5. rész

Haliho!

Megérkezett a következő rész! :) Nem lett a legjobb, elnézést kérek érte, de ez így sikerült, meg nem is valami hosszú...

Köszönöm a komikat és a 6 feliratkozót! :)

Amint látjátok változtattam a kinézeten, örülnék ha elmondanátok a véleményeteket róla! :)

Jó olvasást! :)

Dreamy Girl =)

Louis

Reggel arra ébredtem, hogy valami iszonyatosan nyomja az oldalam, kinyitottam szemeim, a kanapén aludtunk el. Niall a vállamon pihent és a fülembe szuszogott.

- Ébresztő, hasadra süt a nap- keltegettem bársonyos hangon. Meg se moccant, még egyszer-kétszer próbálkoztam vele, de semmi.

- Niall kelj fel!!- ordítottam.

Hirtelen felugrott, ide-oda kapta tekintetét, szerintem azt se tudta hol van. Jót kuncogtam rajta.

- Rohadék -vert erősen vállba- nem tudtál volna kulturáltabban felébreszteni?

- Én mindent megtettem, de nem reagáltál, így maradt a jól bevált módszer-vigyorogtam még mindig.

- Nagyon vicces vagy, tényleg!-ment fel az emeletre.

A csendet gyomrom korgása szakította meg, gondoltam meglepem drága barátomat azzal, hogy ma én csinálok reggelit. Elindultam a konyhába, neki is láttam a szendvicsek készítéséhez.

- Te mit csinálsz?

- Ne ijesztgess, jesszusom!-kaptam szívemhez- Melegszendvicset, kérsz?- mutattam művemre a pulton.

- Köszi, elfogadom, ezt úgy se lehet elrontani...remélem!-nevetett. Nem válaszoltam csak megforgattam a szemeim.

Leültünk reggelizni és közben megbeszéltük a mai teendőket. Hosszabb csend után megszólaltam.

- Igazából arra gondoltam, hogy elmennék a házhoz- hajtottam le a fejem és az üres tányéromat figyeltem.

- Biztos?

-Azt hiszem...viszont örülnék ha velem jönnél- néztem rá halvány mosollyal a számon.

-Persze, hogy elmegyek!- mosolygott vissza.

-Hogyhogy meggondoltad magad?- érdeklődött.

-Hiányzik...és túl sokáig lógtam a nyakadon!

-Ugyan már, Te sose zavarsz!

- Köszi, de muszáj túllépnem ezen- mondtam szemeibe nézve.

- Rendben, tőlem akár már indulhatunk is!- állt fel Niall.

- Oké, összekapom magam!- szaladtam fel a lépcsőn.

Felkaptam magamra a ruháim és egyéb fontos dolgaimat elraktam farzsebembe. Elindultunk, a nap ragyogóan sütött, ahogy haladtunk egyre melegebb lett. Tökéletes idő lesz a focimeccshez.

Egyre közeledtünk a házamhoz, szorongás és félelem kerített hatalmába. Remegtem... Megálltunk a ház előtt.

- Jól vagy? Minden rendben?- tette kezét a vállaimra.

- Igen, jól vagyok, menjünk be!-beillesztettem a kulcsot a zárba majd elfordítottam. Kinyitottam nyikorgó ajtómat és beléptem. Fura érzések kavarogtak bennem, az egykor meleg, békés otthonos ház, hirtelen komor, nyomasztó és rideg volt. Körbenéztem, rám törtek az emlékek. Nem bírtam tovább elkezdtek potyogni könnyeim, tudom nem éppen férfias, de... megtörtem.

- Nyugodj meg Lou, itt vagyok!- ölelt szorosan magához hátamat simogatva. Nagyon jól esett, ekkorra már zokogtam.

- Add ki magadból, utána jobb lesz- suttogta fülembe. Igaza volt, pár perc múlva úgy éreztem megkönnyebbültem. Megszakítottam ölelésünket.

- Köszi- töröltem le könnyeimet- Egy- két hét és beköltözöm! Meg tudom tenni!- jelentettem ki határozottan. Álldogáltam még egy kicsit, majd barátomhoz fordultam.

- Menjünk, mert nemsokára indulnom kell a meccsre!

Negyed öt volt, amikor elkezdtem készülődni, hamarabb akartam kimenni, hogy beszélgethessek egy kicsit a csapatommal, mivel azóta nem jártam feléjük. A segédedző volt addig a fiúkkal, de úgy éreztem itt az ideje felállni és végre visszalendülni az életembe. Felhívott, még jó pár nappal ezelőtt, hogy nem e lenne kedvem kimenni a meccsre, mert nagyon hiányolnak. Rögtön igent mondtam.

Fél ötre kész is lettem, leszaladtam a lépcsőn, odaköszöntem Niallhoz és léptem volna ki az ajtón amikor is utánam szólt.

- Engem nem is vársz meg?- jött felém sietve.

- A park felé jössz?

- Igen, mert később kell mennem segíteni, ezért egy fél órát ott tudok lenni a meccsen- mosolygott.

- Komoly? Ennek nagyon örülök!- vigyorogtam mint a tejbe tök -Akkor indulás!

A csapat nagy része már ott volt és bemelegítettek. Mindenkivel lekezeltem, beszélgettem és láttam rajtuk, hogy nagyon örülnek az itt létemnek.

December elején jártunk, nagyon hideg volt, a zúzmara mindenhol megjelent, ezzel hófehérre festve a kis parki tájat, gyönyörű volt. Mindig is az,akár melyik évszakban vagyunk ez hely egyszerűen csodálatos.

A pálya mindkét oldalán volt egy lelátó, nem túl nagy, de pont elég annak a pár nézőnek aki eljött szurkolni.

- Liam nem jön?- kérdeztem a szöszit.

- Nem tudom, azt mondta lehet kinéz, de nem tudja hogy a drágalátos főnöke elengedi e.

Amikor ezt kimondta, megrezgett a zsebem, kivettem mobilom.

- Emlegetett szamár!- mondtam. Az üzentben ennyi állt:

 Hello!

 Sajnos nem tudok kimenni a meccsre, ne haragudj, de a főnököm egy rohadt nagy seggfej!

 Remélem legközelebb meg tudom majd oldani. Jó játékot és Hajrá!

 Liam

- Nem jön- mutattam meg Niallnak is.

- Gondoltam...

Leültünk a kispadra, körülnéztem a "tömegben" Zaynt keresve. A pályától nem messze volt egy kis park rész, ahol egy játszótér volt. Az egyik fának dőlve megpillantottam Őt. Nem értettem miért nem jön ide. Láttam amint odasétált hozzá egy másik fiú, göndör haja, izmos mégis vékony teste volt. Háttal állt nekem, de láttam Zayn arcából, hogy vitatkoznak, elég hevesen. Egy kis idő múlva a magasabb elviharzott. Szöszi barátomra néztem majd vállba veregettem, hogy nézzen arra, de mikor odapillantottam nem láttam senkit sem.

- Nem értem- kémleletem a szurkolókat- az előbb ott volt Zayn, de nem tudom miért nem jött ide.

- Lehet, hogy dolga akadt- zárta le gyorsan a témát. Még jó párszor körülnéztem, de nem találtam sehol.

De ki volt az a másik srác és miért veszekedtek...

- Mennem kell, ha kell valami csak hívj- fogott kezet velem Niall és elment.

Sikeresen nyertünk 3:0-ra, büszke voltam a játékosaimra. Még beszélgettem a srácokkal, letárgyaltam a következő edzés időpontját, lekezeltem velük és hazaindultam. Elég sötét volt már, sietve lépdeltem hazafelé, gyomrom görcsben volt, hiába telt el 2 hónap, ezt soha nem lehet elfelejteni. Ugyanazt éreztem, mint akkor és egyre jobban féltem. Megálltam, hátra néztem de sehol senki. Sietve lépdeltem a járdán, amikor is egy ismerős hangot hallottam meg a hátam mögül.

- Szia, Louis!- Megugrottam majd hátra fordultam. 

- Jesszusom Zayn, majdnem szívbajt kaptam!- fogtam a mellkasom, annyira vert a szívem, hogy majd kiugrott a helyéről.

- Ennyire azért nem vagyok ijesztő...vagy mégis?- hallottam meg nevetését.

- Hahaha, szerintem egy ilyen sötétét és elhagyatott helyen bárki lehet ijesztő!

- Mit keresel itt? Miért nem jöttél oda hozzám a meccsen?– kérdeztem tőle.

- Téged kereslek, a parkban túl sokan voltak, gondoltam megvárom míg hazaindulsz egyedül- mondta egy gonosz vigyorral, ami megrémített.

- Mi...micsoda?- dadogtam, azt hittem rosszul hallottam.

- Engem, miért és mi az hogy egyedül? Te követtél?- értetlenkedtem.

- Már értem, hogy Harry miért van úgy oda érted, a fesztiválon még nem esett le. Nézett végig rajtam.

- Ártatlan virágszál, csinos pofival és fenékkel- kacsintott rám. Ahogy mondta egyre közelebb és közelebb jött.

- Csak az nem világos, hogy miért nem Ő maga jött el érted... hisz annyira védtelen vagy...- egyre csak lépdelt felém.

Hátrálni kezdtem majd futásnak eredtem. Alig kaptam levegőt, szúrt az oldalam mégis megállás nélkül futottam ahogy csak a lábam bírta. Lassítottam majd hátra fordultam de nem láttam senkit, leálltam, hogy levegőhöz jussak. Újra futásnak eredtem, de még messze voltam a biztonságot nyújtó otthontól.

-Louis merre vagy, úgy is utolérlek, hiába futsz el, bárhol megtalállak!- egyre közelebbről hallottam hangját.

Rohantam tovább, bementem két ház között lévő sikátorba és elbújtam a konténer mögé. Próbáltam megnyugtatni magam, lassan vettem a levegőt, kinéztem a szemetes konténer árnyékából, de nem láttam senkit.

- Louis, merre vagy?  Told ide az a feszes kerek seggedet, mert Harry nagyon türelmetlen és Én is!-nagyon közel hallottam ideges hangját.

Halkan szuszogtam és moccanni se mertem. Miért pont Én?? Mit vétettem ellenük??