! HAGYJANAK!!! - kapálództam.

Az orvosok próbálták újraéleszteni. Szörnyű volt nézni, ahogy élettelen teste megrázkódik az áramütésekre.  Egy jó párszor megismételték, de mind hiába, a szívhang nem jött vissza.

- Sajnálom... 

- NEM! NEM! - kiáltottam. Ez nem lehet igaz, most kaptam meg Őt, majd egyből el is veszik Tőlem. Szívembe fájdalom hatolt, és ott abban a percben darabokra tört. Könnyeim patakokban folytak, meg akartam halni. Nélküle nem ér semmit az életem... 

Odarohantam Harryhez. Mellkasára feküdtem, de nem hallottam nyugtató szívdobogását, nem éreztem mellkasa emelkedését- süllyedését. 

- Harry... szeretlek, ne hagyj itt.. - suttogtam, csókot lehelve élettelen ajkaira. 
- A halál ideje 17:30... sajnálom...