2015. június 2., kedd

131.rész



Sziasztok! 

Sajnálom, hogy csak most hoztam, de az előző hetem elég szörnyű volt, a hétvégém meg nem úgy alakult ahogy terveztem... Most is csak sietve néztem át, ezért előre is bocsánat, ha sok hiba van benne. 
Köszönöm szépen a csodálatos kommenteket, az új féliratkozókat, és a több mint 400.000 oldalmegjelenítést! Imádlak benneteket! <3 
A részről annyit, hogy előre is bocsánat a vége miatt... 
Azt hiszem most ennyi lenne, jó olvasást! ;)
Puszi

Dreamy Girl


Harry


Padlóig nyomott gázzal, hol az utat, hol a piros kis pöttyöt bámulva száguldottam az úton, amit két oldalt erdő borított. Egyre közeledtem a villogó ponthoz, ezért lelassítottam, és az út szélét pásztáztam egy leágazó földutat keresve. Elég rég jártam erre, ezért nem voltam benne biztos, hogy merre találom. Mikor végre rátaláltam, leparkoltam az út szélétől egy kicsit beljebb, mert nem akartam behajtani a kocsival. Menet irányba álltam, hogy ha menekülőre kell fognunk, akkor minél gyorsabban el tudjunk innen húzni. Leállítottam a motor körülnéztem, és mikor megbizonyosodtam arról, hogy nincs senki a közelben felhívtam Zaynt.
- Harry?! - szólt bele aggódva.
- Én vagyok, minden rendben van, ideértem! - nyugtattam meg.
- Hála az égnek! - megkönnyebbülve sóhajtott fel. - Mi is úton vagyunk, egy bő fél óra múlva ott leszünk! Mi a helyzet?
- Még nem tudok semmit... - sóhajtottam. - Leparkoltam a kocsit, mert innen gyalog megyek tovább, aztán lesz, ami lesz... - mondtam kifelé nézve az ablakon figyelve a sötét, fákkal benőtt erdőt. Semmi tervem nem volt, de nem is volt időm agyalni ezen, mert minden egyes perc számított, másrészt pedig nem tudhattam, hogy mi vár rám odabent. 
- Légy óvatos! - mondta. - Sietünk! 
- Az leszek! - bontottam a vonalat, és visszacsúsztattam a farmerom zsebébe a mobilom. Kivettem a kesztyűtartóból a zseblámpám, majd kiszálltam az autóból, és a kezemet a nadrágom derekába helyezett fegyverre csúsztattam. Elindultam befelé a földúton, ami az ipartelep felé vezetett. A zseblámpával megvilágítottam az utat, és közben jobbra-balra tekingettem, figyelve a bokrokat, ahonnan neszezések zajai hallatszottak. Az éjszaka idekint, egy ilyen elhagyatott helyen elég ijesztőnek hatott. Egyre beljebb mentem, és azonnal lekapcsoltam a lámpát, amint beértem az első omladozó gyárépülethez. Itt már sokkal óvatosabbnak kellett lennem. Szerencsémre derült volt az idő, ezért a hold halvány fénye megvilágítást nyújtott nekem. Elővettem a pisztolyom, és magam elé tartva indultam az épület egyik betört ablaka felé. Benéztem, de nem láttam, és nem is hallottam semmit, ezért tovább mentem. Egy hosszabb épületsor falához léptem, majd lelapulva elhaladtam az ablakok előtt, amikben már üveg sem volt. Megálltam, és füleltem, de semmi, csak a nyomasztó csend, ami ott lebegett körülöttem. Kezdtem egyre jobban aggódni azon, hogy lehet, hogy már késő. Mi van, ha itt hagyták Lou telefonját, ők pedig már rég messze járnak? Hogy fogom akkor megtalálni? És mi lesz, hogy ha soha nem bukkanok a nyomára? Abba bele fogok őrülni. Elkapott a kétségbeesés, ahogy belegondoltam a dolgokba. Megráztam a fejem, kiűzve a szörnyű gondolatokat, mert nem hagyhattam, hogy elvonják a figyelmemet a feladatomról. Louis jól van, itt van, és minden rendben lesz! - mondogattam magamban, nyugtatgatva az idegeimet. Tovább mentem, mindvégig magam előtt tartva a fegyvert készen állva arra, hogy ha kell, használjam. Mögém pillantottam, majd újra előre, aztán balra. Csend volt, amit csak a cipőm alatt meg-megroppanó törmelékek zaja zavart meg. Az épület végéhez érve, óvatosan kilestem jobbra, és mikor megbizonyosodtam róla, hogy tiszta a terep, átfutottam a másik épülethez, ami kicsivel kisebb volt, mint az előzőek. Megtorpantam, és a falhoz lapultam, mikor egy hangos csattanást hallottam. Nem messze lehetett, ezért ijedten, a pisztolyt előre szegezve pásztáztam az épületeket. A szívem majd kiugrott a helyéről, a kezem pedig remegett. Egy helyben álltam a lélegzetemet is visszafojtva, és vártam. Mikor nem történt semmi, tovább mentem, de azért folyton hátra-hátra pillantottam biztos, ami biztos alapon. Ahogy haladtam előre, halk beszédhangok csapták meg a fülemet. A falhoz préselődve osontam az ablakhoz, aminek a törött, piszkos üvegén keresztül benéztem. Nem sokat láttam, ezért a pulóverem ujjával megtörölgettem kicsit az üveget, de ez sem segített sokat. Pár alak mozgott odabent, talán négyen vagy öten lehettek, de akár többen is, mert az egymásra halmozott dobozoktól nem igazán láttam be az egész helyiséget. Ki kellett derítenem, hogy hányan vannak, ezért elindultam az épület hátulja felé remélve, hogy van valami hátsó ajtó, amin be tudok menni. Ahogy egyre közeledtem, a hangok felerősödtek, de még mindig nem tudtam kivenni egyetlen szavukat sem. Kilestem a sarkon, és megláttam egy ajtót, ami nyitva állt. Lassan osontam az ajtóhoz, de azonnal vissza is ugrottam a fal takarásába, mikor megláttam egy alakot kijönni. Kicsit vártam, majd kilestem a fal mögül. Hatan álltak az ajtó előtt mind nagy darab, kigyúrt alakok.
- Nézzetek körül! - utasította őket egy Louiséhoz hasonló vékony, rekedtes hang. Annyira fura volt, mintha csak őt hallottam volna, de mégis teljesen más volt. Rögtön tudtam, hogy Lucas az. Az alakok szétszéledtek, kettő pedig megindult felém. Ijedten húzódtam vissza, az agyam pedig kattogott, keresve valami megoldást. Megláttam egy szemetes konténert, ami jó búvóhelynek tűnt. Odafutottam, és leguggoltam mellé, majd magam elé pakoltam az üres dobozokat ezzel falat építve magam elé. Lélegzet visszafojtva, dübörgő szívveréssel vártam, hogy végre elhúzzanak mellettem. Mikor látó-és hallótávolságon kívül értek, leborítottam a dobozokat, és a fegyverrel a kezemben indultam vissza a hátsó ajtó felé, amit óvatosan közelítettem meg. Belestem, és mivel nem láttam semmi mozgást bementem. Egy hatalmas csarnokban találtam magam, ahol régi gépek, dobozok és fém hordók sorakoztak. Bebújtam az egyik mögé, hogy beljebb tudjak osonni. Szerencsémre sok volt a búvóhely, ezért észrevétlenül haladhattam befelé.
- Mit műveltél vele, te idióta? - torpantam meg az ismerős hangra. - Azt mondtam, hogy egy ujjal se érj hozzá, erre fejbebasztad? - mikor felfogtam, hogy Louisról beszélnek, erősen markoltam a pisztolyra, és éreztem, ahogy elönt a düh. Bántották. - szüntelenül ismételtem magamban ezt az egy szót. 
- Túlságosan harcias volt! Harapott, és karmolt! Muszáj volt lenyugtatni! - mondta egy mély, kétségbeesett hang. 
- Elég lett volna, ha megkötözöd, és beragasztod a száját, te balfasz! - morogta dühösen Lucas, mire egy fájdalmas nyögés zengte be a gyárépületet. 
- Nem bírtunk vele! - szólalt meg egy másik hang, mire gúnyos nevetés hallatszott.
- Két ekkora izomagy nem bírt el egy ilyen kis vézna buzival! Szánalmas! - horkant fel Lucas.
- Ne! Főnök! Kérlek! - könyörgött a mély hang tulajdonosa. - Nem... - szavát egy durranás szakította félbe. Basszameg! - morogtam magamban.
- Tüntesd el! - utasított dühös hangon Lucas. - A következő te leszel, ha elbaszol valamit! - tette még hozzá. Nagyot nyeltem, majd a dobozok mentén még előrébb furakodtam. Volt egy rés, amin sikeresen pont ráláttam egy alakra, aki nyilvánvalóan Lucas lehetett. A benti halvány fényben nem láttam az arcát, de az alakja eléggé hasonlított Louiséhoz. Kicsit eltoltam a dobozt, ügyelve arra, hogy ne csapjak nagy zajt. Mikor arrébb toltam, megláttam a földön fekvő, mozdulatlan Lout. A kezei hátra voltak kötve, a szája pedig be volt tapasztva. A szívem összeszorult a látványra, és legszívesebben azonnal odarohantam volna, hogy a karjaimba vehessem. Ezért rohadtul meg fogsz fizetni Lucas! - morogtam magamban. Könyörögni fogsz, hogy öljelek meg! - szinte láttam magam előtt a vérben úszó testét, és hallottam a könyörgő hangját. Elöntötte az agyamat a düh, amitől nem tudtam józanul gondolkodni. Előkaptam a hangtompítót, amit rácsavartam a fegyver csövére, majd egyenesen Lucasra irányítottam. Épp azon morfondíroztam, hogy hova lőjek, mikor megszólalt a telefonom.
- A kurva életbe!! - káromkodtam, és gyorsan kikaptam a mobilon a zsebemből, majd kinyomtam. Csend telepedett a csarnokra, ami rohadtul nem tetszett. Hiába füleltem, nem hallottam semmit, egy apró kis neszt sem. Visszafordultam a réshez, de csak Louist láttam, aki még mindig ugyanabban a pózban feküdt. Lucas viszont sehol sem volt. A kurva telefon! Miért nem némítottam le?! Épp meg akartam fordulni, mikor egy hideg cső nyomódott a fejemhez. 
- Basszameg! - hunytam le a szemeimet. Már megint elcsesztem...
- Lám-lám! Megérkezett a herceg! - nevetett fel, nekem pedig kedvem lett volna pofán baszni. - Hol a fehér lovad? - gúnyolódott.
- Baszódj meg, Lucas! - szűrtem ki az összeszorított fogaim közül.
- Én is örülök a találkozásnak! - mondta gúnyosan. - Most pedig dobd el a stukkert! - nyomta még erősebben a fejemhez a pisztolyt. Nem mozdultam, de az agyam szüntelenül kattogott. Simán le tudnám fegyverezni, csak hátra kell nyomnom a kezem, hogy a könyökömmel orrba üssem. Meg tudom csinálni! - biztattam magamat. - Dobd el, vagy szétloccsantom az agyad!! - ordított rám, és kiélesítette a fegyvert, jelezve, hogy nem viccel. - Hidd el megteszem! Nekem csak Louis kell, te nem! - mondta, majd megbökött a fegyvere csövével. Ledobtam, Lucas pedig elrúgta. Ezt ismét elbasztam, de reméltem, hogy a fiúk hamarosan ideérnek, és hogy van valami tervük is, mert ha nem, akkor nagyon nagy szarban leszünk...
- Főnök! - kiabált egy férfi hang. 
- Itt vagyok a dobozoknál! Húzd ide a beled! - utasította, én pedig kihasználva azt, hogy nem figyelt, megfordultam, és egy jól irányzott mozdulattal kivertem a kezéből a fegyvert, majd behúztam neki egyet. Azonnal visszaütött. Ökle pont az orromat érte, amitől megtántorodtam. Fájdalmasan felnyögtem, a könnyeim pedig kicsordultak az erős ütéstől.
- Te féreg! - morogta, és behúzott még egyet, aminek köszönhetően nekiestem a dobozoknak, majd a földre rogytam. Az orromból csöpögött a vér, és éreztem a torkomon is lefolyni. - Ezért kurvára megfizetsz! - ragadott meg a hajamnál fogva, mire csuklójára fontam a kezem, és miközben felhúzott a földről, minden erőmet belevetve próbáltam kifordítani a kezét, de mind hiába. Az izomagy elkapta a kezem, a hátam mögé csavarta, majd a másikat is, és összekulcsolta őket. Lucas egy vastag kötéllel összekötötte a csuklómat, olyan szorosan, hogy a kötél anyaga a húsomba vájt. Belemarkolt a hajamba, majd felhúzta a fejem, hogy ránézzek. Most láttam először az arcát, ami pont olyan volt, mint Louisé, mégis teljesen más. 
- Louis az enyém lesz! - jelentette ki. - Tönkre fogom tenni, és te nem tehetsz ellene semmit! - vigyorgott gonoszul, én pedig az arcába köptem a véres nyálamat. Letörölte a vért az arcáról, majd a hajamnál fogva rángatott egészen Louishoz, aki még mindig a földön feküdt. Szörnyű volt így látni, a szívem szakadt meg érte. 
- Ne aggódj, semmi baja, csak alszik egy kicsit! - vigyorgott rám. Mindvégig azt hittem, hogy nehéz lesz majd Lucassal szembe szállni, de rájöttem, hogy könnyebben fog menni, mint gondoltam volna.  Ez egy elmebeteg állat. - Hamarosan felébresszük, hogy végignézhesse hogyan nyírom ki a szerelmét! - nevetett fel gonoszan, amitől a hátamon is felállt a szőr. Louis elé lökött, és térdre kényszerített. Végignéztem Loun, és könnyek gyűltek a szemembe, mikor megláttam a karján a kék-zöld foltokat, amit az erős szorítású kéz hagyhatott finom bőrén. 
- Louis... - suttogtam. - Itt vagyok! - csuklott el a hangom.  - Lou... 
- Fogd már be! - kaptam egy ütést a fejemre, de rohadtul nem érdekelt, semmilyen fizikai fájdalmat nem éreztem már.
- Kis tigris! Minden rendben lesz! Kijutunk innen! 
- Azt mondtam fog be!! - rúgott bele a hátamba, mire előre estem arccal a kemény betonnak. Megragadta a kötelet a csuklómon, és felhúzott. Lucas gyűlölettel teli szemei egyenesen az enyéimbe fúródtak. - Hol vannak a kis buzi haverjaid? - kérdezte. 
- Egyedül jöttem! - válaszoltam, mire felhorkant.
- Ne szórakozz velem! - morogta, majd behúzott egyet, és éreztem, hogy felreped az alsó ajkam.
- Bazmeg!! - köptem ki a vért a számból. - Egyedül vagyok! - ordítottam fújtatva. Épp újra ütni akart, én pedig elhúztam az arcom, de nem történt semmi. Léptek zaja csapta meg a fülemet, majd megszólalt egy ismeretlen hang:
- Fogtunk két betolakodót! - Lehunytam a szemem, és imádkoztam, hogy csak ne a srácok legyenek azok. Nyögések, és dulakodás hangjai hallatszottak mögülem. Lucas erősen megragadta az állam, és felemelte a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Nem szép dolog hazudni! - engedett el. - Hozzátok ide őket! - intett egyet. A két oldalamra térdeltették őket, nekem pedig nem kellett oldalra pillantanom, hogy tudjam, Zayn és Niall az. Ekkor éreztem először azt, hogy elbuktunk, hogy már nincs esélyünk. Liam egyedül nem fog tudni elbánni mindegyikőjükkel. 
- Szépen összegyűltünk! - törte meg a csendet Lucas. - Nekem elég lett volna Louis, meg a hercege, de így még jobb! Itt az egész buzi bagázs! - mosolygott önelégülten. - Legalább hárommal kevesebb seggbaszó lesz a világon! Már ezért megéri! - mondta gúnyosan, miközben előttünk járkál fel-alá. 
- Meg fogsz dögleni! - morogta a haverom, mire Lucas megállt, felé lépdelt, és erősen a hasába rúgott. Zayn fájdalmasan felnyögött, fulladozó köhögéssel kísérve. Ennek a féregnek nem volt ennyi elég, megragadta a haját, és ököllel arcon ütötte, majd megállás nélkül tovább ütlegelte. Épp kiabálni akartam, hogy hagyja abba, mikor Niall kétségbeesett hangja zengte be a helyiséget:
- ELÉG!! - ordította torka szakadtából. - Hagyd békén!! 
- Niall! - suttogtam felé fordulva. Láttam, hogy teljesen ki van, az egész teste reszketett. - Ne beszélj! Oké? - mondtam, mire zihálni kezdett. 
- Oh, a másik szerelmes pár! - mondta nyájasan Lucas. - Milyen csodálatos is a szerelem, ugye?! - lépett Niall elé, aki még mindig kontrollálatlanul lihegett. 
- Ne merj hozzáérni!! - fújtatott Zayn, mint egy dühös bika. Lucas felhúzta Niallt, majd szembe állította Zaynnel. Letérdeltette, és épp elővette a fegyvert, mikor Louis megmozdult mellette. A szívem egy ütemet kihagyott, ahogy megláttam kékségeit, amik hirtelen pattantak ki. Rugdalózni, és ordibálni kezdett, ami csak dünnyögésnek hatott a szájat elfedő tapasztól.
- Pont jókor hercegnő! Nem maradsz le a műsorról! - térdeltette fel, és csak most láttam, hogy az oszlophoz van kötözve. 
- Louis! Semmi baj! Itt vagyunk! - nyugtatgattam, mert láttam rajta, hogy azt se tudja mi folyik körülötte. Szemeiben félelem és aggodalom tükröződött, ahogy végignézett rajtunk. - Minden rendben lesz! - biztosítottam nyugodt hangon. 
- Tapaszd be a száját! - szólalt meg Lucas, mire egy hatalmas kéz tapadt a számra. - Szóval, hol is tartottunk! - nézett Niallra, majd Zaynre. - Jaa, tudom! - vigyorodott el, és kibiztosította a fegyverét.
- NEM!! - kiabált mellettem Zayn. - NEM!! - kapálódzott, mikor rájött, hogy mi is fog történni. Elkezdtem őrjöngeni, akárcsak a haverom.
- Nem!! Enged el! Nem teheted ezt! - kiabáltam a számat betapasztó tenyérbe. 
- Niall!! - zihálta kétségbeesetten Zayn. - NEM!! ENGEM ÖLJ MEG!! NE ŐT!! NEEE!!! - kiáltott torkaszakadtából. - Kérlek! - könyörgött elkeseredetten.  Szörnyű volt látni Niallt, aki könnyektől csillogó szemekkel, ijedten, reszkető testtel térdelt előttünk, mindvégig Zayn szemébe nézve. 
- Ez nem kívánság műsor buzikám! - nevetett fel gonoszan Lucas, majd a szöszi halántékához tartotta a fegyvert, én pedig lehunytam a szemeim. 
- Niall! - hallottam meg Zayn hangját. - Nézz rám! Csak engem nézz! Minden rendben lesz! Itt vagyok veled! - mondta nyugodt hangon, nekem pedig könnyek gyűltek a szemembe. - Sze… - Egy puffanás szakította félbe a haverom hangját.

58 megjegyzés:

  1. Uuuristen..... Remelem Liam a nagy puffanas, aki mint igazi hos megmenti a helyzetet.... Jezusom nagyon jo resz!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Timcsi!
      Annyira boldog vagyok, hogy itt vagy, és hogy írtál! :3 Reménykedjünk, hétvégén, ha minden úgy alakul, akkor megtudjátok! ;) Köszönöm szépen! :)
      Puszi

      Törlés
  2. NEEE Omg!!! Nehogy megölje!! Istenem sírok! Nem is, inkább zokogok basszus!! Kérlek vsak ne Niall legyen az!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Andrea!
      Annyira örülök, hogy írtál, köszönöm! :3 Jajj, sajnálom, hogy megsirattalak... :( A köviben ki fog derülni, amit remélem a hétvégén ki tudok tenni, igyekszem :)
      Puszi

      Törlés
  3. Szia Drágaságom!!!<3

    Mivel tróger voltam, és időm sem volt, szégyenlem a pofám, hogy az előzőkhöz nem kommenteltem, de nagyon jól tudod, hogy imádtam, és milyen érzéseket váltott ki belőlem!!!
    Most viszont itt vagyok, mert van egy pár szabad percem, és jöttem kínlódni, vergődni, zokogni, meg egyebek...

    Padlóig nyomott gázzal, hol az utat, hol a piros kis pöttyöt bámulva száguldottam az úton, amit két oldalt erdő borított. Egyre közeledtem a villogó ponthoz, ezért lelassítottam, és az út szélét pásztáztam egy leágazó földutat keresve. Elég rég jártam erre, ezért nem voltam benne biztos, hogy merre találom.-----Már ettől felment bennem az adrenalin, és érzem, hogy megint ki leszek bukva....jajjj istenem....újra kell olvasnom, annyira megint átjött a régi LP-feeling....*____*

    - Még nem tudok semmit... - sóhajtottam. - Leparkoltam a kocsit, mert innen gyalog megyek tovább, aztán lesz, ami lesz... - mondtam kifelé nézve az ablakon figyelve a sötét, fákkal benőtt erdőt.---A kibaszott torkomban dobog a szívem!!!!!!!!!! Jajj Dreamy.....én félek...én nem akarom, hogy az legyen, ami lenni fog.......neeeee. A sötét, fákkal benőtt erdőt meg vidd innen a picsába, mert majdnem összehugyoztam magam.

    - Légy óvatos! - mondta. - Sietünk! ---Kisbabáim, neeeeeee maradjatok a feneketeken!!! KÉRLEK SZÉPEN FULLADJON LE A KURVA AUTÓ!!!!!!!!!NE JUSSANAK EL ODA? ÉS LARRY MENEKÜLJÖN MEG EGYEDÜL!!!!!!

    A zseblámpával megvilágítottam az utat, és közben jobbra-balra tekingettem, figyelve a bokrokat, ahonnan neszezések zajai hallatszottak. Az éjszaka idekint, egy ilyen elhagyatott helyen elég ijesztőnek hatott. Egyre beljebb mentem, és azonnal lekapcsoltam a lámpát, amint beértem az első omladozó gyárépülethez. Itt már sokkal óvatosabbnak kellett lennem.--_Semmi baj...semmi baj....csak a hideg is kiráz.....DREAMY ÉN FÉLEK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Megálltam, és füleltem, de semmi, csak a nyomasztó csend, ami ott lebegett körülöttem. ---Engem valamiért ez a mondat kinyírt...ne kérdezd, de a torkomban dobog a szívem. Kell ez nekem kora reggel???? jajjistenem...

    Mi van, ha itt hagyták Lou telefonját, ők pedig már rég messze járnak? Hogy fogom akkor megtalálni? És mi lesz, hogy ha soha nem bukkanok a nyomára? ---Harry most fejezd be ezt, mert már lassan eret vágok így is!!!!Tarts ki KicsiLou!!!!!!!Tudod mit??? Majd én odamegyek és megmentem....csak a babáimat ne....Feláldozom magam!! Kérlek!!!*kétségbeesetthang*




    VálaszTörlés
  4. Louis jól van, itt van, és minden rendben lesz! -----IGEN!!! NINCS MÁS ALTERNATÍVA!!!!!! NINCS!!!!!!!ÉRTED DREAMY?????? NINCSEN!!!!!!!!!!!!!!

    Tovább mentem, mindvégig magam előtt tartva a fegyvert készen állva arra, hogy ha kell, használjam. ---Fasza most meg beindultam.O___o Kezdődik....

    Mögém pillantottam, majd újra előre, aztán balra. Csend volt, amit csak a cipőm alatt meg-megroppanó törmelékek zaja zavart meg. Az épület végéhez érve, óvatosan kilestem jobbra, és mikor megbizonyosodtam róla, hogy tiszta a terep, átfutottam a másik épülethez, ami kicsivel kisebb volt, mint az előzőek. Megtorpantam, és a falhoz lapultam, mikor egy hangos csattanást hallottam. Nem messze lehetett, ezért ijedten, a pisztolyt előre szegezve pásztáztam az épületeket. A szívem majd kiugrott a helyéről, a kezem pedig remegett. Egy helyben álltam a lélegzetemet is visszafojtva, és vártam. Mikor nem történt semmi, tovább mentem, de azért folyton hátra-hátra pillantottam biztos, ami biztos alapon. ---baszki...én most ott vagyok...ott vagyok Harryvel és rohadtul mindjárt kiakadok!! A szívem kalapál és ki vagyok bukva. Megakarsz ölni. Tudom. Ismerlek....Kibaszott jó...annyira átérzem ezeket az apró mozzanatokat, hogy bele fogok dögleni, mint egy kibaszott ponty. /ne firtassuk a hasonlat mibenlétét./

    - Nézzetek körül! - utasította őket egy Louiséhoz hasonló vékony, rekedtes hang. Annyira fura volt, mintha csak őt hallottam volna, de mégis teljesen más volt. Rögtön tudtam, hogy Lucas az. ---LUCAS ROSSZ!!! LUCAS EGY PÖCS....de azért még mindig beindítja a fantáziám, hogy bassza meg magát! Vagy engem...de előtte kinyírom...vagy utána....

    Mit műveltél vele, te idióta? - torpantam meg az ismerős hangra. - Azt mondtam, hogy egy ujjal se érj hozzá, erre fejbebasztad? - mikor felfogtam, hogy Louisról beszélnek, erősen markoltam a pisztolyra, és éreztem, ahogy elönt a düh. Bántották. - szüntelenül ismételtem magamban ezt az egy szót. ----Na álljon meg a menet!!! Nem baszkodjuk csak úgy fejbe az én kis bogaramat értve vagyok????? csak úgy közlöm hogy BÁRMELYIK mucimnak baja esik megkeserülöd te nyomorék kis görcs!!!!!!!Elragadtattam magam...


    - Túlságosan harcias volt! Harapott, és karmolt! Muszáj volt lenyugtatni! ----O__________o AHA.OKÉ.JÓ. HARAPOTT. KARMOLT. JÓ. Faszokat jó ne izgass fel!!!!!!!!!! HÁBORÚ VAN AZ ISTENÉRT!!!!!!!!!!!!/kezd nagyon felmenni a pumpám érzem.../

    - Elég lett volna, ha megkötözöd, és beragasztod a száját, te balfasz!---Persze fokozzad csak....NEM SZABAD BEINDULNOM!!!!!!!

    Előkaptam a hangtompítót, amit rácsavartam a fegyver csövére, majd egyenesen Lucasra irányítottam. Épp azon morfondíroztam, hogy hova lőjek, mikor megszólalt a telefonom.-----ANNYIRA TUDTAM!!! Olyan ez mint a kurva macska...kötelező kellék, de mindig felbasz!!!! Kurva telefon!!! Kurva élet!! Fasznak nem tudnak a seggükön maradni????? Istenem valaki csináljon már valamit!!!!!




    VálaszTörlés
  5. A kurva életbe!! - káromkodtam, és gyorsan kikaptam a mobilon a zsebemből, majd kinyomtam. Csend telepedett a csarnokra, ami rohadtul nem tetszett. Hiába füleltem, nem hallottam semmit, egy apró kis neszt sem. Visszafordultam a réshez, de csak Louist láttam, aki még mindig ugyanabban a pózban feküdt. Lucas viszont sehol sem volt. A kurva telefon! Miért nem némítottam le?! Épp meg akartam fordulni, mikor egy hideg cső nyomódott a fejemhez.
    - Basszameg! - hunytam le a szemeimet. Már megint elcsesztem...---ez a rész rohadtul tökéletesre sikeredett!!! Teljesen kivagyok már készülve idegileg, és most Harryt is szájba verném, hogy ilyen béna!!! halkítsa már el a kurva telefonját, ha öldökölni megy!!!!!! Jajj de most mit tegyek?????? Segítenem kell a babáimon!!!!!!!

    - Lám-lám! Megérkezett a herceg! - nevetett fel, nekem pedig kedvem lett volna pofán baszni. - Hol a fehér lovad? - gúnyolódott.----Anyádban te faszfej!!!!!!!!!!!!/Azt hiszem teljesen idegbeteggé tett a rész.../

    - Baszódj meg, Lucas! - szűrtem ki az összeszorított fogaim közül.--Úgyvan! Baszódj meg!!!!Lófasz szeretetet nem kapsz!! Egy darabot sem!!!!!!!!!

    Simán le tudnám fegyverezni, csak hátra kell nyomnom a kezem, hogy a könyökömmel orrba üssem. Meg tudom csinálni! - biztattam magamat. - Dobd el, vagy szétloccsantom az agyad!! - ordított rám, és kiélesítette a fegyvert, jelezve, hogy nem viccel. --_Miért érezem a fegyvert magam mögött??? Miért vagyok kibukva??? Miért rettegek?????Hallom a kurva kattanást Dreamy!!!!!!

    én pedig kihasználva azt, hogy nem figyelt, megfordultam, és egy jól irányzott mozdulattal kivertem a kezéből a fegyvert, majd behúztam neki egyet. Azonnal visszaütött. ---Kurvára nem ér a legnagyobb rettegés közepette felizgatni!!!! Nem akarok verekedő férfiakat, mert akkor nem tudok a drámára koncentrálni....!!!! Megint taccsra vágom magam előre érzem....Miért kell ilyen jól írni?????????/Mert akkor üres lenne az életem ha nem így lenne<3/

    - Te féreg! - morogta, és behúzott még egyet, aminek köszönhetően nekiestem a dobozoknak, majd a földre rogytam. Az orromból csöpögött a vér, és éreztem a torkomon is lefolyni.---Na jó nekem cigiznem kell...a perverz agyam nem bírja ezt....NORMÁLIS VAGY???????????????/Szeretlek amúgy, csak már megint kikészültem....<3/

    - Louis az enyém lesz! - jelentette ki. - Tönkre fogom tenni, és te nem tehetsz ellene semmit! ---Lucas én eddig holt türelmes voltam, de most már menj az anyádba, vagy én rugdallak oda!!!!!!

    - vigyorgott gonoszul, én pedig az arcába köptem a véres nyálamat. ------Na jó. Én.Ide.Nem.Írok.Semmit.

    - Hamarosan felébresszük, hogy végignézhesse hogyan nyírom ki a szerelmét! ----hamarosan az arcodba fogok taposni, te senkiházi!!!!!!

    - Kis tigris! Minden rendben lesz! Kijutunk innen! ---Nem fogok bőgni!! Neeeeeeeeem

    - Ne szórakozz velem! - morogta, majd behúzott egyet, és éreztem, hogy felreped az alsó ajkam.
    - Bazmeg!! - köptem ki a vért a számból. - Egyedül vagyok! - ordítottam fújtatva. Épp újra ütni akart, én pedig elhúztam az arcom, de nem történt semmi. Léptek zaja csapta meg a fülemet, majd megszólalt egy ismeretlen hang:---Na ebben mos itt nekem kész végem hatszáz viszontlátás hosfnsdomnflskl vért köpköd, meg megvédi a barátjait és neeeeeeeeeeeee....mindjárt jönnek. Nem akarom Dreamy!! Miért nem robbant le a kurva kocsi????? Ne.....Kérlek ne!!!!!!!!!!!!






    VálaszTörlés
  6. - Fogtunk két betolakodót! - Lehunytam a szemem, és imádkoztam, hogy csak ne a srácok legyenek azok. ----Pontosan ugyanígy teszek...és mindjárt bőgök mert tudom hogy száz miatyánk sem fog segíteni...Miért teszed ezt velem?????

    A két oldalamra térdeltették őket, nekem pedig nem kellett oldalra pillantanom, hogy tudjam, Zayn és Niall az. ----Nem bírom...levegőt!!!!!!! Ne csináld ezt:'( Kérlek ne......jajjjjjjj én nem bírom ezt újra végignézni:'( Nem.....

    - Szépen összegyűltünk! - törte meg a csendet Lucas. - Nekem elég lett volna Louis, meg a hercege, de így még jobb! Itt az egész buzi bagázs!---Meg az anyád picsája te senkiházi kis geci.... /Nem érdekel ha kimossák a számat szappannal, én most akkor is megölöm!!!!!!!!!!!!!!!!!/

    - Meg fogsz dögleni! - morogta a haverom, mire Lucas megállt, felé lépdelt, és erősen a hasába rúgott. Zayn fájdalmasan felnyögött, fulladozó köhögéssel kísérve. --_Betáraztam a fegyvert. Megyek. Kurvára nem tudja kivel játszadozik!!!!!!!!!!!!!!NEM BÁNTHATJA EGYIK MUCIMAT SEM!!!!!!!!

    Épp kiabálni akartam, hogy hagyja abba, mikor Niall kétségbeesett hangja zengte be a helyiséget:
    - ELÉG!! - ordította torka szakadtából. - Hagyd békén!! ---Na jó nem...istenem....Niall..Zayn...Larry...Lucas a kurvanyád!!!! Neeeee. Félek. Kell nyugtató. Kávé. Meg abszint. Meg egy koporsó.

    - Oh, a másik szerelmes pár! - mondta nyájasan Lucas. - Milyen csodálatos is a szerelem, ugye?! - lépett Niall elé, aki még mindig kontrollálatlanul lihegett. ----1. Niall ne lihegjen!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 2. Lucas mondtam már hogy az anyád picsáját???? Hozzá ne merj érni mert szilánkosra töröm a csontjaidat!!!!!!

    - Ne merj hozzáérni!! - fújtatott Zayn, mint egy dühös bika. ---ÚGYVAN!!!!!!!!!!!EZT MONDOM ÉN IS!!!! MERT MI MAJD JÓL SZÉTVERJÜK A FEJED HA A SZERELMÜNKET BÁNTOD TE ALJAS KIS.....jó jó jó leállok leállok, csak túlságosan beleélem magam...akkorisakurvanénikédetLucas./Zayn fújtat. OMG./

    Lucas felhúzta Niallt, majd szembe állította Zaynnel. Letérdeltette,------Megakasztanak az ilyen mondatok, és rohadtul nem hiányzik a vaginagörcs az infarktus mellé. De már késő. Nme szabad felizgulnom Dreamy!!!!!

    Louis megmozdult mellette. A szívem egy ütemet kihagyott, ahogy megláttam kékségeit, amik hirtelen pattantak ki. Rugdalózni, és ordibálni kezdett, ami csak dünnyögésnek hatott a szájat elfedő tapasztól.---Jajj a másik pici!!Istenem hadd mentsem már ki őket onnan, mert én félek!!!!!!

    Szóval, hol is tartottunk! - nézett Niallra, majd Zaynre. - Jaa, tudom! - vigyorodott el, és kibiztosította a fegyverét.-----Csak úgy szólók, hogyha leamortizálom az irodámat ki fogja felújítani????? Nem bírom ezt a feszkót, már a falat bontom kínomban!!! Hozzá ne merjen érni!!!!!!!!!!!!!!!

    - Niall!! - zihálta kétségbeesetten Zayn. - NEM!! ENGEM ÖLJ MEG!! NE ŐT!! NEEE!!! - kiáltott torkaszakadtából. - Kérlek! - könyörgött elkeseredetten. Szörnyű volt látni Niallt, aki könnyektől csillogó szemekkel, ijedten, reszkető testtel térdelt előttünk, mindvégig Zayn szemébe nézve. ------------NEEEEEEM! ENGEM ÖLJ MEG INKÁBB!!! /Most eszembe jutott a Micimackóból az Ürge: "De hát én benne sem vagyok a könyvben..."/Lényegtelen, akkor se bántsa Niallt mert már most lefordulok a székről.

    - Ez nem kívánság műsor buzikám! - nevetett fel gonoszan Lucas, majd a szöszi halántékához tartotta a fegyvert, én pedig lehunytam a szemeim. ----DE AZ! És szeretném kérni a Skrillextől a - Bangaranget, hogy arra lőjem szét a mocskos fejedet!!!!

    - Niall! - hallottam meg Zayn hangját. - Nézz rám! Csak engem nézz! Minden rendben lesz! Itt vagyok veled! - mondta nyugodt hangon, nekem pedig könnyek gyűltek a szemembe. - Sze… - Egy puffanás szakította félbe a haverom hangját.----Ok. ne várj rám tovább. Én most meghaltam. Engem lőttek le. A szívem pedig meghasadt.,


    Most megyek és nikotinmérgezésben is elhalok még egyszer....Nincsenek szavaim. Kikészültem.
    De szerettelek...mindig is szerettelek Dreamy Girl....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj te drága <3 Ugyan már, ne csináld, te mindent elmondtál a chatben a részekről, és nekem bőven elég egy pár soros komment is, bár élek-halok az elemzéseidért! ;) <3
      Annyira sajnálom, tudom, hogy ezek a részek eléggé kikészítenek, de emlékszel, hogy mit mondtam neked? Azok a szép dolgok legyenek a szemeid előtt, úgy talán kicsivel könnyebb lesz minden! <3
      Még mindig nehezen tudom felfogni, hogy a kedvenc írónőm egyike, aki csodálatosan ír, ennyire szereti a történetem, és imádom, hogy így bele tudod élni magad, ami nekem nagyon sokat jelent! :3

      "-Már ettől felment bennem az adrenalin, és érzem, hogy megint ki leszek bukva....jajjj istenem....újra kell olvasnom, annyira megint átjött a régi LP-feeling....*____*" Jujj *_* igen, én is éreztem mikor írtam, hogy olyan régi LP feelinges ;)

      "Fasza most meg beindultam.O___o Kezdődik...." meg tudlak érteni :p

      "-Persze fokozzad csak....NEM SZABAD BEINDULNOM!!!!!!!" tudom, tudom... ne is mondd...

      "Csak úgy szólók, hogyha leamortizálom az irodámat ki fogja felújítani????? Nem bírom ezt a feszkót, már a falat bontom kínomban!!! Hozzá ne merjen érni!!!!!!!!!!!!!!!" Én állom a felújítást, csak szólj, hogy mikor menjek ;)

      "NEEEEEEM! ENGEM ÖLJ MEG INKÁBB!!! /Most eszembe jutott a Micimackóból az Ürge: "De hát én benne sem vagyok a könyvben..." imádlak <3 én is kb ezt mondtam volna, hogy inkább engem!

      "DE AZ! És szeretném kérni a Skrillextől a - Bangaranget, hogy arra lőjem szét a mocskos fejedet!!!!" behalok rajtad, komolyan <3 hihetetlen vagy! Szerintem Lucas kezdhet rettegni, mert Silver beindult!
      Kitartás!! Köszönöm a komit, imádlak <3

      Törlés
  7. Dreamy Girl ezt nem teheted...meghalok, én..én csak fu..sírok, de nagyon. Remélem nem lesz semmi gond. Sosem tudtam normális kommentet írni, meg lusta is
    vagyok.:/ imádkozom hogy mindenki túl élje
    ezt az egész dolgot. ROHADJ MEG LUCAS! Utálom, de nagyon. Mindjárzmt agyon verem, azt a köcsögöt. Az anyját neki.
    nos, ideges vagyok XD nagyon szeretem az írásod..és tényleg sajnálom hogy alig írok kommentet:// viszont most itt vagyok, és itt leszek:))❤
    xx.
    ui: amandavagyok

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Amanda!
      Semmi baj, örülök, hogy most írtál, köszönöm szépen, nagyon boldog vagyok, hogy szereted az írásom! :3 Igen, Lucás megrohadhatna már... Imádom, hogy így bele tudod élni magad, annyira jó ezt olvasni :3
      Puszi

      Törlés
    2. Jó nyarat:)

      Törlés
  8. Neeeeeem, neheeeem, ilyen nincs, NEEEM!!!! Ne csináld ezt velem, Dreamy, Niall nem halhat meg, az kizárt!!! Nem engedem, hogy az a féreg megölje!! Kicsinálom, nem érdekel hogy hogy, de ki fogom csinálni Lucast, ha megölni Niallert!!xdd Na de most komolyan, nagyon remélem, hogy Liam jött meg, és lőtte le azt a kis szarcsimbókot, vagy Harryék haverjai. Muszáj így történnie, különben ki fogok akadni, és az nem lesz szép látvány!xdd
    Egyébként nagyon jó rész lett, a vérnyomásom most az egekben van ettől a "kis" adrenalinlökettől, főleg a végén. Még mindig imádom, ahogyan írsz, és rohadt kiváncsi vagyok, mit fogsz ebből kihozni. Ajjjj, most már végig ezen fog kattogni az agyam és nem azokon a nyüves töri tételekenxddd
    Remélem nemsokára kiderül, ki sütötte el a fegyvert(NEM LUCAS, MONDOM NEEEEEM!!!! xdd).
    Puszi: Judit.xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Judit!
      Jajj, sajnálom, és hamarosab megtudjáto hogy mi lett, igyekszem hozni a kövit! Annyira örülök, hogy sikerült átadnom a rész hangulatát, ezt olyan jó olvasni! :3 És boldog vagyok, hogy még mindig imádod, ahogy írok! <3 Köszönöm szépen, és remélem, hogy sikerült a törid is! ;)
      Puszii

      Törlés
  9. NEEEEEEE!!!!! ÁÁÁÁÁ!! Ezt ugye nem történtént meg és csak egy rémálom? UGYE?!!!! Édes kicsi Niallom..... :'(
    Remélem sejted, hogy majdnem leszédültem a székről. Az egész rész fenomenális volt. Lucas meg menjen a pokolba! GYŰLÖLÖM!!!! Harryvel meg mi lett? Elpuhult?? XD Ahjj most sírok..nagyooon. Meghalok a kövi részig! Siess, kérlek! Nagyon siess! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, annyira boldog vagyok, hogy tetszett! :) Sajnos ez nem egy rémálom... Nem puhult el, majd meglátod ;)
      Jajj ne sírj, egyszer minden jó lesz :)

      Törlés
  10. Liam.. csak is Liam lehetett az.! senki más..! ugye ő? ugye? tudom h ő volt az. érzem.. nem teheted ezt. nem velük.. istenem.. :( nagyon nagyon kééééérlek ne legyen semmi bajuk.. mert akkor.. nem is tudom mit fogok csinálni. !! nagyon félek.. istenem most megint izgulhatom szét magam :D Puszi. Larry xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy itt vagy, és mindig írsz :) Reméljük, hogy ő az, de amint látom már olvastad is kövit, és már tudod, hogy mi lett :)
      <3

      Törlés
  11. Nee ezt nem teheted velünk. Remélem Liam az!:(
    Amúgy nagyon jó csak így tovább de légyszi siess a kövivel nem bírom ki sokáig elvonási tüneteim vannak ha nem olvashatom a blogod:D puszi!:) ~Fruzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom... :( Reménykedjünk, hogy ő az!
      Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy ennyire tetszik a történetem :3 Igyekszem, de mostanában eléggé be vagyok táblázva, és kevesebb időm van írni, de ahogy tudok sietek a kövikkel :)
      Pusziii :3

      Törlés
  12. OMqG :/ én és Megy Mag most láttuk hogy jött új rész , rögtön elolvastuk ! Atya ég meghalok nem érhet így véget neeeemmm !!!! Nincs rá szó !!! Annyira jó hogy nagyon !! <3 Alig várom a kövi részt !!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett a rész! :) Már kint van a kövi, jó olvasást kívánok hozzá :)

      Törlés
  13. Nagyon ajánlom hogy Liam kegyen az aki Lucast lőtte le! Ha niallt meg mered ölni... Neked annyi!!
    Amúgy nagyon jó rész csak így tovább!!
    Ui.:még mindig meg tudsz siratnj!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! :) Ajajj... nem mondhatok semmit, hamarosan kiderül, hogy mi lesz Niallal...
      Sajnálom, hogy megsirattalak, de egyben meg nagyon sokat jelent nekem, mert akkor ez azt jelenti, hogy sikerül átadnom az érzéseket :)

      Törlés
  14. Naaa neee! lelőtte? Te félre csinált őrült! Apád valamit nagyon elbaszott,ha ilyen elmebeteg lettél,nyuszifül! Buzikám? Apád a buzi,te utolsó seggnyaló,nyikhaj! Mi az,hogy lelövöd a szöszit? Mi az,hogy kínzod a tesód? És én is remélem,hogy Liam lőtte le Lucast! Hogy rohadjon meg! Kínok közt haljon meg a köcsög,miközben valakit beleznek előtte! Ámaen.
    NIALL!!! NEEEE! NEM HALHATSZ MEG! KÉRLEK! LIAM,MENTSD MEG ŐKET! :"(
    Várom a kövit,kíváncsi vagyok rá,mi lett azzal a félrecsináltal!
    xxCoolGirls

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. és mit szólnál egy cseréhez? http://coolgirls-hopemagic-larry.blogspot.hu/

      Törlés
    2. Szia Cool Girls!
      Imádom, hogy így beletudod élni magad egy részbe, ez annyira jó érzés! :3 A köviben minden kiderül, amit ki is tettem. :) Köszönöm, hogy írtál! ;)
      Ne haragudj, de nem szoktam már cserélni :(
      puszi

      Törlés
  15. Neee! Niall.... Jajj! Tuti Liam! Csak nem nyirnád ki Niallt! Igaz? Ugye? Istenem!!!!
    Lucast pedig a legfájdalmasabb és leghosszabb módon kínok között nyírják ki!!!!!
    Várom a következőt
    Puszi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Dreamy Heart!
      Köszönöm, hogy írtál, annyira imádom olvasni, hogy így beleélitek magatokat! :3 A köviben minden kiderül, jó olvasást hozzá :)
      Puszi

      Törlés
  16. Miaszar?!
    Ne! Ne! Ne! Tudom, biztos, hogy Liam jött! Ugye Liam jött? Lécci, Liam jöjjön!!
    Fúú, hogy én mennnnyire utálom Lucas-t! :))))))) Hogy lehet egy olyan édes teremtésnek, mint Lou, egy ilyen pszichopata, köcsög, bunkó tesója?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Yuno!
      Ez egy igazán jó kérdés, fogalmam sincs, hogy hogyan lehet egy ilyen édes pasinak egy ilyen köcsög (tudnék csúnyább szavakat is mondani rá :)) ikertesója...
      A kövi részben kiderül, amit ki is tettem :)
      Puszi

      Törlés
  17. Ez a rész az elmúlt időszak legjobb fejezete volt! Imádom Lucas karakterét, hogy ugyanúgy néz ki, mint Louis, csak pont az ellenkezője a habitusa. Szerettem, hogy izgalmas, hogy kiszámíthatatlan, hogy dark, amilyen régen volt a landp...de azért nem akarom, hogy megint az legyen...csak jó volt most kicsit visszacseppenni a régi időkbe... De most már épp elég, jöhet a megoldás, Lucas elmehet a picsába, és a kis hajóink végre kiköthetnek a boldogság szigetén. Remélem, az utolsó mondatok közben az történik, amit remélek, és nem az, amitől rettegek.... KÉRLEK!!! KÖNYÖRGÖM!!! légy kíméletes, és NE ÖLJ MEG SENKIT, AKIT SZERETÜNK!!! még Liamet se... plííííííííííííííz. Drága királynő, kérlek ne tedd!!!

    Nagyon, nagyon félek, és remélem nem leszel olyan gonosz, hogy kést szúrsz a szívembe.

    Köszönöm, hogy még mindig itt van a blog, ami nekem az origó, mindennek a kezdete, és amihez úgy ragaszkodom, mintha az enyém lenne.

    ÉS GYORSAN HOZD A KÖVIT, VAGY MEGÖLLEK!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága csodálatos írónőm! <3
      El sem tudom mondani, milyen boldog voltam, mikor elolvastam a komidat, amit mindig nagyon várok! <3 Jajjj istenem, még mindig hihetetlen, hogy ennyire szereted, a legcsodálatosabb írónő, akivel valaha megismerkedtem, odavan az írásomért! Váááá! Ezt még mindig nem tudom felfogni! komolyan! Igen, én is élveztem, hogy újra darkba mentünk át, de megmondom őszintén, már túl akarok esni ezen, mert teljesen lehúznak ezek a részek...
      Ki fognak kötni <3 Én is erre vágyom már :3 "még Liamet se..." imádlak <3 :D
      Köszönöm, el sem tudom mondani milyen jó érzés, ilyet olvasni tőled! Mindig alig várom, hogy mit fogsz szólni hozzá :3
      Puszi <3

      Törlés
  18. UTÁLLAK!!! Hogy tehetted ezt? Amikor olvastam, hogy előre is bocsánat a végért, nem gondoltam, hogy ennyire rossz. Nem fogod elhinni....de sírok. A vége miatt. Mert nem akarom, hogy Niall, az én kis szőke ír manóm meghaljon. Hisz annyira imádom! <3 De közben mosolygok is, mert Zayn annyira cuki, hogy ott könyörög, hogy őt ölje meg. Igazán szerelmes.... <3
    Imádtam a részt! Kérlek most ritka hamar hozd a részt, mert minél hamarabb meg kell tudnom, hogy Liam-e az utolsó mondatban a puffanás, és nem Lucas... Vagy ha egy kis izgalmat akarsz, akkor Niall-t lövetted le, és utána túléli a drágám.. :3 És lesz egy menő hege...
    Nagyon jó rész! Rég volt ilyen izgalmas bármelyik is!
    Puszi:Bogi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Bogi!
      Sajnálom, tudom, hogy most utálni fogtok egy ideig, de majd egyszer minden jó lesz , ígérem ;) Jajj, ne sírj, kérlek! :( Igen, Zayn nagyon szerelmes <3 :3 Már kint is van, nagyon kíváncsi vagyok a véleményedre :) "és lesz egy menő hege..." mintha csak a fejembe látnál, én is így gondolkodtam, hogy menő hege lesz, ha túléli...
      Köszönöm szépen, puszi :3

      Törlés
  19. megjöttem drágaság<333
    ugye tudod hogy imádtam azt abeszélgetésünket amikor kitetted a részt?:DD
    és ismételten mondom ilyen megse forduljon a fejedben hogy nem mered....és tökéletesen időzítetted megmnetőm voltál már nemis tudom hanyadjára...jaj istenem de imádlak<3
    szóvaaal...
    most visszaolvastam az első reakcióimat és jézusisten mint valami őrült...
    de még mindig ugyanolyan biztos vagyok abban hogy nem teszed meg..NEM...
    báár most rámjött megint az utálni akarlak egy kicsit..de nemfoglak....és néha nemtudom eldönteni hogy "utállak" azért mert nemmondasz semmit vagy imádlak..kicsit mind2<3
    de kezdjül előlről:
    előjött megint a gyomorgörcs 200as szívverés ésszorítás a mellkasomban tehát valószínűleg képtelen leszek ma befejezni a kommentet olyan kis hiperérzékeny vagyok a fáradtság miatt mostanában..
    *amúgy múltkor bőgtem végig kb két órat aza fasz miatt (Zayn) és gondoltam rád<3*
    szóval mindjárt megdöglööök de azért elkezdem:DD
    ééés idáig jutottam tegnap este:DD
    natehát:
    megint Zarry #friendshipgoals<33 siessetek is!!!
    bazski mindjárt meghalok az idegességtőőől....
    TÖRÖLD KI EZEKET A SZAROS KÉRDÉSEKET A FEJEDBŐL..NEMNEMNEM!!! LOU JÓLVAN!!
    *Harry fegyverrel a kezében még mindig kibaszott szexii*
    istenem nem lehet szó nélkül elmenni az írásod zsenialitása mellett..nemtörténik igazándiból "semmi" csak írsz de én VÉÉÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ meghalok annyira jó..annyira kikúrt jól írsz istenem..
    ,,- Nézzetek körül! - utasította őket egy Louiséhoz hasonló vékony, rekedtes hang. Annyira fura volt, mintha csak őt hallottam volna, de mégis teljesen más volt. Rögtön tudtam, hogy Lucas az."--mégcsak megemlítetted én már ott tartok hogy mindjárt felrúgom..
    ,,- Mit műveltél vele, te idióta? - torpantam meg az ismerős hangra. - Azt mondtam, hogy egy ujjal se érj hozzá, erre fejbebasztad? "..ÉNIS EZT MONDTAM..azt mondtam egy ujjal se merjetek hozzáérni...had menjek nekinvalakinek....bántották..nemakaroom...
    neeeeeeeeeeee Louuuuu Dreamy fáj...gyűlölöm így látni és legszívesebben énis odarohannék hozzáá..had menejeek...kicsi vagyok nemfognak észrevvenniii..
    ugyanezt érzem énis Harry....ugyanezt..
    ,,Épp azon morfondíroztam, hogy hova lőjek, mikor megszólalt a telefonom."--TE ISTENVERTE IDIÓTA HÜLYE BAROM TE NEM VAGY MORMÁLIS HOGY LEHETSZ ENNYIRE BÉNA???????? imádlak Harry de most annak a határán vagyok hogy hozzádvágjak egy nyomorult széket....
    igen már megint elcseszted..először macska most telefon NEM LEHETTEK ENNYIRE AMATŐRÖK!!! mintha nem bérgyilkosként dolgozott volna eddig basszameg...
    szerintem is baszódj meg Lucas...
    remek mostmár Harryt is szenvednem kell látni...ki lesz a kövtkező Dreamy? Niall??? Zayn??
    AHA MEG A NAGY SZART FOGOD TÖNKRETENNI...
    kis tigriis..*zokog*
    ,,- Fogtunk két betolakodót! - Lehunytam a szemem, és imádkoztam, hogy csak ne a srácok legyenek azok. Nyögések, és dulakodás hangjai hallatszottak mögülem. Lucas erősen megragadta az állam, és felemelte a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.
    - Nem szép dolog hazudni! - engedett el. - Hozzátok ide őket! - intett egyet. A két oldalamra térdeltették őket, nekem pedig nem kellett oldalra pillantanom, hogy tudjam, Zayn és Niall az. Ekkor éreztem először azt, hogy elbuktunk, hogy már nincs esélyünk. Liam egyedül nem fog tudni elbánni mindegyikőjükkel. "--és de..ilyen kibaszott amatőrök...*mélylevegő* ha egy ujjal is hozzájuk ér esküszöm felkoncoloma disznóknak..előtte persze jönnének a japán kínai orosz meg miafaszom kínzási módszerek..AZ ÖSSZES!!!
    mért kellett nekem megszólalnom?? mért?? nem gondoltam komolyan a kérdést amikor azt kérdeztem ki lesz a következő...
    valakit mostmár tényleg a falhoz fogok baszni..és nem perverz értelemben...
    Niall édesem...neee...Dreamy nemvagyok jól nagyon nemvagyok jól....neneneeee ne bántsd kérlek neeee...
    nekem is reszket mér mindenem...

    VálaszTörlés
  20. ,- Ne merj hozzáérni!! - fújtatott Zayn, mint egy dühös bika. Lucas felhúzta Niallt, majd szembe állította Zaynnel. Letérdeltette, és épp elővette a fegyvert, mikor Louis megmozdult mellette. A szívem egy ütemet kihagyott, ahogy megláttam kékségeit, amik hirtelen pattantak ki. Rugdalózni, és ordibálni kezdett, ami csak dünnyögésnek hatott a szájat elfedő tapasztól."--szerintem se merd! Lou istenem nee hadjátok már őket békén....mindjárt megdöglök bazdmeg...
    ,,Szóval, hol is tartottunk! - nézett Niallra, majd Zaynre. - Jaa, tudom! - vigyorodott el, és kibiztosította a fegyverét.
    - NEM!! - kiabált mellettem Zayn. - NEM!! - kapálódzott, mikor rájött, hogy mi is fog történni. Elkezdtem őrjöngeni, akárcsak a haverom.
    - Nem!! Enged el! Nem teheted ezt! - kiabáltam a számat betapasztó tenyérbe.
    - Niall!! - zihálta kétségbeesetten Zayn. - NEM!! ENGEM ÖLJ MEG!! NE ŐT!! NEEE!!! - kiáltott torkaszakadtából. - Kérlek! - könyörgött elkeseredetten. Szörnyű volt látni Niallt, aki könnyektől csillogó szemekkel, ijedten, reszkető testtel térdelt előttünk, mindvégig Zayn szemébe nézve.
    - Ez nem kívánság műsor buzikám! - nevetett fel gonoszan Lucas, majd a szöszi halántékához tartotta a fegyvert, én pedig lehunytam a szemeim.
    - Niall! - hallottam meg Zayn hangját. - Nézz rám! Csak engem nézz! Minden rendben lesz! Itt vagyok veled! - mondta nyugodt hangon, nekem pedig könnyek gyűltek a szemembe. - Sze…"..okéé itt volt az a pont ahol mér teljesen felzokogtam és felkiálltottam hisztérikusan hogy NEM....neneneeee nem nem nem kérlek neeeee....nem Niall nem fog meghalni nem...Zayn kincsem...az en belsőmet szakítja szét mindjárt a fájdalom...Ziall....
    ,,- Egy puffanás szakította félbe a haverom hangját." ----NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEM EZT NEM TEHETED NEM NEM NEM...nem ölték meg Niallt...NEM..ebben még mindig teljesen toóökéletesen biztos vagyok...NEM...1.így részt nem hagyunk abba..ilyet nem ér csinálni, ilyen nem létezik felfogtuk?? 2.NEM nem ölted meg Niallt nem beszéltünk Ziallről hogy milyen jó lesz meg minden, NEM nem ölted meg...nem teheted...
    még mindig naívan abban reménykedek hogy azt a fegyvert ami elsült Liam fogta vagy Shane állítólagos testvére és Lucast találta fejbe..kegyes halál lenne neki de leszarom perpillanat...
    szóóvaal...tudod vasárnap van..a rész pedig kedden volt...Dreamy én nem tudok többet várni nekem kell aza rész...kérlek...siess vele nagyon mert nembírom...megpusztulok..
    zseniális vagy amúgy ugye tudod?? ez egy kibaszott jó rész lett, hihetetlenül tökéletesen írtad meg..visszatért az a régi L&P tiszta nosztalgia érzésem volt <3
    nagyon nagyon szeretlek<3
    puszi: Dóri :*

    VálaszTörlés
  21. ,- Ne merj hozzáérni!! - fújtatott Zayn, mint egy dühös bika. Lucas felhúzta Niallt, majd szembe állította Zaynnel. Letérdeltette, és épp elővette a fegyvert, mikor Louis megmozdult mellette. A szívem egy ütemet kihagyott, ahogy megláttam kékségeit, amik hirtelen pattantak ki. Rugdalózni, és ordibálni kezdett, ami csak dünnyögésnek hatott a szájat elfedő tapasztól."--szerintem se merd! Lou istenem nee hadjátok már őket békén....mindjárt megdöglök bazdmeg...
    ,,Szóval, hol is tartottunk! - nézett Niallra, majd Zaynre. - Jaa, tudom! - vigyorodott el, és kibiztosította a fegyverét.
    - NEM!! - kiabált mellettem Zayn. - NEM!! - kapálódzott, mikor rájött, hogy mi is fog történni. Elkezdtem őrjöngeni, akárcsak a haverom.
    - Nem!! Enged el! Nem teheted ezt! - kiabáltam a számat betapasztó tenyérbe.
    - Niall!! - zihálta kétségbeesetten Zayn. - NEM!! ENGEM ÖLJ MEG!! NE ŐT!! NEEE!!! - kiáltott torkaszakadtából. - Kérlek! - könyörgött elkeseredetten. Szörnyű volt látni Niallt, aki könnyektől csillogó szemekkel, ijedten, reszkető testtel térdelt előttünk, mindvégig Zayn szemébe nézve.
    - Ez nem kívánság műsor buzikám! - nevetett fel gonoszan Lucas, majd a szöszi halántékához tartotta a fegyvert, én pedig lehunytam a szemeim.
    - Niall! - hallottam meg Zayn hangját. - Nézz rám! Csak engem nézz! Minden rendben lesz! Itt vagyok veled! - mondta nyugodt hangon, nekem pedig könnyek gyűltek a szemembe. - Sze…"..okéé itt volt az a pont ahol mér teljesen felzokogtam és felkiálltottam hisztérikusan hogy NEM....neneneeee nem nem nem kérlek neeeee....nem Niall nem fog meghalni nem...Zayn kincsem...az en belsőmet szakítja szét mindjárt a fájdalom...Ziall....
    ,,- Egy puffanás szakította félbe a haverom hangját." ----NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEM EZT NEM TEHETED NEM NEM NEM...nem ölték meg Niallt...NEM..ebben még mindig teljesen toóökéletesen biztos vagyok...NEM...1.így részt nem hagyunk abba..ilyet nem ér csinálni, ilyen nem létezik felfogtuk?? 2.NEM nem ölted meg Niallt nem beszéltünk Ziallről hogy milyen jó lesz meg minden, NEM nem ölted meg...nem teheted...
    még mindig naívan abban reménykedek hogy azt a fegyvert ami elsült Liam fogta vagy Shane állítólagos testvére és Lucast találta fejbe..kegyes halál lenne neki de leszarom perpillanat...
    szóóvaal...tudod vasárnap van..a rész pedig kedden volt...Dreamy én nem tudok többet várni nekem kell aza rész...kérlek...siess vele nagyon mert nembírom...megpusztulok..
    zseniális vagy amúgy ugye tudod?? ez egy kibaszott jó rész lett, hihetetlenül tökéletesen írtad meg..visszatért az a régi L&P tiszta nosztalgia érzésem volt <3
    nagyon nagyon szeretlek<3
    puszi: Dóri :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Dóri! <3
      Imádlak, annyira várom a komidat, hogy azt el sem tudom mondani, már előre vigyorgok, pedig nem is tudom, hogy mit olvashatok benne! :) Mindig feldobod a napom, és mérhetetlenül hálás vagyok, amiért ennyi időd szánsz az LP kommenjére! <3 Köszönöm drága <3 Hihetetlen vagy! :3

      "báár most rámjött megint az utálni akarlak egy kicsit..de nemfoglak....és néha nemtudom eldönteni hogy "utállak" azért mert nemmondasz semmit vagy imádlak..kicsit mind2<3 " imádlak <3 sajnos nem mondhatok soha semmit, és imádom, hogy azért mindig megpróbálod kiszedni belőlem a kövi részek dolgait :D nehezen tudom megállni, hogy ne mondjak semmit... nagyon nehezen!!

      "zseniális vagy amúgy ugye tudod?? ez egy kibaszott jó rész lett, hihetetlenül tökéletesen írtad meg..visszatért az a régi L&P tiszta nosztalgia érzésem volt <3 " imádlak <3 én is így éreztem, és imádtam írni, olyan volt mintha visszarepültem volna az időben :) újra a régi LP érzés <3

      Annyira imádom, hogy így bele tudod élni magad, nekem ez nagyon sokat jelent! A kövi részben minden kiderül, amit már olvastál, és már meg is kaptam hozzá az újabb koviubi féle várva várt elemzést!! <3 Majd ott ;)
      Nagyon imádlak <3
      Puszi :3

      Törlés
  22. Neeee! Nem lehetsz ilyen kegyetlen! Kedbenc blogom, imádom és megkattanok ha nem hozod hamarosan az új részt! Siess kérlek!♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Berta!
      Nagyon szépen köszönöm, annyira boldog vagyok, hogy így imádod! :3 A köviben minden kiderül, jó olvasást kívánok hozzá ;)
      Puszi

      Törlés
  23. Szia... EZ NAGYON DURVA VOLLLLTTTT :O Niall a mindenem, meg Ziall, meghalok nélkülük, remélem érted :D annyira jól csináltad és építetted fel a feszültséget szép lassan, ezerrel ver a szívem :D imádtam, és egyszerre remegtem is :D imádlak, remélem hamar folytatod, imádlak és a blogot is *-* Zayn annyira édes volt :') meg Larry is, szegény Lou :( am valamiért nekem bejön Lucas rossz fiús stílusa :O meg sztm sexy lehet, hát úgy néz ki mint Lou, szal rossz nem lehet :D kíváncsi vagyok merre jár Liam és ki adta le a lövést, remélem nem Lucas... most itt fogok őrlődni, köszi :D sok sikert, addig is puszi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Alice!
      Köszönöm, olyan jó azt olvasni, hogy ennyire beleélted magad, igyekeztem átadni a feszültséget, és most nagyon boldog vagyok, hogy sikerült! :3 Igen, tudom, hogy te nagy Ziall párti vagy ;) Nem vagy egyedül, megmondom őszintén nekem is bejön Lucas, mert hát valljuk be ikrek Louisval :p
      Puszi :3

      Törlés
  24. imátom, mikor lesz kovi?

    VálaszTörlés
  25. Nagyszerű mint mindig! :) lehajtom a fejemet mert csak most kommentteltem�� ebből a puska durranasbol jo süljön ki!!!! :) A Just a Game-et fogod folytatni? Hiányzik már nagyon

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett!;) Majd kiderül a köviben, ami kint is van :) Huh, nagyon sajnálom, folytatni fogom, remélem minél hamarabb :)

      Törlés
  26. Waa!!! Egyszer megyek el 2hétre Erdélybe és egyszerre 2részt is kiadsz??? Sosem megyek többé sehova :D nen tudom más szavakkal kifejezni mert IMÁDOM!! Minden olyan pontosan van leírva, mintha naplót vezetnél. Teljesen kapcsolódik a valóéletbe de a leglényegesebb, hogy JÓ LETT!!!!!!! :D Nevet váltottam de még itt vagyok! ;)
    XxNessy

    VálaszTörlés
  27. AMUGYMEG QRVÁRA MEGSIRATTÁL!!!! MEGOLTED NIALLT?! VAGY NEM???? DÖNTSD MÁR EL MER DEPRESSZIÓS LESZEK!!! Már mind1 mert az vagyok!! NE ÖLD MEG A MANÓMAT! NEEEE!!! MINDJÁRT MRGINT SÍRNI FOGOK!! TUDOD MILYEN LELKI TRAUMA EZ NEKEM??????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Nessy!
      Oh, de aranyos vagy! :3 Köszönöm szépen, annyira örülök, hogy tetszik! :D
      "Minden olyan pontosan van leírva, mintha naplót vezetnél." váó! :3 itt vigyorgok, mint egy idióta :D
      Jajj, sajnálom, majd ki fog derülni, pár rész után, hogy megöltem vagy sem... csak kérlek ne legyél depressziós! :( kitartás!
      Puszi :)

      Törlés
  28. Szia
    Istenem ez ez.... Niall nem halhat meg! Nem nem nem! Kérlek ne!
    Na mist képzeld el én hülye nem vasárnap olvastam el a részt hanem hétfőn infó órán. Mindenki nagyban játazot én meg szétrágtam a körmöm annyira izgultam. A végén mikor csak egy puffanást lehetet hallani és fogalmam sincs ki volt az leordítottam a legjobb barátnőmet. Aztán kövi óra előtt a másik barátomnak meséltem aki meg azt hitte igazából történt ez Ni-vel. Mikor elmagyaráztam neki,hog ez csak egy történet,de milyen nagyszerű történet rögtön kérte,ő és egy másik lány is megkért hogy küldjem el. Úgy hogy két új olvasid van.

    Imádom az írásaid. Pls új rész gyorsan! Halálra izgulom magam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Erzsébet!
      Jajjj, újabb olvasót üdvözölhetek a köreimben, sőt ahogy olvasom + még kettőt is :3 Ez a történet nagyon aranyos volt, megmelengette a szívemet, annyira örülök, hogy így bele tudod élni magad, és hogy imádod! :) Köszönöm szépen :3 Remélem a továbbiakban is itt leszel/lesztek velem :)
      Puszii :)

      Törlés
  29. Szia neharagudj hogy ilyen későn jöttem csak de teljesen el voltam havazva ♥ :)
    Úristeen Harry megy Louisért Úristeeen megint kezdődik az adrenalin löket ahhhh
    "- Leparkoltam a kocsit, mert innen gyalog megyek tovább, aztán lesz, ami lesz..."-Semmi olyasmi, hogy lesz ami lesz nem nem ... szépen megmenekültök mindannyian, mert mindenkit kinyírok
    Huuuh bassza meg izgulok "A zseblámpával megvilágítottam az utat, és közben jobbra-balra tekingettem, figyelve a bokrokat, ahonnan neszezések zajai hallatszottak. Az éjszaka idekint, egy ilyen elhagyatott helyen elég ijesztőnek hatott. Egyre beljebb mentem, és azonnal lekapcsoltam a lámpát, amint beértem az első omladozó gyárépülethez. Itt már sokkal óvatosabbnak kellett lennem."-Jaaj jaaaj *--*
    Előttem van az egész épület nagyon nagyon látom magam előtt, ahogy Harry ott lopakodik kikészülök!!
    "Szerencsémre derült volt az idő, ezért a hold halvány fénye megvilágítást nyújtott nekem. "-Ne kérdezd de ezen a mondaton elsírtam magam ne kérdez miért :) És még mindig biztos vagyok abban, hogy ez sokkal milliószor jobb,mint bármelyik krimi sorozat ♥
    "Elkapott a kétségbeesés, ahogy belegondoltam a dolgokba. Megráztam a fejem, kiűzve a szörnyű gondolatokat, mert nem hagyhattam, hogy elvonják a figyelmemet a feladatomról. Louis jól van, itt van, és minden rendben lesz!"-nem szabad Harry em adhatod fel bíznod kell!!!! Minden jó lesz
    "Az épület végéhez érve, óvatosan kilestem jobbra, és mikor megbizonyosodtam róla, hogy tiszta a terep, átfutottam a másik épülethez, ami kicsivel kisebb volt, mint az előzőek. Megtorpantam, és a falhoz lapultam, mikor egy hangos csattanást hallottam. "-mI EZ EZ MI EZ?? úRISTEEN vááááááááááááá engem is kirázott a hideg mi ez?
    "Lassan osontam az ajtóhoz, de azonnal vissza is ugrottam a fal takarásába, mikor megláttam egy alakot kijönni."-Imádom annyira látok minden egyes mozdulatot
    "- Nézzetek körül! - utasította őket egy Louiséhoz hasonló vékony, rekedtes hang. Annyira fura volt, mintha csak őt hallottam volna, de mégis teljesen más volt. Rögtön tudtam, hogy Lucas az. "-Mocskos szemétláda a szemét vájnám ki és etetném meg vele meg kiherélném
    "Megláttam egy szemetes konténert, ami jó búvóhelynek tűnt. Odafutottam, és leguggoltam mellé, majd magam elé pakoltam az üres dobozokat ezzel falat építve magam elé."-Ettől kifeküdtem ne kérdezd, hogy miért kész vagyok
    Miiiiiii????MIIII bántották Louis KINYíROM őket kifogom nyírni
    "- Két ekkora izomagy nem bírt el egy ilyen kis vézna buzival! Szánalmas! - horkant fel Lucas."-Kurva kibaszott köcsög kitépném a nyelvét, hogy rohadna meg
    "Kicsit eltoltam a dobozt, ügyelve arra, hogy ne csapjak nagy zajt. Mikor arrébb toltam, megláttam a földön fekvő, mozdulatlan Lout. A kezei hátra voltak kötve, a szája pedig be volt tapasztva. A szívem összeszorult a látványra, és legszívesebben azonnal odarohantam volna, hogy a karjaimba vehessem. Ezért rohadtul meg fogsz fizetni Lucas! "-Amíg z meg nem döglik én addig nm nyugszom, kínok között öljék meg azt akarom hogy szenvedjen . Szegény Kicsi Lou :"( ♥ a szivem darabokban Zayn Niall Liam siessetek kérleeek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Könyörögni fogsz, hogy öljelek meg! - szinte láttam magam előtt a vérben úszó testét, és hallottam a könyörgő hangját."-Ez az harry ez az.....látom ahogy könyörög egy egy félig leszakadt végtag az arcán vágások ahhh neharagudj, de előjött a morbid énem, mert ezt a senkiházi szemétláda rohadt köcsögöt ki kell csinálni kínozni addig amíg meg nem döglik és bele nem fullad a saját vérébe jó oké befejeztem
      "Könyörögni fogsz, hogy öljelek meg! - szinte láttam magam előtt a vérben úszó testét, és hallottam a könyörgő hangját."-Ez az Harry gyerünk
      "Épp azon morfondíroztam, hogy hova lőjek, mikor megszólalt a telefonom."-a kurva kibaszott életbe, ahhh utálom atelefonokat kidobom az ablakon mind
      "- Basszameg! - hunytam le a szemeimet. Már megint elcsesztem...
      - Lám-lám! Megérkezett a herceg! - nevetett fel, nekem pedig kedvem lett volna pofán baszni. - Hol a fehér lovad? - gúnyolódott."-Jaj de jó kedve van valakinek hogy esne ki a foga mikor vigyorog.....
      " Nem mozdultam, de az agyam szüntelenül kattogott. Simán le tudnám fegyverezni, csak hátra kell nyomnom a kezem, hogy a könyökömmel orrba üssem. Meg tudom csinálni! - biztattam magamat. - Dobd el, vagy szétloccsantom az agyad!! - ordított rám, és kiélesítette a fegyvert, jelezve, hogy nem viccel. - Hidd el megteszem! Nekem csak Louis kell, te nem! - mondta, majd megbökött a fegyvere csövével. Ledobtam, Lucas pedig elrúgta. Ezt ismét elbasztam, de reméltem, hogy a fiúk hamarosan ideérnek, és hogy van valami tervük is, mert ha nem, akkor nagyon nagy szarban leszünk..."-Jaj Harry miért nm tetted meg, te csak ne fenyegetőzzél te gerinctelen féreg... ne próbálj!!!
      " - Itt vagyok a dobozoknál! Húzd ide a beled! - utasította, én pedig kihasználva azt, hogy nem figyelt, megfordultam, és egy jól irányzott mozdulattal kivertem a kezéből a fegyvert, majd behúztam neki egyet. Azonnal visszaütött. Ökle pont az orromat érte, amitől megtántorodtam. Fájdalmasan felnyögtem, a könnyeim pedig kicsordultak az erős ütéstől."-Mi a faszom, hogy ennek a mocsoknak mindig szerencséje van és ő jár jól ..Szegény Harry :(
      "Most láttam először az arcát, ami pont olyan volt, mint Louisé, mégis teljesen más."-Hogy lehetett a sors ilyen kibaszott kemény hogy Louisnak egy ilyen ikertestvére született??
      " - Louis az enyém lesz! - jelentette ki. - Tönkre fogom tenni, és te nem tehetsz ellene semmit! - vigyorgott gonoszul, én pedig az arcába köptem a véres nyálamat. Letörölte a vért az arcáról, majd a hajamnál fogva rángatott egészen Louishoz, aki még mindig a földön feküdt. Szörnyű volt így látni, a szívem szakadt meg érte. "-Te csak azt hiszed!!! Ugye csak hiszi? nem tehet vele semmit komolyan már el-vettem egy kést :D :D
      "Mindvégig azt hittem, hogy nehéz lesz majd Lucassal szembe szállni, de rájöttem, hogy könnyebben fog menni, mint gondoltam volna. Ez egy elmebeteg állat."-Úristen akkor csináljatok valamit ha könnyen ahhh *--* ujra világosságot látok

      Törlés
    2. "Hamarosan felébresszük, hogy végignézhesse hogyan nyírom ki a szerelmét! - nevetett fel gonoszan, amitől a hátamon is felállt a szőr. Louis elé lökött, és térdre kényszerített. Végignéztem Loun, és könnyek gyűltek a szemembe, mikor megláttam a karján a kék-zöld foltokat, amit az erős szorítású kéz hagyhatott finom bőrén. "-Én meg kifogom szúrni a szemed lalalaaa nem is kell felébredned.... Szegény Louis Istenem :(
      "- Kis tigris! Minden rendben lesz! Kijutunk innen! "-Istenem Belahalok ahogy Harry Louist biztatja az eszméletlen Louist sőt magát is mivel nem biztos benne, hogy minden ugy lesz ahogy akarja :(
      "- Fogtunk két betolakodót! - Lehunytam a szemem, és imádkoztam, hogy csak ne a srácok legyenek azok. Nyögések, és dulakodás hangjai hallatszottak mögülem. Lucas erősen megragadta az állam, és felemelte a fejem, hogy a szemembe tudjon nézni.
      - Nem szép dolog hazudni! - engedett el. - Hozzátok ide őket! - intett egyet. A két oldalamra térdeltették őket, nekem pedig nem kellett oldalra pillantanom, hogy tudjam, Zayn és Niall az. Ekkor éreztem először azt, hogy elbuktunk, hogy már nincs esélyünk. Liam egyedül nem fog tudni elbánni mindegyikőjükkel. "-Neee Neeem!!!! Az nem lehet hát hogy miért neeeem :( Liam Liam ugye Liam Liam kérlek lgyszi csináljatok valamit
      "- Szépen összegyűltünk! - törte meg a csendet Lucas. - Nekem elég lett volna Louis, meg a hercege, de így még jobb! Itt az egész buzi bagázs! mosolygott önelégülten. - Legalább hárommal kevesebb seggbaszó lesz a világon! Már ezért megéri! - mondta gúnyosan, miközben előttünk járkál fel-alá. "-Lucas és a homofóbia oké ma én valakit kinyírok Istenem de megtudnám nyúzni
      "- Meg fogsz dögleni! - morogta a haverom, mire Lucas megállt, felé lépdelt, és erősen a hasába rúgott. Zayn fájdalmasan felnyögött, fulladozó köhögéssel kísérve. Ennek a féregnek nem volt ennyi elég, megragadta a haját, és ököllel arcon ütötte, majd megállás nélkül tovább ütlegelte. Épp kiabálni akartam, hogy hagyja abba, mikor Niall kétségbeesett hangja zengte be a helyiséget:
      - ELÉG!! - ordította torka szakadtából. - Hagyd békén!!
      - Niall! - suttogtam felé fordulva. Láttam, hogy teljesen ki van, az egész teste reszketett. - Ne beszélj! Oké? - mondtam, mire zihálni kezdett.
      - Oh, a másik szerelmes pár! - mondta nyájasan Lucas. - Milyen csodálatos is a szerelem, ugye?! - lépett Niall elé, aki még mindig kontrollálatlanul lihegett.
      - Ne merj hozzáérni!! - fújtatott Zayn, mint egy dühös bika. Lucas felhúzta Niallt, majd szembe állította Zaynnel. Letérdeltette, és épp elővette a fegyvert, mikor Louis megmozdult mellette. A szívem egy ütemet kihagyott, ahogy megláttam kékségeit, amik hirtelen pattantak ki. Rugdalózni, és ordibálni kezdett, ami csak dünnyögésnek hatott a szájat elfedő tapasztól."-NEEEEM!!!HAGYJA ZAYNT NEEEEM!!!! Niall édes Istenem Niall :") ♥...... Te kurva kibaszott féreg ne merj hozzájuk érni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Úristen Louis!!!! Louis felébredt Louis!!!!!! ahhh

      Törlés
    3. "- Louis! Semmi baj! Itt vagyunk! - nyugtatgattam, mert láttam rajta, hogy azt se tudja mi folyik körülötte. Szemeiben félelem és aggodalom tükröződött, ahogy végignézett rajtunk. - Minden rendben lesz! - biztosítottam nyugodt hangon.
      - Tapaszd be a száját! - szólalt meg Lucas, mire egy hatalmas kéz tapadt a számra. - Szóval, hol is tartottunk! - nézett Niallra, majd Zaynre. - Jaa, tudom! - vigyorodott el, és kibiztosította a fegyverét."-Ahogy nyugtatja kikészít!!! :( NEEEM! NEMM!!! MáR REGMEGEK

      "- NEM!! - kiabált mellettem Zayn. - NEM!! - kapálódzott, mikor rájött, hogy mi is fog történni. Elkezdtem őrjöngeni, akárcsak a haverom.
      - Nem!! Enged el! Nem teheted ezt! - kiabáltam a számat betapasztó tenyérbe.
      - Niall!! - zihálta kétségbeesetten Zayn. - NEM!! ENGEM ÖLJ MEG!! NE ŐT!! NEEE!!! - kiáltott torkaszakadtából. - Kérlek! - könyörgött elkeseredetten. Szörnyű volt látni Niallt, aki könnyektől csillogó szemekkel, ijedten, reszkető testtel térdelt előttünk, mindvégig Zayn szemébe nézve."-nA JÓ NEM!! Holly, Dreamy hogy szólítsalak nem nem nem ugye Liam az ugye Liam az !!! Nem teheti ezt Niall nm lehet nem nem NEEEE kérlek nagyon zokogok rettenetsen szrintem engem most trauma ért :( egy hatalmas trauma Istenem de most kifejezetten örülök, hogy később jöttem és nem kellett halálra izgulnom magam az uj rész miatt Istenem hát meghalok SZE.... sze ahhhhh nagyon sírok
      Te maga vagy a csoda, fogalmam nincs, hogyan tudtad ezt leírni, hogyan tudod Ezt írni de valami eszméletelnül zseniális és annyira bele tudja magát élni az ember,hogy arra szavak nincsennek Csodás vagy és rendkívül tehetséges !!!! csináljon valaki nekem ebből egy sorozatot én ezt nézni akarom kéreeeem!!!! kit kell felhívni ki csinál sorozatot Stewen Spielberg?... bassza meg remegek a gyomrom szerintem mikroméretűre zsugorodott!!! Ahjj ahj Imádom imádom éS iMáDLAK!!! ♥

      Törlés
    4. Szia Tündi! <3
      Jajj te drága, sosem tudnék rád haragudni, amint mondtam már chatben, nem vagy elkésve ;) És látod, így legalább egymás után olvashatod a részeket, és nem kellett várnod a kövire ;) Annyira imádlak, hogy ennyi energiát belefektetsz a részek kielemzésében, nekem ez nagyon sokat jelent! <3 Legszívesebben kiemelném az egészet, és elemezném az elemzésedet, mert imáádom! :D Eszméletlen szöveged van! :D

      "És még mindig biztos vagyok abban, hogy ez sokkal milliószor jobb,mint bármelyik krimi sorozat ♥ " ezektől teljesen végem van, hihetetlen, hogy ezt gondolod! imádlak <3

      ". "-Te csak azt hiszed!!! Ugye csak hiszi? nem tehet vele semmit komolyan már el-vettem egy kést :D :D " :D Szerintem Lucasnak ideje lenne félnie!! Ha Harryék nem végeznek vele, akkor az olvasok igen, amint látom ;)

      Annyira imádom, hogy így bele tudod élni magad! Hihetetlen! Olyan jó érzés tudni, hogy sikerült izgisre írnom, holott nagyon féltem tőle, hogy hogyan fog sikerülni... Jajj, ne sírj, tudom, hogy szörnyű ez az egész, írni sem könnyebb, de egyszer minden jó lesz, ígérem! <3

      "Te maga vagy a csoda, fogalmam nincs, hogyan tudtad ezt leírni, hogyan tudod Ezt írni de valami eszméletelnül zseniális és annyira bele tudja magát élni az ember,hogy arra szavak nincsennek Csodás vagy és rendkívül tehetséges !!!! csináljon valaki nekem ebből egy sorozatot én ezt nézni akarom kéreeeem!!!! kit kell felhívni ki csinál sorozatot Stewen Spielberg?... bassza meg remegek a gyomrom szerintem mikroméretűre zsugorodott!!! Ahjj ahj Imádom imádom éS iMáDLAK!!! ♥" Na jó, azt hiszem itt volt az a pont, hogy elbőgtem magam :') Nálam gyilkos megemlíteni Steven Spilberget, mert imádom a filmjeit, szóval ezzel most kiütöttél! :D Köszönöm szépen, imádlak <3

      Törlés
  30. Istenem soha nincs vidám rész... :(

    VálaszTörlés