2014. február 19., szerda

43. rész



Hali!

Itt is vagyok a következő résszel! :) Remélem örömmel fogadjátok és elnyeri tetszéseteket! :)
Tudom, hogy már unalmas, de mérhetetlenül hálás vagyok a kommentjeitekért (mind a chat-en, mind a részek alatt), a kedves szavaitokért és a sok biztatásért! :D
Kövi rész: SZOMBAT :D
Jó olvasást!

Dreamy Girl


Louis

Másnap elég sokáig aludtunk. Nem volt beállítva az órám, így kilenc óra körül ébredtünk fel.
- Nem akarok kikelni az ágyból! - nyafogtam, miközben magamra húztam takaróm.
- Én se, legszívesebben itt tölteném az egész napot veled! - húzta le a takarót rólam, mire egy szál gatyában feküdtem előtte. Hazza alsó ajkát beharapva nézett végig rajtam. Éreztem, ahogy elönt a forróság, csupán attól, hogy végigmér. Bevallom már nagyon kívántam őt, és tudtam, hogy ő is ki van éhezve, de ezt nem akartam tudtára adni, mivel már így is elég nagy egóval van megáldva...
- Keljünk fel! - ültem fel, lábamat lerakva a padlóra.
- Mégis meggondoltad magad? - hallottam hangján, hogy mosolyog.
- Igen, mivel be kell vásárolnunk, mert nem sok kaja van itthon! Mondtam már tegnap! - mentem a szekrényhez, hogy felkapjak valamit. Hazza is felkelt, majd kifelé indult a fürdőbe. Nem tudtam nem levenni szemeim kívánatos hátsójáról. Legszívesebben belemarkoltam volna. Jézusom! Ennyire nem lehetek kiéhezve?! Kezdek olyan lenni, mint ő... Nyugi Louis! - mondogattam magamban. - Végy mély levegőt! Tereld el gondolataid! - vettem nagy levegőt, majd kifújtam. Ezt egy párszor megismételtem, majd kivettem egy felsőt és egy farmernadrágot, amiket azonnal fel is kaptam magamra.
- Mehetünk? - kérdezte, az ajtóban állva, már teljesen felöltözve.
- Aha, csak fogat mosok! - siettem ki a fürdőbe, és mikor végeztem lementem a konyhába, hogy elrakjam a listát, amit tegnap írtam fel. Harry már a bejárati ajtónál várt rám.
Ma nem volt nagyon hideg, kellemes, napos idő volt, így úgy döntöttünk, hogy inkább sétálunk egyet. Szorosan egymás mellett haladtunk és az agyam folyton azon járt, hogy meg akarom fogni a kezét, de nem tudtam, hogy miként reagálna rá, féltem az elutasításától. Egy jó hosszú ideig veszekedtem magammal, majd erőt véve magamon, lassan kezébe csúsztattam enyémet. Félve felpillantottam arcára. Rám nézett, összekulcsolta ujjainkat, és egy hatalmas mosolyt villantott felém. Olyan boldog voltam, hogy le se tudtam vakarni magamról a mosolyt. Örültem, hogy nem utasított el, és büszke voltam magamra, hogy ebben én tettem meg az első lépést. Viszont, amikor a bolthoz értünk, azonnal elengedtem kezeit, nem akartam így bemenne, mert azért mégis elég sok ember van bent, és sose tudhatom, hogyan reagálnának erre.
- Merre? - kérdezte, mikor bementünk és kezébe vett egy kosarat. Kivettem zsebemből a listát, aztán megindultunk felkutatni a dolgokat. Elég gyorsan intéztük a bevásárlást, már alig maradt egy-két dolog, amit meg kellett vennünk. A zöldséges pultnál álldogáltam, mert kellet még pár paradicsom. Éppen válogattam ki a szebbeket, mikor Hazza megszólalt.
- Kicsi vastag vagy hosszú vékony? - fordultam felé, és kikerekedtek szemeim, aztán arcom égni kezdett, mikor megláttam a kezében tartott két uborkát.
- Harry! Ne itt, légyszi!! - hajtottam le a fejem, hogy ne lássam a körülöttünk lévő emberek arcát. Volt egy olyan érzésem, hogy mindenki minket bámul. Lassan közelített felém, éreztem parfüme illatát.
- Tudom... - suttogta a fülembe - hogy az enyémet szereted! A nagy és vastagot! És már ki vagy éhezve rá! - mondta kéjesen, majd belenyalt fülembe, egy halk sóhajt kiváltva belőlem. Szívem ki akart ugrani a helyéről, levegővételem pedig szaporábbá vált. - Már szinte hallom a nyögéseid, melyeket farkam ki-be tolásával váltok ki belőled... - nyeltem egyet és éreztem, ha így folytatja, ennek nagyon nem jó vége lesz. És az is lett, mert nem állt le, hanem tovább kínzott. - Ahh... Hazza... dugj meg... - imitálta a nyögéseket, mire gatyám szűkebbé vált.
- Baszd meg! - böktem ki. Próbáltam takargatni merevedésem, mire Harry halkan felkuncogott mellemet, én pedig mérges pillantásokat lövelltem felé.
- Bocs, de ezt nem hagyhattam ki! - nyomott egy gyors puszit arcomra, majd eltűnt, ott hagyva engem elég merev állapotban. Legszívesebben behúztam volna neki egyet, annyira kikészítette ezzel a kis műsorával. Szemeim becsuktam, majd nagy levegővétellel nyugtattam magam. Egy párszor ki-be fújtam a levegőt, ami megtette a hatását. Sikerült lelohadnom...
Mikor kész voltam a bevásárlással, Hazzát kerestem, de sehol se találtam. Még szerencse, hogy nálam volt a kosár, mert most várhattam volna rá. Beálltam a kasszához, hogy foglaljam a helyet, ugyanis még volt vagy négy ember előttünk. Kifelé pakoltam a kosárból, mikor szerelmem visszatért és lepakolta a két "fontos" dolgot a szalagra. Felnéztem rá, arcán nagy vigyor terült szét.
- Mi az? - kérdezte értetlenül. - Fogyó eszköz! Nem tehetsz róla, hogy ilyen kívánatos vagy! - kuncogott, mire leszegtem fejem, arcom ismét lángolt és szerintem tégla vörösen festett. Megéreztem derekamnál ujjait, ahogy magához húzott.
- Ne szégyelld! Mindenki ezt csinálja, és erre vágyik! Másrészt meg ne foglalkozz másokkal, csak élvezd és engedd el magad! Rendben? - nyomott egy puszit arcomra.
- Próbálom... - dünnyögtem még mindig lehajtott fejjel. Ő könnyen beszél, nem érdekli más emberek véleménye, de én más vagyok, nekem ez sokkal nehezebb.
- Ugyanolyan emberek vagyunk, mint bárki más! Nem vagyunk különbek, érted? - nem szóltam semmit, ezért állanál fogva felemelte fejem, majd megcsókolt. Kicsit zavarban éreztem magam, hiszen nem kettesben voltunk, de ahogy mélyítette a csókon, megszűnt a külvilág és csak Hazza édes csókja számított. Ez volt az első nyilvános csókunk, ami nem is volt olyan borzasztó. Mikor elváltunk egymástól, nem mertem szétnézni, csak gyorsan fizettem és kimentünk a csomagokkal kezünkben.
- Nem is volt olyan szörnyű, ugye? - kérdezte rám nézve, mikor kiértünk a boltból.
- Nem... csak fura...
- Egy a lényeg, ne foglalkozz senkivel! Akárki akármit is mondd, ereszd el a füled mellett! Tudom, nem könnyű... - mosolygott rám, majd megcsókolt. - Szeretlek! - suttogta ajkaimra.
- Én is! - nyomtam egy gyors puszit ajkára, majd tovább sétáltunk. Nagyon boldognak éreztem magam, minden olyan vidám volt, a nap is szebben ragyogott, csupán csak annyitól, hogy nyilvánosan megcsókolt szerelemem. Igazából sokszor megfordult már a fejemben, hogy milyen lesz, ha majd emberek előtt csináljuk azt, amit csak négy fal között. De így, hogy megcsináltuk már nem tűnt annyira borzasztónak. Tovább sétáltunk, mikor egy férfihang megütötte a fülemet.
- BUZIK!! - kiabált utánunk. Meg akartam fordulni, de Hazza derekamnál fogva húzott tovább és nem engedte. Ez az egy szó, amit folyamatosan fejünkhöz vágott, teljesen tönkre tette az eddigi szép napomat. Több csúnya szóval is illettet minket, amitől szívem összeszorult, gyomrom pedig görcsbe rándult. Levegő után kapkodtam, annyira felizgatott ez az egész. Szemeimbe gyűlni kezdtek a könnyek, melyek lefelé haladva arcomat égetté.
- Lou! Engedd el a füled mellett, gondolj arra, hogy irigy rád, irigy, amiért boldog vagy és szerelmes! Gondolj a velem töltött szép napokra! - mondta, majd átkarolt. - Ne mutasd ki, hogy fáj! Ne sírj, mert erre várnak! Csak menj tovább mosolyogva, magabiztosan! Ezzel az őrültbe kergeted őket! - puszilt hajamba. Próbáltam azt tenni, amit mondd, de fejembe újra és újra felrémlettek azok a szavak, amikkel minket illetett. Rosszul éreztem magam, és úgy éreztem bűnt követek el, amiért egy férfibe vagyok szerelmes...
- Lou?? Hahó! - integetett arcom előtt.
- Hmm? - szipogtam, majd fel néztem rá.
- Nem vagy rossz ember! Attól, hogy egy veled egynemű vagy szerelmes! Ezt verd ki azonnal a fejedből! Oké?
- Honnan...
- Hidd el, én is ezt gondoltam sokszor, amikor ilyen beszólásokat kaptam... de mellettem volt Zayn, aki segített ennek leküzdésében! Én pedig itt vagyok neked, és nem hagyom, hogy ezen emészd magad!
- Rendben... próbálkozom... - küldtem felé egy mosolyt, mire megfogta kezemet.
- Ne foglalkozzatok az ilyen idiótákkal! - hallottuk meg magunk mögött egy csodásan csengő hangot. Megfordultunk és egy alacsony, hosszú fekete hajú sugárzó arcú lány állt előttünk. Barna szemei boldogan csillogtak, mosolya pedig elvarázsolt. - A szerelem csodás dolog! Ne hagyjátok, hogy letörjék a jókedveteket az ilyen ostoba emberek! - mosolygott ránk, mire nekem is mosolyt csalt arcomra kedvessége.
- Köszönjük! Ez aranyos tőled! - mondta szerelemem kedves hangon. A fiatal lány, kicsit elpirulva nézett ránk, majd valakinek integetett.
- Ne haragudjatok, de mennem kell! - mondta csengő hangján, aztán elindult az utca másik oldala felé, de még egyszer felénk fordult és hozzátette. - Nagyon helyesek vagytok együtt! - mosolygott és intett nekünk. Mi is visszaintettünk és arcom elpirult ettől a mondatától. Hazza felém fordult, szeretetteljesen nézett szemeimbe.
- Na, látod! Ez maradjon meg a fejedben, a többit pedig söpörd ki onnan! - nyomott egy nagy puszit arcomra. Sokkal boldogabban sétáltunk tovább, kézen fogva. A fiatal lány szavai hangzottak fejemben, ami által minden rossz eltűnt gondolataimból.
Hazaérve ledobtuk a cuccokat, aztán nekiálltunk a főzésnek, vagyis csak én, mert Haza leült a székre és onnan figyelt engem.
- Tudom, hogy jól csinálom, és jó nézni, de segíthetnél is... - néztem rá hátrafordulva.
- Elrontanám, te pedig nagyon ügyesen csinálod... meg innen jó a kilátás! - kuncogott.
- Így nem tudok koncentrálni, főleg, hogy most már tudom, a fenekem stírölöd! Legalább a terítésben segíts, légyszi! - mondtam. Hallottam, hogy felkel a székről. Elhaladt mögöttem, majd a fenekembe csípett, mire megugrottam.
- Aúú! Ez fájt! - dörzsölgettem sajgó részemet.
- Majd leápolom! - kuncogott, közben pedig kiszedte a tányérokat, evőeszközöket. Mikor kész lett az ebéd, leültünk egymással szemben és megebédeltünk.
- Ez valami isteni volt! - mondta Hazza. - Köszönöm!
- Örülök neki! - mosolyogtam rá - Bár én nem tudtam sokat enni belőle, mert a gyomrom még nem igazán állt helyre...
- Csináljak narancslevet? Az elvileg jót tesz!
- Igen, az jól esne!
Hazza a pulthoz ment és kifacsarta a narancsot, amit a boltban vettünk. Lerakta elébem, majd leült mellém. Beleittam, nagyon jól esett a gyomromnak. Elég gyorsan fogyott, de mikor megéreztem kezeit combomon, majdnem kiköptem. Lágyan cirógatta, lassan felfelé haladt a gyenge pontom felé. Huncut vigyort lövellt felém, én pedig ott ültem teljesen megmerevedve. Nem nyúlt oda, csak a mellett masszírozta, amitől egész testem remegni kezdett. Hirtelen elvette kezét és combomra csapott.
- Na, mehet az Xbox parti? - kérdezte, ahogy felkelt a székről.
- Igen... csak megiszom a narancslevem! - emeltem fel a poharat és lehörpintettem.

12 megjegyzés:

  1. Vártam már a szerdát! Hehe,Harry a kis perverz :D Egyemmeg milyen aranyosak :3 Nagyon várom a szombatot :D

    Mariann:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mariann!
      Jó olvasni, hogy ennyire várod a részeket! :3 Kis aranyosak! : 3 Nemsokára itt lesz a szomabat! ;)

      Törlés
  2. xDDD Harry olyan kocsog, bazdmeg!!! :'DDD
    Egyet ertek azzal.a lannyl. Ha elottem jatszodott volna le ez a "lebuzizos" jelenet, en is ezt tettem volna. :)
    Varom a szombatot. Varom. Nagyon. Kurvara varom a szombatot.
    Puszi es hatalmas oleles!!! :3 xoxoxoxo
    Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. XD
      Igen, én is ezt tettem volna, ezèrt is írtam bele! ;) Örülök, hogy ennyire várod! Nemsokára itt lesz! ;)

      Törlés
  3. Uuuuu nagyon nagyon jól írsz! Nagyon nagyon jó volt ez a rész is!*-*
    Bárcsak már szombat lenne! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat! :3
      Hamarosan itt lesz! ;)

      Törlés
  4. *0*...*0* *0* *0* igy maradtam4!!*0*
    először is...huha...hm..nemcsalodtam bennük!xd én kis drágáim, hát essetek már egymásnakxd harry az uborkákkalxd..behalokxd hm..igen loulou az ő ubiát szereti!:)xd ez igy van rendjén!xd
    huuuuuh felképelném azt a pasast!-.- *dühös tekintet* *avagy megprobálom szemmel kinyirni...max. gumicukorrá változikxd*
    majdnem el sirtam magam, mikor a kislány szavait olvastam! én se tettem volna másképp...csak kicsit bevertem volna a pasinak, de az nem lényegxd ...AZ én kisl ányom!TT-TT xd örökbe fogadomxd
    jaj harold!xd komolyan.... ha már enyire meg akarod dugni akkor ne csak lesd a fenekét!xd istenem...nah figyi haroldxd oda mész..meg markolászod a csábos popoját..letéped a ruháját..azt beel döngeted a falba/földbe/ágyba/zokniba/krumpliba bármibe csak kurd már meg!xd ....Már félek magamtóóól!o.o nah mindegxd
    már nagyon várom a szombatod, alapból várom (hisz hétvégee juppii*-*). Meg akkor lesz szóbeli,. ugy hogy mikor haza érek akkor nekem szó szerint egy " meg csináltad, ügyes vagy" ajándék leszxd ugy hogy bocsi ha csak késöbb tudok irni a csodás részhez! (mert sztem az se lesz másabb mint a többi...az összes csodálatosdan csodás, na meg cukii..és perverz:3).
    nagyon sok sikert az iráshoz, else tudnám képzelni mi lenne velem enélkül a blog nélkül! Loveolom!:D imádom, no meg téged isxd (de szerintem ezt már tudod:3)..(de enm árt az "emlékeztetés"xd)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. XDD Meg fog történni az is, csak türelem, tudom, hogy nem könnyű kivárni, de ígérem nemsokára egymásnak esnek! :D
      A kövi részben kiderül, hogy Harry miért halogatja a dolgot! :D
      Akkor szurkolok érted!!! De biztos sikerülni fog!!! :D És annyit elárulok (bár nem szabadna), hogy szép ajándék lesz a szóbeli után! XD
      Nagyon szépen köszönöm, hálás vagyok ezekért a csodálatos szavakért, és " el se tudnám képzelni mi lenne velem enélkül a blog nélkül!" mondtad, nagyon de nagyon boldoggá tett!! :') Én is imádlak és a kommentjeid is!! XD

      Törlés
  5. Ez de cuki rész lett! *-* :)
    Nagyon tetszett! :) Én is azt tettem volna, amit az a lány :)
    Már várom a szombatot! ;) :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen, örülök, hogy tetszett! :D
      Igen, én is ugyanígy tettem volna! :D

      Törlés