131.rész

Sziasztok! 

Sajnálom, hogy csak most hoztam, de az előző hetem elég szörnyű volt, a hétvégém meg nem úgy alakult ahogy terveztem... Most is csak sietve néztem át, ezért előre is bocsánat, ha sok hiba van benne. 
Köszönöm szépen a csodálatos kommenteket, az új féliratkozókat, és a több mint 400.000 oldalmegjelenítést! Imádlak benneteket! <3 
A részről annyit, hogy előre is bocsánat a vége miatt... 
Azt hiszem most ennyi lenne, jó olvasást! ;)
Puszi

Dreamy Girl

Harry

Padlóig nyomott gázzal, hol az utat, hol a piros kis pöttyöt bámulva száguldottam az úton, amit két oldalt erdő borított. Egyre közeledtem a villogó ponthoz, ezért lelassítottam, és az út szélét pásztáztam egy leágazó földutat keresve. Elég rég jártam erre, ezért nem voltam benne biztos, hogy merre találom. Mikor végre rátaláltam, leparkoltam az út szélétől egy kicsit beljebb, mert nem akartam behajtani a kocsival. Menet irányba álltam, hogy ha menekülőre kell fognunk, akkor minél gyorsabban el tudjunk innen húzni. Leállítottam a motor körülnéztem, és mikor megbizonyosodtam arról, hogy nincs senki a közelben felhívtam Zaynt.

- Harry?! - szólt bele aggódva.

- Én vagyok, minden rendben van, ideértem! - nyugtattam meg.

- Hála az égnek! - megkönnyebbülve sóhajtott fel. - Mi is úton vagyunk, egy bő fél óra múlva ott leszünk! Mi a helyzet?

- Még nem tudok semmit... - sóhajtottam. - Leparkoltam a kocsit, mert innen gyalog megyek tovább, aztán lesz, ami lesz... - mondtam kifelé nézve az ablakon figyelve a sötét, fákkal benőtt erdőt. Semmi tervem nem volt, de nem is volt időm agyalni ezen, mert minden egyes perc számított, másrészt pedig nem tudhattam, hogy mi vár rám odabent. 

- Légy óvatos! - mondta. - Sietünk! 

- Az leszek! - bontottam a vonalat, és visszacsúsztattam a farmerom zsebébe a mobilom. Kivettem a kesztyűtartóból a zseblámpám, majd kiszálltam az autóból, és a kezemet a nadrágom derekába helyezett fegyverre csúsztattam. Elindultam befelé a földúton, ami az ipartelep felé vezetett. A zseblámpával megvilágítottam az utat, és közben jobbra-balra tekingettem, figyelve a bokrokat, ahonnan neszezések zajai hallatszottak. Az éjszaka idekint, egy ilyen elhagyatott helyen elég ijesztőnek hatott. Egyre beljebb mentem, és azonnal lekapcsoltam a lámpát, amint beértem az első omladozó gyárépülethez. Itt már sokkal óvatosabbnak kellett lennem. Szerencsémre derült volt az idő, ezért a hold halvány fénye megvilágítást nyújtott nekem. Elővettem a pisztolyom, és magam elé tartva indultam az épület egyik betört ablaka felé. Benéztem, de nem láttam, és nem is hallottam semmit, ezért tovább mentem. Egy hosszabb épületsor falához léptem, majd lelapulva elhaladtam az ablakok előtt, amikben már üveg sem volt. Megálltam, és füleltem, de semmi, csak a nyomasztó csend, ami ott lebegett körülöttem. Kezdtem egyre jobban aggódni azon, hogy lehet, hogy már késő. Mi van, ha itt hagyták Lou telefonját, ők pedig már rég messze járnak? Hogy fogom akkor megtalálni? És mi lesz, hogy ha soha nem bukkanok a nyomára? Abba bele fogok őrülni. Elkapott a kétségbeesés, ahogy belegondoltam a dolgokba. Megráztam a fejem, kiűzve a szörnyű gondolatokat, mert nem hagyhattam, hogy elvonják a figyelmemet a feladatomról. Louis jól van, itt van, és minden rendben lesz! - mondogattam magamban, nyugtatgatva az idegeimet. Tovább mentem, mindvégig magam előtt tartva a fegyvert készen állva arra, hogy ha kell, használjam. Mögém pillantottam, majd újra előre, aztán balra. Csend volt, amit csak a cipőm alatt meg-megroppanó törmelékek zaja zavart meg. Az épület végéhez érve, óvatosan kilestem jobbra, és mikor megbizonyosodtam róla, hogy tiszta a terep, átfutottam a másik épülethez, ami kicsivel kisebb volt, mint az előzőek. Megtorpantam, és a falhoz lapultam, mikor egy hangos csattanást hallottam. Nem messze lehetett, ezért ijedten, a pisztolyt előre szegezve pásztáztam az épületeket. A szívem majd kiugrott a helyéről, a kezem pedig remegett. Egy helyben álltam a lélegzetemet is visszafojtva, és vártam. Mikor nem történt semmi, tovább mentem, de azért folyton hátra-hátra pillantottam biztos, ami biztos alapon. Ahogy haladtam előre, halk beszédhangok csapták meg a fülemet. A falhoz préselődve osontam az ablakhoz, aminek a törött, piszkos üvegén keresztül benéztem. Nem sokat láttam, ezért a pulóverem ujjával megtörölgettem kicsit az üveget, de ez sem segített sokat. Pár alak mozgott odabent, talán négyen vagy öten lehettek, de akár többen is, mert az egymásra halmozott dobozoktól nem igazán láttam be az egész helyiséget. Ki kellett derítenem, hogy hányan vannak, ezért elindultam az épület hátulja felé remélve, hogy van valami hátsó ajtó, amin be tudok menni. Ahogy egyre közeledtem, a hangok felerősödtek, de még mindig nem tudtam kivenni egyetlen szavukat sem. Kilestem a sarkon, és megláttam egy ajtót, ami nyitva állt. Lassan osontam az ajtóhoz, de azonnal vissza is ugrottam a fal takarásába, mikor megláttam egy alakot kijönni. Kicsit vártam, majd kilestem a fal mögül. Hatan álltak az ajtó előtt mind nagy darab, kigyúrt alakok.

- Nézzetek körül! - utasította őket egy Louiséhoz hasonló vékony, rekedtes hang. Annyira fura volt, mintha csak őt hallottam volna, de mégis teljesen más volt. Rögtön tudtam, hogy Lucas az. Az alakok szétszéledtek, kettő pedig megindult felém. Ijedten húzódtam vissza, az agyam pedig kattogott, keresve valami megoldást. Megláttam egy szemetes konténert, ami jó búvóhelynek tűnt. Odafutottam, és leguggoltam mellé, majd magam elé pakoltam az üres dobozokat ezzel falat építve magam elé. Lélegzet visszafojtva, dübörgő szívveréssel vártam, hogy végre elhúzzanak mellettem. Mikor látó-és hallótávolságon kívül értek, leborítottam a dobozokat, és a fegyverrel a kezemben indultam vissza a hátsó ajtó felé, amit óvatosan közelítettem meg. Belestem, és mivel nem láttam semmi mozgást bementem. Egy hatalmas csarnokban találtam magam, ahol régi gépek, dobozok és fém hordók sorakoztak. Bebújtam az egyik mögé, hogy beljebb tudjak osonni. Szerencsémre sok volt a búvóhely, ezért észrevétlenül haladhattam befelé.

- Mit műveltél vele, te idióta? - torpantam meg az ismerős hangra. - Azt mondtam, hogy egy ujjal se érj hozzá, erre fejbebasztad? - mikor felfogtam, hogy Louisról beszélnek, erősen markoltam a pisztolyra, és éreztem, ahogy elönt a düh. Bántották. - szüntelenül ismételtem magamban ezt az egy szót. 

- Túlságosan harcias volt! Harapott, és karmolt! Muszáj volt lenyugtatni! - mondta egy mély, kétségbeesett hang. 

- Elég lett volna, ha megkötözöd, és beragasztod a száját, te balfasz! - morogta dühösen Lucas, mire egy fájdalmas nyögés zengte be a gyárépületet. 

- Nem bírtunk vele! - szólalt meg egy másik hang, mire gúnyos nevetés hallatszott.

- Két ekkora izomagy nem bírt el egy ilyen kis vézna buzival! Szánalmas! - horkant fel Lucas.

- Ne! Főnök! Kérlek! - könyörgött a mély hang tulajdonosa. - Nem... - szavát egy durranás szakította félbe. Basszameg! - morogtam magamban.

- Tüntesd el! - utasított dühös hangon Lucas. - A következő te leszel, ha elbaszol valamit! - tette még hozzá. Nagyot nyeltem, majd a dobozok mentén még előrébb furakodtam. Volt egy rés, amin sikeresen pont ráláttam egy alakra, aki nyilvánvalóan Lucas lehetett. A benti halvány fényben nem láttam az arcát, de az alakja eléggé hasonlított Louiséhoz. Kicsit eltoltam a dobozt, ügyelve arra, hogy ne csapjak nagy zajt. Mikor arrébb toltam, megláttam a földön fekvő, mozdulatlan Lout. A kezei hátra voltak kötve, a szája pedig be volt tapasztva. A szívem összeszorult a látványra, és legszívesebben azonnal odarohantam volna, hogy a karjaimba vehessem. Ezért rohadtul meg fogsz fizetni Lucas! - morogtam magamban. Könyörögni fogsz, hogy öljelek meg! - szinte láttam magam előtt a vérben úszó testét, és hallottam a könyörgő hangját. Elöntötte az agyamat a düh, amitől nem tudtam józanul gondolkodni. Előkaptam a hangtompítót, amit rácsavartam a fegyver csövére, majd egyenesen Lucasra irányítottam. Épp azon morfondíroztam, hogy hova lőjek, mikor megszólalt a telefonom.

- A kurva életbe!! - káromkodtam, és gyorsan kikaptam a mobilon a zsebemből, majd kinyomtam. Csend telepedett a csarnokra, ami rohadtul nem tetszett. Hiába füleltem, nem hallottam semmit, egy apró kis neszt sem. Visszafordultam a réshez, de csak Louist láttam, aki még mindig ugyanabban a pózban feküdt. Lucas viszont sehol sem volt. A kurva telefon! Miért nem némítottam le?! Épp meg akartam fordulni, mikor egy hideg cső nyomódott a fejemhez. 

- Basszameg! - hunytam le a szemeimet. Már megint elcsesztem...

- Lám-lám! Megérkezett a herceg! - nevetett fel, nekem pedig kedvem lett volna pofán baszni. - Hol a fehér lovad? - gúnyolódott.

- Baszódj meg, Lucas! - szűrtem ki az összeszorított fogaim közül.

- Én is örülök a találkozásnak! - mondta gúnyosan. - Most pedig dobd el a stukkert! - nyomta még erősebben a fejemhez a pisztolyt. Nem mozdultam, de az agyam szüntelenül kattogott. Simán le tudnám fegyverezni, csak hátra kell nyomnom a kezem, hogy a könyökömmel orrba üssem. Meg tudom csinálni! - biztattam magamat. - Dobd el, vagy szétloccsantom az agyad!! - ordított rám, és kiélesítette a fegyvert, jelezve, hogy nem viccel. - Hidd el megteszem! Nekem csak Louis kell, te nem! - mondta, majd megbökött a fegyvere csövével. Ledobtam, Lucas pedig elrúgta. Ezt ismét elbasztam, de reméltem, hogy a fiúk hamarosan ideérnek, és hogy van valami tervük is, mert ha nem, akkor nagyon nagy szarban leszünk...

- Főnök! - kiabált egy férfi hang. 

- Itt vagyok a dobozoknál! Húzd ide a beled! - utasította, én pedig kihasználva azt, hogy nem figyelt, megfordultam, és egy jól irányzott mozdulattal kivertem a kezéből a fegyvert, majd behúztam neki egyet. Azonnal visszaütött. Ökle pont az orromat érte, amitől megtántorodtam. Fájdalmasan felnyögtem, a könnyeim pedig kicsordultak az erős ütéstől.

- Te féreg! - morogta, és behúzott még egyet, aminek köszönhetően nekiestem a dobozoknak, majd a földre rogytam. Az orromból csöpögött a vér, és éreztem a torkomon is lefolyni. - Ezért kurvára megfizetsz! - ragadott meg a hajamnál fogva, mire csuklójára fontam a kezem, és miközben felhúzott a földről, minden erőmet belevetve próbáltam kifordítani a kezét, de mind hiába. Az izomagy elkapta a kezem, a hátam mögé csavarta, majd a másikat is, és összekulcsolta őket. Lucas egy vastag kötéllel összekötötte a csuklómat, olyan szorosan, hogy a kötél anyaga a húsomba vájt. Belemarkolt a hajamba, majd felhúzta a fejem, hogy ránézzek. Most láttam először az arcát, ami pont olyan volt, mint Louisé, mégis teljesen más. 

- Louis az enyém lesz! - jelentette ki. - Tönkre fogom tenni, és te nem tehetsz ellene semmit! - vigyorgott gonoszul, én pedig az arcába köptem a véres nyálamat. Letörölte a vért az arcáról, majd a hajamnál fogva rángatott egészen Louishoz, aki még mindig a földön feküdt. Szörnyű volt így látni, a szívem szakadt meg érte. 

- Ne aggódj, semmi baja, csak alszik egy kicsit! - vigyorgott rám. Mindvégig azt hittem, hogy nehéz lesz majd Lucassal szembe szállni, de rájöttem, hogy könnyebben fog menni, mint gondoltam volna.  Ez egy elmebeteg állat. - Hamarosan felébresszük, hogy végignézhesse hogyan nyírom ki a szerelmét! - nevetett fel gonoszan, amitől a hátamon is felállt a szőr. Louis elé lökött, és térdre kényszerített. Végignéztem Loun, és könnyek gyűltek a szemembe, mikor megláttam a karján a kék-zöld foltokat, amit az erős szorítású kéz hagyhatott finom bőrén. 

- Louis... - suttogtam. - Itt vagyok! - csuklott el a hangom.  - Lou... 

- Fogd már be! - kaptam egy ütést a fejemre, de rohadtul nem érdekelt, semmilyen fizikai fájdalmat nem éreztem már.

- Kis tigris! Minden rendben lesz! Kijutunk innen! 

- Azt mondtam fog be!! - rúgott bele a hátamba, mire előre estem arccal a kemény betonnak. Megragadta a kötelet a csuklómon, és felhúzott. Lucas gyűlölettel teli szemei egyenesen az enyéimbe fúródtak. - Hol vannak a kis buzi haverjaid? - kérdezte. 

- Egyedül jöttem! - válaszoltam, mire felhorkant.

- Ne szórakozz velem! - morogta, majd behúzott egyet, és éreztem, hogy felreped az alsó ajkam.

- Bazmeg!! - köptem ki a vért a számból. - Egyedül vagyok! - ordítottam fújtatva. Épp újra ütni akart, én pedig elhúztam az arcom, de nem történt semmi. Léptek zaja csapta meg a fülemet, majd megszólalt egy ismeretlen hang:

- Fogtunk két betolakodót! - Lehunytam a szemem, és imádkoztam, hogy csak ne a srácok legyenek azok. Nyögések, és dulakodás hangjai hallatszottak mögülem. Lucas erősen megragadta az állam, és felemelte a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Nem szép dolog hazudni! - engedett el. - Hozzátok ide őket! - intett egyet. A két oldalamra térdeltették őket, nekem pedig nem kellett oldalra pillantanom, hogy tudjam, Zayn és Niall az. Ekkor éreztem először azt, hogy elbuktunk, hogy már nincs esélyünk. Liam egyedül nem fog tudni elbánni mindegyikőjükkel. 

- Szépen összegyűltünk! - törte meg a csendet Lucas. - Nekem elég lett volna Louis, meg a hercege, de így még jobb! Itt az egész buzi bagázs! - mosolygott önelégülten. - Legalább hárommal kevesebb seggbaszó lesz a világon! Már ezért megéri! - mondta gúnyosan, miközben előttünk járkál fel-alá. 

- Meg fogsz dögleni! - morogta a haverom, mire Lucas megállt, felé lépdelt, és erősen a hasába rúgott. Zayn fájdalmasan felnyögött, fulladozó köhögéssel kísérve. Ennek a féregnek nem volt ennyi elég, megragadta a haját, és ököllel arcon ütötte, majd megállás nélkül tovább ütlegelte. Épp kiabálni akartam, hogy hagyja abba, mikor Niall kétségbeesett hangja zengte be a helyiséget:

- ELÉG!! - ordította torka szakadtából. - Hagyd békén!! 

- Niall! - suttogtam felé fordulva. Láttam, hogy teljesen ki van, az egész teste reszketett. - Ne beszélj! Oké? - mondtam, mire zihálni kezdett. 

- Oh, a másik szerelmes pár! - mondta nyájasan Lucas. - Milyen csodálatos is a szerelem, ugye?! - lépett Niall elé, aki még mindig kontrollálatlanul lihegett. 

- Ne merj hozzáérni!! - fújtatott Zayn, mint egy dühös bika. Lucas felhúzta Niallt, majd szembe állította Zaynnel. Letérdeltette, és épp elővette a fegyvert, mikor Louis megmozdult mellette. A szívem egy ütemet kihagyott, ahogy megláttam kékségeit, amik hirtelen pattantak ki. Rugdalózni, és ordibálni kezdett, ami csak dünnyögésnek hatott a szájat elfedő tapasztól.

- Pont jókor hercegnő! Nem maradsz le a műsorról! - térdeltette fel, és csak most láttam, hogy az oszlophoz van kötözve. 

- Louis! Semmi baj! Itt vagyunk! - nyugtatgattam, mert láttam rajta, hogy azt se tudja mi folyik körülötte. Szemeiben félelem és aggodalom tükröződött, ahogy végignézett rajtunk. - Minden rendben lesz! - biztosítottam nyugodt hangon. 

- Tapaszd be a száját! - szólalt meg Lucas, mire egy hatalmas kéz tapadt a számra. - Szóval, hol is tartottunk! - nézett Niallra, majd Zaynre. - Jaa, tudom! - vigyorodott el, és kibiztosította a fegyverét.

- NEM!! - kiabált mellettem Zayn. - NEM!! - kapálódzott, mikor rájött, hogy mi is fog történni. Elkezdtem őrjöngeni, akárcsak a haverom.

- Nem!! Enged el! Nem teheted ezt! - kiabáltam a számat betapasztó tenyérbe. 

- Niall!! - zihálta kétségbeesetten Zayn. - NEM!! ENGEM ÖLJ MEG!! NE ŐT!! NEEE!!! - kiáltott torkaszakadtából. - Kérlek! - könyörgött elkeseredetten.  Szörnyű volt látni Niallt, aki könnyektől csillogó szemekkel, ijedten, reszkető testtel térdelt előttünk, mindvégig Zayn szemébe nézve. 

- Ez nem kívánság műsor buzikám! - nevetett fel gonoszan Lucas, majd a szöszi halántékához tartotta a fegyvert, én pedig lehunytam a szemeim. 

- Niall! - hallottam meg Zayn hangját. - Nézz rám! Csak engem nézz! Minden rendben lesz! Itt vagyok veled! - mondta nyugodt hangon, nekem pedig könnyek gyűltek a szemembe. - Sze… - Egy puffanás szakította félbe a haverom hangját.