2014. február 22., szombat

45.rész


Kedves Olvasóim!

Ezt a részt Pakkör Pítörnek ajánlom, mivel ma felvételizik és nagyon, de nagyon szurkolok érte!! :3 Tudom, hogy sikerülni fog, és remélem, hogy ez a rész jó ajándékul fog szolgálni, mikor hazaérsz a nehéz nap után! ;)
Köszönöm a kommenteket, tetszikeket és a feliratkozókat!! :D  Imádlak benneteket! :3
Asszem most csak ennyit szerettem volna, jó olvasást kívánok! 

Dreamy Girl 

Louis

Nagyon nagy szerencsém volt, ugyanis a főnök megengedte, hogy edzessem a csapatot. Elég kínos volt, és láttam rajta, hogy nem igazán bízik meg bennem. Megígértem neki, hogy többet nem fordult elé, és azt mondta, hogy két hét múlva kezdhetek, addig kaptam felkészülési időt. Hazafelé sétáltam, egyre szaporábban lépdeltem. Alig vártam, hogy elmondjam Harrynek a jó hírt. Mikor odaértem az ajtó zárva volt, így elővettem a kulcsom és kizártam. Ezek szerint nincs még itthon. Levetettem kabátom, aztán leültem a konyhába és ettem egy keveset a tegnapi ebédből.
- Jöttem! - kiabált Hazza, mire elmosolyodtam és kiszaladtam hozzá. Szorosan magamhoz öleltem. - Ennyire hiányoztam? Mert akkor többször elmegyek! - karolt át.
- Képzeld megmaradt a munkám, hetente háromszor edzhetem a srácokat! Annyira boldog vagyok! - pusziltam meg arcát.
- Ennek nagyon örülök! Mikor kezdesz? - kérdezte boldogan.
- Két hét múlva! És nálatok mi a helyzet? Sikerült kitalálni valamit?
- Nem teljesen, alszunk rá egyet, aztán majd kiderül... - mondta lehangoltan. Gondoltam felvidítom, remélve , hogy most már nem állít le. Édes ajkaira tapadtam, kezemmel pedig oldalát simogattam. Nyelvével vad táncba hívta enyémet és én már ettől bizseregni kezdtem.  Egyik kezével hajamba túrt, másikkal derekam szorongatta, majd közelebb húzott magához. De, aztán elvált tőlem egy puszit nyomva homlokomra.
- Harry? Mi baj van? - kérdeztem aggódva.
- Semmi, miért?
- Biztos? Olyan furcsán viselkedsz... valami baj van... szóval... azzal... - mutattam le nadrágjára. Lenézett és elmosolyodott.
- Azzal? Mármint a farkammal? - kérdezte vigyorogva. Bólintottam egyet. - Nincs semmi baja! Köszöni jól van!
Ezt már tényleg nem értem... akkor meg mi a probléma?? - kezdtem elgondolkodni. Hiába kutattam nem jutott eszembe semmi. Lehet, hogy a főnöke miatt? Nem, az nem lehet. Hazzát az ilyen dolgok se tudják lelohasztani. Ahogy észrevettem semmi se tudja elvenni a kedvét a dologtól. Erőt véve magamon még egyszer nekifutottam. Ha most ismét leállít, akkor befejeztem a további próbálkozást. Tarkójánál fogva magamhoz húztam. Szenvedélyesen csókoltam, szabad kezemmel fenekét vettem célba. Erősen belemarkoltam, mire felsóhajtott, az én nadrágom meg igen szűkössé vált. Derekamhoz nyúlt, és megint szorosan magához húzott, ami által merevedésem az övének nyomódott. Halk nyögés hagyta el számat. Testem máris felforrósodott, kiáltott Hazza érintéséért. Aki nem mozdult és nem nyúlt hozzám, amivel teljesen kikészített. Nem tudom, hogy honnan jött a bátorságom, de megragadtam kezét és kemény férfiasságomra helyeztem. Felnyögtem, pedig nem csinált semmi, csak ott hagyta rajta. Megőrjített, azzal, hogy nem mozdult. Csípőmet nekilöktem, jelezve, hogy csináljon már valamit. Nem reagált...
- Hazza... - nyögtem a vágytól, amely már teljesen felemésztett.
- Igen? - kérdezte, majd nyakamhoz hajolt és csókolgatta bőröm.
- Kérlek... - sóhajtottam, ahogy érzékeny pontomnál megállt és nem csinált semmit, csak rajtahagyta ajkait. - Akarlak... nagyon... - nyögtem ki végre. - Érj, már hozzám, mert megőrülök... - Hazza ekkor beleharapott bőrömbe, mire hangosan felnyögtem, tarkójánál fogva még közelebb húztam. - Ne.. hagyd... abba .. - szívta tovább nyakam, ami már fájt, mégis élveztem, annyira, hogy elhomályosodott körülöttem minden. Eltávolodott tőlem, majd vágytól csillogó szemekkel nézett rám.
- Erre vágytam... erre az egyetlen szóra... - mosolygott huncutul, aztán felkapott ölébe és megindult felfelé a lépcsőn. Berúgta az ajtót, ajkamra tapadt és vadul csókolt, ami még jobban beindított. Ledobott az ágyra - szó szerint - mire meglepődtem, de nem volt időm ezen gondolkodni, mert felém mászott és rátapadt ajkaimra. Felsőjét megragadva lerántottam róla, majd ő is lehúzta enyémet. Kezemmel végigsimítottam gyönyörű mellkásán, majd hajába túrtam. Lehajolt hozzám, végig csókolta nyakamtól kezdve egészen nadrágom szegélyéig forró bőrömet, amely égett, puha ajkai alatt. Levegővételem felgyorsult, pulzusom az egekbe járt. Hajába markolva húztam magamhoz egy csókra.
- Felül vagy alul? - szuszogta számba. Nem sokat gondolkodtam, mert tudtam mit akarok, ami nálam elég meglepő dolog.
- Azt akarom... - sóhajtottam, miközben ismét gyenge pontomnál járva szívogatta nyakam. - hogy megdugj... - nyöszörögtem. Elég hülyén éreztem magam, hogy ezt a szót használom, de mivel engem is felizgat az ilyen szóhasználat, és a boltban is ezt használta, gondoltam bevetem.
- Imádom, amikor így beszélsz! - csókolt meg ismét, majd lefelé haladt. Nyelve hegyét végighúzva testemen, egészen a "V" vonalamig. Egy gyors mozdulattal megszabadított nadrágomtól, aztán sajátjával is ugyanezt tette. Mellkasára simítottam kezeim, egyiket pedig lefelé indítottam meg, és meg sem álltam dudorodó gatyájáig. Jól rámarkoltam, mire hangos nyögés szakadt fel torkából. Lassan dörzsölni kezdtem, ő pedig hátra vetett fejjel élvezte munkálatom.
- Istenem, Lou! - nyögte mély hangján. Alsó ajkamba harapva figyeltem arcát, nyitott ajkait, ahogy sóhajok hagyják el és csukott szemeit, melyek lezárultak az élvezet hatására. Gyorsítottam a tempón, ami által egyre közelebb került az élvezethez. Hirtelen leállította kezem, mire meglepődtem. Lehajolva hozzám csókot lopott ajkaimról.
- Imádlak! - suttogta számba.
- Én is! - csókoltam meg. Hazza letolta az utolsó, zavaró ruhadarabot is, és nem húzva az időt, azonnal körbe fonta férfiasságom kezével. Felnyögtem. Beleborzongott egész testem, mely már kiáltva könyörgött az érintéséért. Nedves ajkaival hozzámért, végignyalta hosszomat, amitől testem bizsergése felerősödött. Jobbra-balra dobáltam fejem az élvezettől. Annyira imádtam amit csinál, mindig tudta mi az ami jó nekem. Bekapta teljes hosszomat, és nyelvével masszírozta. Majd fel-le járt rajta. Hajába túrva diktáltam a tempót. Fejem hátrahajtottam, éreztem, hogy mindjárt elmegyek, erősen belemarkoltam dús hajába, ezzel jelezve, hogy ha így folytatja, azonnal elmegyek. De őt nem érdekelte, tovább folytatta, mire testem megfeszült, és az élvezet végig söpört rajtam, majd egy elég hangos nyögéssel szájába élveztem.
- B... bocs... - lihegtem, miközben szemeibe néztem. Egy elégedett vigyorral nyelte le örömnedvem.
- Ez volt a célom! - vigyorgott és lehúzta nadrágját, aztán fölém mászott. Megcsókolt, és ismét megindult lefelé testemen, de most mellbimbómnál leakadt. Nyelvével körözött, aztán bekapta és cuppogó hangot hallatva szívogatta, közben pedig mozgott felettem, amivel azt érte el, hogy mindenhol egymáshoz dörzsölődtünk, mire ismét ágaskodni kezdtem.
- Úgy érzem... - nézett fel rám, hatalmas vigyorral - mehetünk tovább... - Én csak bólintottam, Hazza pedig lábam közé furakodott és combom belső részét kezdte csókolgatni, amitől libabőr futott végig testemen. Halk sóhajok törtek fel torkomból. Lassan haladt bejáratom felé, amivel kikészített. Lenéztem, és láttam, amint három ujját bevéve szájába nedvesítette meg. Már ettől a látványtól ismét el tudtam volna menni. Megéreztem ujjait, amint lassan simogatott, majd belém vezette az egyiket. Nyöszörögni kezdtem, ahogy ki-be tologatta. Aztán a második ujját, majd végül a harmadikat is belém nyomta. Lassan tolta belém, néha körözött bennem, amitől nyögéseim szaporodni kezdtek. Élveztem amit csinál, a fájdalom kicsi volt, ezért többet és többet akartam. Minden erőmet összeszedve préseltem ki e négy szót.
- Kérlek... Hazza... érezni akarlak... - nyöszörögtem. Felnéztem arcára, amin elégedett mosoly terült el. Hirtelen kihúzta ujjait, mire felmordultam a hiányérzet miatt. Hátranyúlta az éjjeli szekrényre és kivette az óvszer, majd felpörgette magára. Fölém hajolt, forró csókolt váltva hatol belém. Fájdalmasan felnyögtem, ahogy megéreztem magamban. Azonnal mozogni kezdett bennem, nem hagyva, hogy megszokjam méretét. A fájdalom egyre elviselhetőbbé vált, lassan kerített hatalmába az élvezet. Kezemet hátára vezettem, simogattam, néha bele-bele vájva körmeim bőrébe. Gyorsította a tempón, én pedig minden egyes lökésére nyögéssel válaszolta, amik egyre hangosabbak és hangosabbak voltak. Fülemhez hajolt, beleharapott cimpámba, amit játékosan meghúzott. Minden egyes tette, egyre gyorsabban juttatott a csúcs felé. Lefelé vándoroltam kezeimmel, mígnem a fenekéhez érve, erősen megmarkoltam azt. Hazza belenyögött fülembe, amitől kirázott a hideg.
- Keményebben... - suttogtam, mire nagyot lökött csípőjével.
- Ahh...te jó ég... - vájtam bele körmeim fenekébe és hátravetett fejjel vonaglottam alatta. Pulzusom az egekben járt, lihegve vettem a levegőt, ahogy egyre durvábban lökte magát belém. Ezzel mind mélyebbre és mélyebbre hatolt, amivel olyan pontot ért el, hogy izmaim megfeszült. Hangosan nyögve, erősen markolva fenekét, léptem át a gyönyör kapuját. Hazzának se kellett sok, még pár durvább lökés után remegni kezdett férfiassága és mély hangon, nevemet ordítva élvezett el bennem. Rám dőlt egész testével, így izzadt, forró teste enyémnek feszült. Szaporán vert a szívünk, mindketten szuszogva vettük a levegőt. Elmosolyodtam, és hajába túrva játszadoztam göndör tincseivel.
- Hazza? - dünnyögtem, mire egy "hmm" jött válaszul, aztán felnézett szemeimbe. - Ez volt az eddigi legjobb szeretkezésünk! - mondtam, Harry pedig fülig érő vigyorral húzta feljebb magát, hogy megcsókoljon.
- Szerintem is! De, ezt még lehet fokozni! - kacsintott rám.. Megforgattam szemeim kijelentésére. Na, ez az én Harrym, most elégültünk ki, és ő máris a következőn gondolkodik.... A telefonom halk csengése vetett véget gondolkodásomnak...
- Mikor lesz a foci? - kérdeztem, mert tudtam, hogy Niall hív.
- Végül is... nekem a mai nap is jó, ha a többieknek is megfelel! Zaynnak biztos!
- Szia Ni! - köszöntem a telefonba.
- Szia! Miért kerestél? Minden rendbe van, jól vagy? - hallottam hangján az aggódást.
- Persze, jól vagyok, és minden rendben van! Igazából, azért hívtalak, hogy megköszönjem, amit értem tettél, tettetek!
- Ennek örülök! Ugyan már Lou, egy család vagyunk, te is megtennéd bármelyikünkért! - elmosolyodtam szavai hallatán. Boldog voltam, hogy nem haragszik rám.
- Lenne még valami... ma ráértek? - kérdeztem, miközben Hazza haját piszkálgattam.
- Igen, miért?
- Harryvel úgy döntöttünk, hogy ma elmennénk focizni és örülnénk, ha te is jönnétek!
- Nekem jó, Liam itt bólogat mellettem, úgyhogy benne vagyunk! Mikor?
- Mondjuk négy óra? - kérdeztem.
- Tökéletes, akkor ott találkozunk! - köszöntünk el egymástól. Nagyon boldog voltam, bár féltem attól, hogy Niall hogy fog reagálni, mikor meglátja Zaynt. Remélem nem lesz semmi bonyodalom...
- Min gondolkodsz ennyire?
- Semmin... Zayn tud róla, hogy megyünk?
- Nem, de amíg te letussolsz, addig felhívom! - csókolt meg, majd leszállt rólam. Felhúzta alsóját, és keresni kezdte telefonját.
- Azért jó lenne enni is valamit, mielőtt elmegyünk, mert kiszívtad az energiám! - mondtam, mikor felkeltem az ágyból. Hazza csak jót vigyorgott ezen. Én pedig besiettem a fürdőbe, hogy minél hamarabb elkészüljek.


25 megjegyzés:

  1. HÁHÁ Tudtam!Tudtam!TUDTAM hogy most lesz ez a rész.Én egy jós vagyok xd FANTASZTIKUS VOLT! :3 IMÁDTAM! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja amúgy Mariann vagyok csak ez kimaradt a kommentelés hevévbn xd

      Törlés
    2. Hello Mariann!
      Nem probléma! :D Örülök, hogy ennyire beindított ez a rész! :D Te egy jós vagy, tényleg! XD Köszönöm szépen! :D

      Törlés
  2. Imádtam és az összes többit is! :) A Kövi rész mikor lesz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen, örülök, hogy tetszik! :D Legyen meglepi! :D

      Törlés
  3. Imádtam, remélem hamar folytatod! :)

    VálaszTörlés
  4. Hmm.... áhww... uhh... ez fantasztikus volt! *-* 100% hogy Pakkör nyáladzani fog ha elolvassa :D én tudom hogy sikerült neki a felvételi.. annyit elárlol hogy ügyi volt :D de a többit majd ö elomdja <3:))
    iszonyatosan szeretem az irásaidat.. ugyhogy nagyon siess a kövivel! *-*<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy ennyire szereted az írásaim! :D Legyen meglepi, a kövi rész érkezése! :D
      Ennek nagyon örülök, amúgy tudtam, hogy sikerülni fog neki és hogy ügyes lesz! :D :3 Köszi, hogy elmondtad! :D

      Törlés
  5. Veeeeeeeegre!!!! :DDD
    Nagyon joooooo!!! Imadooommmmm!!! :3
    Annyira jo olvasni a sztoridat! Ugy szeretem. :')Cejetleeeek!!! :3
    Puszi! xXx
    Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Köszönöm szépen! :D Nagyon boldoggá tesz, hogy ennyire szered a történetem! :3

      Törlés
    2. Pakkör-nek bevált, szóval nem akarsz nekem is energiát küldeni (és részt :DD) a szerdai szóbelimre? Tudod, jól jön a plusz erő. :3
      Amugy vicces, hogy amióta ezt a részt kiraktad, egy nap kivételével minden nap egyszer elolvastam. :DDD
      IMÁÁÁÁÁDLAKKKKKÖ!! :3
      Pusziii! xXx
      Reni

      Törlés
    3. Meg tudom oldani! Holnap is jó lesz, vagy várjak vele szerdáig? Te döntesz! :D
      Örülök neki, jó hallani, hogy valaki többször is elolvassa! :D
      Köszi, ez kedves tőled! :3

      Törlés
  6. kivancsi vagyok ezek utan hogy fog tudni jarni louisD:
    egebkent kurvajo.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen! :D Muszáj neki, hiszen focizni mennek! XD

      Törlés
  7. Imádtam,mint az összes többit.Nagyon jól írsz.Hamar hozd a kövit!

    VálaszTörlés
  8. ÁÁÁ *0**0**0**0* azta mocskos kurva mindenit...azt a rohadt..stb.stb...ez valamii...eszméletlen kurvajóóóóóóó!!!!!*--**0* igy maradt a szám!!xd*o**0*
    bocsi hogy nem irtam a multkori részhez, csak ugymond el voltam tiltva a géptől...de most ide leirom azt is!!xd ÁÁÁ ez a harold!xd...(előzőrész ről dumálxd:3) jaj de cukiii azt akarja hogy Lou akarja a szexet *-*:3 ....hát meg kaptaaaaxd hm....asszem vérzik az orromxd nah lou végre kimondtad a varázs szavakatxd (jah már a mostani részhez tértem átxd) ááá olyan cuki, olyyan larrys, olyan larry szex e, olyan orvérzős, olyan sorolhatnám egész héten hogy mien!xd az egyszer bisztos hogy, olyan mint a töbii...elképesztő, imádni való, rohadt jó, nyáladzani valóóó (de jó szavakxd), és érdemes rá várni!:)
    huhuuu Loulou hogy fogsz te igy frissen basszottan rohangászni?xd gipszet a poporaaa!xd vagy harryad rá gyógy varázs puszit!:3..vagy...xd*perverz pofa* mást ad oda, vagy is bele..:3xd de az inkább jobban fájditjka, ugy hogy hadjukxd remélem niall és liam elfogadja zaynt:) vagy legalább niall nem rendez jelenetetxd
    LOVEOLOM!!XD Nagy betükkel!xd...és...TT-TT meghatódtam!!TT-TT Nagyon szépen köszönöm, hopgy szurkoltál nekem!:) valami varázsló vagy, mert amint meg látták a rajzaim (mivel ez egy rajzos suli a rajzok, és a technike a fontos) rögtön felvettekxd! (és kikérdeztek két rajzrol, és ezt csak azért mondom, mert az eggyik amiröl kikérdeztek azon a rajzomon Lous szerepelt!:) és az a rajz volt az egyik kedvencük:)( meg az operaház phantomjásxd)). És öszintén...nagyon köszönöm hogy hittél abban hogy felvesznek!!:') elolvastam amit legfelülre irtál, és majdnem elsirtam magam!xd:) (jó bekönnyeztem, de nem sirtam végül...majd későbbxd). ugy hogy..Köszönöööm! még szebbáé tetted a mai napomat:) és Wattacukor nak igaza volt!xd tényleg nyáladzottam a rész allatxd
    Nagyon szeretem az irásaidat, eszméletlenül tehetséges vagy!!:) és örülök hogy olvashatom:) hamar kövit:) imádom, és téged is!!<3:D és...a kedvenc szavamxd..LOVEOLOM!XD..mester;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. XD Gratulálok, örülök, hogy sikerült, bár én hittem benned és küldtem az energiát is! :D (De ez nem rajtam múlott, hanem rajtad, és ügyes voltál! :D) Először, amikor olvastam, hogy milyen rajzot mutattál be nekik, hirtelen azt olvastam, hogy Larry! XD :D (nekem is csak ezen jár az eszem, úgy látszik! :)) Örülök, hogy ezzel a résszel még boldogabbá tehettem a napod! :')
      Semmi baj, most bepótoltad ide! :D Annyira boldoggá tesznek kedves szavaid, hogy azt nem tudom elmondani! :D Mosolyogva olvastam végig, még úgy is, hogy elég szarul vagyok! :D
      XD Gipszet a popóra, gyógyvarázs puszi?! XDD Tudni fog focizni, muszáj neki! :D Nem biztos, hogy jobban fájna... :D Nemsokára kiderül, hogy mi is lesz a focipályán, remélem élvezni fogjátok a dolgokat :D
      Mérhetetlenül hálás vagyok a szavaidért, amik boldogsággal tölti el szívem, nélküled/nélkületek sehol se lennék! :')
      Köszönöm!! :')

      Törlés
  9. a legjobb reszek ahol szexelnek awe ::D minek a porno itt a fanfictionxdd tokre beinditanak ezek a suttogasaik amiket egymasnak mondanak haha

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. XD köszönöm, akkor úgy látom, sikerül átadnom a dolgokat, és ennek nagyon örülök! :D

      Törlés
  10. Nagyon jó lett,imádom a blogod!Nagyon jól írsz alig várom a kövit siess vele! :D

    VálaszTörlés
  11. Szia díj nálam ---> http://thelostkingdom0.blogspot.hu/2014/02/1-dij.html
    ~Gabrielle

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello!
      Nagyon szépen köszönöm, hogy gondoltál rám is, amint tudom kirakom a többi közé! :3

      Törlés