90.rész

Hali!

Itt is van a 90. rész! Te jó ég, el sem tudom hinni, hogy már itt tartunk, de nélkületek nem jutottam volna el idáig! Köszönöm a 119 féliratkozót, a sok kedves, dicsérő kommentet, a tetszikeket, és a chatben kapott szép szavakat is! :3 Nagyon boldog vagyok, hogy itt vagytok velem, és olvassátok írásomat! :3 
A részről nem mondok semmit, majd ti eldöntitek, hogy szerintetek milyen lett! ;)

Jó olvasást!

Dreamy Girl

Louis

Másnap reggel Zaynnel együtt mentem be a kórházba, hogy hazahozzuk Harryt. Ismét elkönyveltem magamban, hogy kell egy kocsi... Hazza felöltözve, összepakolt cuccokkal várt már minket, a fehér ágyon ülve. Látszott rajta, hogy kicsit még gyenge, de a nővér azt mondta, hogy egyen sokat, és újra visszatér belé az erő. Otthon azonnal befektettük az ágyba, majd csináltam neki egy finom, meleg levest, meg sütöttem csirkecombot, amikhez pároltam zöldségeket. Sajnos nem sokáig lehettem vele, ugyanis mennem kellett dolgozni. Legszívesebben itthon maradtam volna, de muszáj volt melóznom, mert különben kirúgnak, még így is szerintem lesz jó pár túlórám... Mindegy, majd túlélem. Elköszöntem Hazzától, és lementem, hogy felhúzzam a cipőmet.
- Akkor áll még az edzés? - kérdezte Zayn mögülem. Felé fordultam.
- Persze, sikerült lerendezned? - érdeklődtem, ő pedig csak bólintott egyet. - Akkor jó! Köszi, hogy segítesz! - kaptam fel a kulcsom, és a mobilom. - Majd meghálálom valahogy. - tettem még hozzá, mire hatalmas mosoly jelent meg arcán. 
- Nekem lenne pár ötletem! - kacsintott rám, amire szemforgatás volt válaszom. - Nem kell pénz, máshogy is fizethetsz! - mosolygott huncutul. 
- Kérdezd meg Hazzát, ha beleegyezik, akkor én is! Na , Szia! Későn jövök! - léptem ki az utcára, becsukva magam mögött az ajtót. Ismét nagyon meleg volt, száz ágra sütött a nap. Mire beértem a kávézóba, leizzadtam. 
- Hello, Louis! - köszönt Shane a pult mögül. Intettem egyet köszönésképpen. - Harry? - kérdezte, mikor közelebb értem hozzá. 
- Mindjárt, csak felhúzom az egyenruhát, oké? - mentem be az irodába, ahol a cuccainkat tároltuk. Levettem felsőm, majd felkaptam a kávézó nevével ellátott pólót. - Jól van, ma hoztuk haza. - tájékoztattam Shanet, miután beálltam mellé a pult mögé. 
- Az jó. És minden rendben veletek? - kíváncsiskodott. Tudtam, hogy milyen válasznak örülne, hiszen elmondta, mit érez irántam. Nem vagyok mérges rá, hiszen az ő helyében én is annak örülnék, ha szétmennénk... 
- Még nem sikerült beszélünk... Talán majd holnap. - néztem a beérkező vendégeket, akik lassan betöltötték a helyiséget. 
- Elmondod neki? - kérdezte félve. Még magam sem tudom, hogy mit tegyek, de ha nem mondom meg, és mástól hallja, akkor abból nagy baj lesz. Ha viszont elmondom, félek, hogy valami hülyeséget fog csinálni, aminek Shane issza meg a levét... Arcára néztem, ami fürkészve várta válaszom. Láttam szemeiben a nyugtalanságot. 
- Nem tudom... Fogalmam sincs, mit tegyek... - suttogtam magam elé. 
- Mondd el, mert minden titokra egyszer fény derül, és jobb, ha tőled tudja meg, mint mástól... - mondta, majd kiment az egyik asztalhoz, hogy felvegye a rendelést, miközben nekem azon járt az agyam, hogy mi lenne a legjobb... Gondolkodásomat - mely ki tudja meddig tartott - egy csilingelő hang szakította félbe. Az ajtó felé néztem, amin egy alacsony, törékeny testű, hófehér bőrű, hosszú, derékig érő szőke hajú lány lépett be. Arcán gyönyörű mosoly jelenet meg, amitől szemei is boldogan csillogtak. Megindult felém, én pedig nem tudtam nem figyelni őt. Minden gondom elszállt, és úgy éreztem, hogy nekem is mosolyognom kell. Sugárzott belőle az életvidámság, amit mindenkire ráragasztott.
- Sziasztok. - köszönt, finom, nőies hangon. Most láttam csak, milyen szép kék szemei vannak. 
- He-hello! - szólaltam meg hatalmas mosollyal arcomon. 
- Szia Szépség! - ugrott elébe Shane, hogy üdvözölje a lányt. - Miben segíthetek... 
- Chloe. - mutatkozott be.
- Gyönyörű neved van. - flörtölt vele. - Ő itt a haverom Louis, én pedig Shane vagyok. - fogott kezet a lánnyal, aki csak mosolygott. 
- Jól hallottam, hogy van álláslehetőség? - kérdezte. 
- Igen, jól tudod! Ha rajtam múlna már ma kezdhetnél! - folytatta flörtölését. Kicsit már sajnáltam a fiatal lányt. - Viszont a főnök még nincs itt, de... - nézette a falon lévő órára. - bármelyik pillanatban megérkezhet, addig én szívesen elszórakoztatlak. - ültette le a lányt, a pultnál lévő székre, és elindult az eszmecsere, miközben én felvettem a rendeléseket, és kiszolgáltam a vendégeket. Shane nem zavartatta magát, de mikor a főnök megjelent, azonnal úgy tett, mintha szorgosan dolgozna. Jót nevettem rajta. Shane felvázolta, hogy miért van itt a lány, én pedig folytattam tovább dolgomat. 
- Jó bőr, mi? - állt mellém, miután a főnök beinvitálta az irodába a csajt. Vállat vontam. Csinosnak csinos volt, de ez engem nem izgatott, inkább a büntetésem az, ami most a fejemben motoszkált. Nem tudom mennyi túlórám lesz, hacsak nem azt akarja majd közölni velem, hogy mehetek a francba.
- Mi lesz, ha kirúg? - kérdeztem aggódva. 
- Nem fog, elintéztem neked, csak le kell dolgoznod pár napot, és ennyi. Ne parázz, oké? - tette vállamra kezét, ami egy kicsit idegesített, főleg miután tudom, hogy milyen érzéseket táplál irántam. Megköszörültem a torkom, és a kezeit néztem, melyek a vállamon pihentek. Egy "bocs" kíséretében levette. 
Szerencsémre minden rendben ment, nem rúgott ki, de lesz mit ledolgoznom, és a lányt is felvette, barátom legnagyobb örömére. A munka további részében Shane áradozását hallgattam, miközben próbáltam kiszolgálni a vendégeket, akik lassan fogyatkozni kezdtek, szerencsére. Nagyon fáradt voltam már, és haza akartam menni Hazzához. Az utolsó két óra iszonyat lassan telt, én meg majd bealudtam, annyira fáradt voltam. Mikor végre elment az utolsó vendég is, feltakarítottunk, ellenőriztük a készleteket, leírtuk miből mennyi van, és miből kell venni. Shane megint hazakísért, aminek nagyon örültem, főleg miután találkoztam Lucassal... Valahogy nem volt kedvem egyedül sétálni haza a sötét éjszakában. 
- Jó éjt! - köszöntem el tőle, mikor a házamhoz értünk.
- Neked is! Pihend ki magad! - mosolygott, majd tovább sétált. Zayn kocsija még ott állt a házunk előtt. Hálás voltam, hogy itt maradt Hazzával.  Kizártam az ajtót, aztán hangtalanul próbáltam levenni a cipőm, majd lábujjhegyen benéztem a nappaliba, miután felkapcsoltam a villanyt. Zayn nem volt sehol, és síri csend volt a házban. Felmentem a lépcsőn, és halkan kinyitottam a hálószoba ajtaját. Elmosolyodtam, ahogy megláttam őket az ágyon. Kidőltek... Behajtottam az ajtót, majd megágyaztam a kanapémon. Nem volt már erőm tussolni sem, reggel is ráér. Nem kellett sok, ahogy letettem fejem a párnára, el is aludtam. 

Másnap finom illatokra ébredtem. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mi van. Megdörzsöltem álmos szemeim, majd felültem. Elég kómás állapotban voltam, körülbelül úgy éreztem magam, mint aki másnapos. Egy cetlit véltem felfedni a dohányzó asztalan. Érte nyúltam, kihajtogattam, hogy elolvashassam, mi van rá írva.

" Ma négyre gyere a megadott címre. Nyugodtan menj be, ha odaérsz." 

A másik oldalán ott volt a cím. Ismertem a környéket, de nem emlékszem, hogy ott láttam volna edző termet... Mindegy is. Bele tettem zsebembe, hogy el ne veszítsem a papírfecnit. Épp fel akartam kelni, megnézni, mi is történik a konyhában, mikor Hazza jelent meg, egy tálcával kezében. Mosolyogva nézett rám, és letette az asztalra az íncsiklandozó amerikai palacsintát, juhar sziruppal. Összecsordult a nyál a számba, annyira jól nézett ki, és biztos nagyon finom is.
- Jó reggelt! - ült le a fotelba, ami a kanapé mellett foglalt helyet. 
- Neked is! Hogy érzed magad? - kérdeztem álmos hangon. Még nem ébredtem fel teljesen.
- Jól! - vágta rá mosolyogva.
- Nem nekem kellett volna reggelit készítenem? Tudtommal te vagy a beteg, nem én! Pihenned kellene... - néztem rá komolyan, mire legyintett egyet.
- Jól vagyok, semmi bajom! Inkább egyél! - mutatott a palacsintára. Megfogtam a tálcát, majd ölembe helyeztem, és falatozni kezdtem.  Nagyon finom volt, és jólesett. Bevágtam mind a négy palacsintát. 
- Isteni volt! Köszi! Te nem eszel? - néztem rá kérdőn. 
- Már ettem! Sokáig aludtál... - nevetett, mire azonnal a falon lévő órámra pillantottam. Délután két óra volt.
- Oh, basszus! Nem is reggel van! - Hazza jót nevetett kiakadásomon. - Miért nem ébresztettél fel? - kérdeztem, miközben felálltam, hogy kivigyem a tálcát. 
- Mert olyan édesen aludtál, hogy nem volt szívem felkelteni! - ezen a mondatán elmosolyodtam, és éreztem, ahogy a boldogsághormonok beindulnak. 
- Figyelj, Hazza! - fordultam felé, miközben mosogattam a tányért. - Tudom, azt ígértem, hogy ma beszélünk, de négykor el kell mennem, és nem tudom, mikor jövök haza. Elhalaszthatjuk holnapra? - kérdeztem, remélve, hogy nem lesz mérges, hogy ismét eltolom.
- Nyugodtan menj csak, lesz időn még beszélni. - mosolygott, majd felém lépett, és egy puszit nyomott arcomra. Lehunyt szemekkel élveztem forró ajkainak érintését bőrömön. - Elmosogatok, te pedig menj és készülj el! - vette ki kezemből a szivacsot, majd arrébb tolt, ugyanis még mindig csak ott álltam, egy helyben, lefagyva. A tussolás felfrissített, ami most nagyon kellett. Nem értettem, hogy hogyan lehet az, hogy ennyi alvás után is még ilyen fáradt vagyok... Mikor végeztem, elköszöntem Hazzától. 
- Ne hívjak át senkit? Megleszel, biztos? Ha valami baj van, hívj, azonnal itt leszek! - aggodalmaskodtam, mire Hazza felnevetett.
- Nem lesz semmi bajom! - nyugtatgatott.
- Ígérd meg, hogy pihensz!! Ne csinálj semmit, csak pihenj, oké? - bólogatott, én pedig felkaptam az edző táskám vállamra, aztán elindultam az ulticélom felé. Mire odaértem, kifulladtam. Jó kis kondi, nem mondom... Kerestem a termet, de nem találtam. Egy épület előtt ácsorogtam, aminek az ajtaja lakattal volt bezárva, és elég rozsdás volt, tehát nem hiszem, hogy ide járnak nap, mint nap az emberek... Úgy döntöttem körbesétálóm az épületet. Bekanyarodtam az épület végénél jobbra, és egy elég ijesztő sikátorba találtam magam, viszont itt is volt egy ajtó, amely nyitva volt, mintha csak rám várt volna. Lefelé vezetett a lépcső, melynek a végén volt egy ajtó, amit félve nyitottam ki. Egy hatalmas terem tárult elém. Az épület külsejét elnézve, nem hittem volna, hogy ilyen látvány fogad majd belül. A fal zöld színben pompázott, nyugtató hangulatot árasztva. A terem telis-tele volt gépekkel, amiknek a felét nem is ismertem, és fogalmam sem volt arról, hogyan is lehet őket használni. Volt egy bokszzsák, ami nagyon megtetszett, mindig is ki akartam próbálni milyen is lehet beleütni. Letettem a táskám, és egyenest a zsákhoz indultam. Gondoltam elszórakozom addig, amíg Zayn nem jön. Óvatosan ütögettem, bár így kesztyű nélkül eléggé nehéz volt, ezért  nem mertem nagyobbakat ütni. Mikor meguntam, és Zayn még mindig nem jött, leültem a bárpulthoz, elővettem a vizem, majd bevettem a fájdalomcsillapítómat, amivel könnyebb lesz az edzés. Kicsit ideges voltam, mert nem tudtam, mire számítsak, sosem verekedtem, és féltem ettől az egésztől.
- Szia, Lou! - hallottam meg, a számomra oly' kedvelt, rekedtes hangot, a hátam mögül. Azonnal felé fordultam. Meglepődve ugrottam le a székről.
- Hazza...? Te... hogy? - dadogtam, mint egy idióta.