2014. április 3., csütörtök

58.rész


Kedves Olvasóim!

MEGLEPETÉS!! :D Úgy gondoltam hozok egy újabb részt, remélem, örömmel fogadjátok ezt a hírt! :D
Köszönöm a sok kedves szavat, biztatást, a +1 feliratkozót, a tetszikeket és minden mást! :D
A kövi rész Niall szemszögéből folytatódik majd tovább! :D Ami nem tudom mikor jön, attól függ, hogy az időm mennyire engedi!
Jól olvasást!

Dreamy Girl


Louis

Fogalmam se volt, hogy most mit csináljak, de az első dolgom az volt, hogy kikeveredjek a táncoló tömegből, ami nem volt egyszerű. Lökdösve az embereket toltam magam előre, így sikeresen kikötöttem ismét a konyhába. Itt még mindig kevesebben voltak, ezért ezt választottam törzshelyemül. Végig néztem az asztalon, és mivel nagyon untam magam elkezdtem kóstolgatni a rágcsálni valókat. Miközben eszegettem, a körülöttem lévő fiatalokat nézegettem. Durvábbnál durvább arcok jelentek meg, teljesen kívülállónak éreztem magam. Voltak, akiknek minden egyes testrészüket tetkó fedte, és voltak, akiknek az arcuk telis-tele volt percinggel. Némelyiknek punkos frizurája volt, másoknak meg rikító hajszínük. Ilyenkor komolyan elgondolkodtam azon, hogy ezek normálisak? Én meg itt vagyok velük egy légtérben, akkor ezek szerint én se vagyok az... Tisztára olyan volt, mintha állatkertben lennék, ami tele van papagájokkal. El is döntöttem magamban, hogy ez volt az utolsó buli, amin én részt vettem... Ha Harry el akar majd menni, akkor nélkülem fog, mert engem még egyszer ilyen helyre nem fog elrángatni. Oly bölcs gondolkodásomat, egy vinnyogó női hang szakította meg.
- Szia Cuki fiú! - fordultam az idegesítő hang irányába. Egy barna hajú, barna szemű, mélyen dekoltált csinos lány mosolygott rám, kivillantva tökéletes fogait. - Jennifer! - mutatkozott be, mire én is elmondtam nevem. Ebből talán nem lesz baj...  - Szép név! Egyedül vagy? - kérdezte, a szerintem számára legfontosabb dolgot. Éppen válaszolni akartam, hogy nem, de belém fojtotta a szót. - Mindegy is, iszol velem? - tett elém egy poharat, melyet megtöltött valami színes löttyel. Nemlegesen megráztam a fejem, de ő csak nem hagyott békén. - Kéééérlek! - könyörgött szempilláit rebegtetve. - Nem szeretek egyedül inni! - folytatta tovább lényes hangon, ajkait lebiggyesztve, ezzel szomorúságot színlelve. Addig könyörgött, hogy úgy döntöttem elfogadom meghívását, legalább leszáll rólam. Koccintottunk, majd számhoz emeltem a poharat és belekortyoltam. Az íze nem volt rossz, ezért lehörpintettem az egészet. Ahogy végig folyt nyelőcsövemen egy kicsit marta a torkom, de nem volt vészes.
- Köszi! - mondtam hangosan közelebb hajolva hozzá.
- Táncolsz velem? - kérdezte, de meg se várta válaszom, máris elkapta karom és berángatott a táncoló tömegbe. Remek, ez a csaj nem normális az egyszer biztos. Elkezdte riszálni magát, folyton nekem dörzsölve testét, ami elég gáz volt. Mellei majd kiugrottak felsőjéből, és kicsit féltem attól is, hogy ha így folytatja tutit le fog hányni... Nem csináltam semmit, csak figyeltem, ahogy hátat fordít nekem, majd felém pucsítva rázza hátsófelét. Ilyet láttam már tv-ben, ami ott is szörnyen festett, de a valóságban pár centire tőlem még undorítóbb volt. Lehet, hogy ezt más pasik élvezik, de nekem ez sose jött be. Igazából szánalmasnak tartottam, hogy egyes fiatalok mikre nem képesek, csak hogy megdugják őket... És itt a másik ok, amiért nem járok bulizni. Ugyanis, a legtöbb ilyen buli, arról szól, hogy mindenki lerészegedik, aztán meg ágyba bújnak valakivel, másnap meg nem emlékszik semmire... Ez engem egyáltalán nem vonzott. Egy kicsit már kezdtem unni a csajt, ezért megmondtam neki, hogy mosdóba kell mennem. Hála istennek, nem jött utána, hanem egy karlendítéssel elintézett és keresett magának egy másik srácot. Megindultam kifelé a tömegből, mikor valaki a vállamnál fogva megállított. Pedig már kezdtem megörülni, hogy leráztam azt a csajt. Morcosan fordultam hátra, de mikor megpillantottam azt, aki megragadott, kicsit megkönnyebbültem. 
- Szeva Haver! - mosolygott rám Olivér. 
- Hello! - köszöntem neki én is, bár nem tudom miért, hiszen már találkoztunk ma. 
- Tessék! Idd meg! - nyomott kezembe egy kis pohár - gondolom - pálinkát. Megráztam fejem, és vissza akartam adni neki, de nem engedte. - A házigazda italát sose szabad visszautasítani! - mondta mosolyogva. Ennyit erről, hogy nem iszom. De, ez volt az utolsó, ígértem meg magamnak. Lehörpintettem, hogy minél hamarabb túl legyek rajta. Ismételten szétmarta a torkom. Szuper...
- Merre van a mosdó? - hajoltam közel hozzá.
- Van lent is, és az emelten is! De, mivel tuti, hogy teli van, így megengedem, hogy bemenj a "Tilos a belépés!" feliratú mosdóba. Az az egyetlen hely, ahova nem engedem be a bulizós bagázst. Fent van az emeleten, a legutolsó ajtó balra. - mondta, majd megköszöntem és elindultam a lépcsőn felfele. Fent egy folyosó volt, amiből jobb, balra szobák nyíltak. Még itt is tolonganom kellett, annyian voltak. A szobák előtt sorakoztak, ahol a párok egymást tapizták, smároltak meg miegymás... Azonnal leesett, hogy mire is várnak ennyire... Folytattam tovább a lökdösést, mikor végre sikeresen megláttam a keresett feliratot. Az ajtó mellett volt egy automata, amit nem értettem mit is kereshet ott, aztán egyszer csak beugrott. Éppen egy fiatal srác lépett oda. Mikor kivette az óvszert felém pillantott, majd végigmért tetőtől talpig, és szájába véve a gumit mosolyra húzta ajkát. Azonnal bementem, magamra zártam az ajtót. Levegőért kapkodtam. Jézusom! Kaptam szívemhez, ami szaporán vert. Ez a buli egyre durvább lesz, úgy érzem... Mikor összeszedtem magam, odamentem az ablakhoz, hogy kinyissam. Az éjszakai levegő mely beáramlott rajta, felfrissített. Jól esett, ahogy a hűvös szellő megcsapta az alkoholtól felhevült testem. Mélyeket szippantottam belőle. Fogalmam se volt, hogy mit is csináljak, valahogy meg kéne találnom Hazzát, Niallt vagy Liamet. Leültem a kád szélére, és gondolkodóba estem. Talán ínrom kéne neki, hogy itt vagyok a fürdőben. Viszont, akkor itt kell dekkolnom addig, míg ide nem jön. És mi van akkor, ha nem veszi észre az smst. Bár... Szerintem itt is jobb, mint kint... Aztán mégis úgy döntöttem, lesz ami lesz, kimegyek. Ismételten végig lökdöstek a folyóson, de nagy megkönnyebbülés volt, mikor leértem a földszintre. Szétnéztem, göndör fürtök után kutatva. Akár merre néztem, nem láttam. Talán még mindig Zaynal van... Elég idegesítő volt, hogy folyton nekem jöttek. Volt aki fel akart kérni, mások meg csak fogdostak. Már kezdett nagyon elegem lenni, mikor valaki szorosan átkarolt hátulról. Megijedtem.
- Szia Szépfiú! Már... Azt hittem elvesztél... - csókolt bele nyakamba, mire lenyugodtam az ismerős hang hallatán. - Vagy... Elraboltak... - simogatta hasam, miközben tovább kényeztette nyakam. Testét nekem nyomta hátulról, ami azonnal beindított. Ágyékát a zene ritmusára fenekemnek dörzsölte, amit én csukott szemmel, halk sóhajokkal élveztem. Hátra nyúlva kezemmel belemarkoltam fenekébe, ezzel még közelebb húzva magamhoz. Nem tétlenkedett tovább, egyik kezét belevezette nadrágomba, amitől felnyögtem. - Élvezed mi? Tetszik.. Hogy az emberek mellettünk táncolnak... Én pedig a farkad kényeztetem... - suttogta kéjesen fülembe, mire testem felforrósodott. A vágy körülölelt és egyre fokozatosabbá vált, ahogy Hazza erősebben dörzsölte merevedésem. Hirtelen kaptam kezéhez, amit azonnal ki is húztam onnan, majd szembe fordultam vele. Hatalmas mosoly éktelenkedett arcán. Nem hagyva gondolkodási időt, derekam megragadva húzott magához, ajkaival enyémre tapadva. 
- Berúgtál? - kérdeztem, amit elszakadtunk egymástól. Arcán láttam, hogy van már benne egy pár pia.
- Én?? Ugyan már... Nem iszom... - vigyorgott, mint a tejbe tök. Ennyit a megállapodásról. 
- Mennyit ittál? 
- Egy keveset... - mutatta ujjával, amin jót nevettem.
- Zayn hol van, mi van vele? - folytattam tovább faggatását, bár tudtam, hogy nem sok értelmes választ fogok kapni.
- Az egyik szobában... Alszik, vagyis remélem... Hacsak... - hajolt fülemhez, kicsit dülöngélve. Derekánál megragadtam, hogy el ne dőljön. Hiába vártam a folytatást, nem kaptam meg.
- Hacsak, mi?? - kérdeztem.
- Nem tudom, miről beszélsz... - dünnyögte fülembe, miközben ringatta magát a zenére. Megfogtam és elrángattam a kajás részleghez. Kezébe nyomtam egy-két szendvicset, hogy legyen, ami felszívja az alkoholt. - Edd meg, és lehetőleg ma már ne igyál többet! - mosolyogtam rá. Annyira vicces volt, ahogy tömte magába a szendvicset. Megláttam pár üdítő italt, a másik asztalon. Odamentem, kiöntöttem egy pohárba. Beleszagoltam, majd megkóstoltam, hogy biztos nincs e benne alkohol.
- Ezt idd... - akartam odaadni Hazzának, de eltűnt. - Nem hiszem el! - akadtam ki. Ilyen nincs... Csak pár percre fordultam el... Rosszabb, mint egy gyerek! Most hogy a francba találom meg újra?

Niall

Idegesen töltöttem magamba a piát, elegem volt mindenből és mindenkiből. Ma nem akarok semmivel sem törődni, csak egy jót szórakozni. Nem akarok Liamen gondolkodni, vagy a mostanság egyre gyakoribb veszekedéseken, melyek legtöbbször már üvöltésbe torkollnak. Nem tudom mi történt köztünk. Minden dolgon felhúzzuk magunkat... Ez az egész azóta tart, mióta összeköltöztünk, lehet várni kellett volna még ezzel. Kezembe vettem a teli töltött poharat, és húzóra megittam. Már egyre jobban kezdtem érezni a hatását. 
- Hello Szöszi! - hallottam meg egy ismerős hangot, majd feléje fordítottam fejem. Zayn volt az, mosolyogva nézett rám.
- Mit akarsz? - kérdeztem undorodva. Meglepett, hogy idejön hozzám, hiszen nem igazán vagyunk jóban, meg amúgy is alig ismerem.
- Gondoltam felvidítalak! Meg ihatnánk egyet! - tolta elém a piás poharat. Ez most komolyan barátkozni akar?
- Kösz, nem! Nem igazán akarok veled inni! - toltam vissza a poharat, melyből kilöttyent egy kicsi. 
- Ne már! Nem lehetsz ilyen... Békülni szeretnék, erre te meg ellöksz? - nézett rám, lebiggyesztett ajkakkal. Nem értettem ezt a hirtelen barátságos énjét, ami, bevallom őszintén, szimpatikus volt számomra, de mégis éreztem, hogy nem lesz jó vége...

22 megjegyzés:

  1. Huhh *-* megnyugodtam xd *-* nem lett semmi baja Lounak :3 bár öszintén szolva megijedtem mikor Harry belesugott a fülébe.. azt hittem valaki más az xd de aztán leesett a kö a szivemröl xd:D
    Zaynii.. te meg xd hoditgatunk?! hoditgatunk?! *-*xd Zialll *-*:3<3
    Siess nagyon a kövivel :D mert ez is iszonyat jo lett és alig tudok várni xd:D
    Sok sikert Mester! *-*<3:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen, sietek vele ahogy csak tudok! :) (de azért egy kicsit húzom az idegeid! :D) Lesznek itt még dolgok... :D
      Megkezdte hódítását, a kérdés, hogy sikerül-e neki... :D ;)

      Törlés
  2. Jaj, neeeee! Zayn, kerlek, konyorgok, ne tedddddd!!!!!
    Jajj, de nagyon nem.akaroooooom! Ahahaaaaaajjj! Es raadasul meg Hazz is eltunt! Ajj mar!
    Allati lett! Imadom!! c':
    Fhu, hogy en mennyire boldog voltam, amikor meglattam, hogy uj resz van! Hihetetlen! c':
    Imadlak, amiert ma hoztad a reszt es imadlak, amiert ilyen sztorit iiiirsz! c:
    Pusziii! xXx
    Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :D Örülök, hogy ennyire boldog voltál a meglepi rész miatt! :D :3
      Majd kiderül, hogy mi lesz, nem árulhatom el! :D (pedig már megosztanám veletek nagyon! :D) Mégis kicsit húzom az agyatokat ;)

      Törlés
  3. Azt a mocskos...! Itt aztán bajok lesznek fhu he nem tudok mit kinyögni(jó értelemben) Soká jutnak haza ugye?xd

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. XD Jók a megérzéseid, de majd meglátod a kövi részekben mi is lesz! ;)

      Törlés
  4. Itt valami rossz fog tortenni.....
    Am jo lett!:)) Siess a kovivel! :)
    xxElena

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Elena!
      Jó a megérzésed...
      Köszi szépen, boldogan olvasom, hogy ez is tetszett! :D Sietek vele, bár egy kicsit hagylak benneteket izgulni! :) (tudom, gonosz vagyok! :/)

      Törlés
  5. De jó es a meglepi gyakran lehetne ilyen!Nagyon jó lett,már komolyan mondon hogy ettôl a blogtól függök mindig ezt lesem hogy mikor jön már új rész! Már szinte a blogod függöje vagyok! :D

    VálaszTörlés
  6. De jó es a meglepi gyakran lehetne ilyen!Nagyon jó lett,már komolyan mondon hogy ettôl a blogtól függök mindig ezt lesem hogy mikor jön már új rész! Már szinte a blogod függöje vagyok! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Néha elő fog fordulni, hogy lesz meglepi! :D Köszönöm, nagyon boldoggá tesz, hogy ennyire szereted a blogom! :3 El se tudom hinni, még mindig! :') :3

      Törlés
  7. Uhh jöjjön össze Zayn meg Niall lécci :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még nem tudom mi lesz... :) Ezt át kell gondolnom... ;)

      Törlés
  8. Hello !
    Nekem nagyon jó érzésem van !!!! nekem újra nagyon tetszett ez a rész is ! és tényleg meglepi volt ... :) olyan jól írsz és tényleg csodálatos vagy ! Harry ne legyen már olyan makrancos és most haragszom rá egy kicsit becsiccsentett ! de Lou se haragudjon annyira Lény szíves és nagyon siess a kövivel egy nap ?? :)
    UI : Hozd össze Niallt és Zaynt

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! :D Köszönöm kedves szavaid, melyek boldoggá teszik napjaim! :3
      Nem tudom mikor hozom, de sietek vele! :)
      Még nem tudom, ezen gondolkodnom kell :)

      Törlés
    2. Lilla xx vagyok

      Törlés
  9. Hello nagyon tetszik a blogod :)) és persze ez a rész is nagyon jó lett ;) Mint midig!!!Már alig várom a következő részt!! Nem rég viszont találtam egy blogot és hátha neked megtetszik megadom a címét :))!! http://larry112.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy! Örülök, hogy tetszik a blogom! :3
      Köszi, majd megnézem :D

      Törlés
  10. OMG ZIALL*O*PLS ZIALL HAPPENED*O*istenem el se hiszem:Dremélem összegabalyodnak, felőlem akár egy este erejéig de akkor is Ziallt akarok:P
    amúgy nagyon tetszett mint minden rész!imádtam:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. XD Ezt még nem tudom, ugyanis ezen gondolkodom már pár napja :D Majd kiderül, hogy ha nekem is sikerül eldöntenem :D Szóval még számomra is rejtély ;)
      Köszönöm, ezt örömmel olvasom! :3

      Törlés
  11. NESZIVASS! Itt hagyod abba?! >.< Most haragszom!! :( XDD JAjj dehogy! Kurvajó lett,mint eddig mindegyik,nagyon örülök,hogy ilyen jó történetek jutnak az eszedbe,mert a One Shotaidat is nagyon szeretem,csak telóról vagyok mindig és nehéz onnan írni! Csodálatos író vagy,további szép napot és hamar kövit :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsi... :/ :) Muszáj volt :D Nagyon szépen köszönöm, annyira örülök, hogy így tetszenek a történeteim! :D Kedves tőled, nekem ez nagyon sokat jelent! :')
      Semmi baj, megértem! ;)

      Törlés